KULT

Bordos László Zsolt: Ahogy az emberek eljárnak egy wellnessközpontba, ugyanúgy el kéne járniuk kiállításokra művészetet „fogyasztani”

Miért a fényfestés a nyolcadik művészet, és mit köszönhet a művészeti ágazat a magyaroknak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptam a nemzetközileg elismert képzőművésztől.


Budapestről is könnyedén elérhető Leányfalu, Párizs, Dubai és más világvárosok után ugyanis itt nyílik júnusz 21-én, este 8-órakor Bordos László Zsolt nemzetközi hírű fénykiállítása, ahol  többek között Moholy-Nagy László, Kepes György és Vasarely alkotásai is láthatóak lesznek. A kiállítást Orosz Marton, a Vasarely múzeum igazgatója nyitja meg.

– Ha fényfestésről, fényművészetről beszélünk, leginkább az jut eszünkbe, amikor egy épület falára vetítenek mindenféle érdekes, látványos dolgokat. De tekintve, hogy a kiállítás egy múzeumban kerül megrendezésre, úgy sejtem, itt többről, másról van szó.

– Ha interneten rákeresünk a light + art (fény + művészet) címszavakra, akkor azt olvashatjuk, hogy a nemzetközi szakma szerint Moholy-Nagy László készítette az első fényművészeti installációt, az 1930-as Fény-tér modulátor installációt. Ez rávilágít arra, hogy a művészeten belül az az ágazat, ahol a fény az alkotás alapanyaga, az közel száz éves múltra tekint vissza.

Az 1940-es években egy dán művész, Thomas Wilfred kikiáltotta, hogy a fényművészet a nyolcadik művészet.

Wilfred már az 1920’as években fényjátékkal egybekötött zongoradarabokat írt és adott elő.

Moholy hatására nagyon sok művész kezdett fénnyel foglalkozni, és a fényművészet történetének azóta is számos magyar vonatkozása van. Kepes György vitte tovább Moholy lángját. Ők alapították a chicagói Bauhaus iskolát, ahonnan a művészettörténetet meghatározó művészek és generációk nőtték ki magukat.

Tehát van az az irány, amit fényszoborászatnak hívunk, vannak fényinstallációk és vannak a térspecifikus vetítések, amelynek egy ága például a mai épületvetítés, szakmai nyelven a 3d mapping is. Az igaz, hogy ma, a legtöbb épületvetítés nem művészeti kontexusban jön létre, de létezik az az épületvetítés, tárgy-vetítés amely kimondottan a Moholy „iskolát” követi. Például az első video mapping vetítés az 1980-as években jelent meg, a maiakra hasonlító épületvetítés technológiáját egy Michael Neumark nevű amerikai művész valósította meg, aki maga is Kepes György tanítványa.

És ha már itt tartunk, megemlíteném még Nicholas Schöffert avagy Schöffer Miklóst, a hatvanas évek meghatározó fényművészét.

Azért is fontosak ők hárman, mert mindegyiküktől hozunk egy-egy filmet a leányfalui kiállításra.

Mi fiatalok pedig a nagy „öregek” munkáira egy-egy parafrázist állítunk ki. Bennünk az a közös, hogy mind fénnyel dolgozunk, de nincs nevesíthető tematika, maga a műfaj is meglehetősen absztrakt, elvont. A közös nevező viszont, a fény.

Bordos László Zsolt vetítése a debreceni egyetem homlokzatára
Nagy Andás A képzelet észlelése - kinetikus szobor
Battha Gáspár: Harmóniaminták - installáció

– Ha az ember érzékeny a képzőművészetre, és van pénze, egy festményt vagy akár szobrot megvásárolhat és hazavihet. A fényművészeti alkotásokat is lehet gyűjteni, kiállíthatok akár otthon egy fényinstallációt?

– A fényművészet területén komoly gyűjtés indult el. Vannak komoly gyűjtemények és intézmények amelyek a fényművészetre koncentrálnak. A galériák is kezdik felkarolni. Az a jó hírem van, hogy már 3d mapping technológiával készült alkotás is bekerült 2019-ben Európa legkomolyabb médiaművészeti intézményének, a ZKM, Zentrum für Kunst und Media, állandó gyűjteménybe. Tehát igen, sikerült belépni a galériák és a gyűjtemények világába.

– Képzőművész vagy, akinek van affinitása a technikához, vagy művészi ambíciókat dédelgető mérnök?

– A Képzőművészeti Egyetemen végeztem festő szakon, csak úgy alakult az életem, hogy valahogy rátaláltam a számítógépre. Akkor még nem tudtam, hogyan használható művészeti alkotások létrehozására. Később olvastam arról, hogy viszont Kepes György már 1968-ban a művészek figyelmébe ajánlotta a számítógépet.

Azt is mondta, meggyőződése, ahhoz, hogy a következő művészgeneráció meg tudja szólítani a jövő generációit, ahhoz a művésznek a költő szívével, a festő szemével és egy tudós agyával kell rendelkeznie.

Ma, magamról azt gondolom, hogy ugyanaz maradtam: festő, csak nem ecsettel, hanem fénnyel festek.

– Szép nemzetközi sikereket tudhatsz magadénak, mesélj ezekről.

– Természetesen nekem is voltak kommerszebb, „showbusiness” felkéréseim, de nem ezeket szeretném kiemelni, hanem a fontos fesztiválokat, mint például az Ars Electronica Linzben. Tavaly volt a London Contemporary Orchestrával egy koncert a Barbicanban ahova háttérvetítést készítettem, operákban dolgozom, kiállításokon veszek részt. Több, mint 40 országban volt projektem komoly nemzetközi zenészekkel, művészekkel.

– Bocsánat, hogy közbevágok, de hogy kell elképzelni a fényművészet szerepét egy operában? A díszlet részeként?

– Igen, lehet díszletre vetíteni, hogy térmódosító hatást érjünk el a fény és árnyék játékával. Moholy nyomán én is azt szoktam mondani, hogy a teret, vagy a tér percepcióját moduláljuk fénnyel és árnyékkal.

De például Drezdában a közönség a hatalmas színpadon foglalt helyet és a páholyokra, a nézőtérre készítettem a vetítést. Ennek a pandémia volt az oka, mert a több ezer férőhelyes operába sokkal kevesebb nézőt lehetett beengedni, de a végeredmény nagyon érdekes lett.

Bordos László Zsolt vetítése, Lux Helsinki
Bordos László Zsolt vetítése, Adelaide Art Festival
Bordos László Zsolt: Umbra Triplicata, ZKM Karlsrruhe

– Ha jók az értesüléseim, nem rég Dubaiban is kiállítást szerveztél.

– Igen, az ottani partnereim galériát nyitottak. Néhány barátommal ott állítottunk ki öt hónapon keresztül. Innen indult az elképzelés, hogy egy utazó kiállítást állíthatnánk össze.

Bevallom, eleinte nagy központokban gondolkodtam: Velence, Párizs, Budapest. De akkor kaptam egy megkeresést Leányfaluról, és elgondolkoztam, miért ne gondolkodjunk vidéki utazó kiállításokban is?

Például tudjuk, hogy van Budapesten Vasarely múzeum, de nagyon kevesen látogatják. Kevesen járnak múzeumba, ezért is van létjogosultsága egy utazó kiállításnak. Ha az emberek nem mennek, akkor a múzeum, a kiállítás kell az emberekhez menjen.

Azt is tudjuk, hogy a kultúrában sohasincs elegendő pénz, ezért úgy állítottuk össze a programot, hogy ha sikerül elég sok embert megmozgatnunk, akkor abból utófinanszírozzuk a kiállítás, ha senkit sem sikerül megmozdítanunk, akkor mínuszban jövünk ki.

De bízom benne, hogy ki tudjuk mozdítani az embereket az otthonaikból.

– Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ez nem egy szokványos hozzáállás.

– Nagyon sokat foglalkozom azzal, hogy mi a művészet szerepe egy társadalomban. Azt mindenki tudja, milyen fontos a sport a test karbantartására. Ugyanígy a művészet rendkívül fontos az érzékszerveink karbantartására.

A zenei hallást mi fejleszti, ha nem a zene és a sok hangminta, amit megszerzünk? A vizuális művészetek pedig a látás-tudásunk spektrumát tágítják.

Ahogy az emberek eljárnak egy wellnessközpontba, ugyanúgy el kéne járniuk kiállításokra művészetet „fogyasztani”, ami hosszú távon komoly változásokat idézhet elő.

– Beszéljünk kicsit a konkrét kiállításról. Említetted, hogy lesznek vetítések, ezen kívül még mire számíthat a közönség?

Filmeket vetítünk, lesznek fényinsallációk, tárgyak érdekes megvilágításban, például egy kinetikus mélyplasztika Vasarelytől. Lesznek fényszobrok – fotogram –, lesznek vizuális és percepcionális illúziókra épülő műalkotások, sőt, egy hologram is. A látogatók olyan fény alkotásokat nézhetnek meg, fény- és árnyék-környezeteket tapasztalhatnak meg, amilyeneket sehol másutt nem láthtnak.

A fotókat Bordos László Zsolt bocsátotta a rendelkezésünkre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk