KULT

Dráma az X-Faktorban: Puskás Petinek el kellett döntenie, melyik kezébe harapjon

Két mentoráltja közül kellett kiválasztania, hogy melyikük menjen és melyikük maradjon.


Az X-Faktor szombati döntőjében a legjobb hat énekes mérte össze a tudását és szavazói lelkesedését. Mindannyian két produkcióval indultak: egy önálló előadással és egy duettel. Utóbbiak párosítása során a mentorok spontán összeveszcsiztek, Gáspár Laci kicsit kiakadt, de végül meglettek a legjobbnak tűnő duettpárok is, amit a szerkesztők már nagyjából 3 nappal korábban összeraktak.

A versenyzők színpadra lépése előtt az is kiderült, hogy ebben a műsorban már csak egy énekes kieső lesz.

Puskás Peti mentoráltja, Abaházi Nagy Lívia volt az első fellépő, aki ezúttal mintha dekoncentráltabb lett volna a korábbiaknál. Tisztességesen megcsinálta a feladatot, de úgy tűnt, hogy nincs egészen a helyszínen. Olyan érzése volt az embernek, mintha éneklés közben az járna a fejében, hogy akkor otthon most nagymama főzi a levest és tudja-e, hogy a Vegeta a hátsó polcon van, vagy el fognak menni a gyerekekkel egy zacskóért fölöslegesen, és ha igen, akkor visznek-e majd esernyőt. A hangja még mindig szép, a dal is kiváló választás volt, csak éppen Lívia volt már otthon képzeletben.

Videó: Abaházi Nagy Lívia produkciója

Az értékelés során Gáspár Laci úgy fogalmazott: a nóta „bekebelezte” az énekest, aki szerinte „elengedte a versenyt”. ByeAlex közölte, hogy nem tudja megmondani, hogy szerinte milyen, Giginek nem tetszett.

A ByeAlex szárnyai alól kiröppenő Tóth Bettina lépett színpadra másodikként, aki újra rappelt az országos énekversenyen. A Zsolti, a béka című szerzemény nem a szavazók legnagyobb mágnese, de úgy tűnik, minden indokolatlansága ellenére az énekhangok versenyén induló rappert szereti a közönség, úgyhogy valószínűleg jó döntés, ha annál a stílusnál marad, amivel indult.

Puskás Peti szerint hiányzott a stenk, Gáspár Lacit „elvitte” a dal (ez jót jelent), Radics Gigi nem „preferálta” a dalválasztást, cserébe a haja gyönyörű volt ezen az estén.

A harmadik fellépő Gulyás Roland volt, akivel kapcsolatban mindig azt kifogásolja a zsűri, hogy nem elég laza színpadon és nem mozog jól. A kisfilmjében meg is próbálták megtanítani lazán járni. Puskás Peti megmutatta, Radics Gigi biztatta, Alex pedig még korábban közölte, hogy tőle kellene lazaságból leckéket vennie. Szerencséje Mick Jaggernek, hogy aznap nem volt a helyszínen, mert valószínűleg őt is kiszavazták volna a nagy mozgástanárok.

Az sajnos egyik mentornak sem tűnik fel, hogy Gulyás Rolandnak ez a fajta cuki, feszélyezett és visszafogott előadásmódja rendkívül bájos, szerethető, és nem utolsó sorban „gulyásrolandos.” Pontosan ez benne az, amitől ő nagyon szexi, és nem mellesleg karaktert is ad az énekesnek és előadásának.

Ennek ellenére a mentorok hetek óta azon erőlködnek, hogy megtanítsák neki, hogyan legyen belőle végtelenül ellenszenves és nyegle, karakter nélküli, unalmas „férfisztárklasszik”. A négyszázadik ugyanolyan, térdből mozgó, hosszú karokat lóbáló majom.

Habár egy vélemény talán nem is vélemény, főleg nem a mentorokéval szemben, de szerintem ez a törekvés elképesztően rossz irány, nem is lehetne rosszabb a helyzet. Nem csak azért, amit Gulyás Rolanddal tesz, hanem azért is, amit képvisel: legyél lazább, ne önmagad, csak azért, mert a befutott sztárok lazábbak, ne gondolkodj, ne le légy más, ne változtass azon, ami már bejött valahol Amerikában. Szörnyű. Csomó olyan dolgot üzen,ami szar. Egyetlen működő mintára igyekszik uniformizálni az előadót, és ezáltal a közönséget is „birkítja”.

Nekem pont azért tetszik Gulyás Roland, mert profin énekel, hozzá tök jól néz ki, és mégis van benne egy ilyen nagyon aranyos visszafogott idétlenség, amitől az egész karakter megközelíthetővé és valamilyenné válik. Nem egy nyegle, érdektelen és ultramenő Justin Bieber-klón, hanem egy jóval barátságosabb énekes, és nagyon szomorú, hogy megpróbálják belőle kivenni a „gulyásrolandságot”, a trendek ostoba, elképzelt szabályaira hivatkozva.

Videó: Gulyás Roland produkciója

Az előadása egyébként szuper volt, annak ellenére, hogy végig az volt az ember fejében, hogy ezt a számot vajon miért kapta, mert legalább 463 ezer másik olyan nóta van, amit sokkal jobban el tudna énekelni. Jobb lett volna egy sokkal nagyobb ívű, nagyobb dinamikával rendelkező versenydal, amit a közönség is egy kicsit jobban ismer, de megoldotta ezt is.

A zsűrinek is tetszett a produkció, Alex szerint a versenyző döntős lesz, ám Puskás Péter úgy érezte, hogy ez az előadás korábban már látható volt az X-Faktor színpadán ugyanettől az énekestől. Radics Gigi kijelentette, hogy ő az egyik legesélyesebb jövőbeli győztese az X-Faktornak, amivel mindjárt el is vesztettek néhány szavazót, de ki számolja?

Ricco és Claudia egy balladának induló pörgős dalt választottak, és a páros megint azt a fantasztikus minőséget hozta, amit mindig, annak ellenére, hogy a dal egy nagyon nehezen énekelhető szerzemény. Ricco mélyei kissé modorosak nekem, de ennyi még belefér. Egy bizonyos minőség felett az ilyesmit már karakternek hívjuk, és megbocsájtjuk.

Videó: Ricco és Claudia produkciója

Radics Giginek nagyon tetszett, Puskás Peti szerint Claudia most volt a legjobb, de maga a produkció nem jött be neki. ByeAlex örvendezett, amiért a kisfilmben többet is megtudhatott Claudiáról, mert úgy érezte, hogy eddig keveset tudott róla. Hogy mindez a produkció minőségét miként befolyásolja, és hogy egyáltalán mennyire számít kritikai észrevételnek, az nem derült ki.

„Majd szólunk, hogy gyertek vissza a döntőre!” - fogalmazta meg ByeAlex, azt is hozzátéve, hogy az „ingerküszöbét mégsem üti át” egyik produkciójuk sem, főképp amiatt, mert úgy érzi, hogy a kisujjukból rázzák ki az előadást. Énekes legyen a talpán, aki ebből aztán kihámozza, hogy mi volt a probléma.

(Semmi, csak nem „fura”, hanem „pop”, és ez Alexnek hétről hétre fájdalmat okoz, mintha a pop vagy a klasszikus a gagyinak lenne szinonimája, a „fura” pedig törvényszerűen valami jót jelentene.)

Berta Dánielnek nagy szerencséje, hogy Puskás Petihez került, mert így sokféle színét megmutathatja a versenyben, és nem kell a négyszázadik nyálas férfielőadóvá válnia a siker érdekében. Kicsit hamis volt, de tény, hogy volt energia az előadásában. A zenei alaphoz képest elképesztően hangosan énekelt, így még inkább kijöttek a hibák is.

„Vannak olyan dalok, amik arra jók, hogy megmutassuk, mit tudunk. És vannak olyan dalok - például a Michael Jackson-dalok nagyon alkalmasak rá - , hogy megmutassuk, mit nem tudunk” – utalt Gáspár László arra, hogy szerinte túl nagy falat volt ez a nóta az énekesnek.

Serena Rigacci gyönyörűen elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című klasszikust, és tényleg nem volt rossz döntés a nézők lelkére hatni azzal, hogy a kis olasz lány végre magyarul énekel.

Videó: Serena Ricci produkciója

Puskás Peti nagyon örült annak, hogy ennyire „egyszerű” volt a produkció, és úgy érezte, hogy Serena érti is a dalt.

"Elég jó taktikai lépés volt egy olyan dalt választani, ami a magyar nép szívéhez közel áll, de megbocsájtjuk nektek" – mondta Gigi, nem részletezve azt, hogy miért kellene egy jó technikai lépést megbocsájtani, ha csak azért nem, mert az ő versenyzőit némiképp háttérbe szorítja Alex kiváló ötlete.

Gáspár Laci el volt ájulva, Alex nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy ő választotta a nótát, ha már sikert aratott a dalválasztás.

A duettes körben elsőként Gulyás Roland énekelt Berta Dániellel, és kiválóan megoldották a feladatot. Talán még jobbak és felszabadultabbak is voltak, mint egyéniben. Dögösek voltak, jól énekelték a szólamokat is, és a zsűri is elismeréssel nyilatkozott a produkcióról.

„Csípőmozgás-tesók vagytok” - jelentette ki Gáspár Laci, majd hozzátette, hogy ügyesen erősítette egymást a két énekes, és éppen ez lenne a duettezés lényege.

(Egyébként ő is énekelt egy duettet a műsor elején Radics Gigivel, ami egy kiváló minőségben előadott frazírverseny volt, háttérbe szorítva a zeneszerzői koncepciót és egyáltalán a nóta eredeti dallamát. A dalt egymás felé fordulva adták ugyan elő, gyönyörűen elénekelve, de teljes mértékben egymás nélkül, inkább versenyezve abban, hogy ki ismer több hajlítást. Fura, hogy egy óra alatt Laci is rájött, miről szól a duettezés, de jobb később, mint soha, ugyebár.)

Abaházi Nagy Lívia Riccóval és Claudiával énekelt, és természetesen csodálatosak voltak együtt, profin lezavarták a nótát.

„Ehhez olyan tudás kell, amit csak ti hárman tudtok megcsinálni ezen a színpadon!” – jelentette ki Puskás Peti.

„Ennél nehezebb dalt nem nagyon lehetett találni” - tette hozzá Gáspár László.

Videó: Abaházi Nagy Lívia Riccóval és Claudiával előadott produkciója

Serena Rigacci és Tóth Bettina produkciója különleges és extraprofi volt, nyugodtan együtt is maradhatnának csapatként a jövőben. A gyönyörű Serenában van valami levetkőzhetetlen cukiság, Tóth Bettinának pedig bájos arca ellenére inkább rafinált és dögös kisugárzása van, így a két csaj tök jól működött együtt.

Gáspár Laci szerint korrekt volt az előadás, de a lányok nem nagyon figyeltek egymásra,és hiányzott az őrület és a bulika is. Az mondjuk igaz.

A műsor utolsó blokkjában talán csak a Volt egyszer egy vadnyugatot nem ismételték meg, de szerencsére egyszer a szavazás is véget ért, melynek befejeztével Abaházi Nagy Lívia búcsúzott a dalnokok és repperek idei versenyétől, miután Puskás Peti drámai helyzetet élt át, hiszen két mentoráltja közül kellett búcsút mondania valamelyiknek.

Videó: a kiesés

„Jó volt megismerni ezt a dinka csajt” - zárta a műsort Kiss Ramóna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk