Fára menekült a bikák elől, hajótörést is szenvedett – 8 sztori Bud Spencerről, amit csak kevesen tudtak
130 kilósan mászott fára, hogy megmeneküljön a bikák elől
Bud Spencerben szerencsére nemcsak a repülők és hajók, de még a veszélyes állatok, többek között a bikák sem tettek kárt.
„Abban az időben, amikor a venezuelai dzsungelben dolgoztam útépítőként, kettő is az utamba került, lehajtott fejjel, hegyes szarvukat felém irányozva közelítettek. Nem sokáig haboztam. Egy jókora ugrással felpattantam egy fára – a félelem szárnyakat adott!” – meséli filmbe illő találkozását a bikákkal Bud Spencer.
Bud Spencer és a házi majom
A munka utáni megérdemelt nagy pihenéseket Morlupóban, a család hétvégi nyaralójában töltötte Bud Spencer. Amikor csak volt egy kis szünet a két filmforgatás között, máris odautazott feleségével és a gyermekeivel. Ez a ház a legboldogabb pillanatokat élte át Buddal. A legemlékezetesebb pillanat kétségkívül az volt, amikor unokahúguk egy kismajmot kapott ajándékba, egy kartondobozba, amit épp a morlupói nyaraló kertjében nyitott ki.
„Amint valaki közeledett felé, elkezdett vicsorogni, és így tört utat magának a konyháig ahol a serpenyővel és mindennel, ami csak a keze ügyébe akadt, elkezdett csapkodni. Próbáltam befogni, de az én testtömegemmel felvenni a versenyt azzal a fürge kis állattal, teljesen kilátástalan vállalkozásnak tűnt.
Mindenféle trükköket és cseleket eszeltünk ki, de a majmocska eszén nem lehetett túljárni. Összevissza rohangáltunk és próbáltuk elkapni a magát felhergelő, rikácsoló majmot, miközben mindenféle tárgyak repkedtek a levegőben. Most már elég, kihívom a tűzoltókat! – jelentettem ki végül.
Néhány perc múlva meg is érkezett négy fiatalember tűzoltó egyenruhában, akik majomvadászatra indultak. Az állatka közben egy kicsit lenyugodott, ám gyűlölettel teli pillantásokkal méregetett minket, valószínűleg amiatt, mert erősítést hoztunk” – idézte fel.
A hajtóvadászat vége az lett, hogy a tűzoltók elkapták a kismajmot és mivel a Spencer család vétett a megfelelő állattartásra és a ritka fajok védelmére vonatkozó szabályok ellen, jókora pénzbüntetést róttak ki rájuk.
A könyvet Jean-Paul Belmondo is ajánlja
Bud Spencer és a papagája
„Csodálatos, láthatatlan apának” nevezte felesége, Maria Bud Spencert, aki kis túlzással több időt töltött az állatokkal, mint a saját gyerekeivel.
„Szeretem az állatokat, ez nem titok, de Loretóval, a papagájunkkal egészen különlegesen alakult a kapcsolatunk. Az első pillanatban éreztem, hogy egy fából faragtak minket. Mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben azonosultam vele. Már a legelején kifejlesztettünk egy reggeli rituálét: én üdvözöltem őt, ő pedig mindig így felelt: „Ciao, come stai?” – Hello, hogy vagy? - Kora reggel azt hallani, hogy valaki a hogylétem felől érdeklődik – nos, ez mindennap jókedvre derített.
Igazi bizalmas viszony alakult ki közöttünk. Loretónak az a képessége, hogy mindig adekvát válaszokat ad, abszolút ritkaságnak számított. Ha valaki kopogtatott az ajtón, akkor a szobalány hangját utánozva így kiáltott: „Chi é?” - Ki az? – Amikor megcsörrent a telefon, Loreto soha nem szalasztotta el, hogy azt rikoltsa: „Pronto. Pronto? – Halló? Halló? – „Papa! Papa!” felkiáltása pedig azt jelentette, hogy éhes.
Legmegindítóbb élményem Loretóval kapcsolatban az volt, amikor egy két hónapos utazásomat követően hazatérve odaszóltam neki: „Olá Loreto, amico mio! Sono tornato!” – Helló Loreto, drága barátom! Megjöttem! Ő pedig így felelt: „Che bello! Che bello!” – De jó! De jó! – Ilyen lelkesen még a családom sem üdvözölt! A Loretóval töltött évek szeretettel teli, szórakoztató időszak volt” – Bud Spencer.
Senki bácsinak hívta magát
Bud Spencer ennek ellenére ma már olyan jelképe Rómának, vagy éppen Olaszországnak kis túlzással, mint a Colosseum. Kivívta helyét a filmtörténet nagyjai közt, holott nem is tartotta magát színésznek.
A forgatásokon hihetetlen megbecsülésben volt része. Saját öltöztetője, szakácsa volt, és mindenki körülötte rohangált és a kívánságait leste. Otthon mindezt persze viccesen panaszolva adta elő. „Amikor forgatok, nagy színészként tisztelnek és mindenben kiszolgálnak, itthon bezzeg én vagyok a „Senki bácsi”, vagy ahogy a nápolyiak mondják: a senkinek sem számító!" - mesélte Bud Spencer.
