KULT

Premier: itt a Góbé koncertlemeze, amit a 15. születésnapjukon rögzítettek

A koncerten összesen 26-an léptek színpadra, közreműködött többek között Herczku Ági, Busa Pista és Szokolay Dongó Balázs is. Hangszerelés terén is igyekeztek a dalok más arcát mutatni, mint egyébként.


Megjelent a Góbé 15 – Müpa Live lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel kiegészülve. Az album vinyl formájában is megjelenik és elsőként december 20-án, a Gödörben lehet beszerezni a Góbé táncházzal megspékelt évzáró koncertjén.

A Kárpát-medencei fúziós folkot játszó Góbé tavaly ünnepelte 15. születésnapját, a kerek jubileumra pedig úgy döntöttek, összehívják barátaikat és egy izgalmas, műfajokon átívelő koncertet adnak a Müpában, amely második felvonásából egy koncertlemezt is kiadnak.

„Nagy élmény volt ilyen komoly színpadra állni (amit a lemezen nem lehet érzékelni, élőben csoda fény és vizuál fokozta a show-t) a közreműködőkkel, akkora energiák mozogtak, hogy fülig erő mosollyal hajoltunk meg az őrjöngő közönség előtt a koncert végén! Igazi zenei utazást élhettünk át együtt, és élhet meg velünk az, aki meghallgatja a Góbé 15 - Müpa live lemezt! Már csak azért is, mert úgy gondolom, nem mindennapi, hogy vonós kamarazenekar, fúvós kvartett, népzenei zenekar, fúvós szólisták, népzenei szólisták, rapper, folyamatos percussion egészítsen ki egy olyan zenekart, ami stílusteremtő zenei fúziókat hoz létre önmagában is. Elfogultság nélkül állítom, hogy nagyon penge lett a live lemez” – meséli a koncertről Várai Áron, a zenekar frontembere.

A koncerten összesen 26-an léptek színpadra: Herczku Ági és Magyaróvári Viktor Kaymar énekelt, Busa Pista rappelt, Sárkány Berci perkázott, Szokolay Dongó Balázs furulyán és kavalon játszott, a vonós szekció Porteleki Lászlóval és a Góbé Folkside tagjaival, azaz Vizeli Bálinttal és Timár Andrással bővült ki, a fúvósszekciót Hargitai Péter, Veres-Székely Apor, Babcsán Bence és Cseke Dániel alkotta, de csatlakozott a zenekarhoz az Anima Musicae Kamarazenekar oktettje is.

„Kifejezetten könnyed, ugyanakkor felemelő érzés volt ezekkel a fantasztikus zenész barátokkal színpadra állni. Annyira jól tovább süllyedt (a maga legjobb értelmében) a stíluson belül minden egyes eljátszott Góbé-dal, hogy már majdnem az lett, amivé tenni akartuk, azaz mintha nem is népzenével kevert műfajok lennének, hanem azok a műfajok, amikből „csipegettünk”. Nem volt egyszerű menet, de visszatekintve úgy érezzük, minden egyes beletett energiamorzsa megtérült!” – teszi hozzá Áron.

A Góbé 15 – Müpa live lemezen közreműködőkkel felvett dalok szerepelnek, az album pedig vinyl formában is megjelenik, megidézve otthon is a koncert hangulatát. A Launching Gagarin gondozásában megjelenő lemez dalait itt hallhatjátok először, amelyeket a tagok kommentárjai kísérnek:

Fekete Föld

Vizeli Máté (brácsák, hegedű, gitár, koboz, vokál):

„A zenekar 15. jubileumi koncertjére két újabb dalhoz készült vonószenekari hangszerelés. A Fekete föld című szám filmzenei jellege miatt ez a hangszerkiosztás még így is minimálnak mondható a Hollywood-i hangzásokhoz hasonlítva, inkább csak bizonyos ismerős hangképekkel és felrakásokkal elért hangszínekkel próbálja érzékeltetni a kapcsolatot ezzel a zenekultúrával. Ezzel együtt a vonós szólamoknak nem csak a zenekarban már amúgy is meglévők erősítése volt a célja, hanem többször is új dallamok vagy motívumok jellennek meg bennük, amivel tovább színesítik a dalt, valamint nem utolsósorban az Anima Musicae Kamarazenekar művészei is meg tudják mutatni rajtuk keresztül kiváló hangszeres tudásukat.

Ennek a valamelyest feldúsított hangszerelésnek a hatására még hangsúlyosabban kiemelkedik a dal főtémájaként választott „Gacsaj Pista nagy legény volt…” kezdetű betyárnóta első sorának és az egykori Szupercsapat (The A-Team) filmsorozat főcímzenéjének kezdő motívuma közötti zenei kapcsolat. Kicsit elvontabb szemszögből nézve pedig ezzel zeneileg is nyomatékosítjuk az ismertebb vadnyugati hősök mellett a „vadkeletiek” (betyárok) jelentőségét is. Mindezt egybevéve a dal nyitány jellege talán még egyértelműbb lett, ezért mint ahogy már az Élem című lemezen is, itt szintén a kezdő szám helyét foglalja el.”


Korcs

Hegyi Zoltán (nagybőgő, basszusgitár):

„Az egyik kedvenc dalom már eredeti formájában is az Élem lemezről. Szinte az egész dal egy nagyon egyszerű hiphop lüktetésben mozog, persze rengeteg kiállással, ritmikai töréssel megtűzdelve, amibe belesimulva viszont a különböző tekerő riffek egyfajta Black sails-es fantasy-szerű atmoszférát teremtenek. Az új, élő verzión ütősökkel és fúvós kvartettel (Hargitai Péter - trombita, Veres-Székely Apor - harsona, Cseke Dániel, Babcsán Bence - szaxofonok) egészítettük ki az apparátust.

A fúvóshangszerelést főként a tekerő-szólamokra, valamint a különböző kiállások hangsúlyozására építettük fel, de a rengeteg background fújás mellett azért egyszer-egyszer reflektorfénybe is kerülnek. Ilyen például a dal közepén lévő korcsos dallam, ahol az altszaxofon duplázza a hegedűt. Összességében ezektől az extra összetevőktől teljesen megváltozik a dal hangulata az eredetihez képest, a fúvós felrakások egészen big bandessé emelik a hangzást, amit Sárkány Berci perkázása még exkluzívabbá tesz. Nagyjából ezt a hangképet céloztuk meg, úgyhogy én nagyon imádom az új verziót is.”


Chikós

Várai Áron (ének, duda, furulya, ütőhangszerek):

„A Chikós igazi brazil hangulatot idézett a Müpa színpadára, Sárkány Berci perkázásával és Hargitai Peti fantasztikus trombitaszólóival. Először kíváncsiság fogott el a próbák előtt, vajon mi lesz ebből, de utólag azt mondanám, ez nem is két stílus keveredése. A színpadon egy igazi forró bossa nova elevenedett meg, amelyhez társulni fog még a bakelit lemez apró recsegése is (ha a lemezről hallgatja az ember), vagy ha online hallgatjuk, akkor egy kis bor, gyertyafény és máris témánál vagyunk! A viccet félretéve, ez a zenei stílus az érzékiség zenéje, és úgy érzem sikerült megtöltenünk azokkal az érzésekkel, amikkel szerettük volna. Keserédes, lendületes, sodró, vidám - ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni. Hozzá kell tennem, kifejezetten szeretem ezt a dalt játszani, ezen a live felvételen meg különösen nagy élmény volt!”


Azért se

Vizeli Máté (brácsák, hegedű, gitár, koboz, vokál):

A dalnak egy meghatározó témája egy bodrogközi népzenéből ismert oláhos dallam, aminek három része különböző kombinációkban előfordul benne introként, bridge-ként és outro-ként is. Azt, hogy a „B” dallamsor első pár hangja megegyezik a Weiner Leó: I. Divertimento II. tételének (Rókatánc) egyik témakezdetével, már az Élem című lemezre felkerült, eredeti változatban is kihasználta a zenekar. Így ehhez a számhoz a teljesen nyilvánvaló klasszikus zenei kapcsolat miatt készült vonós hangszerelés, ráadásul az említett Weiner-mű is vonószenekarra íródott, az Anima Musicae-hoz hasonló kamarazenekarok kedvelt repertoárdarabja.

Viszont az így keletkezett, bővebben hangszerelt változatban nem csak ez a bizonyos rész szólal meg még fajsúlyosabban. A zenei kapcsolatot képező oláhos eredeti, gyorsdűvős kísérete a dal eredeti verziójában szólamhiány miatt nem szólalhatott meg, az új vonós felrakás viszont ezt is tartalmazza. Így a zenekar ritmusszekciója által játszott, … jellegű szövettel együtt az ütemsúlyra, illetve off-beatre eső hangsúlyok egy sajátos játéka is hallható, és ettől az egész talán jó értelemben „még világzenébbnek” mondható.


Borozós

Egervári Mátyás (cimbalom, tamburabrácsa, tekerő, dudák, furulya, fuvola, töröksíp):

“A borozós számomra azért izgalmas, mert sorbővülésekkel dolgozik, a refrén egyre hosszabb, az akkordok azonban változnak alatta. Egy vidám, borivó tematikájú, egyszerű szerkezetű dal, mégis elvetemült akkordfűzések vannak az egyre nyúló, ismétlődő motívumból álló refrének alatt. A fúvósok sokat segítettek a reggae érzésen és ráerősítettek ezekre a sorbővülésekre is. Egyébként ezzel régi elképzelésünk valósult meg, végre kipróbálhattuk egy általunk reggae-nek gondolt számunkat fúvósokkal, ami szerintem az egyik lelke a stílusnak…

A refrén egy dögös, szintén ismétlődő motívumú, ellenpontként működő fúvós témát kapott, a srácok nagyon lazán és derűsen fújtak, volt közös éneklés is, az egész kimondottan szabadtéri nyári fesztivál hangulatot csinált a MüPában. Sárkány Berci megropogtatja a magas pergőket és mély bongókat, sokkal sűrűbb lett az ütős szövete a dalnak. Busa Pista is elszaval pár bölcseletet a dionüszoszi nedűről, szerintem nagyon kevés ilyen jó kedélyű nótánk van szövegében, zenei anyagában. Derült estékre, bohém társaságoknak ajánlanám a dalt, kedvenc borral kísérve.”


Hajsza

Czupi Áron (dob, ütőhangszerek, vokál):

“A koncert és a lemez apropóján két irányból is kiegészítést kapott a dal. Egyrészt Babcsán Bence szaxofon szólójával mélyült a szám bolgár mivolta, amit mindannyiunk nagyon élvezett. Hát még a másik irányt, ahol Busa Pista szövege mélyítette Bogár Imre szomorú balladáját, összefoglalva, modern köntösbe bújtatva azt. Nagyon szeretjük ezt a dalt, de Sárkány Berci perkázásával és a fentiek közreműködésével lett teljes, és talán így érzi meg igazán a közönség a végén elhangzott Busa gondolatokat: Bogár Imre R.I.P”


Ellenpontozó

Várai Áron (ének, duda, furulya, ütőhangszerek):

Az Ellenpontozó még jobban belehelyezkedett a folk pop hangulatba a közreműködőink által, mint korábban, ezúton is nagy pacsi Cseke Daninak a szaxiszólóért. Mind a két stílus remekül kidomborodott, amit fúzionáltunk egymással, köszönhető a népzenei oldalnak, Vizeli Bálinttal (másodhegedű) és Timár Andrissal (nagybőgő) kiegészülve és a könnyűzenei oldalnak, Sárkány Bercivel (percussion) és Cseke Danival (szaxofon) kiegészülve.

Nem véletlen a szám címe sem, (a pontozó egy erdélyi férfitánc neve) ez is remekül kihallatszik, ha az ember belehallgat ebbe a felvételbe. Folytatva a gondolatmenetet, ezt az 'ellentétet a két zenei műfaj között remekül összehoztuk szerintem, így szívesen tárjuk széles körű publikum elé. Lehet, hogy apróságnak tűnik, de plusz négy ember zenei pulzálása egészen más érzetet ad ennek a dalnak. A színpadon is lehetett érezni: erősebb lett az autentika, dögösebb lett a pop. Olyannyira, hogy nem bírtam magammal, a koncerten muszáj volt táncra perdülnöm, - bár ez nem hallatszik a felvételen.


Pekulár

Hegyi Zoltán (nagybőgő, basszusgitár):

„Ha a Korcsnál azt mondtuk, hogy a live lemezen lévő hangszerelés egy másik arcát mutatta meg a dalnak, ez szerintem a Pekulár esetében nem igaz, épp ellenkezőleg. Tovább mélyítette a káoszt. Az egész koncepció azon alapult, hogy a népi ballada belső feszültségét visszaadjuk a folyamatos dinamikai és ritmikai váltásokkal, a disszonáns vokálokkal, meg a rengeteg szövegfestő hangszeres és digitális effekttel, miközben a hegedű témákat egyre növekvő intenzitással egészíti ki Szokolay Dongó Balázs fúvós játéka. Így aztán egy egyre sűrűbb tematikus szövettel tudtuk kb. 6 percen keresztül növelni a feszültséget.

Nem véletlenül hallgatták meg ezt a dalt a legkevesebben a stúdió lemezről. És akkor ebbe a zűrzavarba bedobtunk még négy fúvóst meg ütőhangszereket. Az eredmény az lett, hogy minden megoldás még hangsúlyosabb lett, az alaptónus még sötétebb, a megoldás még katartikusabb. Én személy szerint végtelenül boldog vagyok, hogy elkészült egy ilyen verzió, és arra számítok, hogy még kevesebben fogják meghallgatni, mint az eredetit. Bóknak vesszük!”

Teljes lejátszási lista 8 dallal itt érthető el. A lemez először a Góbé évzáró koncertjén lesz elérhető, december 20-án, a Gödör Klubban. Az este különlegessége, hogy utána egy pörgős táncházhoz is lehet majd csatlakozni a zenekarhoz. Jegyek IDE KATTINTVA érhetők el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk