KULT

Egy rákos nő és egy cuki cica a hangra reagáló szörnyek között – Te is néma csöndben fogod végignézni a Hang nélkül: Első napot

A Hang nélkül 2 nyitányában megcsodálhattuk, ahogy a hangszörnyek megérkeznek a Földre, és lecsapnak egy kisvárosra. Az Első napban ezt nézhetjük 100 percen át, csak a világ legzajosabb helyén…


A Hang nélkül 2018-ban nem semmi dolgot ért el. A nézők a mozitermekben mukkanni sem mertek, mindenhol néma csönd. Zacskók sem csörögtek, a popcorn sem ropogott a fogak között, az üdítők szürcsölése is elmaradt. A vásznon ugyanis azt lehetett látni, ahogy Emily Blunt, John Krasinski, Millicent Simmonds és Noah Jupe egy megveszkedett hangot sem mernek kiadni, mivel nem szeretnék, ha a hangokra ultraérzékeny, a Földet elözönlő, és gyilkológépként funkcionáló idegen lények idő előtt széjjeltépnék őket. Ennélfogva, mivel a vásznon teljes csend uralkodott a film nagy részében, így a nézőtéren ugyanúgy pisszenni sem mert a közönség. Vagyis létrejött egy fantasztikus közösségi élmény.

Nem mellesleg a film maga is kiváló szórakozást nyújtott, John Krasinski pedig kivételes direktori képességeiről tett tanúbizonyságot. Sőt, hatalmas kasszasiker is lett, mivel összesen 17 millió dollárba került, ezt pedig világszinten csak a mozikban meghússzorozta, 340 milliót szedett össze.

Nem is volt kérdés tehát, hogy franchise-á bővül a Hang nélkül. Ekkor viszont beütött a krach…

2020-ra, tehát két évvel az első rész után el is készült a folytatás, szintén Krasinski rendezésében és szintén a felesége, Emily Blunt főszereplésével, sőt, a film New York-i premierjét még meg is tartották 2020. március 8-án, mégsem tudott a közönség elé kerülni a mű, hiszen, ha emlékszünk (hogyan is felejthetnénk el), akkortájt ütött be igazán a Covid, bezártak a mozik és a világ is egy időre.

A gyártó-forgalmazó stúdiónál, a Paramountnál pedig úgy döntöttek, nem eresztik rá a világra a filmet az első lazításkor, tehát 2020 nyarán, hanem kivárják, amíg komolyabban alábbhagy a vírus és az általa okozott pánik és félelem. Így csak 2021 májusában kapta meg a rég várt bemutatóját, s lám, még úgy sem lett csalódás, hogy az emberek frissen a járvány után nem igazán mertek még beülni idegenek mellé a mozitermekbe (sem). Szóval a Hang nélkül 2 még ebben az igencsak hátrányos helyzetben is ki tudott termelni világszinten 297 millió dollárt, ami fantasztikus teljesítmény. Krasinski pedig ezúttal sem hibázott, sőt, a második rész még az elsőt is felülmúlta minőségben.

Így jutottunk el jelen filmünkhöz, ami azonban nem egy folytatás, hanem előzmény, vagy akár spin-offnak is nevezhetjük, hiszen nem az Abbott család áll a sztori középpontjában, de a lényeken kívül is van összekötő kapocs a Hang nélkül 2-vel, méghozzá Djimon Hounsou karaktere, Henri kapcsán.

Aki látta a Hang nélkül 2-t, biztosan emlékszik a nyitójelenetre, amiben végignézhettük, hogy Abbotték miként szembesültek az idegen szörnyek megérkezésével a kisvárosukban.

A Hang nélkül: Első napot pedig úgy jellemezhetnénk a legegyszerűbben, hogy képzeljük el a Hang nélkül 2 nyitójelenetét, csak 100 perc hosszban és New Yorkban… Tehát itt újra azt nézhetjük végig, ahogy az emberiség szembesül az invázióval, ami ellen nem sokat tudnak tenni.

Ám most sem átfogó képet kapunk arról, hogy a kormányok miként próbálnak szembeszállni a fenyegetéssel, vagy összefogni a közös ellenséggel szemben, mivel ezúttal is a kisemberek szemén keresztül élhetjük át a világvégét.

A főszereplőnk ezúttal Samira (Lupita Nyong’o), a hospice házban élő, fiatal, végső stádiumú rákban szenvedő nő, aki az ápolójával, Reubennel (Alex Wolff) és a többi beteggel bemegy egy nap a városba egy marionettelőadásra (ő csak pizzázni szeretne egy jót), amikor hirtelen beüt a ménkű. Sam pedig a Frodó nevű cicájával (bizony, Sam cipeli Frodót az egész filmben kábé, mekkora A Gyűrűk Ura-utalás…) próbál életben maradni az embertelen körülmények között, s úgy dönt, így is megszerzi magának azt a pizzát, életében utoljára. Így a városból kivonuló tömeggel szemben sétál egyedül, s oda igyekszik, ahonnan más menekül. Nem sokkal később csatlakozik hozzá egy fiatal brit egyetemista, Eric (a Stranger Things Eddie Munsonja, Joseph Quinn), akivel együtt próbálnak csendben maradni a világ egyik legzajosabb helyén.

John Krasinski ezúttal egy kissé hátrébb lépett, és csupán produceri minőségben bábáskodott az Első nap fölött, az írói és a rendezői tisztséget pedig átengedte Michael Sarnoskinak, aki arról híres, hogy bár eddig csak egyetlen egész estés filmet rendezett, de azzal visszahozta Nicolas Cage-et a színészi elitbe.

A 2021-es, független színekben készült Disznó pedig valóban egy apró gyöngyszem, amiért Cage simán megérdemelt volna egy újabb Oscar-jelölést. Krasinski szerint pedig épp az a fajta, a karakterekkel szembeni érzékenység kellett az Első naphoz, ami annyira ragyogóvá tette a Disznót.

A filmet megnézve amúgy érthető, hogy miért volt szükség Sarnoskira. Az Első nap legfőbb erénye ugyanis egyértelmeűen Sam hús-vér figurája, aki egy fesztiváldíjak tömkelegét begyűjtő kiváló dráma szereplőjeként is megállná helyét, pedig „csak” egy szörnyes akciófilmben láthatjuk őt. Ebben persze nagyrészt Lupita Nyong’óé az érdem, aki csodálatos alakítást nyújt az életről a betegsége miatt már lemondott Sam szerepében, aki mégis foggal-körömmel kapaszkodik abba, amikor a Földet támadás éri. Joseph Quinn karaktere már nem ennyire árnyalt, de ő sem marad alul, mivel képes egyszerre emberien gyávaként és hősiesen bátorként is megjeleníteni Ericet, aki aztán méltó, óvó társa lesz Samnek.

Na és az a macska… Frodó az Első nap egyik nagy sztárja, aki összetartja a szereplőket, és vélhetően a földkerekség legnyugodtabb cicája, mivel se szörny, se víz, se semmi nem hozza ki a béketűréséből. Imádnivaló.

Hogy az Első nap mégsem tudja elérni az első két Hang nélkül-film színvonalát, az inkább annak köszönhető, hogy nem tesz hozzá túl sokat az eddigi kánonhoz. Vagyis harmadszor is azt nézhetjük végig, hogy csöndben kell lenni, különben jönnek a hangra pattanó rémek, és azonnal ki(deci)beleznek. Ez pedig egy kissé repetitívvé válik egy idő után. A látványvilág itt sokkal grandiózusabb, az egész jóval nagyobb szabású, mint Abbotték pisszenései, de talán épp ez veszi el kissé a feszültnek szánt jelenetek élét. Egy szimpla, de kétségtelenül szórakoztató túlélőfilmet látunk, egy új kalandot ebből a világból, csak történetesen a balhé legelején. Talán a későbbi darabokra tervezik a kibontást. Aztán persze az is lehet, hogy a Hang nélkül-sztorik megmaradnak mindig a kisemberek hányattatásainak, akik  a szélsőségek hatására naggyá válnak. Ezt is szívesen nézzük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk