KULT

Eszenyi Enikő rehabilitálása vegyes érzésekkel tölt el – Dancing With the Stars-kritika

Az első adás alapján meg kellett állapítsam, a nők sokkal inkább odateszik magukat, mint a férfi celebek, kivéve Marics Petit, aki minden linksége ellenére dolgozik, ha kell.


A Dancing Wtih the Stars negyedik évada nem hozott nagy változásokat. Azért apróságok akadnak. A zsűriből például kivált Bereczki Zoli, így Ördög Nóra, Juronics Tamás és Szente Vajk hármasban osztja az észt és a pontokat. Van egy új szabály is, a zsűri – a Sztárban sztárhoz hasonlóan – a műsor végén megmenthet egy párost a kieséstől.

Az is nóvum, hogy a zenekart lecserélték a play gombra.

Stohl András persze ezt szebben fogalmazta meg: „a versenyzők ezentúl az eredeti előadók hangjára táncolnak.”

Az adás sajátos James Bond-kisfilmmel kezdődött, amelyben a versenyzők üldözték a két műsorvezetőt, Lékai-Kiss Ramónát és Stohl Andrást, egészen a TV2 stúdiójáig, ahol aztán – hehe, de szellemes – nem sikerült ellopniuk a Dancing With the Stars fődíját.

.

A versenyt Krausz Gábor nyitotta Mikes Anna oldalán showtánccal. Nem volt rossz, bár azért úgy általában meg kell állapítanom a férfi versenyzőkről, hogy kicsit olyanok, mint a lusta szerető, aki hagyja, hogy mindent a nő csináljon.

Miután az ország elsőszámú celebszakácsáról van szó – bocs Lázár, ez van – persze röpködtek a főzős poénok. Ördög Nóra például megjegyezte, hogy olyan volt kicsit a produkció, mint amikor kinyitjuk a hűtőt, és abból főzünk, ami van. Találó metafora, de hát voltaképp ez lenne a műsor lényege.

.

Ördög Nóra és Juronics Tamás szigorú pontozást ígért, ennek megfelelően 7-7 ponttal értékelték a produkciót. A lágyabb szívű Szente Vajk viszont 8 pontot adott.

Hunyadi Donatella helyzete nem könnyű, hiszen a legtöbben, valljuk be, még mindig Kiszel Tünde lányát látjuk benne. Pedig felnőtt, elvégezte a Zeneakadémiát, profi énekesnő lett.

A Dancingben Bődi Dénest kapta párnak. Donatella tagadhatatlanul szép, és jól mozog, de ahhoz képest, hogy a kisfilmben azt ígérte, a színpadon azt látni fogjuk „mennyire szerelmesek” (nyilván csak a produkció keretei között),

olyan faarccal táncolta végig a tangót, hogy a Vígszínház szerintem újra gondolja a Pinokkió szereposztását.

A zsűri mindössze 19 pontot adott.

T. Dannynek újdonságot jelentett a paso doble kifejezés, ebből sejthetjük, micsoda kihívás elé állították Lissák Laurát. Igaz, engem is ért meglepetés: nem hittem volna, hogy a Neoton 220 fölött című számára lehet paso doblét járni. Laurának sikerült. Dannynak kevésbé, időnként kicsit ki is esett a szerepéből, de Juronics Tamás pozitívumként említette, hogy Danny merte mozgatni a csípőjét. 20 pontot kaptak.

.

Király Lindának és Suti Andrásnak a szamba jutott, és be kell vallanom, nekem az eddigiek közül ez a produkció tetszett a legjobban. Linda jól táncolt és még élvezte is. Tudott mosolyogni, és miközben benne volt a munka, azért látszott, hogy nem veszi véresen – és unalmasan – komolyan.

A zsűrinek is tetszett, nagyon dicsérték a látottakat. Ugyanakkor a pontozás ezt nem tükrözte, 22 pontot kaptak ugyanúgy, mint Krausz Gáborék.

.

Csutinak Tóth Katica jutott, és a bécsi keringő. Az ejtőernyősként színpadra pottyantott influenszernek nem mindig jött ki a három, de azért derekasan küzdött, igazi katona módra.

Juronics Tamás szerint szép volt és tiszta, de túlságosan látszott a koncentráció. Szente Vajk úgy értékelte a látottakat, hogy

olyan volt, mint amikor a hosszú idő után hazalátogató katonának kiöltözik a felesége mert még nem akarja elmondani neki, hogy már egy pékkel él és van két gyereke.

19 pontra volt jó.

.

Bevallom, az én kedvencem ezen az estén Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna párosa volt. Na nem feltétlenül a táncprodukció minősége miatt. Félreértés ne essék, Zsuzsanna csodálatosan táncolt, szép volt, nőies és elegánsan szexi. Simon Kornél pedig… nos, ő is ott volt.

Az az igazság, hogy kedvelem Kornélt színészként is, személyiségként is, és most is nagyon szerethetően adta elő a táncot. A tánc szót persze most elég tág értelemben használom, hogy az is beleférjen, amit Kornél produkált. Kicsit olyan volt, mint amikor valakinek túszul ejtették a családját, és kénytelen volt bevállalni, hogy Szőke Zsuzsannával rumbázzon, különben nem látja őket többé.

.

A zsűriben is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, ezt tükrözi a 17 pont. Vajknak tetszett, de hát ő a Dancingben a jó zsaru.

Sydney van Den Boshtól ezúton is elnézést kérek, de valahányszor meghallom a nevét, Van der Bosch parancsnok jut eszembe a vérebeivel.

A szlovákiai Ádám Csabának a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy elnyerje Sydney bizalmát. A hölgy ugyanis a válása óta nehezen bízik a férfiakban.

Quickstepjükben nekem kicsit több volt a quick, mint a step, de összességében vidám, jóhangulatú produkciót láttunk.

Ők is csak 17 pontot kaptak, mert a mosolygás több volt, mint a lépés.

.

Radics Gigi és Baranya Dávid a Barbi filmet idézte meg cha-cha-cházva. Ez a szezon az énekesnőkről szól. Király Lindához hasonlóan Gigi is remekül teljesített. Ő is azon művészek közé tartozik, akik a szemünk előtt nőttek fel. Nagy utat tett meg azóta, hogy először feltűnt a Megasztárban. (Nem amikor nyert, hanem még előtte, amikor valahol félúton kiesett.) A zsűrit is elvarázsolták, a 24 pont nagyon soknak számított ezen az estén.

.

Az összes páros közül talán Marics Peti és Stana Alexandra között volt legerősebb a kémia. Peti érdekes figura, egyfelől egy nagyon laza, trehány csávónak tűnik, de a munkában odateszi magát, dolgozik, és meg is van az eredménye.

A férfi versenyzők közül szerintem ő táncolt a legjobban. 23 ponttal a tabella élmezőnyébe repültek.

.

Végére maradt a műsor legkérdésesebb szereplője, Eszenyi Enikő. Panaszra nem lehet oka, Hegyes Bercit kapta partnernek, aki már kétszer is megnyerte a magyar Dancing With the Starst.

Bár Eszenyi tagadhatatlanul nagyszerű színésznő, vegyes érzelmekkel nézem, ahogy a kereskedelmi média rehibilitálta anélkül, hogy az ex-igazgatónő egyszer is megállt volna reflektálni mindarra, ami vele történt, urambocsá’ bocsánatot kért volna bárkitől. Azt viszont el kell ismerni, hogy a salsaelőadás nagyon jó volt.

.

A műsorvezetők ma nem voltak topon, többször éreztem megtorpanást, bizonytalanságot, mintha nem tudnák, mi jön. Ez nem biztos, hogy az ő hibájuk, lehet a szervezés nem volt zökkenőmentes és néha tényleg nem az jött, aminek kellett volna.

Egészen zavaró volt például, amikor Stohl András felvezető beszélgetésbe kezdett a következő párossal, de közben már megérkeztek az előző táncosok a színpadról, és emiatt volt egy kis keresztbe beszélés, kapkodás.

A zsűri Donatellát mentette meg, a közönség pedig Eszenyi Enikőt, így nagy szomorúságomra Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk