KULT

Delov Jávor, az improvizáció hazai apostola

Öt éves az általa létrehozott Random Trip koncertsorozat. A szülinapi koncertjüket videóban Kiss Tibi és Saiid is ajánlja.


Ötéves lett az egyik legnépszerűbb hazai koncertsorozat, a Random Trip, ebből az alkalomból beszélgettünk Delov Jávor dobossal.

VIDEÓ: Ajánló a szülinapi koncerthez

- Mennyivel nagyobb kihívás lenyomni egy improvizációra épülő koncertet, mint betanult dalokat eljátszani?

- Mind a kettő tud nagyon könnyű és nagyon nehéz is lenni. Az egyik attól izgalmas, hogy keretek között próbálod megtalálni a szabadságod és beletenni a személyiségedet az adott dalba, amennyire csak lehet – például különféle díszítő- és átkötőelemek használatával. Egy Random Trip koncerten viszont egyértelmű, hogy akármi történik, az mindenképp te leszel, mivel nincs előre elképzelt kiindulási alap. Akkor a legizgalmasabb, ha csak úgy átfolyik a zene mindenkin, az igazi sikert pedig az jelenti, amikor már gyanúsan "túl jó" a végeredmény, annyira egy hullámhosszra kerülünk.

- Mi a titka annak, hogy működjön az összhang? Elég hozzá a zenei - főként jazzes - képzettség, vagy egymás személyiségét, rezdüléseit sem árt ismerni?

- Ezek a tényezők egyaránt fontosak, mindazonáltal hamar nyilvánvalóvá vált, hogy attól még, hogy valaki nem járt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, nyugodtan részt tud venni egy efféle totális improvizációban. Akiben kellő mennyiségű zeneszeretet, nyitottság és bátorság és alázat van ilyen téren, annak abszolút ott a helye. Ugyanakkor az is biztos, hogy ha valaki csak pár hónapja hangszertulajdonos, neki nem a Random Trip a legmegfelelőbb jammelős színtér. A legfontosabb, hogy az adott illető nagyon sokat zenéljen, nyitott legyen a lehető legtöbb stílusra és ne legyenek benne gátak, ha olyan zenészekkel kerül össze, akikkel „papíron” nem kellene. Ez az egyik fele a dolognak, a másik pedig, hogy a színpadon, az adott pillanatban valamiféle közös nevezőre kell jutni, és ehhez tényleg szükséges egymás rezdüléseinek ismerete. A legfontosabb szerepük a harmóniahangszereknek (gitár és billentyű) van, mivel ők adják a zenei alapot, az énekesek és MC-k pedig eldönthetik, hogy ebbe most beszállnak, vagy nem. Ezen dől el, hogy egy témából hiphopos dal lesz, vagy elvisszük rockosabb irányba, esetleg instrumentális lesz a végeredmény és a DJ csak egy acapella rapbetétet ad hozzá.

VIDEÓ: Random Trip az A38-on

Tényleg ott születnek-e a dalok?

Az emberek többségét érthető módon az foglalkoztatja, tényleg bármiféle próba nélkül állnak-e össze a Random Trip koncertek: a projekt ötéves fennállása alatt a résztvevő zenészeknek megszámlálhatatlanul sokszor tették fel ezt a kérdést. Előzetes próbák valóban nincsenek, csak a délutáni hangbeálláson dől el, mik azok a dolgok, amik az adott felállásnak jól állhatnak.

Számtalanszor fordult elő olyan, hogy a beállás remekül sikerült, egy órával később a koncerten viszont már jóval nehezebben hangolódtak egymásra a tagok, illetve ennek fordítottjára is rengeteg példa akadt.

Az egész folyamatot leginkább talán a legózáshoz lehetne hasonlítani: a résztvevők különböző építőelemekkel érkeznek, amelyek közül nem mindet tudják felhasználni a közös építkezés során. Az esetek többségében nem kell az összes építőelemet felhasználni, elég csak egy töredéküket beleadni a közösbe – az pedig csak közben derül ki, mi lesz az adott építményből: hétvégi ház, kastély, pályaudvar, vagy bármi más.

- A részvétel meghívásos alapon megy, vagy van, aki magától jelentkezik?

- Többnyire meghívásos alapon működik. Gyakran nehéz megértetni a lelkes, koncertre járó hangszerbirtokosokkal, hogy a Random Trip nem az a klasszikus jammelés, amibe bárki szabadon beszállhat. Itt arról szól a dolog, hogy próbálunk minél jobban belemászni egymás zenei világába – nem csak annyiból áll az egész, hogy valaki egy szám erejéig feljön a színpadra, bemond egy unásig begyakorolt dalcímet, és megmutatja, milyen gyorsan tud rá gitározni. Mi mindig a nulláról indulunk, minden egyes dalban egymásra kell hangolódnunk, ez pedig nem működik akkor, ha nagyon gyorsan váltogatják egymást az emberek a színpadon. Viszont arra is volt példa, hogy egy ismert zenész jelentkezett, hogy szeretne játszani velünk. Ilyen volt mondjuk Kiss Tibi, akiről sosem gondoltam volna, hogy érdekli az ilyesmi, mégis fantasztikus élménynek bizonyult együtt zenélni vele.

drapos_gergely_es_sena
Hol láthatod a Random Tripet?

A Random Trip koncerteknek hosszú ideig az Instant adott otthont keddenként, majd a tavalyi évtől az A38 hajó lett az improvizációs est állandó bázisa. A hajó tetőteraszán egyébként a nyári hónapokban addig is gyakori vendégek voltak.

Delov Jávor mellett a felállás másik stabil pontja a lemezlovas DJ Q-Cee, a többiek hetente váltakoznak, bár viszonylag sok a visszatérő arc. Számos alkalommal megfordult már például a résztvevők között Harcsa Veronika, Sena és MC Kemon (Irie Maffia), Kiss Tibi (Quimby), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), és még hosszan lehetne sorolni.

dubfx

A most zajló szezonban külön energiát fordítanak arra, hogy minél több külföldi zenészt is meggyőzzenek a részvételről. Az eddigi legillusztrisabb külföldi fellépő talán Dub FX volt, aki egyik magyarországi nyaralása során nézőként látogatott el egy Random Trip bulira, de pár szám erejéig fellépőként is megmutatta magát – hatalmas sikert aratva.

- A Turbo zenekarnak is tagja vagy, ráadásul épp most jelent meg a legújabb lemezetek. Mik az aktuális terveitek ezzel a formációval és van-e fontossági sorrend számodra a Random Triphez képest?

- Nincs rangsor, mindkettő egyformán fontos és épp emiatt dolgozunk azon évek óta, hogy szervezés terén se kerüljön háttérbe egyik sem a másikhoz képest. A menedzserekkel karöltve az a célunk, hogy mindig össze tudjuk hangolni a fellépéseket, és csak a legvégső esetben kelljen valamire nemet mondani. A Turbóval azt szeretnénk elérni, hogy a hazai rockzenét szerető közönségnek bebizonyítsuk, vannak más alternatívák is, mint amit eddig rock címszóval kaphattak itthon. A legújabb, Pentagram című lemezünk szerintem annyival populárisabb és könnyebben emészthető a korábbiaknál, hogy azt gondolom, minden esély megvan rá, hogy több dalát is rádiókban hallhassuk viszont. Ahogy minden zenekar, mi is azt szeretnénk, ha egyre jobb időpontokban és színpadokon játszhatnánk a fesztiválokon, illetve egyre többen ismernék fel, hogy amit csinálunk, az jó dolog. Erre egyébként remek lehetőséget biztosít számunkra a május 22-i Nagy-Szín-Pad versenyen való részvételünk, ahol reméljük, hogy nemcsak a helyszínen levő rajongók, de a tévénézők és a rádióhallgatók tetszését is elnyerjük annyira, hogy szavazataikkal a Volt Fesztivál nagyszínpadáig repítsenek minket.

SOUNDCLOUD: Hallgass bele a Turbo új lemezét

- Bolgár származásúként foglalkoztat téged a bolgár népzene?

- Mivel Magyarországon nőttem fel, a zenei fejlődésemnek ez a része sajnos nagyrészt kimaradt. Pozitívum, hogy annak idején (nagyjából tíz éve) sokáig zenélhettem együtt a szinte minden hangszeren játszó Nikola Parovval – ő volt az, aki végig biztatott, hogy kicsit se féljek a bolgár ritmusoktól és a magyar zenei kultúrától idegen lüktetésektől. Minél régebb óta játszottam vele, annál jobban sikerült neki ezt a szelepet kinyitnia bennem. Egy nagy zenei olvasztótégelyt hoztunk létre, amibe a makedón ihletésű népdaloktól a román témákon át az ír és magyar népzenei motívumokig minden belefért. Emellett egy időben az Óbudai Népzenei Iskolában is tanultam bolgár népi dobot, de ez a vonal aztán szépen lassan kikopott az életemből. Ezzel együtt egyáltalán nem bántam meg, rengeteget adott a zenei fejlődésemhez. Arról nem beszélve, hogy mondjuk egy Sting-albumot is teljesen más élmény meghallgatni, miután elmélyültél a bolgár népzenei ritmusokban, lüktetésekben.

DelovJavor2vigharnold_sarikpeter

- Visszatérve a Random Tripre: mi várható a május 9-i születésnapi koncerten?

- Ezt a bulit tavaly augusztus óta szervezzük, nem túlzás állítani, hogy az eddigi legnagyobb szabású felállást sikerült összehozni. Összesen tizenhét zenészből fog állni, akik többségét már ismerheti a közönség a korábbi koncertekről, de Palya Bea személyében egy olyan előadót is sikerült megnyernünk, aki még soha nem állt színpadra Random Trip koncerten. Külföldiek közül is több neves fellépője lesz az estének: a Groove Armada és a The Freestylers énekesnője, Valerie M szintén most először játszik majd velünk, de elfogadta a felkérést BigJohn Whitfield amerikai soulénekes, valamint a brit Carl Avory is. Magyarok közül próbáltuk minél szélesebbre venni a palettát, de sajnos lehetetlen lett volna mindenkit meghívni, akit szívesen láttunk volna. Bízunk benne, hogy senkinek nem lesz keserű a szájíze emiatt a kimaradottak közül, hiszen ebben abszolút nincs személyes vonatkozás, pusztán logisztikailag lehetetlen lett volna ennél nagyobb létszámot megoldani. De velünk lesz például Kiss Tibi a Quimby-ből, Barabás Lőrinc, Farkas Izsák, Columbo az Irie Maffiából, Saiid az Akkezdet Phiaiból, és még nagyon sok neves hazai zenész.

- Hogyan értékelnéd röviden az eltelt öt évet?

- Annyi biztos, hogy némileg megváltoztattuk az improvizációról sokak fejében élő képet. Mivel az említett szelektív, meghívásos rendszer miatt sok embernek lehetett hiányérzete, amiért nem tud velünk fellépni, magától értetődött, hogy előbb vagy utóbb kinövi majd magát néhány Random Triphez hasonló, de attól független kezdeményezés. Ilyen zajlik például rendszeresen a Roham bárban, az Instantban (ahonnan mi is indultunk), illetve a Lámpásban. Amit viszont hiányolok, hogy a klasszikus értelemben vett jam session – tehát nem az általunk képviselt műfaj, hanem amikor már meglévő, ismert számokat játszanak el ott a helyszínen összeállt zenészek – gyakorlatilag egyáltalán nincs jelen Budapesten. Bár engem ez már nem hoz annyira lázba, de a létjogosultsága mindenképp megvan: hozzám is rendszeresen jönnek oda magyarok és külföldiek egyaránt, hogy javasoljak nekik olyan klubokat, ahol nemcsak jazz örökzöldeket, hanem pop, rock, r'n'b slágereket lehet jammelni nagyon jó színvonalon egy nagy repertoárral bíró házigazda zenekarral, de nem nagyon tudok mit ajánlani. Nagyon imponáló, hogy a mi hatásunkra ennyi szabad improvizációs koncertsorozat indult, ugyanakkor klasszikus jammelős klubokra is komoly szükség lenne. Angliában évtizedes hagyományai vannak ennek, bízom benne, hogy a közeljövőben idehaza is sikerrel meghonosítja majd valaki.

randomtrip-6
DelovJavor3

Bővebb infók a születésnapi koncertről: KATT IDE

Ha érdekel a Random Trip, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk