"Blueszenész vagyok, és szeretnék is az maradni" – Little G. Weevil az Alba Regia Feszten
2017 végén jelent meg Little G. Weevil új albuma, amely egy fajta korszakváltást jelentett, hisz a klasszikus blues után modernebb, 21. századibb stílusra tért át.
– Milyen volt a fogadtatás Magyarországon, illetve az USA-ban?
– Mindenképpen nagyon pozitív. Nyilván sokan nem értették először, mi is történik valójában, de az élő koncertek alkalmával kiderült, hogy ez mégsem akkora váltás zeneileg,
Mindössze annyi történt, hogy előreléptem pár évet. A funk, soul, rhythm and blues műfajok mind a tradicionális bluesból nőttek ki az évtizedek alatt. Ez számomra ugyanaz a sztori. Hozzá kell tennem, hogy szólókoncertjeimen továbbra is a tradicionálisabb hangzás dominál.
– A Blues Challenge és az X-Faktor révén itthon is megismerte a neved a széles közönség. A magyarországi ismertség hogy illeszkedik a pályafutásodba? Ugyanazt jelenti Little G-nek lenni az USA-ban, mint Magyarországon, vagy tulajdonképpen van két párhuzamos pályafutásod, egy magyar és egy amerikai?
– Ez nem magyar és nem amerikai pályafutás. Én teszem a dolgom, és megyek oda, ahol szívesen hallgatják a zenémet. Ez korábban is így volt. 18 országban játszottam az évek alatt. Magyarország a hazám, magyar vagyok. Ezt senki nem veszi el tőlem, nem is engedném. 14 év „emigráció” után még mindig nem vagyok kettős állampolgár, nem is szándékozom „feladni” a magyarságomat.
– Magyarországon a blues rétegzenének számít. Amerikában populárisabb? Szélesebb közönséghez jut el a zenéd?
– Mindenhol rétegzene a blues. Igazság szerint a szomszéd kertje itt sem zöldebb ebben a tekintetben. Nagyobb országban elvileg több lehetőség nyílik a megélhetésre, bár a blues 2018-ban nem áll valami jól az Egyesült Államokban sem.
Kellene egy hatalmas zenei és marketingreform a műfajnak, de sajnos úgy látom, erre nem nyitott még a bluesszakma.
– Talán kicsit naiv a kérdés. Nálunk a blues a legtöbb embernek még mindig Hobót vagy az Edda-bluest jelenti. Ezek a zenék – ha most a nyelvi akadályoktól eltekintünk – mennyire állnák meg a helyüket a kinti bluesszcénában?
– Hobo munkássága rendkívül nagy hatással volt rám. Évekig hordoztam a Hobo Sapiens könyvet a táskámban. Nem beszéltem meg angolul abban az időben, így nagy segítség volt, hogy ő magyarul énekelt. Hobo rockos elemekkel keverte a zenét, és a hangszerelés, játékstílus inkább a brit blues/rock vonalait követte, követi. Jó az, csak más. Az Edda nem blueszenekar, bár Slamovits isteni gitáros volt.
– Korábbi interjúkban lehetett olvasni, hogy próbálsz hátat fordítani a klubéletnek, amikor havi 20 fellépést kellett vállalni kis klubokban ahhoz, hogy megélhess. Sikerült a váltás?
– Ez továbbra is folyamatban van. Nem a klubokkal van a bajom, hanem a körülményekkel, a hozzáállással, illetve a honoráriummal.
Tovabbra is szívesen jatszom olyan klubban, ahol normális, a zenét, közönséget es fellépő művészt megtisztelve végzik a dolgukat.
– Mik most a fő szakmai célkitűzéseid, terveid?
– Folyamatosan írok új zenét, és remélem, minél több embernek tetszik majd amit csinálok. Az elmúlt évben kétlemeznyi anyagot írtam. Szóló és zenekaros projektekre. Azt hiszem, készítek egy élő szólókoncertes lemezt, és még az idén megpróbálom piacra dobni.
– Mint sokszor elmondtad, régen az volt a tapasztalatod, hogyha előre bemondták, hogy magyar vagy, kisebb volt a sikered, mintha ezt nem tudta a közönség. A Blues Challenge és a lemezeid révén nyilván sokkal ismertebb lettél. Még mindig számít, hogy honnan jöttél?
– Számít, de nem kell ezzel foglalkozni. Nem szabad kishitűnek lenni. Szerényen, de büszkén menni előre. Ha van az embernek egészséges önkritikája, akkor tudja, hogy jó vagy nem jó amit csinal.
Elsősorban a saját elvárásaidnak kell megfelelj, és méltósággal, fejet felemelve haladni előre.
– Nyilván amit eddig elértél Amerikában, máris jóval több, mint amiről egy magyar zenész álmodhat. De neked, mint befutott amerikai blueszenésznek mi az álmod?
– Én próbálom azzal tölteni az életemet, amit szeretek. Szeretnem a gyerekeimet normálisan felnevelni, és lehetőleg minél több embert pozitívan inspirálni a zenémmel, szövegeimmel. Én ehhez értek.
– Heavy metal-rajongóból vedlettél át blueszenésszé. Azóta a blueson belül is váltottál. Nem gondolkodsz újabb műfajváltáson, vagy hogy legalább kikacsintgass más műfajokra?
– Nem igazán. Én blueszenész vagyok és szeretnék is az maradni. Ez a zenei műfaj és kultúra egy kincs. Valakinek ezt is őrizni kell.
– Hamarosan az Alba Regia fesztiválon lépsz fel. Arra kérlek, mutasd be zenésztársaidat, és mondd el, mit hallhat majd a közönség ezen az estén.
– Nagyon örülök a meghívásnak, régen nem játszottam Székesfehérváron. Az állandó amerikai dobosommal, Daniel Harperrel érkezünk duóban. Jó kis mulatság lesz, mindenkit várunk szeretettel!
