KULT

Folyamatosan árad a sorozatból a hangulat, minden képkockáját átáztatja a high-fantasy atmoszféra

Az Idő Kereke 2021-es első évada meglepően jól sikerült. Élvezetes, sodró lendületű, klasszikus high-fantasy, néhány új ötlettel és ismerős elemekkel. És hogyan sikerült a második évad?


Képzeljünk el egy fantasy-világot, ahol a gonosz a varázslatban rejlik, és az, aki használja, gonosszá válhat. Nem feltétlenül tudni, kiben lehet megbízni. Szörnyek törnek rá az emberre az egyik irányból, másikból pedig egy hódító nemzet.

Középen pedig ott van egy csapat hős, akiknek egyetlen esélyük a túlélésre,

ha megtanulják kihasználni Isten adta képességüket. Izgalmasan hangzik? Hát az!

Az első három rész engem teljesen meglepett. Elsősorban nem a tartalmával, hanem az érkezésével. Nem számítottam a folytatásra, reklámokkal, előzetesekkel sem találkoztam, semmi előzetes információt, hírverést nem hallottam arról, hogy mikor indul a legújabb kaland. Pedig ezt a sorozatot érdemes lenne nézni! Kicsit ismételnem is kellett, hogy mik történtek pontosan az első évadban, de alapvetően

az Amazon előre gondolkodott és csináltak egy rövid összefoglalást a második széria első része elé, ami elég alaposan bemutatta az eddigi történéseket.

Így az is hamar képbe hozhatja magát, akiknek megkoptak az emlékei. Amit első körben tisztázni kell: az első évad megtekintése elengedhetetlen, a cselekményt szinte lehetetlen követni, ha csak úgy belecsöppenünk az Aes Sedaiok és a Sötét úr háborújába. Annyi szálon fut a sorozat, hogy alapos háttérismeret nélkül elvesznénk.

Mi is Az Idő Kereke története? Van egy nagyon ősi, már-már a bibliai Lucifer szintjén mozgó gonosz erő, ami próbál áttörni az emberek világába. Ezt az erőt, egy férfi varázslat segítségével megpróbálta kiszabadítani, akit ezek után elneveztek a „Sárkánynak, aki összetörte a világot”. Végül nagyon nehezen legyőzték a helyi varázslónők, akiket ebben a fantasy-világban fókuszálóknak hívnak, és van egy gyűjtőnevük: az Aes Sedai. A csata után megtiltották, hogy férfiak fókuszáljanak, mert őket megmérgezi a Sötét nagyúr gonoszsága.

Főszereplőnk Rand al’Thor (Josha Stradowski) az első évadban Moiranine (Rosamund Pike) segítségével talán legyőzte a Sötét nagyurat,

de mint az utolsó percekben kiderült, igazából csak szabadon engedte vagy a gonoszságot magát, vagy az egyik legerősebb követőjét – ez még nem tiszta eddig. Innen veszi fel a fonalat a 2. évad, ahogy a bevezető rész megmutatja mi is történt főszereplőinkkel az elmúlt öt hónapban. Rand elmenekült, mindenki azt hiszi, hogy halott, amire azért volt szükség, mert rájött, hogy ő a Sárkány újjászületve. Szerelme Egwene (Madeleine Madden) és barátnője Nynaeve (Zoë Robins) Aes Sedainak tanul a fővárosban, jóbarátjuk Perrin (Marcus Rutherford) gonoszokra vadászik a határvidéken, míg Mat (Dónal Finn), az előző évad egyik nagy fekete báránya, rabságban szenved.

Az első rész tökéletes bevezető, igazán tempósan vezeti végig a nézőt a lábmosóvíztől, a melegvizes medencén át, hideg vízig. Klasszikus high-fantasy klisék dögivel, rasszizmus más fajok és népek között, mindenkinek van valami „young adult”-os különleges képessége, és sorra derülnek ki furcsábbnál furcsább titkok. Arról nem is beszélve, hogy míg a gonosz szörnyeken keresztül próbál előre törni, és megkeseríteni szereplőink életét, addig a másik irányból egy idegen nemzet a seregét is rászabadítja a kontinensre.

Igazi kétfrontos háború veszi kezdetét, és ennek az elsöprő viharnak a közepén vannak hőseink.

Aki szerette a netflixes Árnyék és csontot, körülbelül azt adja Az Idő Kereke is, csak minőségibb kivitelezésben és kevesebb tinidrámával.

Folyamatosan árad a sorozatból a hangulat, minden képkockáját átáztatja a high-fantasy atmoszféra. Sok klasszikus, vagy ismerős elemből építkezik, legfiatalabb, legesetlenebb karakterből lesz a legerősebb, aki barátnak látszik sokszor ellenség, az Aes Sedai iskolás részek erős Harry Potter-áthallásnak tűnik, és valahogy csavar az egészen úgy, hogy frissnek hat, és a tempó végéig sodró marad.

A főszereplők továbbra se kiemelkedő színészek, természetesen a mindig remek Rosamund Pike és Daniel Henney páros kivételével. Az Idő kereke szívét és lelkét a karakterek közti kapcsolat, interakciók adják. Az összes főbb szereplő továbbra is szenved, nyomja a vállukat a titkuk, hogy mind-mind különlegesek a maguk módján, és mindenki poszttraumás stresszben szenved. Továbbra is jó nézni a szép színészeket, és színésznőket, ahogy legyőzik a gonosz szörnyeket, és ahogy az erős varázslók a háttérben elárulják egymást a hatalomért.

Több új és fontos szereplőt is köszönthetünk a stábban.

Találkozhatunk Elayne Trakanddal, akit a remek Ceara Coveney alakít, ő az Andor birodalom örököse és egyben Aes Sedai-tanonc. Üdítően könnyeden hozza Ceara ezt az amúgy közönségkedvenc karaktert. Új szereplők közé vehetjük Dónal Finn Mat Cauthonját, mert újraosztották a szerepet, az első évad Matje nem tudta összeegyeztetni a beosztásával a forgatásokat, ezért új színészt találtak az amúgy jutalomjátéknak tűnő zsivány figurára. Eddig úgy érzem az előző Mat jobb volt, de messze van még a második évad vége. Illetve többet kapunk majd a Sötét nagyúrból, vagy leghűbb szolgájából – még mindig nem tudjuk 100%-osan melyik is –

Fares Faresből, aki egy nagyon rejtélyes és karizmatikus gonoszt alakít.

Valamint nem mehetünk el az első évad Logainja mellett sem, akit a netflixes A nagy pénzrablásból ismerős Álvaro Morte alakít, várhatóan a második szezonban többet láthatunk belőle is. Igazán illusztris társaság, ami részről részre bővülni fog.

A kamerák mögött is ügyes szakemberek vannak, az első két részt Thomas Napper, míg a harmadikat Sanaa Hamri rendezte, mindkét rendező hozta a kötelezőt, élvezetes, sodró tempójú fantasyt kapunk. Az effektek, kosztümök és díszletek szinte mozifilmeket megszégyenítőek, látszanak minden képkockán az elköltött Amazon-dollármilliók. A harcjelenetek eddig nem kiemelkedőek, de igazából nem is volt sok belőlük,

eddig inkább az ármány és baljós gondolatok évada ez, mint az akcióé.

De nem félek, úgy gondolom, lesz itt még akciódús esemény a maradék hat részre, hiszen alapanyag van dögivel. Az Idő Kereke-sorozatot Robert Jordan író nem aprózta el, élete folyamán tizenegy kötet jelent meg, és még három a halála után, amiket más írók fejeztek be a jegyzetei alapján. Tehát ha sikeres marad a sorozat, nincs megállás, és reméljük, feldolgozza az Amazon az egész regényfolyamot, hasonlóan remek minőségben. Az Idő Kereke megtekinthető az Amazon Prime műsorán magyar szinkronnal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk