KULT

Czutor Zoltán: Aki ismert emberként azt mondja, hogy nem politizál, ezzel mutat nagyon veszélyes irányt

A Belmondo frontemberét a zenekar 15. születésnapja mellett közéleti és bulvárszerepléseiről is kérdeztük, valamint arról, milyen érzés együtt zenélni feleségével és 9 éves fiával.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. november 12.



A járvány miatt nem kevesebb, mint hét alkalommal kellett elhalasztani a Belmondo lemezbemutatóval összekötött 15. születésnapi koncertjét, november 13-án viszont végre sor kerülhet rá az Instantban.

Ennek apropóján beszélgettünk Czutor Zoltánnal, de szóba került az is, nem ássa-e alá a hitelességét, hogy több bulvárműsorban is szerepelt, valamint az, nyílt politikai állásfoglalás-e, hogy színpadra lépett az ellenzék október 23-i nagygyűlésén.

– Milyen íve volt a Belmondo eddigi 15, vagyis most már inkább 16 évének?

– Talán a szaltatórikus a legjobb kifejezés rá, ami azt jelenti, hogy nem folyamatosan ugyanazon a szinten van, hanem időnként jön egy-egy kiugrás.

Az indulás is egy ilyen szerencsés pillanat volt, már a Lesz, volt, van című legelső dalunkat elkezdték játszani a rádiók. Ha ez akkor nem történik meg, valószínűleg nem húzta volna tovább egy-két évnél a zenekar.

Egy másik kiugró szakasz 2007-ben kezdődött, amikor elindult a megújult Petőfi rádió. Innentől nagyjából négy-öt évig jó időszakot éltünk, sok dalunkat játszották és sok helyre hívtak bennünket fellépni. Nálunk mindig szoros összefüggés volt a rádiós nyilvánosság és a koncertjeink nézőszáma között: amikor épp jól futott egy dalunk, mindig többen jártak ránk. Ilyen sláger volt például a Szabadon, a Rocksztár, a Tömegdiszkó, vagy a Mikor.

Az alkotói aktivitásunk viszont nem feltétlenül volt összhangban a fentiekkel. Hiába játszottak bennünket épp rendszeresen, ez nem jelentette azt, hogy az új számok is hasonló intenzitással születnek. Ilyen téren az utóbbi másfél év különösen tragikusan alakult: most szembesültünk vele először, mekkora szerepet játszik az inspirációban, hogy rendszeresen színpadra állhatsz és előadhatod, amit kitaláltál. Enélkül az alkotókedv is a töredékére csökken, ezért nem értek egyet azokkal, akik szerint örülnünk kellett volna a karanténnak, hiszen legalább volt bőven időnk dalokat írni. Nálunk ehhez fájóan hiányzott a motiváció.

– Kifejezetten nagy volt a fluktuáció a tagságban. Ennek mi lehet az oka?

– A keménymag azért elég régóta változatlan: Szabó Laci és én alapító tagok vagyunk, Paczári Viktor pedig már nyolc éve a basszusgitárosunk. A két elődje közül Temesi Bercitől azért váltunk meg annak idején, mert bár kiváló zenész, a nyilvánosságról és a kereskedelmi médiához való hozzáállásról nagyon mást gondolunk. Utána két évig Domján Gáborral játszottunk, nála semmilyen szakmai ok nem szólt közbe, egyszerűen külföldre költözött.

Dobosfronton valóban sokan megfordultak, de a legfrissebb fejlemény, hogy ismét Reggel Ferenccel dolgozunk, aki korábban talán a leginkább bevált ezen a poszton. Ő is magánéleti okok miatt távozott annak idején, de azóta úgy alakult a helyzete, hogy már össze tudja egyeztetni a kettőt. Sokáig billentyűsünk is volt, de mivel a jelenlegi hangos repertoár legfeljebb harmadában lenne szerepe, nem tartottuk szükségesnek. Az akusztikus koncertekre viszont változatlanul hívjuk.

– Elégedett vagy azzal a szinttel, ahol most tart a zenekar?

– Egyik zenekaromnál sem voltam ezzel elégedett soha, bárhol is tartottunk. Ha Magyarország legnépszerűbb zenekara lennénk, akkor azt gondolnám, hogy a világ legnépszerűbb zenekarának kellene lennünk. Az utóbbi három hónap szerencsére elég jól alakult, sokat koncerteztünk, különösen az előtte lévő másfél évhez képest.

A jövőt viszont megint egyre bizonytalanabbá teszi a járványhelyzet: a szervezők újra egyre óvatosabbak, már a január-februári dátumokat se nagyon merik lefixálni. A lemezbemutatót most már azért remélhetőleg megtarthatjuk, rá is fér, mivel összesen hét alkalommal kellett elhalasztani az első kiírt időpont óta. Sajnos a médiából olyan szinten ömlenek a pánikkeltő hírek, hogy egyre több zenész ismerőstől hallom, hogy az elővételben teltházas bulijaikra is jó, ha fél ház összejön végül. Óriási bizalmatlanság van a fejekben, és ez akkor se múlna el egyik napról a másikra, ha hirtelen azzal lenne tele a média, hogy már nincs semmi veszély.

– Tudnátok még innen feljebb lépni, mondjuk egy újabb rádiós slágernek köszönhetően?

– Ha most is léteznének olyan médiumok, mint amilyen a Petőfi volt 2007-2011 között, azt mondanám, minden esély megvan rá.

Az életem során eddig megírt nagyjából 500 dalból alsó hangon 70 alkalmas erre, de mivel összesen 8-10-et játszottak rotációban, a többségüknek nem volt alkalma bizonyítani. Ez a 8-10 egyébként a mai napig érvényes, de kicsit azért bánom, hogy sokkal jobbak merültek feledésbe.

Igaz, hogy az emberek túlnyomó része ma már a neten hallgat zenét, de szerintem az autóvezetés közbeni rádióhallgatásnak így is megmaradt a döntő szerepe.

– A Czutorok nevű formációban együtt zenélsz a feleségeddel és a 9 éves fiaddal. Milyen dinamikája van ennek?

– Az egész spontán módon alakult, jórészt a karantén alatt. A feleségemnek nagyon jó hangja van, Simon fiam pedig zavarbaejtően tehetséges. Csináltunk egy-két videót, ezután hívtak el bennünket fellépni néhány helyre. Egyébként a november 13-i Belmondo koncerten is ők ketten lesznek a vendégek, mivel velük is játszunk dalokat a zenekar repertoárjából, így kézenfekvő volt, hogy csatlakozzanak hozzánk néhány szám erejéig. Simon miatt ez valószínűleg az este első felében lesz, még alvásidő előtt, mert a Campus Fesztiválon éjfélkor kezdtünk, ami láthatóan eléggé megviselte szegényt. Bár lelkesen kezdett, de fél 1 körül már erősen ásítozott. Emiatt volt is némi lelkiismeret-furdalásom, de azzal nyugtatom magam, hogy ez nem egy hivatalos projekt, menedzsment sem áll mögötte, egyébként pedig abszolút azt látom a gyereken, hogy szívesen csinálja.

– Több bulvárműsorban szerepeltél már, például a Konyhafőnökben és a Nyerő Párosban. Celebnek tartod magad?

– A szó hagyományos értelmében (celebritás, vagyis ismert ember) talán igen, de az utóbbi időben inkább már olyanokra használják, akik nem csinálnak semmi értelmeset, csak a tévében hülyéskednek. Úgy gondolom, ez azért nem igaz rám. Ráadásul szemmel látható pénzt soha nem kerestem ezekkel a szereplésekkel, az egzisztenciámat mindig is az alkotó tevékenységemre építettem.

– Valószínűleg pont emiatt van, hogy a szakmában elég sokan mereven elzárkóznak a bulvártól. Neked mit adnak ezek a műsorok, miért mondasz igent rájuk?

– Nem vállalok el minden felkérést, csak azokat, ahol azt csinálhatom és mondhatom, amit szeretnék. Annak idején a Nyerssel is nagy megütközést keltettünk, amikor underground zenekarként reggeli műsorokban játszottunk. Pedig nem bohóckodni mentünk, hanem a saját számainkat előadni. Ezzel szerintem semmi probléma nincsen, és ma már egy Tankcsapda-szintű zenekart sem kérnek számon emiatt.

Nem azon kell kiakadni, ha valaki elmegy egy kereskedelmi tévébe, hanem azon, ha ott olyat mond, ami veszélyezteti az önazonosságát. A Konyhafőnökben egyáltalán nem fenyegetett ez a veszély, hiszen mindig is szerettem főzni, és úgy gondolom, hogy a Nyerő Párosból is mindketten jól jöttünk ki Zsanival. Egy ilyen műsorban azoknak a megítélése szenved csorbát, akikről kiderül, hogy valójában csak megjátsszák magukat. Mi semmi olyat nem mondtunk, ami bármilyen korábbi megnyilatkozásunkkal ellentétes lett volna.

– Felléptél az ellenzék közös október 23-i nagygyűlésén is. Ezt tekinthetjük nyílt politikai állásfoglalásnak?

– Tulajdonképpen igen, azt viszont mindig kiemelem, hogy konkrét párt kampányát soha nem segíteném, ahogy nem is csatlakoznék egyikükhöz sem. Az ellenzéki összefogás viszont hat pártból áll, így ezt a kiállásomat inkább nevezném társadalmi szerepvállalásnak. De egyébként sosem féltem politizálni, szerintem egy ismert embertől nagyon álságos minden olyan kijelentés, hogy ő egyáltalán nem foglalkozik politikával. Maga a szó ugyanis eredetileg a közösség ügyeiben való részvételt jelenti. Az adott közösség tagjaként felelős választópolgárként szerintem kötelességünk legalább képben lenni azzal, mi történik körülöttünk.

– Fontos, hogy egy zenész közéleti témákban is irányt mutasson a rajongóinak?

– Bármit tesz, mindenképp irányt mutat. Aki folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő bizony nem politizál, az ezt a példát mutatja: olyan, mintha mindenkit arra biztatna, hogy ők se vegyenek részt a közügyek alakításában. Ez pedig szerintem nagyon veszélyes, és egyáltalán nem követendő út.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk