KULT

„Egyből értelmet nyert, hogy ezt vagy most megcsinálom, vagy soha” – Édesapja dalát dolgozta fel Somló Pali és zenekara

A Shell Beach szupergroup új lemezzel jelentkezett. A zenekar gitárosa Somló Tamás egyik ikonikus dalának átdolgozásával állít emléket a családi köteléknek.


Új lemezzel indítja az évet a magyar experimentális szupergroup, a Shell Beach. Bár a poszt-hardcore-ra jellemző feszes keret megmaradt, a Solar Flare dalaiban a korábbi screames témák helyett a progresszív elemeké a főszerep. A lemez egyik legjobban várt dala egyértelműen az "Olyan szépek voltunk", amiben a zenekar gitárosa, Somló Pali édesapja, Somló Tamás egyik ikonikus dalának átdolgozásával állít emléket a családi köteléknek. A videót Pracznoczy Sebastian rendező 35 mm-re forgatta, és két birkózó barát felnövéstörténetét kísérhetjük végig a képkockáin. Interjú.

– Meséljetek egy kicsit a Shell Beach-ről! Mindent tag zenélt már más formációkban, hogy jött ez a felállás?

– Bodóczy Zoltán: Részemről teljesen hirtelen és átgondolatlanul történt minden. Totik Zoli (az előző énekes) kilépett, pont egy berlini buli előtt két héttel, a srácok nagyon le akarták nyomni, gyorsan átgondolták, kit lehetne berántani hirtelen, és rám esett a választás (Matyival együtt játszunk a Grand Mexican Warlockban, gondolom ennek volt szerepe a döntésben). Szerencsére az akkori csajommal pont Berlinben voltunk, így be tudtam vállalni, szénné hallgattam a számokat, béreltünk egy termet Berlinben, próbáltunk egyet, aztán már mentünk is másnap koncertezni. Először csak pár bulit vállaltam, mert nem akartam még egy bandát a nyakamba, de nagyon megszerettük egymást, így maradtam, ennek a lenyomata a Solar Flare-album.

– Somló Pali: 2007-ben kezdtem el ezt a zenekart csinálni, a mostani felállás a régi tagok Sági Viktor, Mohácsi Mátyás, hangmérnök/producerként Horváth Attila (aki anno alapító tag volt), jómagam, és két újabb tag, Szalay Dániel dobos, és Bodóczy Zoltán Undosz énekes csatlakozásával vált teljessé.

– A harmadik lemeznek a Covid-éra alatt kezdtetek neki. Hogy hatott ez az alkotói folyamatra?

– S.P.: Ez hatott rá a legjobban. A mai rohanós világban ritkán van arra idő, hogy teljesen izoláltan, időkorlátok nélkül, így bele tudjon az ember mélyülni egy alkotási folyamatba. Úgyhogy én nagyon is örültem ennek a lockdownnak. A lemez nagy része akkor íródott.

– A Solar Flare-re konceptlemezként hivatkoztok. Mi a koncepció mögötte, miről szól ez az album?

– B.Z.:

Szövegileg egy elég személyes anyag született meg, teljesen pőrére vetkőztettem magam, próbáltam egy szálra felfűzni az abban az időszakban történt dolgokat, próbáltam megérteni, mi miért történt, mi az iránya, és ennek folyamatnak a végén megszülettek a szövegek Kolozsi Peti barátom segítségével, aki nagyon sokat segített megfelelő formába önteni az amúgy összevissza cikázó gondolatokat.

Azonkívül zenekarilag is sokat beszélgettünk arról, hogy mi legyen a tematika, Palinak is volt mit feldolgoznia, így viszonylag egyértelmű volt, hogy az elmúlás témaköre és ennek különböző aspektusai jó alapot szolgáltathatnak a szövegvilághoz. Hogy végül egy összefüggő gondolatsor lehetett belőle, az már egy későbbi felismerés eredménye, ahogy alakultak a dalok a stúdióban.

– S.P.: Én a zenei részét tudnám itt hangsúlyozni. Maguk a dalok elég mélyről jövő, érzelmi megnyilvánulások. Három év után ezek voltak az első számok, amiket írtam, és nem tagadom, legnagyobb hatással édesapám elvesztése volt rám, emiatt elég sötét hangulatvilágba csöppentek a szerzemények. Ezt vegyítettem a saját régebbi stílusommal, na meg a többiek személyiségével, amikor mindenki hozzátette a saját ötleteit. Ennek alapján kezdtünk el dolgozni az énekeken is, amit aztán Undosz teljesített ki Kolozsi Petivel karöltve a szövegvilágban.

– A lemezen helyet kapott egy nagyon személyes dal, Somló Tamás "Olyan szépek voltunk"-jának újragondolt változata is. Pali, hogy hatott a te zenei világodra az édesapád?

– S.P.: Szerencsére zenészcsaládba hozott engem a gólya, így hát teljesen természetes volt egész életemben, hogy fontos szerepe van a muzsikának. Egészen kis korunktól taníttattak a szüleink zenélni a testvéremmel együtt, aztán gimnáziumban már volt két saját zenekarunk is, aztán jött a minden más. Van egy csomó kedves emlékem, ahogyan 6-7 éves korunkban vitt minket magával mindenhova turnézni, és volt, hogy fel is léptünk vele. LGT-búcsúkoncert a Nyugatiban, külföldi koncertek, nyári turnék, ezek voltak a családi kirándulások.

Amit nagyon szerettem benne, hogy mennyire nyitott volt mindig a stílusokra és az új dolgokra is apukám. Próbálom úgy gondolni, hogy ezt valamennyire örököltem, mert abszolút minden stílusú zenét hallgatok, és mindig tudom értékelni, ha egy zenének őszinte mondanivalója van, legyen szó elektronikus zenéről, rapzenéről, punk-, metál-, indie-, vagy popzenéről, stb...

Nem is hallgatok sok heavy zenét, inkább más stílusokból inspirálódok, de nyilván nyomon követem az aktualitásokat. Csak hogy itt is le legyen írva: a Turnstile a legjobb dolog, ami a Refused óta történt a hardcore zenével!;)

Az “Olyan szépek voltunk” feldolgozás talán pont ennek a zenei diverzitásnak az ékes bizonyítéka.

– Van esetleg olyan kedves közös zenei élményed vele, amit szívesen megosztanál velünk?

– S.P.: Az “internet nem felejt” címszó alatt mindenki írja be a Youtube-ra hogy: Somló Tamás - Annyi mindent nem szerettem még - Friderikusz-show. A képsorok magukért beszélnek:)

– B.Z.: Nekem is van közös zenei élményem Somló Tomival, méghozzá az, hogy még az első GMW-lemez bemutatójára elhívtuk fújni (akkor ott még Pali klónja, Somló Dani volt a dobos), szívesen el is jött, az egy nagyon felemelő pillanat volt. Ami viszont még jobban esett, hogy onnantól Tomi rendszeresen járt GMW-koncertre, és nagyon élte az egészet, rengeteg elismerő és biztató szót kaptunk tőle akkoriban, nagyon kedves emlékek ezek nekem.

– Miért pont ezt a dalt dolgoztátok fel tőle?

– S.P.: Ez az egyik kedvenc dalom apukámtól, na meg Dés László zeneszerző és Nemes István szövegírótól. Szerintem gyönyörű szép és őszinte dal. Tudom, hogy a kilencvenes évek egyik nagy tévésorozatának a “Patikának” volt a betétdala, de ekkor váltak szét a szüleim is, akik utána szerencsére végig nagyon jó baráti kapcsolatot ápoltak, de akarva-akaratlanul nekem valahogy erre reflektál a szövege (nincsenek véletlenek). Egyszer még el is játszottam apukámmal a Müpában egyik koncertjén.

Ekkortájt, körülbelül tíz/tizenkét évvel ezelőtt jött az ötlet, pont apukámnál gitároztam, a Deftones - Be Quiet And Drive c. dalát, amikor belehallottam az “Olyan szépek” ének harmóniáját, és akkor kitaláltam, hogy ezt meg kéne egyszer hangszerelni. Emlékszem még anno pedzegettem is ezt a régi Shell Beach-skacoknak, hogy csináljuk meg, de valahogy mindig elsiklottunk felette. Aztán eszembe sem jutott sok évig. Majd eljött a pillanat, amikor elhunyt édesapám, utána még évekig össze voltak csapva hullámok a fejem felett. 2020-ban kezdtük el írni az új lemezt, és egyből értelmet nyert, hogy ezt vagy most megcsinálom, vagy soha.

Miután itthon feldemóztam, átmentem (kijárási igazolással!) Sági Viktorhoz a szentendrei hegyekbe, és megcsináltuk majdnem a végleges verziót, leszámítva, hogy egy Cannibal Corpse acapellát vágtunk először alá, és fantasztikus volt a végeredmény, aztán elrontottam az énekemmel, sorry:)

Amihez nagy levegőt kellett vennem, az az, hogy el tudjam így énekelni, mivel a zenekarban nem én vagyok a fő énekes, hanem Undosz, ezért nagy kihívás volt a számomra. Na meg magyar nyelvű dalunk sem volt még soha. Nem zárkózunk el előle a jövőben, de nem is erőltetnénk, hiszen minden csak akkor jó, ha természetesen történik. Ha valaki ilyen szép szöveget ír nekünk, mint tette édesapámnak Nemes István, szívesen elénekeljük.

A minap meg is jelentettük ennek a számnak a videóklipjét, amely egy nagyon fontos mérföldkő a számunkra. Sokkal több lett ez a klip, mint aminek eredetileg indult. Egyik nagyon közeli barátommal Praznoczy Sebastiennel, a klip rendezőjével vittük végig ezt a projektet több mint egy éven át. Sok akadályba ütköztünk, de valahogy, mégis így kellett történnie a dolgoknak, hogy a végén minden értelmet nyerjen. Megtalálni azokat az embereket, akik ugyanúgy érzik benne azt, amit mi, meg kellett történnie rajtunk kívül álló dolgoknak is a világban, hogy még jobban beigazolódjon a dal és a képi világ mondanivalója. Sajnos a forgatás után elvesztettük egy nagyon közeli barátunkat, Adamek Robit, aki még szerepel is benne. Ezután ezzel a szemmel vágta meg Sebi a nyersanyagot, amit Nagy Marcell operatőrünk 35 mm-es filmre rögzített. Így hát sok szempontból is nagyon személyes, és fontos nekünk ez a klip, avagy a legfontosabb.

– Mikor hallhatjuk először élőben az új lemez dalait?

– S.P.: Szeretettel várunk mindenkit jövő héten, kedden március 14-én az Akvárium KisHall-ban a lemezbemutató koncertünkön, ahol mi is először fogjuk ezeket élőben eljátszani, úgyhogy nagyon készülünk, izgulunk.

Az estét pedig három kiváló zenekar vezeti majd fel. Itt lesz velünk Pécsről a deszkás punk-hardcore titán Vodka For Kids, a gyönyörű atmoszférát teremtő post rock előkelőség a Törzs, és csatlakozik még hozzánk egy ennél metálosabb hangvételű, de nagyon profi produkció egészen Izraelből: a Walkways.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk