KULT

Ezek voltak a legjobb filmek 2023-ban!

Brendan Fraser egyszerre csúnyább és szebb, mint valaha, Pókember megint lendült egy zseniálisat, Brendan Gleeson az ujjait vagdossa, Cillian Murphy atombombával játszik, Brad Pitt és Margot Robbie orgiáznak! Csak néhány pillanat 2023 (szerintünk) legjobbjaiból.
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2023. december 31.



10. Dungeons & Dragons: Betyárbecsület

A híres szerepjátékból készült fantasy egyben az év egyik legnagyobb meglepetése is, nem sokan gondolták volna ugyanis, hogy egy ennyire szórakoztató és ennyire vicces kalandfilm sül ki a kövér sárkánnyal, jószívű tolvajjal, botcsinálta mágussal, beszélő hullával és bagolymedvévé változó tűzrőlpattant leánnyal, nem utolsósorban pedig a gonosz szerepében lubickoló Hugh Granttel megpakolt sztoriból. Minden perce arany: látvány, jó dumák és akció a köbön, az év egyik legszórakoztatóbb blockbustere.

9. A bálna

Brendan Fraser is alaposan meglepte a közönséget és a kritikusokat, A múmia-filmek egykori A-kategóriás sztárjának karrierje ugyanis az utóbbi 10 évben erős lejtmenetbe kezdett, a róla szóló hírek pedig főként a hízásáról szólt. Nos, ez utóbbit vitte a maximumra Darren Aronofsky (Rekviem egy álomért, A pankrátor, Fekete hattyú) új kamaradrámájában, amelyben egy több száz kilós meleg irodalomprofesszorként próbál visszaférkőzni elhagyott lánya kegyeibe. Megérdemelt Oscar-díjas alakítás egy kívülről igen csúnya, belül viszont nagyon is gyönyörű filmben.

8. A csendes lány

Csendes kis film az ír A csendes lány, amely nem véletlenül díszelgett 2023-ban a legjobb nemzetközi játékfilmes kategróia jelöltlistáján. Bizonyára sokak mellett elment a márciusi hazai mozipremier is, pedig érdemes tenni vele egy próbát, mert ritkán beszél mozgókép ilyen érzelemdúsan és szépen a szeretetről. Amikor egy szülei által elhanyagolt, visszahúzódó kislány végre szerető közegbe kerül, és szép lassan kinyílik – zsebkendőket elő!

7. Pókember – A pókverzumon át

Bekerült top 10-es listánkba egy animációs film is, ráadásul egy folytatás. A 2018-as Pókember – Irány a Pókverzum hatalmas meglepetés volt öt évvel ezelőtt, nem sokan gondoltuk volna ugyanis, hogy a hálóvető szuperhős sztorijából ki lehet még hozni egy ennyire egyedi, sokrétű, csodaszép és szórakoztató történetet. De sikerült, az Akadémia pedig egy animációs Oscar-díjjal jutalmazta ezt. S lám, a második rész sem maradt alul, sikerült tartani a színvonalat, így A pókverzumon át sikeresen gördíti tovább Miles Morales históriáját. Eldobtuk tőle az agyunkat, és könnyen lehet, egy újabb Oscar lesz érte a jutalom.

6. Megfojtott virágok

Martin Scorsese rendezései továbbra is eseményszámba mennek, főként, ha egyszerre dolgozik együtt Leonardo DiCaprióval és Robert De Niróval! Nem is okozott csalódást ezúttal sem: a Megfojtott virágok az Egyesült Államok történelmének egyik igen sötét és szégyenteljes szeletét mutatja be, amikor a XIX. század első felében a fehér emberek elkezdték leöldösni a tehetős oszázs indiánokat az olajban gazdag földjeikért. Emlékezetes, retinánkba égő képsorok, feszült és dühítő pillanatok, parádés alakítások. Lily Gladstone fantasztikus felfedezés, De Niro pedig 80 évesen élete egyik legjobb alakításával rukkolt elő.

5. A sziget szellemei

Martin McDonagh egyszerűen képtelen csalódást okozni, az Erőszakik (2008), A hét pszichopata és a si-cu (2012), valamint a Három óriásplakát Ebbing határában (2018) után negyedszerre is telibe talált! A sziget szellemeiben újra összehozta az Erőszakik két főhősét, Colin Farrellt és Brendan Gleesont, akik egy vidéki ír kisvárosban kerülnek összetűzésbe, pontosabban egyikük szeretné ghostingolni a másikat, a másik pedig nem érti, hogy az egyiknek mi a baja. Mindez az észak-írországi konfliktus allegóriája lenne? Vagy egy elgondolkodtató történet az emberi lélekről és kapcsolatokról? Ebben a filmben mindenből kapunk egy picit, Colin Farrell pedig élete legjobb alakításával kedveskedik nekünk.

4. Egy zuhanás anatómiája

Akkor találkozhattunk először e címmel, amikor kihirdették a 2023-as Cannes-i mustra díjazottjait, s a francia Egy zuhanás anatómiája kapta az Arany Pálmát. Nem is érdemtelenül. Justine Triet filmje egyszerre krimi, bírósági dráma és mese az emberi kapcsolatokról, mindezt pedig hihetetlenül pontos arányérzékkel keveri. Miért zuhant ki az ablakon a férj? Öngyilkosság? Baleset? Gyilkosság? Apró adagokban kapjuk az infómorzsákat, miközben feltárul előttünk egy nem éppen ideális házasság mibenléte. A feleség szerepében Sandra Hüller (Toni Erdmann) parádézik, s nem lepődnénk meg, ha ő is és a film is bekerülne a 2024-es Oscar-gála vonatkozó kategóriájának jelöltjei közé…

3. Magyarázat mindenre

Reisz Gábor ismét elkápráztatott minket. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) és a Rossz versek (2018) után ezúttal egy kevésbé játékos, viszont jóval politikusabb és hasonlóan személyes filmet tett le az asztalra, amely a mai Magyarországról szól és a benne élő emberekről, akik képtelenek túllépni politikai hovatartozásukon, s így nem éppen egyszerű a kommunikáció. Reisz mindkét felet, a kormánypártiakat és az ellenzékieket is kellőképpen árnyalja, nem fél orbánozni és gyurcsányozni, és szórakoztató módon mesél abszolút hétköznapi emberekről, a mai fiatalokról, az oktatási rendszerről, generációkról, politikáról és annak az életünkre kiható következményeiről. Az év legjobb magyar filmje, amely ráadásul elsőként hozta el hazánkba a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orrizonti szekciójának fődíját! Itt a helye!

2. Oppenheimer

Christopher Nolan sokaknak okozott csalódást legutóbbi, Tenet című filmjével (e sorok szerzőjének azzal sem), ezúttal viszont egy papíron kevésbé látványos történetbe fogott. S nem meglepő, hogy csakis ő képes egy több mint 900 millió dollárt kasszírozó óriási anyagi sikert faragni egy háromórás életrajzi filmből (az atombomba egyik megalkotójáról, Robert Oppenheimerről, akinek az irányítása alatt zajlott le a Manthattan-terv az új-mexikói sivatagban), amelyben főként öltönyös tudósok beszélgetnek zárt szobákban. Persze azért látványból is kijutott az első atombombateszt káprázatos jelenetében, de itt a címszereplő személyisége és drámája van leginkább a terítéken, a végkicsengés pedig több mint nyugtalanító. Hiszen a világvégéhez ma is elég egy néhány gombnyomás… Mestermű!

1. Babylon

Úgy néz ki, az idei toplistánk a megbízható mesterekről szól (Scorsese, McDonagh, Reisz Nolan), és közülük is talán a legmegbízhatóbb Damien Chazelle (Whiplash, Kaliforniai álom, Az első ember), aki a Babylonnal egy olyan eszeveszett mozgóképes tornádót hozott össze, amely után csak pislogni tudtunk. A hollywoodi némafilmes korszak átmenetét a hangosfilm érájába már több mű is bemutatta (pl. A némafilmes), de így még biztosan nem. Hollywoodnak túl durva is volt, nekünk viszont az év legnagyobb filmes élményét szerezte. S bár az álomgyár mocskát és dekadenciáját mutatja be elsősorban, Chazelle mégsem egy kiábrándult bírálatot prezentált a showbusiness és a benne élők iránt. A Babylon sokkal inkább egy óda, himnusz, tisztelgés a művészet, a film és a mozi nagysága, hatása és sokoldalúsága előtt. A finálébeli filmes montázst pedig sohasem feledjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk