KULT

Bősze Ádám: Wagner egy szemétláda volt, Lisztnek nem volt törvényes felesége



- Ha már az imént említettük Wagnert, beszéljünk Cosima Wagnerről, aki Liszt Ferenc lánya volt, így kicsit talán közelebb áll hozzánk.

- Cosimának volt egy férje, Hans von Bülow. Bülow annyira oda volt Lisztért, hogy amikor megkérte tőle a lánya kezét, az egyik indoka így szólt: „Annyira hasonlít önre.” Két vagy három közös gyermek született a frigyből. Erről megoszlanak a vélemények. Wagner jóval korábban ismerte már Cosimát. Liszt egyik legközelebbi barátja volt. Bülow vezényelt Wagner-operákat. De csak később alakult ki a szerelem Wagner iránt. Liszt Ferenc viszont a lehető leghatározottabban ellenezte, hogy a lánya elváljon.

Pedig neki például nem is volt törvényes felesége, csak élettársai.

Ám amikor megszületett Cosima gyermeke Wagnertől, Liszt annyit tehetett, hogy öt évig nem állt szóba Wagnerrel. Cosima Wagner iránti szerelme óriási volt, Wagner életműve pedig nagyon sokat köszönhet neki, mert a férje halála után ápolta Bayreuth-ot és az örökséget.

- Hogy állította össze a programot? Sorba vette a kedvenc zeneszerzőit, vagy abból indult ki, kinek elég – hát hogy mondjam – szaftos a magánélete ahhoz, hogy kitöltsön egy estét?

- A második, bármennyire is csúnya ez a megfogalmazás. Nyilvánvalóan elsősorban azok a zeneszerzők jöhettek szóba, akikről megfelelő mennyiségű dokumentum áll rendelkezésre ahhoz, hogy egyáltalán a szerelmi életéről lehessen beszélni.

Például nagyon szívesen beszéltem volna Johannes Brahmsról, de a Jóisten áldja meg ez a drága, szakállas embert, Clara Schumannba volt szerelmes, és azt mondta, olyannyira távol van tőlem a nősülés, mint amennyire távol van tőlem, hogy operát írjak. Nem is nősült meg, nem is írt operát. Erről viszonylag nehéz kétszer negyven percet beszélni izgalmasan.

Ami talán furcsának tűnhet, hogy szerettem volna a magyar zeneszerzőket távol tartani magamtól. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a nagy magyar zeneszerzőket, mint Bartók vagy Kodály, hihetetlen nimbusz övezi. Olyan sok felkent papjuk van az országban, hogy nem mernék szórakoztató formában beszélni róluk. Tehát gyáva vagyok. A másik, hogy - valljuk be őszintén -, ezek az előadások nagyon hasonlítanak azokhoz a sorozatokhoz, amelyeket Nyáry Krisztián kezdett el magyar írókról, festőkről, és ha egyszer szeretné ezt kiterjeszteni zeneszerzőkre is, nem akarom keresztezni az útját.

- Amikor összeállította az előadások anyagát bukkant olyan történetre, ami meglepte, vagy más megvilágításba helyezett valakit?

- A Wagner utálatomat jelentősen erősítette az előadásom. De például Puccini esetében tényleg nem gondoltam, hogy milyen aktív szerelmi életet élt a felesége mellett. Amibe még érdemes lenne belemenni, de én nem mertem elmenni ebbe az irányba, hogy az operák nő alakjai mennyire tükrözik azokat a nőket, akik a valóságban a társai voltak. Wagnernél is van ilyen párhuzam, de ezeket tényleg csak az említés szintjén merem érinteni, mert ehhez egészen másfajta tudás szükséges.

- Ki az, akinek esetleg a mai #me too világban aggódnia kéne, hogy bajba kerül?

- Mendelssohnnak volt olyan pozíciója, amivel akár visszaélhetett volna a hölgyek felé, de őt ennél százszor intelligensebbnek tartom. Mozart azt mondta, hogy ha mindegyik nőt, akivel tréfálkoztam, feleségül kéne vennem, akkor már kétszáz feleségem lenne. Ebbe bármi beleférhet. Puccinél el tudom képzelni, de erre konkrét bizonyíték nincs.

- Beszéljünk kicsit Wolfról és Brittenről, hátha kedvet csinálunk...

- Wolf Mendelssohnhoz hasonlóan rendkívül intelligens zeneszerző volt. Itt nem csak a zeneszerzői intelligenciájára gondolok, hanem műveltségére is. Wolfot alapjában véve dalszerzőként ismeri a zenetörténet, de a kánonban „a” dalszerző az Schubert. Akinek a több száz dala között azért sok olyan is akad, amit igénytelen, gyengébb szövegre komponált. Persze vannak olyanok is, mint Goethétől „A rémkirály”, amely önmagában is megáll.

Wolf, az intelligens zeneszerző azonban csak művészi színvonalú szövegeket zenésített meg.

Tehát képzeljen el egy rendkívül érzékeny csápokkal rendelkező zeneszerzőt, aki ugyan ilyen fogékony a női bájak és a szerelem iránt is. Egyetlen probléma van vele: rendkívül fiatalon, tinédzser korában szifiliszes lett. Ezt a betegséget egészen a második világháború utánig, az antibiotikum elterjedéséig nem tudták gyógyítani.

Ami Brittent illeti, vacilláltam, hogy Csajkovszkij vagy Britten legyen, de a homoszexualitást semmiképp nem akartam kihagyni a sorozatból. A britteni életműből számomra a legérdekesebb a szerelme, Peter Pears – aki a világ egyik legismertebb énekese – és Britten levelezése. Én nem találok még egy olyan zeneszerzőt, aki ilyen irodalmi igényű, magas szintű szerelmi lírát mutatna egy ennyire sűrű levélváltásban.

Ha Britten egy hangot nem komponált volna, csak ez a levelezés marad fent, akkor is helye lenne az irodalomban.

Maga a homoszexualitás helyzete Angliában szintén fontos része az előadásnak, hiszen ott egészen 1967-ig büntették, elsősorban a férfiak közti kapcsolatot.

- Nem tudom, hogy csinálja, de majd minden második nap hallható a Bartók rádióban, hetente több előadást tart ország szerte, antikváriumot üzemeltet, és közben még arra is van ideje, hogy elszaladjon az Andermatti Téli Zenei Fesztiválra.

- (nevet) Ott is dolgozni fogok. Beethoven-év van. Már most, januárban több kiadvány jelent meg, mint ami egy ilyen jubileumi évben indokolt lenne. Természetesen az Andermatti Fesztivál is Beethovenről szól. Nekem a legizgalmasabb nem is az, hogy konferálni fogok, hanem hogy idegen nyelven hogy tudok majd megtartani három előadást, hogy hasonlóan szórakoztató legyen, mint az itthoniak.

- Nem mindennap fordul elő, hogy magyar műsorvezetőt kérnek fel egy ilyen alkalomra. Ráadásul nem is valami másodrendű fesztiválról beszélünk, hiszen az egyik vendég például Daniel Barenboim.

- Ő adja a nyitó koncertet, valóban nívós dolognak ígérkezik. Most adnak át egy új koncerttermet a városban, ezért indították ezt a fesztivált, reméljük, hogy lesz folytatása, hagyományt teremtenek.

- Az ön személye összeforrt a Virtuózok tehetségkutatóval. Van a virtuózoknak olyan versenyzője, vagy akár zsűri tagja, akivel tartja a kapcsolatot két etap között is?

- A versenyzők közül nem jellemző. De a zsűritagok közül Batta Andrással rendszeren konzultálok, főleg antikvár témában, Kesselyák Gergellyel minden hónapban beszélünk valamiről, ha más nem, a Miskolci Operafesztiválról, Várdai Istvánnal sokat konzultálunk a Kaposfest miatt, Balázs Jánossal a Cziffra fesztivál miatt.

Reméljük, hamarosan indul a következő évad.

- A követhetetlenül sok szereplése közül melyek azok a közeljövőben, amelyeket mindenképp az olvasók figyelmébe ajánlana?

- Vihar és Holdfény címmel indul egy Beethoven sorozat a Bartók rádióban. Attól különleges, hogy a Lóvasúton, élő közösség előtt zajlik. Hasonló a felépítése, mint a Nagy zenészek, nagy szerelmeknek. Beethoven életének különböző szakaszait vesszük végig. Minden vasárnap délelőtt fél 11-től egy rövidített, fél órás változatát lehet meghallgatni a Bartók Rádióban.

- A Nagy szerelmek sorozat a Lóvasúton megy. Mi van, ha valaki most jött rá, hogy ő szeretett volna ott lenni a Mozart esten vagy mint például én, Mendelssohnon? Így jártunk, vagy lesz lehetőség pótolni?

- Az Óbudai Társaskörben két hónapos követéssel ugyanezek az előadások meghallgathatók, utána viszont csak vidéken. Mendelssohn január 30-a, Mozart valamikor áprilisban kerül ott terítékre.

Nagy zenészek, nagy szerelmek

A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük Bősze Ádám tolmácsolásában.

A januári estén Wolf kerül Peronra.

További időpontok:

2020. február 6. #Schumann

2020. március 18. #Britten

2020. április 22. #Liszt

2020. május 14. #Mahler

2020. június 3. #Beethoven

Részletek és jegyvásárlás itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk