KULT

„Nálunk mindig a találkozásokon van a hangsúly” – új helyen folytatja a Gödör Klub

Az egykori Sirály épületében nyit újra hamarosan az ikonikus szórakozóhely, amely az Erzsébet tér után a Király utca másik végéből is távozni kényszerült. Maróti Dániel programszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. május 05.



Bő három évvel ezelőtt búcsúzott el törzsközönségétől a Gödör Klub, amely leginkább a budapesti underground egyik utolsó bástyájaként volt ismert, de számos feltörekvő zenekaroknak is rendszeresen helyet adott.

A szervezők azóta keresték az új helyszínt, amit végül alig pár száz méterre az előzőtől, a Király utca 50-ben találtak meg. A járvány második, majd harmadik hulláma ugyan jócskán visszavetette a nyitási menetrendet, de ha minden jól megy, heteken belül végre kitárhatják kapuikat.

Először a vendéglátás indul be, ősztől pedig reményeik szerint a koncertszezon is.

– Miért kellett bezárni az előző helyet?

– Egyszerű oka volt: a tulajdonos olyan jelentős mértékben megemelte a bérleti díjat, hogy ezt a klubot üzemeltető Uni-co építésziroda és Filep Ákos már nem tudta vállalni. A bezárás után a Central Passage emeletén lévő Spicc stúdiót még megtartottuk egy évig, Nyolc-tíz néven koncerthellyé alakítva, de amikor megtaláltuk a lehetőséget, hogy van merre tovább lépni, azt is elengedtük.

– Nem volt olyan opció, hogy legalább az új hely megnyitásáig tovább viszitek?

– Mivel a csapatunk nagyon kicsire szűkült, nem igazán lett volna rá erőforrásunk, hogy két dologgal foglalkozzunk párhuzamosan. Ráadásul az egyik tulajdonossal is meggyűlt a bajunk, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább tovább állunk. Így végül a 2019-es tavaszi szezon végén búcsúztunk el tőle, de legalább ebbe a döntésbe még nem kavart be a járvány.

– Mi a mérlege a Central Passage-ban töltött bő 5 évnek?

– Eredetileg teljesen mást terveztünk oda, mint ami végül megvalósult. A koncepciónk egyfajta városi nappali volt, a Passage egész területét be szerettük volna lakni, a rideg közeget megtöltve kulturális élettel, kávézóval, növényekkel. Ez sajnos az épület felsőbb szintjein található apartmanok tulajdonosainak ellenállása miatt meghiúsult. Ezzel együtt azért sok emlékezetes pillanatunk volt a klubban is, még ha az eredeti Erzsébet téri helyszínnel nem is összemérhető ezek száma. Kialakult egy erős törzsközönség, sok volt a visszajáró vendég. Ha nincs a bérleti díj emelés, valószínűleg napirendre se vesszük a költözést.

– Hogy találtatok rá az új helyre?

– Sok potenciális helyszínt megnéztünk, akadt olyan, ami már egészen előrehaladott állapotban volt, mikor végül is elvetettük.

Az egykori Sirály épülete nagyon régóta üresen állt, amiatt is érzem sikersztorinak, mert ha egy hasonló helyet elvesznek az eredeti üzemeltetőjétől, legtöbbször üzleti célra hasznosítják vagy egyszerűen lebontják. Itt ez nem sikerült, szerencsére az önkormányzat is pozitívan állt a céljainkhoz.

Többször kiírtak már rá nyílt pályázatot, de ezek eddig eredménytelenül zárultak, jórészt amiatt, mert nagyon leromlott állapotú volt az épület. Nálunk viszont kapóra jött, hogy Ákos építész, így ez nagy könnyebbséget jelentett a felújítás tekintetében.. Ha külsős vállalkozókat kellett volna keresnünk ehhez, biztosan nem érte volna meg belevágni.

– Mi változott és mi maradt ugyanolyan a sirályos időkhöz képest?

– Fontos cél volt, hogy miközben modernizáljuk is, azért ne borítsuk fel a hely eredeti jellegét. Van egy földszinti alapterület, ahová a vendéglátás koncentrálódik, egy galéria, amit mi elsősorban kiállításokra, előadóestekre és beszélgetésekre szeretnénk használni, valamint egy pince, ahol korábban is koncertek voltak. Ezt teljesen átépítettük, kialakítottunk egy nagy színpadot, így végül egy 250 fős befogadóképességű, gyönyörű terem lett belőle. Valamint van egy utcafronti teraszunk is.

– Nem érzed visszalépésnek ezt a 250 főt akár az előző helyhez, de még inkább az Erzsébet térhez képest?

– Nem, mégpedig azért, mert alapvetően nem tömegszórakozóhelyet szeretnénk, hanem egy olyat klubot, ahová a fellépők és a közönség is rendszeresen visszajár. Pont az ilyen léptékű, 200-250 fős klubkoncertek hiányoznak leginkább a fővárosi palettáról, így reményeink szerint hiánypótlók leszünk.

– Maradtok a korábban jellemző underground irányvonalnál, vagy nyittok új irányokba is?

– Mindig vannak újabb és újabb felfedezettek, de a program gerincén nem szeretnénk változtatni. Azt viszont manapság már nehéz megítélni, pontosan mi számít undergroundnak; ha úgy nézzük, gyakorlatilag az egész élő zene, mint műfaj annak tekinthető. Még csak azt se mondanám, hogy a befogadóképesség bárminek gátat szabna, hiszen nagyobb rajongótáborral rendező zenekarok esetén is simán meg lehet hirdetni exkluzív, limitált férőhelyes koncerteket.

Ezeknek külön vonzerőt adhat, hogy nagyobb helyekkel ellentétben testközelben vannak a zenészek, adott esetben centikre a közönségtől, előtte-utána pedig akár a pultnál is össze lehet futni velük. Nálunk mindig a találkozásokon volt a hangsúly, ezután sem szeretnénk változtatni ezen.

– A kötelező védettségi igazolvány mekkora hátrányt jelenthet?

– Ősszel tervezzük a koncertek elindítását, bízunk benne, hogy addigra ez már nem lesz probléma, akkorára nő az átoltottság. Én mindenkit arra biztatok, hogy kérje a vakcinát.

– Mi lesz a nyitás menetrendje?

– Ha koncertek szeptemberig nem is lesznek, a vendéglátást azért szeretnénk minél hamarabb elindítani. Jelenleg 90 százalékos készenlétben vagyunk, ha minden jól megy, erre június közepén sor kerülhet. Készülünk kiállításokkal és filmklubbal is, szeretnénk minél nagyobb teret adni a cigány kultúrának és egyéb civil rendezvényeknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk