KULT

Fülledt erotika, pestis és intrika – Szórakoztató lett lett a Netflix Dekameronja

A Dekameronnak Netflixen van a helye. Az eredeti történetből nem sok maradt meg, de az új sorozat maga is könnyed és meglepően szórakoztató.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. augusztus 01.



A Dekameron a Netflixre született. Az egész sorozatnak jól áll a Netflix „woke-sága”. Azt gondoltam elsőre, hogy ez furán fog hatni az 1348-as itáliai pestisjárvány idején játszódó történetben, de egyáltalán nem így történt. Giovanni Boccaccio 1348-53 között írta a Dekameront, ami azóta is kortalan klasszikusnak minősül, a regény 10x10, azaz 100 novellát tartalmaz, amelynek a középpontjában a szerelem, a bűnök és az erotika van. Reneszánsz örömöket hirdetve humorral figurázza ki a középkori erkölcsöket és vallási nézeteket. A könyvet kiadásától kezdve támadta az egyház, sőt erősen cenzúrázták is, sokan felháborodtak rajta, pedig mai szemmel nézve igazán visszafogott a történet. A magyar kiadás egyébként meglepően későn érkezett 1890-ben csupán, de azóta is megtalálható az irodalmi ajánlott kötetek között középiskolában.

Az eredeti történetből nem sok maradt meg, ott hét nő és három férfi tíz napon keresztül minden este elmesélt egymásnak egy-egy történetet
,

és így jött ki a tizedik nap végére 100 rövid történet (innen a cím – deka: tíz, meron: héméra, azaz nap – vagyis egy tíz napos esemény). Ezek a mesék sok mindenből építkeztek, de általában valamilyen bűn volt a közös téma.

A leghíresebb feldolgozás az 1971-es a kultikus olasz rendező Pier Paolo Pasolini féle Dekameron, ami elindította a Pasolini-féle Az Élet trilógiáját (három film a Dekameron, a Canterbury mesék és Az Ezeregyéjszaka virágai). Az olasz mester művei hűen követték a könyvet, megfűszerezve saját filozófiájával. Boccaccio könyvéből Pasolini maga válogatta ki a feldolgozni kívánt novellákat, az amatőr szereplőket, és a főhősei a "nép gyermekei", nem pedig a nemesek.

Na a Netflix-adaptáció ezt a koncepciót teljesen kukázta. A nemesek tényleg összeülnek egy villába, és tényleg a pestis tetőzésekor menekültek a nagyvárosokból. De innentől az eredeti műnek inkább csak az alaphangulata és a témái köszönnek vissza. Kicsit olyan, mintha direkt el akartak volna térni az eredeti történettől, de a témáit fel akarták volna használni.

A különböző bűnök: hazugság, kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság és harag.

Mind-mind visszaköszönnek a szereplőinken keresztül, de nem erőltetetten, inkább természetesen, ügyesen megírt forgatókönyv segítségével.

Ha például egy hölgynek udvarolnak, akkor előtérbe kerül a bujaság, de amint megcsalásról van szó, rögtön át is térhetünk a haragra.

A villa tíz lakója öt nemes, az ő igényeiket folyamatosan kielégítő három szolga és a villa két szolgálója (plusz egy mindig alvó portás).

A kastély ugyanis elhagyatott, az ura meghalt (ezt persze titkolják), a személyzet pedig elszökött, csak a gondnok és a szakácsnő viszik hátukon az egészet. Azért volt szükségük a vendégekre, hogy élelmet hozzanak magukkal, ha egy nemes ebben a korban meghívást kapott egy ilyen alkalomra, bőséges, több hónapnyi ellátmánnyal érkezett, amire a villa személyzetének szüksége is volt.

Ez a távoli, elszigetelt hely tökéletes a bonyodalmak számára a pestises időszakban. A sorozat meglepően könnyeden kezeli a fekete halál témáját. Már-már áthallást érzek egy kicsit a Covidra. Kapunk egy lebilincselő, összefüggő történetet, mind a tíz főszereplőnek vannak titkai, céljai és logikus döntéseik. Szerintem a Dekameron azért lett ilyen szórakoztató, mert jól definiálták mindenki motivációit. Kicsit ugyan megidézik a történetmesélős eredetit is a harmadik epizódban, de tényleg csak finom említés szintjén. Egy biztos, aki nem bírja a fekete humort és az erős szatírát, az ne nézze meg a Dekameront.

Van itt minden, intrika, hátbaszúrás, hazugságok, szexuális feszültség és maró szatíra.

Igazán szórakoztató, nem kizárólag 18+-os, de erős 16-os korhatárral kell elképzelni a dolgokat. Azért nem fogunk megbotránkozva levelet írni a Netflixnek, hogy milyen explicit dolgokat láttunk, de a központi mozgatórugó egyértelműen a szex és a fülledt erotika. Ennél talán egy Dekamerontól többet vártunk volna, de lehet csak én gondolom így, és mások fel fognak háborodni rajta. Úgy érzem sikerült tisztelettel nyúlni egy tradicionális történethez, és modern köntösbe öltöztetni. Igazából minden modern hangulatban készült el, a párbeszédek, az irónia, mind-mind inkább illik egy modern színdarabba, mint egy 14. századi könyvbe.

Apropó, színdarab, ezt még nem említettem. A sorozat nagyon színpadias. A díszletek, a színészi játék, minden akár egy kamaradráma is lehetne tíz fővel. Az egész túljátszott, néha gyerekes és buta, de mégis jól áll neki, vicces és szórakoztató. Aki nem szereti az ilyen bugyutább komédiákat, az kerülje a Dekameront. Egy helyszín, ahol összezárva sorra történnek a bonyodalmak, hol kisebbek, hol hatalmasak és életbevágóak. Annyit azért szeretnék tisztázni, nem mindenki fogja túlélni a villa vendégszeretetét...

Ámde a hangulat erős, a helyszín nagyon szép, a színészek kiemelkedőek.

Az ítélet: családból ismerős Tony Hale minden pillanata arany, rajta kívül még találkozhatunk a Lányok Derry-ből ír származású Saoirse-Monica Jacksonjával, vagy a Szexoktatás érdekes arcú Tanya Reynoldsával. Sziporkázik még Douggie McMeekin a mamlasz szupergazdag nemes szerepében, de Zosia Mamet irritáló Pampineáját is még egy ideig emlegetni fogom. Nagyon régen akartam ennyire megütni egy karaktert, már csak az arcjátéka alapján, mint Pampineát. A nemesek mellett a szolgálók is kaptak tisztességes játékidőt, itt nincs egy főszereplő, a tíz karakter és interakciójuk mozgatják előre a történetet. Meg persze a sorra következő szörnyűségek.

Egyértelműen méltó a Dekameron névhez a sorozat, még akkor is, ha azért át van itatva a szokásos Netflix-szájízzel: diverz stáb, homoszexualitás, és még egy kis szado-mazo... khm… is befigyel. Míg ezek máshol lehet negatív oldalon szerepelnének, itt pont ezek miatt lesz még autentikusabb a történet.

Ha problémákat keresek, persze lehet találni, kicsit néha leül a lendület, nyolc rész szerintem sok a sorozatnak,

lehetett volna egy feszes öt-hat rész, néhány szál unalmas lehet, és a fordulatok-csavarok túl hirtelen jönnek, nem átgondolt, logikus dolog eredményezi őket, hanem sokszor a vakszerencsének köszönhetjük őket. Kathleen Jordan alkotó azért büszke lehet gyermekére. Tudom ajánlani mindenkinek az olasz nemesek és a pestis történetét. Jó nézni, ahogy csak sodródunk a karakterekkel, amíg mindenki meg el nem nyeri méltó büntetését. A Dekameron nyolc része megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk