Rudolf Péter játéka egyedülálló, de a Barátom, Harvey egy középszerű darab, amit a színészek tesznek szerethetővé
A kritika SPOILEREKET tartalmaz.
Régi vesszőparipám, hogy a színjátszás legfontosabb „kelléke” a színész. Rossz színészek a világ legzseniálisabb darabját is tönkre tehetik, a legcsodálatosabb rendezőt is megbuktathatják, míg a jó színészek (főleg egy tehetséges rendező keze alatt) közepes vagy akár gyengébb darabból is sikeres előadást varázsolnak.
Mary Chase Barátom, Harvey című darabja 1944-ben debütált a Broadwayn, 1950-ben film is készült belőle James Stewart főszereplésével, és a mai napig az egyik legtöbbet játszott vígjáték a színházvilág leghíresebb utcájában.
A darab főszereplője Etwood P. Dowd, egy habókos idősödő úr, akinek van egy képzelt barátja, Harvey, a több mint 2 méter magas nyúl. Dowdot persze mindenki kineveti, a családja szégyenkezik miatta, olyannyira, hogy unokahúga, Veta Simmons idegszanatóriumba akarja dugni.
A szanatóriumban azonban történik némi félreértés, Dowdot elengedik, és mást zárnak be helyette, ami a furcsa és persze humoros események egész láncolatát indítja el. A bonyodalmak közepette fordul némileg a kocka: kiderül, hogy Harvey valóban létezik, afféle puck (a kelta mondakörből ismert csínytevő szellem vagy manó, legismertebb ábrázolása Shakespeare Szentivánéji álomjában látható). Így tulajdonképpen a bolondnak tartott Harvey az, aki helyesen látja és értékeli a dolgokat, és a „normálisak” azok, akik bolondot csinálnak önmagukból.
A Vígszínház mostani előadásának elsődleges érdekessége kétségtelenül az, hogy sok-sok év után ebben a darabban tért vissza a Vígszínház színpadjára Rudolf Péter, és először vállalt szerepet a színházban igazgatói kinevezése óta.
Balázsovits Edit remekül alakítja Vetát, Dowd unokahúgát. Az ő karaktere talán a legháromdimenziósabb, ő megy át a leglátványosabb jellemfejlődésen a darab során. A rideg, törtető asszonyt kudarc-kudarc után éri, óriási sokkon esik át, végül mégis ő az, aki nem hagyja, hogy Dowdot „meggyógyítsák” a szanatóriumban, sőt, bevallja: néha ő maga is látja Harveyt.
Nagyszerű alakítást láthatunk Kőszegi Ákostól. Ő Dr. Chumley, a szanatórium főorvosa. Dr. Chumley mindenből kiábrándult, cinikus orvos, aki jóformán már senkivel és semmivel nem törődik a díjnyertes virágjain kívül. Ám Harvey megváltoztatja az ő életét is, segít neki meglátni, hogy vannak még csodák – persze hamisítatlan kapitalistaként azonnal megpróbálja kisajátítani azt.
Nagy-Kálózy Esztert láthatjuk Dr. Chumney feleségeként, Rudolf Péterrel közös jelenete a darab egyik legszívmelengetőbb része, minden szempontból.
Egy kisebb szerepben, Ethel néniként láthatjuk Kútvölgyi Erzsébetet is, akiért önmagában is bármikor érdemes beülni a színházba, akármilyen rövid ideig van színpadon.
A Harvey színészi szempontból hálás darab, mert tele van kisebb, de nagyon jó szerepekkel. Szilágyi Csenge (akinek a Kabaréban nyújtott alakításáról itt írtam) rendkívül bájos mint a romantikus beállítottságú Kelly főnővér, akit teljesen levesz a lábáról a hamisítatlan, régivágású úriemberként viselkedő Dowd.
Akárcsak a Brasch Bence által alakított Dr. Sandersont, aki az orvostudomány minden elefántcsonttorony gőgjével felvértezve simán elengedi Dowdot, míg egy teljesen egészséges embert gumiszobába zárat.
Az ügyvéd, George Gaffney szerepében változás történt, Fesztbaum Béla helyett Telekes Péter ugrott be. Telekes is remek színész, de remélem, hamarosan lehetőségünk lesz Fesztbaummal is megnézni az előadást.
Akit mindenképp ki szeretnék még emelni, az Kopek Janka, aki Veta titkárnőjét alakítja. Kopek Janka azon színésznők közé tartozik, aki képes teljesen eltűnni a szerepben. Aki teheti, feltétlenül nézze meg a Máglyát, Janka kétszemélyes előadását Puzsa Patríciával.
Orosz Ákos is szerepel az előadásban, mint Wilson, a szanatórium együgyű, erőszakos ápolója. Az ő szerepe nem túl összetett, de Orosz így is tud élni a lehetőséggel, és megmutatja komikusi vénáját.
A Barátom, Harveyt még Örkény István fordította magyarra, a most látható változatot pedig Örkény fordítását felhasználva Kovács Krisztina és Valló Péter készítette. Örkény neve azért szimbolikus számomra, mert akkor domborodnak ki igazán a Harvey, mint darab gyengeségei, ha Örkény munkásságval vetjük össze.
A Harvey alaphelyzete groteszk, sőt abszurd: adott egy ember, akinek legjobb barátja egy kelta mondavilágból eredő szellem, egy láthatatlan, óriás nyúl. De ezt leszámítva voltaképp egy botegyszerűségű, tipikusan amerikai vígjáték félreértésekkel, sikamlós poénokkal.
Chase írásából hiányzik az a fajta piszkosság és szürreális "aha élmény", ami Örkényben, Mrozekben, Gogolban, vagy akár Alfred Jarryban és Ionescóban megvan. Míg a felsoroltaknál valóban a létezésünk és egzisztenciális nyomorunk legmélyebb okait boncolgatjuk, a Harvey legfeljebb Coelhói életbölcsességekkel szolgál, miszerint a bolond az igazi bölcs, vagy hogy az önző, kapzsi embernek még a csoda sem hoz megváltást.
A katarzis tehát elmaradt, de ez nem feltétlenül baj. Végignevettem egy estét, és a magam részéről ezért hálás vagyok. Végtére is a pszichológia jelen állása szerint az igazán nagy nevetést és a katarzist nem sok választja el egymástól.
