Bodor Ádám: Ha valami a képzeletben létezik, az már része a valóságnak
Bodor Ádám több művét, többek között A borbély és a Plusz-minusz egy nap című alkotását is megfilmesítették. A Sinistra körzetet viszont nem szeretné mozivásznon látni. A Kossuth-díjas íróval Szilágyi Magdolna beszélgetett, szeptemberi KönyvTÁRlat előadása apropóján.
- Gothár Péter vitte filmre A részleg című elbeszélését, amely 1995-ben megnyerte a Magyar Filmszemle nagydíját. Egy korábbi interjúban viszont úgy nyilatkozott, nehezen viseli a sikert. Van ennek valami oka?
- Bizonyára van, és az az alkatomban rejlik. Nem okoz különösebb örömöt, ha ünnepelnek, főleg ha ez nyilvánosan történik. De az említett esetben ez nem is történt meg. A filmet Gothár Péter rendezte, így teljes mértékben őt illeti a siker is. Nem is emlékszem, mozdult-e akkor körülöttem valami. Nem hiszem. Nem tekintettem magam a film társszerzőjének, a rendező sem tartott igényt számottevő együttműködésre. De ez nem is elvárható, a film szuverén műfaj, az ötlet, az alapmű szerzőjét legföljebb udvariasságból illik olykor meghallgatni, illetve beavatni az alkotás folyamatába.
Egyébként hasonló okból kifolyólag még a szakmán belül sem szokás a film forrásvidékén különösebb vehemenciával kutakodni, illetve feszegetni például egy novella és az abból készült film kapcsolatának tartalmi, eszmei, végső soron morális összefüggéseit, mert ilyenek nincsenek, amennyiben a végeredmény döntő: jó filmről beszélünk vagy sem. A próza erényeit nem lehet a filmen számon kérni, mivel azok gyökeresen más természetűek, és annak csak külön örülni lehet, ha a film, bár történetesen sok mindenben eltér az ihlető anyagtól és más súlypontokat és hatásokat érvényesít, ám az eredeti mű szellemét valamelyest tovább viszi. Ez egyébként valójában kelepce, a próza látszólag filmre kívánkozó részei nem biztos, hogy ott valóban hasonló súllyal, méltó körülmények között megállják a helyüket, tovább is élnek. A részleg, mint film tehát nem az én művem. A film sikere természetesen megérinthet, főleg, ha valamelyest találkozik a saját elvárásaimmal is.
- A Sinistra körzet című művével robbant bele a magyar köztudatba, de ekkorra már több prózával jelentkezett. Ez a könyv hozta meg a közönségsikert, a regényt mintegy húsz nyelvre fordították le. Mi az, ami miatt ez a mű hozta meg az áttörést?
- Egy sikeres mű életpályája nemegyszer rejtély. Kiszámíthatatlan, nem mindig tudjuk, min múlik. Ha most a korábbi köteteimet újra olvasom, azt látom, az életművem Sinistra előtti része legalább annyira jelentős. Bizonyos szempontól fontosabb is, mert egy elnyomó rendszer körülményei között keletkezett, fittyet hányva annak elvárásaira, mintegy egy írói magatartás és szemlélet deklarációja. Nota bene: A részleg is a múlt rendszerben keletkezett – és ott is jelent meg! Csak hát korábbi köteteim megjelenésükkor nem volt alkalmas a társadalmi-politikai légkör a méltatásukra.
Írásaim kezdettől fogva egy megvert társadalomról, szorongásokról, egy elnyomó berendezkedés belső viszonyairól és kényszerű emberi magatartásokról szóltak, óvatlanság lett volna kritika részéről erre felfigyelni.
Hogy akkor egyáltalán hogyan jelenhettek meg? Úgy, hogy meg kellett őket írni és be kellett őket vinni egy szerkesztőségbe, majd a könyvkiadóba. A meg nem írt művek ugyanis valóban nem is jelennek meg soha.
Ez nem azt jelentette, hogy a magatartásom ugyanakkor ne ingerelt volna egyeseket, köztük pályatársakat, akik elfogadták a korabeli feltételeket, a rendszer elvárásait. És ahogy ez lenni szokott, azokat, akik nekem próbáltak úton-útfélen keresztbe tenni – voltak jó páran -, azóta is nagyobb becsben tartja számon az irodalmi emlékezet. Ez is oka lehetett, hogy bár a Sinistra megjelenésekor már József Attila-díjas voltam, mégis, íróként a hazai tájakon nem voltam eléggé ismert, így a regény feltűnést keltett. De hogy a kérdésre próbáljak mégis válaszolni, a Sinistra esetében talán az elbeszélés hangja volt újszerű, a történet belső viszonyai tűnhettek akkoriban annyira szokatlannak, hogy ez megkülönböztetett helyet jelölt ki számára. És talán nem mellékes, a legjobbkor jelent meg, mindjárt a rendszerváltást követően, amikor a történelmi emlékezetben még nem kezdett homályosulni a kommunista diktatúra élménye.
- A főszereplő-elbeszélő Andrej Bodor autisztikus közönnyel, érdektelenséget mutatva dokumentálja a körülötte lezajló eseményeket, saját cselekedeteit. Párhuzamot von a főszereplő és önmaga között?
- Nem, semmiképpen sem. Ez láttatás, előadásmód, írói eljárás, végső soron stílus kérdése. Ez a szenvtelen nézőpont tulajdonképpen nagyjából egész tevékenységemet végigkíséri. Elég ritkán tettem engedményeket ellenkező irányba. Azt tartom, a prózaíró legyen tárgyilagos, akkor is, ha alanyi köntösbe bújik, és nem szerencsés, ha érzelmeit, véleményét érzékelteti, és ha burkoltan is, de valamilyen formában kommentálja, minősíti történeteit, azok belső viszonyait.
- Több művét, többek között A borbély és a Plusz-minusz egy nap című alkotását is megfilmesítették. A Sinistra körzetet is láthatjuk majd filmvásznon?
- Remélem, nem. A könyv művészi értékei, azok az erények, amelyek miatt kedvelni lehet, a megfilmesítés során bizonyára elvesznének. A Sinistra körzet tizenöt, egymástól elkülönülő, lazán kapcsolódó novellisztikus fejezetből áll, nem lenne szerencsés ezeket szorosabbra kötve egyetlen filmbe sűríteni, abban elveszne a történetek egyéni hangulata. Van a regénynek néhány fejezete, amelyből valóban akár film is készülhetne, de úgy érzem, gondolkodásunk, így az érdeklődésünk is épp eltávolodóban van annak a korszaknak a gondjaitól. Egyszóval nem szívesen lesném, hogy mit kezd egy rendező ezzel a nem könnyű anyaggal.
- Úgy fogalmazott, a képzelet a valóság elemeiből építkezik. Csak létező dolgokat bírunk kitalálni. Ez a könyveire is igaz?
- Tényleg mondtam ilyesmit, beleértve azt is: ha valami a képzeletben létezik, az már része a valóságnak. Lehet, pontatlan voltam. Illetve, nehéz pontosan meghatározni a létezhető valóság és a képzelet határvonalát. Tehát korábbi állításom egyszerre igaz és hamis. Szemlélet kérdése. Amikor az ember a Bibliát olvassa, történéseit tényként kezeli, illetve kénytelen annak fogalmi rendszerében elhelyezkedni, egyszersmind elfogadni koordinátáit, másként értelmetlen lenne olvasni.
A világnak ezt a fiktív, rendhagyó látványát képes az ember valóságként is kezelni, a látnoki pillanat, a prófécia beleépül a világképünkbe. A lét abszurditása végső soron minden korban apokaliptikus képzetekhez vezetett: az abszurditás feloldása csak kataklizma során teljesedhet be. Ennek sejtése végigkíséri az emberiség egész gondolkodását, ma is része félelmeinknek. Akkor pedig a létező dolgok közé tartozik.
Az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának soron következő időpontja: 2018. szeptember 27. 17 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emeleti Díszterem.
A rendezvény INGYENES. Részletes info ITT!
