Főúri palotából lett az egyik legszebb rock-bástya – emlékek a Bem rakpart 6-ból
Tudtuk azt is, hogy a bulik soha nem kezdődnek pontosan, hogy mindig feltűnik egy-egy „kívülálló” zenész, vagy ex-tag, aki legkésőbb az utolsó félórában hangszert ragad, és hogy a banda öltözője nyitva áll a barátok és barátnők előtt, nem kellett attól tartani, hogy egy marcona, kőszívű biztonsági ember az utunkat állja.
„Én is, mint sokan, közönségként kerültem oda, hiszen, mielőtt felléphettem, már működött néhány éve a Bem-rockpart – idézte fel a kezdeteket Török Ádám – Számos neves együttes lépett fel ott, jól emlékszem a Kék Csillagra, a Scampolóra, és aztán a nagy durranás a Sakk-Matt volt, Radics Bélával. Végül is mi az ő helyükre kerültünk, amikor nekik már túl kicsinek bizonyult a hely. Első állandó budapesti helyünk ez lett a badacsonyi Tátika (a legendás hippitanya), és egy NDK-turné után. Margó néni ismert bennünket, mert amúgy is lejártunk ide, mint I. kerületiek, és – ami nem mellékes – megnyertük a Budai Diáknapokon a beat-zenekarok versenyét 1969. májusában. Pedig iszonyú konkurencia volt azokban az időkben. Ez is a kerületben zajlott természetesen. 1969. augusztus 31-én „szereltünk le” Badacsonyból, és a következő vasárnap kezdtünk itt. A szájhagyomány szerint egészen a Lánchídig állt a sor – a 300 főnyi helyre legalább 1200-an szerettek volna bejönni.”
A magyar rock-fuvola lovagja öt évtizeden át mindig otthonra talált itt, a Magyarországon korát megelőző korai progresszív formációtól – Papp Gyula, Hammond orgona, Nagy István basszusgitár, Németh „Nemecsek” Tamás dob – a duó- és elektronikus kísérleteken a Rhythm & Blues Branch-on (Rabbocska) át a Mini újabb és újabb feltámadásaiig. Felsorolni is nehéz lenne, ki mindenki szolgálta Ádi/Gyugyó (ahogy tetszik) mellett az igényes rock-zenét.
Íme néhány „akik nélkül nem” név: Závodi Janó, Köves Pinyó, Németh Karcsi, Németh Lojzi, Balogh „Szivacs” Jenő, Tátrai Tibor, Muck Feri, manapság pedig Kézdy Luca varázsol hegedűjével, az alig tizenéves őstehetség Fehér Ádám pedig gitárjával. És e falak itták be kezdetek fogva az olyan, ma már nemzedéki himnuszoknak tekinthető dalok hangjait, mint a Vissza a városba, a Kereszteslovag, a Kell a barátság, ki tudja, hányszor hangzott fel itt (is) és soha nem ugyanúgy a Gőzhajó, és találkozott – évtizedeken át a vaskalapos örökösök miatt csak „illegálisan” – Bartók Béla a rock-kal.
Örökre elválaszthatatlanok a Minitől a máig élő május elsejei tabáni ingyenes koncertek, hiszen Ádámék találták ki és Margó néni harcolta ki a kerületnél, és így indultak el 1971-ben a gellérthegyi víztározó mellett egy Mini-Kex bulival majd 1972-ben már a Várhegy és a Naphegy közötti völgyben léptek fel Ádiék és a Locomotív GT. Itt tapasztalhatták meg a magyar fiatalok először a Nyugaton már lecsengett „szeretetnyarak” hangulatát.
Ekkor született az LGT Gyere, gyere ki a hegyoldalba című dala, amely sokáig táplálta azt a legendát, hogy a Tabán Presserék ötlete volt – tény, hogy egészen a 80-as évek közepéig ez a két banda vitte a prímet. Bár ma már nem lógnak a fákon, és nem borítja a hegyoldalt összefüggő emberszőnyeg, immár legalább három generációnak máig kihagyhatatlan május 1-i program a tabáni koncert.
A sikerre jellemző, hogy már 1973-ban augusztus 20-án is megrendezték a nagy rock-dzsemborit, amelyen az LGT és a Mini mellett utoljára láthatta a nagy közönség a hazai jazz-rock utolérhetetlen csapatát, a Syriust.
Kex, Syrius – e kultikus két zenekar pályafutása is összefonódott a Bem-rockpartttal. A Kex volt 1969 és 1971 között az első olyan hazai együttes, amely ötvözte a progresszív rockot, a költészetet és a színpadi performance-okat, amelyek az énekes Baksa-Soós János rögtönzéseire, a valóságból táplálkozó „meséire”, a közönség bevonásával eljátszott meséire épültek. Baksa-Soós sajátos, abszurdba hajló humorát, a mindennapokról tett tűpontos megfigyeléseit is értette a közönség, még ha nem is volt könnyű követni az előadó észjárását. (Ahogy Kisfaludy András, a Kex egykori dobosa, a későbbi dokumentumfilmes egy régebbi interjúban bevallotta: a zenésztársak sem tudták soha előre, hogy mi fog kisülni egy-egy Baksa-ötletből).
Ők dolgoztak fel először József Attila-verset népdal-motívumra - a Tiszta szívvel felvétele bekerült Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjébe – olyan, akkor még rejtélyesnek tűnő dalokat hagytak örökül, mint a Csillagok, ne ragyogjatok, vagy a Hobo által tovább vitt Elszállt egy hajó a szélben és a Zöld sárga. (Földes László velük lépett fel először, miként Cseh Tamás is). Hiába volt azonban számos híve a Kexnek a kor vezető értelmisége körében, a kulturális kormányzat túlságosan veszélyesnek tartotta Baksa-Soóst, minden eszközzel akadályozták a zenekar előbbre jutását, ezért a frontember végül a disszidálást választotta.
Ha a Syrius a 60-as évek végén az angolszász világban tűnik fel, akkor ma együtt emlegetik a Colosseummal, a Blood, Sweat and Tears-szel, mint a jazz-rock úttörőit. Jellemző, hogy a „nagy felállás” – Baronits Zsolt, Ráduly Mihály, Orszáczky Jackie, Pataki László és Veszelinov András – Ausztráliában futott be, ott készítették el remekművüket, Az Ördög álarcosbálját (Devil’s Masquerade). Itthon a klubok, köztük a Bem-rockpart vájt fülű közönségének kedvencei voltak – az énekes-basszusgitáros Jackie volt az egyetlen, akinek Margó néni megengedte, hogy a színpadon dohányozzon – de a hanglemezgyár nem volt vevő erre a szabad zenére, így 1973-ban a zenekar tagjai szétszóródtak a négy égtáj felé. Szerencsére a rajongók megőriztek korabeli felvételeket róluk, amelyek 2009-ben egy dupla CD-n megjelentek. Akkor azonban már Zsolt, Jackie és András sem voltak az élők sorában.
A Magyar Közlönyben 2018 márciusában jelent meg a hír, hogy a kormány Andrássy Emlékmúzeum létrehozásáról döntött, és ez a Bem-rockpart végét jelenti. A Budavári Művelődési Ház szerepét átveszi a Krisztina tér 1-be tervezett Márai Sándor Kulturális Központ, amelynek épülete valamikor a Budai Polgári Casino volt. Talán egy-két emlékszobát létrehoznak majd a daliás idők tiszteletére – reménykednek az öreg rockerek.
