KULT

Premier: a dányi romatelep tinilányaival készítettek közös dalt ismert magyar zenészek

Bemutatkozik a Pacekos Banda! Interjú az AZVLM és a Bagázs Egyesület közös projektjéről, aminek keretében hamarosan egy kislemez is megjelenik majd.


Az AZVLM (“azvalami”) 2018 végén alakult, a kollektíva a 2019-es évben a kísérletező, határfeszegető és emellett változatos művészeti projekteket bevonó bulijairól lett ismert (ennek kapcsán már készítettünk egy interjút velük).

Különlegességük, hogy a programjaikat koncepciókba ágyazzák, ami lehetőséget teremt különböző projektek közös bemutatására, együttműködésekre és aktuális témák körüljárására.

A saját eseményeken kívül művészeket és programokat közvetítenek fesztiválokra, illetve Miaza? címen rádióműsort szerkesztenek a Lahmacun rádióban.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt született meg a csapatban az igény, hogy szociális ügyekben is felelősséget vállaljon. Így jött létre a Digitális Művészetek az Oktatásban projekt, melynek célja a zene és tánc népszerűsítése olyan szoftverek segítségével, melyek tartják a lépést a technológiai fejlődéssel.

Ennek keretében kezdtek foglalkozásokat tartani a dányi romatelep tinilányainak, aminek eredménye egy hamarosan megjelenő EP lesz. Az első beharangozó dal ebben a cikkben debütál, a csapat tagjai (Jezerszky Viki, Gyarmati Zea, Makay Anna, Mohácsi Luca) pedig a kezdeményezés hátteréről is meséltek.

– Meséljetek kicsit az alapötletről: kiben merült fel először és hogyan kezdtetek neki a megvalósításnak?

– Sajnos tavaly tavasszal a koronavírus első hulláma miatt elmaradt a harmadik nagy AZVLM esemény. Egy picit mind összetörtünk, hiszen rengeteg munkánk ment a kukába. Egy pár hónap semmittevés után úgy éreztük, hogy ideje a kulturális iparba fektetett energiáink egy részét szociális irányba terelni.

Nyár elején Makay Anna (MA’AM) állt elő az ötlettel, hogy szeretne elektronikus zenei workshopokat tartani hátrányos helyzetű gyerekeknek. A projektterv kidolgozása során került képbe a BAGÁZS Egyesület, aminek régóta figyelemmel kísértük a munkásságát.

Felvetettük nekik az ötletünket, hogy zenei foglalkozások során egy zenei albumot készítenénk a dányi gyerekek és híres zenészek együttműködésével. Szerencsére nagyon nyitottan fogadták a tervet, szeptemberben el is kezdtük a közös munkát, aminek az első lépése egy 3 napos önkéntesképző program volt.

Ehhez jött a tavaly tavaszra tervezett AZVLM egyik legizgalmasabb projektje, a XORXOR kreatív kódoló csapattal való kollaboráció, a Digitális Táncház Szoftver elkészítése. Mivel a szoftver is a digitális művészetekkel foglalkozik és kifejezetten alkalmas a tanulásra, elég gyorsan jött az ötlet, hogy a két projektet összeboronáljuk, és így született meg a Digitális Művészetek az Oktatásban. Célja a digitális úton történő zene- és táncalkotás népszerűsítése. A projekt megvalósítására elindítottunk egy közösségi finanszírozást, hogy a közösségünk tudja támogatni a munkánkat.

– A gyerekek nyitottak voltak a foglalkozásokra? Mennyire könnyen tudtátok lekötni a figyelmüket?

– Alapvetően nagyon nyitottak a gyerekek, óriási igényük van arra, hogy kiadhassák magukból a kreatív energiákat. A BAGÁZS korosztály szerint tartja a délutáni foglalkozásokat a gyerekeknek, mi a tinédzser lányokkal foglalkozunk.

Ez talán abból a szempontból kicsit nehezebb, hogy 12-15 évesen sok lányt otthon már felnőttként kezelnek, kevésbé lehet játékokkal lekötni a figyelmüket, meg az is közrejátszik, hogy tinik és menő nem figyelni. Szerencsére elég hamar megtaláltuk a közös hangot, talán mert mi is nagyon hangosak vagyunk.

A lemez ötlete nagyon tetszett nekik, a zene és az éneklés a közös nyelvünk, ami mindenkinek otthonos terep. Az albumírás pedig teljesen újféle, teljesen más jellegű, mint az eddigi BAGÁZSos foglalkozások, amiken részt vehettek.

– Hogy zajlottak a foglalkozások, mi volt a menete egy-egy alkalomnak?

– Minden héten más, változatos feladatokkal készülünk, amik hétről-hétre egymásra épülnek, a munka előrehaladtával pedig folyamatos sikerélményt váltanak ki. Legtöbbször egy órás a foglalkozás, amit több részre osztunk, hogy fent tudjuk tartani a lányok érdeklődését. Az informális tanítási programunkba sok minden belefér, például szövegíró- és ritmusjátékok, launchpad-használat és ismerkedés az Ableton Live-val, szintén játékos módon. Közösen választottuk meg a zenekar nevét is: mi vagyunk a Pacekos Banda.

– Mennyiben változtatta meg a terveket a járvány?

– Lassította a folyamatokat minden szempontból. A járvány miatt nem lehet lejárni a gyerekekhez, a foglalkozások nélkül alig tudunk haladni az albummal, hiszen nem tudjuk felvenni az énekeket, illetve a félkész dalokat sem tudjuk tovább írni. Megpróbáltuk az online térbe átmenteni, ami jóval nehezebb, mert a legtöbb dányi családban egy okostelefon van, amit legtöbbször az apuka használ munkához, így nehéz összeegyeztetni, hogy mindenkit egy adott időben elérjünk, ráadásul telefonon kreatív csoportfoglalkozást tartani elég hálátlan feladat. De nagyon jó érzés, amikor láthatjuk őket, és ők is sokszor mondják, hogy mennyire hiányolják a közös alkotást.

– Milyen lesz a lemez, amit a most megjelenő dal beharangoz? Mit árulhattok el róla?

– A lemezen (vagyis valójában EP-n) 4 dal fog szerepelni, ami stílusában elég eklektikus. Megmutatjuk, milyen jól mutat egymás mellett a népdal és a rap, mindenki meg fogja találni a kedvencét.

A szövegek és a dallamok nagy részét a dányi lányokkal együtt írtuk. Ismert zenészeket kértünk fel az együttműködésre, ahogy pedig egyre nagyobb közönséghez jutott el a projekt híre, többen jelentkeztek, hogy szeretnének csatlakozni. Zenél majd az albumon Farkas Kriszti (Muzsik és Volkova), Antonia Vai, Lee Oliver (ÉK), Zahár Fanni, Oláh Józsi (ParnoGraszt), Ferenczi György, Szabó Sipos Ágoston (Freakin’ Disco), Konsiczky Dávid (csaknekedkislány), Palágyi Máté és Fehér Gábor (Bohemian Betyars).

Íme a Pacekos Banda első dala:

– A most megjelenő dalnak mi a története, és miért pont ezt választottátok teasernek?

– Ez a dal a legelső foglalkozáson született. Megkértük a lányokat, hogy írjanak szavakat a szöveghez és a banda elnevezéséhez is. Azt vettük észre, hogy utánozzák egymást, kihallgatják, hogy ki mit ír. Így nagyon sokan írták le a “Laura és a majmai” kifejezést.

Mikor Anna nekiesett a dal összerakásának, egyre csak az járt a fejében, hogy bár a gyerekek utánzós kismajmok még, de szeretnek és mernek játszani és nyitottak a kreativitásra. Erről szól a dal is.

A ritmikájához roma költők versei és roma dalok adták az inspirációt. Tartozik hozzá egy közös koreográfia is, aminek az eltáncolásával és éneklésével kezdjük és zárjuk a foglalkozásokat. A dalban Lee Olivér gitározik, Fehér Gábor basszusgitározik, Palágyi Máté hegedül, Farkas Kriszti, Antonia Vai, Makay Anna és természetesen a dányi lányok énekelnek.

– Milyen terveitek vannak még a telep lakóival?

– Remélhetőleg mihamarabb visszatérhetünk a lányokhoz befejezni az albumot és készíthetünk egy közös klipet is. Az elkészült album megvásárolható lesz, a bevételek pedig a Bagázs számlájára kerülnek majd. Szeretnénk visszatérni a Bagázs nyári táborba is, hogy a többi gyerekkel is kipróbálhassuk a workshopot. Valamint minden évben van egy jutalomkirándulás a gyerekekkel, és az a tervünk, hogy a Pacekos Bandával is kipróbáljuk a táncház szoftvert, aminek már elkészült a demo verziója, a végleges fejlesztésekhez pedig további adományokat várunk a FundRazr-es oldalunkon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk