KULT

Elszerette Meg Ryant, sokat verekedett, az al-Kaida célpontja volt – Russell Crowe-portré

Nem volt botrányoktól mentes a Gladiátor sztárjának élete, aki már gyerekkorában eldöntötte, világhírű színész lesz, e céljának elérését pedig még híresen rossz természete sem tudta meggátolni. A pápa ördögűzője főszereplője ezen a héten ütős filmmel tér vissza a vásznakra.


Az új-zélandi születésű Russell Crowe ma, április 7-én tölti be az egy híján 60-at, e majdnem kerek szülinap alkalmából pedig úgy gondoltuk, érdemes megvizsgálni, hogyan lett a színészi és zenei karrierről álmodozó kis srácból Hollywood egyik legjobban fizetett színésze.

Mindössze 16 éves volt, amikor otthagyta az iskolát, hogy teljes mértékben a színészi pályára összpontosítson. Színházban dolgozott, és helyi produkciókban játszott, amelyek elősegítették, hogy a közösségének elismert művésze legyen. Miután ausztrál filmekben nyújtott kiemelkedő alakításokat, az 1990-es években az USA-ba költözött, hogy Hollywoodban próbálja ki magát. Amellett, hogy hét számjegyű fizetéseket kapott, 2001-ben elnyerte az Oscar-díjat, és a csúcsra ért.

Bár a színészi karrierje kezdetén nehezen talált munkát, elkötelezettsége és kitartása az 1990-es és 2000-es évek egyik legkeresettebb filmsztárjává tették. A 2010-es évek nem tettek jót a karrierjének (ráadásul híresen nehéz természete sem volt a segítségére), de sosem tűnt el a süllyesztőben, továbbra is fel-felbukkan kiemelt projektekben.

Egy kis protekció

Russell Ira Crowe 1964. április 7-én született Új-Zélandon olyan szülők (John Alexander Crowe és Jocelyn Yvonne Wemyss) gyermekeként, akik vendéglátósok, pontosabban cateringesek voltak, vagyis filmforgatásokon gondoskodtak a stáb kosztoltatásáról, főként Wellingtonban. Crowe ráadásul egyéb ponton is kötődött a filmkészítéshez, mivel anyai nagyapja, Stan Wemyss operatőrként dolgozott, második világháborús felvételeiért prominens díjakat is kapott.

A színész mindössze négyéves volt, amikor a családja Ausztráliába, azon belül is Sydney-be költözött, ahol egy helyi tévésorozat, a Spyforce egyik epizódjában debütált színészként, 1972-ben, nyolcévesen.

Az édesanyjának keresztapja volt ugyanis a széria producere, így sikerült a kis Russellt beprotezsálni egy néhány soros szerep erejéig (egy árvát alakított) az egyik epizódba, amelyben a sorozat sztárjával, Jack Thompsonnal (akit a legtöbben a Star Wars-filmek Cliegg Larsaként ismernek) játszott együtt.

Ausztráliában a Sydney Boys gimiben tanult, mielőtt a családja 1978-ban, 14 éves korában visszaköltözött Új-Zélandra. Középiskolai tanulmányait az Auckland Grammar Schoolban folytatta, 16 évesen azonban úgy döntött, otthagyja a sulit, hogy színészi ambícióit kövesse. A Rocky Horror Picture Show című darabban kapott szerepet: két évig játszott a produkcióban, sőt, turnézott is az ausztrál társulattal.

Fiatalon azonban nem csak a színészet érdekelte, a hírnévhez a zenei karrier is elveztheti az embert, Rusty (Crowe kedvelt beceneve a Russ mellett) pedig jó barátja, Tom Sharplin assisztálásával az 1980-as évek elején kezdte meg zenei pályafutását Russ Le Roq művésznéven. Több kislemezt adott ki Új-Zélandon, köztük az I Just Wanna Be Like Marlon Brando (Olyan szeretnék lenni, mint Marlon Brando) címűt. Crowe 1992-ben alapította a 30 Odd Foot of Grunts nevű hattagú ausztrál rockbandát, amelyben ő volt az énekes. 2005-ös feloszlásukig három stúdióalbumot is kiadtak.

Feltűnt a Szomszédokban

Crowe 21 évesen hagyta ott Új-Zélandot, és visszatért Ausztráliába, azzal a szándékkal, hogy jelentkezzen a National Institute of Dramatic Art nevű drámasuliba. "Egy színházi darabban dolgoztam, és beszéltem egy fickóval, aki akkoriban a NIDA technikai részlegének vezetője volt. Megkérdeztem tőle, mit gondol arról, hogy három évet töltenék a NIDA-nál. Azt mondta, időpocsékolás lenne. »Már úgyis azt csinálod, amit ott tanulnál, sőt, életed nagy részében ezt csináltad, szóval nincs mit tanítani neked, maximum rossz szokásokat."

Crowe 1987-ben kapott szerepet az egyik legismertebb ausztrál sorozatban, a Neighborsben, vagyis a Szomszédokban (amelyben egyébként olyan, később nagy sztárrá lett színészek tűntek fel többek között, mint Margot Robbie, Kylie Minogue, Jason Donovan, Guy Pearce, Natalie Imburglia, Jesse Spencer, Ben Mendelsohn, Bella Heathcote, Dave Bautista és a három fivér: Chris, Liam és Luke Hemsworth.

Crowe végül 1992-ben hívta fel magára először a szélesebb közönség figyelmét a Romper Stomper című drámával, amely egy rasszista skinhead csoport ténykedését követte nyomon. A szerepért elnyerte az Ausztrál Filmintézet (AFI) legjobb színésznek járó díját.

Zsinórban három Oscar-jelölés

Crowe ezután úgy gondolta, a Romper Stomper által ráirányított reflektorfényt kihasználva Hollywoodban próbál szerencsét, ezért nem sokkal később áttette székhelyét az Egyesült Államokba, ahol első szerepét az 1995-ös Gyorsabb a halálnál című Sam Raimi-filmben játszotta Sharon Stone, Gene Hackman és Leonardo DiCaprio partnereként. Bár a western mérsékelt sikert aratott, azért megalapozta az álomgyári karrierjét, néhány felejthető film (Sid 6.7 – A tökéletes gyilkos, Keleti harc, Különös varázslat) után ugyanis jött az 1997-es Szigorúan bizalmas, amit a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek, két évvel később pedig, az 1999-es A bennfentesért megkapta első Oscar-jelölését a legjobb férfi főszereplők közt.

S bár akkor Kevin Spacey-nek ítélték oda a díjat az Amerikai szépségért, a 2000-es Gladiátorral Crowe-nak már sikerült megszereznie az Oscart, s egyúttal ő lett Hollywood egyik legjobban fizetett színésze.

Ezt jól mutatja, hogy amíg a Gladiátorért 5 millió dollárt kapott, következő, 2001-es filmjével, az Egy csodálatos elmével (amelyért zsinórban harmadszor jelölték a legjobb férfi főszereplők Oscar-kategóriájában) már 15 milliót vághatott zsebre. Ebben az időszakban olyan filmekben tűnt fel, mint a magánéleti botrányokkal tarkított Túszharc (2000), a Kapitány és katona – A világ túlsó oldalán (2003), A remény bajnoka (2005), a Bor, mámor, Provence (2006), a Börtönvonat Yumába (2007), az Amerikai gengszter (2007), a Hazugságok hálója (2008) vagy A dolgok állása (2009).

„Könnyű volt híresnek lenni”

Színészünk egy a PEOPLE magazinnak adott interjújában visszemlékezett azokra az időkre, amikor a Gladiátort követően a figyelem középpontjába került, s elmesélte hogyan kezelte ezt az Oscar-díj után. "Jó móka volt a hírnév. Az egész csak annyit jelentett, hogy ha bementél egy étterembe, a főpincér örömmel üdvözölt. Ha egy szállodában foglaltál szállást, kaptál egy magasabb kategóriájú lakosztályt, ha volt ilyen. Akkoriban könnyű volt híresnek lenni” – mesélte.

Nem sokkal a Gladiátor után Crowe a bulvárlapok célkeresztjébe került a Meg Ryannel való románca miatt, akivel a Túszharcban játszott együtt, a viszonynak pedig azért volt nagy sajtóvisszhangja, mivel Ryan akkor még együtt volt a férjével, Dennis Quaiddel.

A szerelem nagyjából egy évig tartott, mivel 2001-ben Crowe újra összejött az exével, Danielle Spencer színésznővel (akivel még 1989-ben ismerkedtek meg a The Crossing című közös filmjük forgatásán), két évvel később, 2003 áprilisában pedig össze is házasodtak. Az esküvőre Crowe szarvasmarhabirtokán került sor az új-dél-walesi Nana Glenben. Két fiuk született: Charles (2003. december 21-én) és Tennyson (2006. július 7-én). Russell és Danielle 2012 októberében jelentették be a szakításukat, a válásukra azonban csak 2018 áprilisában került sor, azóta pedig Crowe hivatalosan a szinglik táborát erősíti.

Terroristacélpont lett

Russell 2005-ben a GQ Australia nevű magazinnak mesélte el élete talán legszürreálisabb történetét: állítása szerint Oszáma bin Láden al-Kaida terrorszervezete akarta kiiktatni őt.

A fenyegetés 2001-ben érkezett: FBI ügynökök keresték meg a 73. Oscar-díjátadó előtt (amelyen elnyerte a szobrot a Gladiátorért), és közölték vele, hogy az al-Kaida el akarja rabolni őt.

"Valami olyan felvételről beszéltek, amit egy francia rendőrnő rögzített, azt hiszem, Líbiában vagy Algírban... Arról volt szó, hogy ismert amerikaiakat tüntetnek el egyfajta kulturális destabilizációs terv részeként." A fenyegetés miatt Crowe élete megváltozott, s két későbbi, ismert filmje, az Egy csodálatos elme, valamint a Kapitány és katona forgatásán extra biztonságra volt szüksége. "A mai napig fogalmam sincs, hogy mi a fene volt ez az egész. Csak annyit tudok, hogy megérkeztem a Los Angeles-i szállodámba, ahogy korábban számtalanszor, elkezdtem kipakolni, majd kopogtak az ajtón, és egy csapat FBI-os fickó le akart ülni velem tárgyalni valamiről. Aztán majdnem két éven keresztül nagyjából mindenhova elkísértek. Emlékszem, amikor elmentem a Golden Globe-díjátadóra, vagy 16 biztonsági ember volt velem. Nem is tudom, pontosan miért, nem közöltek velem részleteket. Persze az emberek azt mondták: »Nézzétek, azt hiszi, hogy ő a kiba**ott Elvis.« Aztán egy nap egyszerűen nem voltak ott többé."

Erőszakos múlt

Bár Crowe 1999 és 2005 között a sztársága csúcsán volt, elterjedt róla, hogy nem könnyű kijönni vele, nehéz természete van, ezt pedig alátámasztotta az is, hogy csak ebben az időszakban négy erőszakos cselekedetéről is beszámoltak a lapok. 1999-ben például dulakodásba keveredett a Coffs Harbour-i Plantation Hotelben, amit egy biztonsági kamera rögzített. Két férfi akkor a videót felhasználva megpróbálták megzsarolni a színészt. 2002-ben állítólag Eric Watson üzletemberrel verekedett egy japán étteremlánc, a Zuma londoni egységében, a bunyót pedig Ross Kemp angol színész szakította félbe.

2005 júniusában konkrétan letartóztatták, a New York-i rendőrség pedig másodfokú (tehát fegyverrel elkövetett) testi sértéssel vádolta meg, miután egy telefonnal megdobta a Mercer Hotel recepciósát, Nestor Estradát, aki nem volt hajlandó segíteni neki telefonálni, amikor a készülék nem működött Crowe szobájában.

A recepciós az arcán szenvedett sérülést. A letartóztatása után Crowe bűnösnek vallotta magát, és feltételesen szabad lábra helyezték. A tárgyalás előtt végül sikerült megegyeznie Estradával, a feltételeklet azonban nem hozták nyilvánosságra, de egy hat számjegyű összegről számoltak be.

A telefonos incidens általánosságban negatív hatással volt Crowe közmegítélésére, aki 2010 novemberében, a tévés újságíró Charlie Rose-nak adott interjújában kommentálta is a folyamatos médiafigyelmet: "Azt hiszem, ez kitörölhetetlenül megváltoztatott engem. Ez egy nagyon-nagyon jelentéktelen ügy volt, a bolhából elefántot csináltak. Több erőszakot követtek el rajtam a várakozó újságírók az autó és a tárgyalóterem közötti sétám során, mint bármi, amit valaha tettem... Mindez pedig elég nagy hatással volt rám pszichológiailag." Később David Letterman talkshow-jában azt mondta, hogy a telefonos eset "talán a legszégyenteljesebb helyzet volt, amibe valaha is belekeveredett.”

A munka soha nem érhet véget

A Gladiátor után Crowe szilárd munkakapcsolatot alakított ki a rendező Ridley Scott-tal, akivel később együtt forgatta a Bor, mámor Provence-t, az Amerikai gengsztert, a Hazugságok hálóját, valamint a 2010-es Robin Hoodot, amiben Russell alakította a hírhedt törvényenkívülit, és 20 millió dolláros gázsit kapott a főszerepért. A 2012-es A nyomorultakkal is sikert aratott, egy évvel később pedig a szuperhősfilmek világába is belépett, amikor eljátszotta Superman apját Az acélemberben (2013). Igaz, ezek már inkább mellékszerepek voltak, a szupersztársága pedig ebben az évtizedben meg is torpant egy kissé, kisebb filmekben vagy nagyobb filmek kisebb szerepeiben (pl. Az acélember, Téli mese, A múmia, Thor – Szerelem és mennydörgés) tűnt fel később.

Azért időről időre sikerül összehoznia egy-egy kultfilmet is, a 2016-os Rendes fickók például megmutatta, hogy mennyire alulértékelt volt odáig vígjátékszínészként.

2014-ben pedig kipróbálta magát a kamera mögött is, amikor megrendezte az Akihez beszél a föld című filmet, tavaly pedig a Poker Face című akciókrimit vezényelte le a saját főszereplésével.

Akárhogy is, Crowe előjegyzési naptára továbbra is tele van, e hónapban egy tőle viszonylag szokatlan műfaban, a horrorban próbál szerencsét A pápa ördögűzőjével, és ezen a vonalon halad tovább az idei The Georgetown Projecttel is, majd ismét egy szuperhősfilmben láthatjuk, a 2023 októberében vásznakra kerülő Kraven the Hunterben, amit egy katonákról szóló akciófilm, a Land of Bad kvöet majd.

Ha pedig valaki a minőséget, a nagyívű színészi alakításokat hiányolná tőle, azért fontos megjegyezni, hogy Crowe nem is olyan régen, három évvel ezelőtt kapott Golden Globe-díjat A legharsányabb hang című sorozatért, amelyben a szexuális zaklatásaiba belebukó Fox News tévévezért, Roger Ailest alakítja. Szóval nem szabad még leírni őt, úgy tűnik, a hatodik x betöltése (ami jövőre esedékes) után is a filmrajongók mindennapjainak része lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk