KULT

Dancing with the Stars: Dér Heni magyar énekes legenda, Michael Jackson pedig földreszállt angyal?

Marics Peti úgy áradozott a műsorban a pop királyáról, mintha legalábbis Szent Antalról lenne szó. Hiába volt Radics Gigi az egyik legjobb táncos a mezőnyben, a közönség csak pasikat akart a döntőben látni.


Az ember így a 7. adás során kicsit már úgy ül le a Dancing with the Stars elé, hogy „na, tudsz még újat mutatni”? A műsor készítői mintha csak érezték volna, hogy kekec hangulatban vagyok, nagy kedvencemmel a Queennel indították a műsort. A Don’t Stop Me Now-ra ropta a tánckar.

Az est témája „Legendák éjszakája” volt. Ez közel sem volt olyan elaborált, mint a korábbi esték, egyszerűen legendás előadók zenéire lejtettek a párok.

Négy páros maradt versenyben, akik közül hárman juthattak a jövő heti döntőbe. Ez azt is jelenti, hogy a zsűri most pontozhatott utoljára. Ami kis izgalmat adott a műsornak, hogy már csak egy hölgyversenyző maradt a sztárok között – Gigi –, és a múlt héten a zsűri szemében győzelemre is esélyes T. Danny és Lissák Laura veszélyzónába került. Legutóbb megmentették őket, de az elődöntőben a zsűrinek már nem adódott lehetősége erre.

Krausz Gábor szó szerint beköltözött a táncterembe. Vitt matracot, és reggelivel várta Mikes Annát. Jive-ot táncoltak az Ő még csak most 14-re. Az LGT szintén hatalmas kedvencem, komolyan kezdtem azt hinni, hogy direkt nekem állították össze az adást.

Szente Vajknak azt tetszett, hogy olyan volt, mint egy film. Ördög Nóra és Juronics Tamás kicsit kritizálta a táncot, de a produkció jópofaságát díjazták. 27 pontot dobtak össze, amit kicsit csodálok, mert máskor nem szoktak a döcögős táncra ilyen magas pontot adni.

Közben kapcsolták kicsit a „Dirty Dancing live” stúdiót, ahol Gelencsér Timitől megtudhattuk, hogy Dér Heni „magyar énekes legenda”. Félreértés ne essék, semmi bajom Henivel, egy időben sokat hallgattam a Sugarloaf számait,

na de ha ő énekes legenda, akkor milyen jelzőnk marad egy Presser Gáborra vagy egy Cserháti Zsuzsára?

Radics Gigi és Baranya Dávid szado-mazo porondmesterként paso doblézott Britney Spears Circus című számára – amiből kiderült, hogy a szerkesztők csak hitegettek a Queennel és LGT-vel, valójában sosem szerettek.

Igazán látványos, showtáncelemekkel tarkított produkciót láthattunk. Ismét sokat emlegették „Ginát”, így nevezték el ugye korábban Gigi vadóc alteregóját. A zsűrit nagyon meggyőzték, 29 pontot kaptak.

T. Danny és Lissák Laura meglepődött rajta, hogy veszélyzónába kerültek. Danny úgy érezte, meg kell mutatnia azt, ami belül van. Enrique Inglesiasra szambáztak. A tánchoz persze nem nagyon értek, de nekem tetszett. Látványosan, pörgősen táncoltak, és Lissák Laura az egyik kedvencem a táncosok közül, nagyon jó a kisugárzása. A zsűrit természetesen most is meggyőzték, 30 ponttal beelőzték Gigiéket.

Marics Peti és Sztana Alexandra Michael Jacksonként léptek színpadra, hogy csacsacsázzanak. Jacksont sokan vádolják azzal, hogy az ikonikus táncstílusát, sőt, konkrét mozdulatait is Bob Fosse-tól „kölcsönözte”. De az igazsághoz tartozik, ahhoz is szenzációs táncosnak kell lenni, hogy valaki Fosse-tól tudjon „lopni” – már ha tényleg ez történt.

Ha anno Eszenyi Enikő szereplése kapcsán utaltam az ellentmondásos helyzetére a szakmában, Michael Jackson mellett sem mehetek el szó nélkül. A szakma és a rajongók egy része látványosan úgy csinál, mintha nem is történt volna semmi. Marics Peti is úgy áradozott kedvencéről, mintha legalábbis Szent Antalról lenne szó.

Pedig hát, ha a zaklatási vádakat ki is vesszük a képletből, a pop királya bőven produkált megkérdőjelezhető dolgokat.

Például amikor a gyerekét az erkély korlát fölött kinyújtva mutogatta a szállodánál összegyűlt fotósoknak. Ettől függetlenül Jackson zenéit én is szeretem – mint nemrég megtudtam, a Jacko becenevet utálta, ezért az igazi rajongók kegyeleti okokból már nem nevezik így –, de azért nem kell a mennybe meneszteni.

A zsűrinek nagyon tetszett a Jackson-csacsacsa, de én nem voltam olyan lelkes. Színvonalas táncprodukció volt, szó se róla, de csak ha elvonatkoztatok Jacksontól. Benne voltak a jellegzetes mozdulatok, de csak „olyan, mint” szinten, nem tudták ugyanazt a higanyosságot hozni.

Juronics Tamásnak is eszébe jutott Bob Fosse, idézte híres mondását:

„Köszönöm a jó istennek, hogy nem születtem tökéletesnek.”

Peti produkcióját viszont ő is tökéletesnek találta, minden zsűritag 10 pontot adott.

Következett a második kör. (Ugye senki sem gondolta komolyan, hogy ennyivel megússzuk?)

Ismét a Mikes-Krausz páros következett egy szép rumbával és az Aeorsmithszel. Juronics Tamás a két lélek közti legőszintébb kapcsolódásnak nevezte a táncot. Ördög Nóra bár nem spirituális, úgy vélte, nem véletlen, hogy most érkezett ez a felkérés – és Anna – Gábor életébe. Vajk egyenesen úgy érezte, mintha bekukucskálhatnánk két ember életébe, ahol olyasmiket láthatunk meg, amit nem feltétlenül illene.

Lehet, a zsűri tud már valamit. Mindenesetre 29 pontot kaptak. Gábor szimpatikusan elmondta, hogy ő a mezőnyből az egyetlen, aki egyáltalán nem színpadi ember, táncolni nem tud, de azt reméli, az érzéseit sikerült kimutatnia a táncban.

Radics Gigi és Baranya Dávid a második körben charlestonoztak. A Spice Girls és a Wannabe azon kevés számok egyike, amivel ki lehet kergetni a világból – ez alól egyedül a Post Modern Jukebox verziója a kivétel. Úgy tűnik, ezzel nem vagyok egyedül, mert hogy az eredeti helyett éppen a PMJ feldolgozást játszották be.

Ami a koreográfiát illeti, kicsit visszanyúltak az egyéjszakás kalandhoz, Baranya Dávid egy szerelmi cicaharc közepén találta magát, amit végül ingyen popcornnal próbált megoldani.

Nagyon sok dicséret hangzott el, ennek tükrében kicsit csalódást okozott Nóra és Vajk 9 pontja. Juronics tamás egy 10-essel szépített.

Danny és Laura tangója következett. Az énekes úgy véli, az érzelmes táncok állnak leginkább jól neki. A produkcióval kapcsolatban a legfontosabb megállapításom, hogy Laurának sokkal jobb hasizma van, mint nekem.

Bár úgy is fogalmazhatnék, hogy neki van hasizma.

A zsűrinek tetszett, hogy minden ritmusra történt, és a Rihanna dal effektjeit is belekombinálták a koreográfiába. Azt is megfejtették, hogy T. Danny nevében a „t” a tangó rövidítése. Sőt, Szente Vajk gyakorlatilag leszerződtette a rappert a következő musicaljébe.

Ez is 30 pontos produkció volt, így 2023-ban Lauráék kaptak először 60 pontot – és mivel jövő héten nem lesz pontozás, ezt rajtuk kívül már csak legfeljebb Marics Petiéknek sikerülhetett. (Spoiler: nem sikerült.)

Aki Stana Alexandrával az oldalán Máté Péterre slow foxozott.

Na, például Máté Péter tényleg legenda.

Marics Petiék is tudtak újat mutatni egy látványos emelés formájában, bár Juronics Tamás azért látott hibákat a lépésekben. Ami meglepő, hogy ez volt az első standard táncuk.

A zsűriből egyedül Ördög Nóra adott 10 pontot, így Petiék összesítésben 58 ponttal zárták az elődöntőt.

Mielőtt megtudhattuk volna, ki esik ki a döntő kapujában, Stohl András és Kiss Ramóna „nagy” bejelentést tett: a döntőben sztárvendégek özöne vár ránk. Színpadra lépnek az előző évadok győztesei: Gelencsér Timi, Tóth Andi és Csobot Adél. (Utóbbi azért kicsit meglepő, hisz Adél épp a Sztárbox egyik műsorvezetője az RTL-en, és régen nem nagyon engedték egymáshoz az embereiket a kereskedelmi csatornák.)

Igazából nem történt nagy meglepetés, a Marics Peti-Stana Alexandra és a T. Danny-Lissák Laura párosok jutottak tovább alanyi jogon. Krausz Gáborékra és Gigiékre újraindították a szavazást, és rendhagyó módon öt percet adtak a közönségnek, hogy SMS-ekre szórja el a pénzét.

Bár a zsűri már nem szavazhatott, azért elmondták a véleményüket. Szente Vajk Krausz Gábort látná szívesen a döntőben, Juronics Tamás és Ördög Nóra Gigit. Ez az évad azonban most már egészen biztosan a férfiakról szól, mivel Radics Gigi és Baranya Dávid esett ki. Öröm az ürömben, hogy Dávid immár koncentrálhat mindenórás feleségére és születendő kisfiukra.

Kicsit sajnálom, a döntőben táncolhattak volna a Dolly Roll Ginájára.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk