KULT

„Az irodalom most szar, de azért szeretjük” - Varga Vencel „TikTok-tanárként” népszerűsíti az irodalmat

Varga Vencel egyfajta modern polihisztor, otthon van slam poetryben, irodalomban, politológiában, és erről szívesen is beszél rádióban, újságban, YouTube-on, TikTokon. Pedig még nem töltötte be a 21-et sem.
Malinovszki András - szmo.hu
2021. február 19.



Varga Vencellel mindenképp szerettem volna interjút készíteni, annak ellenére, hogy jószerivel az is nehezemre esett (esik a mai napig), hogy pontosan megfogalmazzam, ki ő. A slam poetry hozta meg számára a hírnevet az erre fogékonyak körében, majd irodalomnépszerűsítő önjelölt magyartanárként kezdte járni az ország középiskoláit – amíg ez lehetséges volt, meglehetősen nagy sikerrel. Magam a TikTokon találkoztam először rövid, szórakoztató, szintén az irodalommal kapcsolatos videóival - annak ellenére, hogy korai Y-generációsként elvileg ez már nem is az én közegem. Vencel egyébként tartott már TED-előadást is, szerepelt rádióműsorban, újságokba írt, sőt nemrég még a Szeretlek Magyarország is hírt adott egy posztjáról.

Ja, és mindemellett politológiát hallgat az ELTÉ-n. Ezekhez már nem sok mindent tudtam volna hozzáfűzni, úgyhogy inkább őt kérdeztem.

– ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, politológia. Patinás egyetem, nemes hivatás – de akkor hogyhogy mégis az irodalommal szerepelsz a nyilvánosságban?

– Alapvetően a politológia szak nekem egy kényszermegoldás volt. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy külföldön fogok tovább tanulni, szociológiát hallgattam volna Grazban. Aztán pont a felvételi előtt két héttel felkértek, hogy tartsak egy előadást a saját slamjeimből. Akkor ennek nagyon megörültem, és anyukámék is azt mondták, lehet, hogy ezzel kéne kezdeni valamit. Megállapodtunk abban, hogy valamiket megjelölgetek itthon is. Valami olyat kellett választani, ami nagyjából elvégezhetőnek tűnt a hallottak alapján, és azért nem rokkanok bele, ellenben haszna is lehet – így jött a politológia. Az irodalom pedig, a slamből adódóan is, mindig egy szerelemprojekt volt, bár ennyit soha nem foglalkoztam vele, mint amennyit most a TikTok megkövetel, hogy pontosan tudjam visszaadni az információkat.

@notthefakevenci♬ eredeti hang - Vencel Varga

– Akkor tulajdonképpen a mostani életedet nézve tűnik csak logikusnak, hogy akár magyar szakra is jelentkezhettél volna?

– Az a helyzet, hogy semmiképp nem akartam emelt magyar érettségit tenni, és a magyartanításról is elég sokan lebeszéltek. Így lettem TikTok-tanár.

– Tulajdonképp az egész azzal indult, hogy tarts előadást a slamről, onnan pedig laza átkötéssel az irodalomról. Az hogy jött, hogy aztán számos iskolába is eljutottál, és sok helyütt élőben is beszélsz érdekességeket irodalomról és a határterületeiről? Pontosan mik is ezek? Rendhagyó irodalomórák, stand up-előadások?

– Mindkettő helytálló. Még tizenegyedikes voltam és slammeltem, mikor bementem az iskolába, ahol édesanyám tanít fodrászokat. Valami szalagavató ünnepség volt, és a helyi magyartanár megkérdezte, hogy mikor megyek hozzájuk órát tartani. Én meg mondtam, hogy a jövő héten – és következő héten tényleg elmentem órát tartani. Ugyan fogalmam sem volt, hogyan kell ezt csinálni, de rájöttem, hogy ez tök szórakoztató. Aztán később egy vizsgaidőszakomban háromszor egymás után buktam egy tantárgyból, és rám tört egyfajta kapuzárási pánik. Rájöttem, hogy ebből végül is lehetne pénzt is csinálni. Úgyhogy írtam kb. 200 e-mailt 200 különböző giminek, olyan szöveggel, hogy „Helló, Varga Vencel vagyok, slammer, van már kevés gyakorlatom, szeretnék rendhagyó irodalomórát tartani, elsősorban a slam poetry témájában. Ha visszaírnak, megegyezünk valahogyan, valamiben”.

– Ha nem titok, az azért érdekelne, hogy 200 iskolából körülbelül hányan jeleznek vissza.

– Az elején nagyon kevesen, de ez főleg annak volt köszönhető, hogy fogalmam sem volt, hogyan kell egy ilyen e-mailt megírni, vagy egyáltalán magadat eladni. Ugyanis nem is akartam magam annyira eladni, hiszen azt hittem, hogy majd az eredményeim önmagukért beszélnek. Csakhogy valahogyan el kellett indulni, ahol meg még nem volt eredmény. Majdnem két szék között a pad alá estem, de szerencsére szép lassan elkezdett indulgatni.

Aztán a szépen alakuló turném közepén éppen Kiskunhalason tudtam meg, hogy másnaptól a koronavírus miatt nekem haza kell mennem – ez elég kellemetlen volt.

Az első órán még fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, azután a visszajelzések és az építő kritikák mentén igyekeztem haladni, és úgy felépíteni, hogy az a tanárnak meg a diákoknak is tetszen. Amikor pedig azt érzem, hogy benn van 80 ember, és abból körülbelül 75 figyel, arra azt mondom, hogy az egy jó út, és azt is viszem tovább.

Úgy nézett ki a felépítés, hogy az elején beszélgetek a diákokkal, amíg bírok meg amíg ők aktívak, és amikor már nem aktívak, akkor annál többet slammelek. Aztán azon kaptam magamat, hogy amikor elkezdtek figyelni, egy idő után túlzottan csapongóvá vált a beszélgetés, úgyhogy el kellett kezdenem komolyabban jegyzetelnem, hogy legyen valami tanulsága, konklúziója vagy egyáltalán haszna annak, hogy az irodalomról beszélgetünk.

Úgyhogy elkezdtem kérdéseket feltenni, főleg a kortárs irodalom hasznáról, praktikáiról – és hogy egyáltalán miért olvasnak kevesebb irodalmat a mai diákok.

– Ha a kortárs irodalomról kezdesz beszélni a mai középiskolásoknak, akkor nem jön egy „lefagyás”? Tudnak róla, ismerik? Én többször tapasztaltam, hogy diákok rácsodálkoznak arra, hogy ma is vannak olyan emberek, akik versek vagy regények írásából élnek.

– Eléggé általános dolog, hogy a magyarórákon háttérbe szorulnak a kortárs írók és költők. Amikor felmerül a nevük, akkor az önjelölt bölcsészeken kívül a többiek általában csak néznek, hogy tényleg a mai napig léteznek ilyen emberek? Aztán elkezdünk róluk beszélni, és kiderül, hogy van néhány név a fejükben, slammerek, költők – még ha nem is mindig a legjobbak. De ez is jó arra, hogy elmondjam, hogy szerintem kik az igazán jók, és így akár együtt megismerjük őket. A mai költők közül elég sokan hozzák fel Lackfi Jánost, Simon Marcit, rajta keresztül meg a Polaroidokat, ami a magyar költészet Tumblr-je.

– „A nagy irodalmi vitát” nem most fogjuk eldönteni, de azért csak meg kell kérdeznem a te véleményedet is: a slam poetry irodalom vagy nem? Illetve mekkora jelentősége van ennek a kérdésnek?

– A slam szerintem pont félúton helyezkedik el a szórakoztatóipar és az irodalom között.

Nem tudsz jó és hatásos slamet írni anélkül, hogy ne helyezz el benne jó metaforákat vagy más, irodalomhoz szükséges dolgokat. Ugyanakkor, ha nincsen színpadi jelenléted, akkor szintén bukó az ügy.

Ennél a műfajnál ügyelni kell, hogy mind a kettő legyen benne.

– Te odamész a sulikba, korban közelebb állsz hozzájuk, nem te vagy a tanár, lazábbak vagy kötetlenebbek a szerepek. Tapasztalod azt, hogy a diákok maguk is alkotnak, netán neked meg is mutatnak párat a saját műveikből?

– Én sokkal kevesebb alkotó középiskolást gondoltam, mint amennyiről kiderült, hogy létezik. A már említett kiskunhalasi állomáson történt, hogy valamiért az exekről beszéltem, és utána az egyik lány rám írt, hogy „szia, én ezt írtam az exemről”, és küldött egy anyázós verset, amin elég jót nevettem.

Majd amikor bejött az életembe a TikTok, akkor az egyik videóban megemlítettem, hogy lehet nekem nyugodtan küldeni verseket, és majd mondok róluk véleményt. Mivel nem vagyok profi, és a slammerek között sem én vagyok a legjobb, ezért persze a véleményem szubjektív lesz, és csak a személyes tanácsaimat tudom elmondani. Aztán ez durván felrobbant, és

amikor olyan napi nyolc ember küldte el a saját versét, akkor sokkot kaptam, mert így belehelyeztem magam egy olyan helyzetbe, amire nem számítottam – ugyanakkor ez egy abszolút pozitív csalódás volt.

De a legtöbben a fióknak írnak, a tanároknak meg sokszor nem merik megmutatni, mert az ő véleményüktől tartanak. És azért a „lúzer irodalmárnak” mindig is volt, ma is van egy általánosan negatív képe.

– Ezt igyekszel lerombolni valamelyest. Ebben van valamiféle misszió? Hogy megmutasd nekik, hogy az irodalom menő?

- Szerintem alapvetően az irodalom annyira már nem is lesz menő sosem. Sokkal inkább azt akarom megmutatni, hogy nem kell feltétlenül annak az embernek lenni, akit bezárnak ebbe a különc skatulyába, csak azért mert több irodalmat fogyaszt. És úgy akarom ezt megmutatni – ebből a szempontból lehet ezt missziónak is nevezni –, hogy én is egy átlagos srác vagyok, ugyanazt szeretem, mint ők, zenét hallgatok, csajozok, focimeccset nézek, haverokkal inni járok – és mellette ott az irodalom is, ami kedvesen kiegészíti az életemet, és semmiben nem különül el a többi hobbitól. Ez azért érdekes, mert úgy is kell előadnom az egész mondanivalóm, hogy kvázi egy legyek a diákok közül – aki ugyanúgy telefonozott annak idején az összes létező órán.

– Nem régen érettségiztél (2019-ben), és azóta is iskolák környékén mozogsz. Te is látsz egy csomó mindent, ami a hibája, negatívuma a magyatanításnak. Nem kérem, hogy rendezd listába, de azért pár dolgot ki tudsz emelni, ami miatt az irodalom olyan alacsony státuszban van, ahol éppen tartózkodik, ami miatt nem menő?

– Szerintem a legnagyobb hibája, hogy az egészet egy halott tárgyként kezeljük. Az irodalom lassan olyan, mint a latin nyelv: valaha volt, valaha számított valamit, fura emberkék ma is foglalkoznak vele – isten tudja, miért –, de az életnek már nem meghatározó része. És ez nagy gáz, mert az irodalom teljesen párhuzamba állítható például a mindenki által hallgatott zenével, mert ugyanúgy az érzelmeinkre hat, és mindenkinek meg kell találnia benne azt, ami őt megszólítja. De sajnos azt nem tanítják meg a diákoknak, hogy bizony nekik maguknak is utána kell keresni kicsit.

Amit még rossznak tartok, az a kötelező olvasmányok rendszere. És elsősorban nem is a művekről beszélek, amiket el kell olvasni, hanem sokkal inkább a sorrendiségről. Szerintem egy Antigonét egy kilencedikes gyerek nem tud még annyira feldolgozni, különösen hogy a nyelvezet sem könnyíti meg a dolgot. Inkább rá kéne vezetni a diákot, hogy a könnyebb nyelvezetűektől haladjanak a nehezebbek felé.

És talán a moralitásdrámákat kéne inkább későbbre hagyni, az elején pedig több szórakoztató vagy akár humoros irodalommal kéne találkozniuk. A kortárs pedig szinte teljesen kiesik, és például nem is emlékszem, tanultunk-e kortárs irodalmat. Tulajdonképpen csak akkor kerül szóba, amikor előjön, hogy kell egy kötelező kortárs témakör az érettségin. Az alkotóra és a munkásságára pedig nem is marad sok idő, mert kb. az utolsó két hónapban bedobják, hogy „ja, amúgy ő létezik, és még mindig él”.

– Azt sem kérem, hogy Varga Vencel itt és most reformálja meg a magyar nyelv és irodalom oktatását, de ha tehetnéd, hol és hogyan nyúlnál bele a rendszerbe?

– Mindenképp több önálló felfedezésre alapuló munkát adnék a diákoknak, az biztos. Ezt úgy értem, hogy mondanék bizonyos témát, például plátói szerelem a kortárs irodalomban. De lehet ennél sokkal földhözragadtabb is. Lehet persze, hogy amikor a diák beírja a keresőbe, hogy „szerelmes versek”, kihoz valami gusztustalanul nyálas borzalmat, de addig is elkezdett kalandozni, és saját maga elkezdett verseket olvasni. Szerintem sokkal jobb, ha a diák maga találja meg a neki tetsző dolgokat, mintha valamit megpróbálnánk ráerőltetni.

Biztos az is, hogy nem tanítanék ennyire lineárisan sem, de persze, hogy ezt hogy lehet jól megoldani, azt a jelenlegi oktatási vezetésre bíznám. De lehet, hogy inkább nem is...

– Én végülis mégis csak a TikTokon találkoztam először a neveddel és a rövid videóiddal...

– Vicces, hogy ezt mondod, mert akkor már egy csomó ilyen-olyan projektem futott, és mégis a TikTok lett a nyerő. De ekkor nekem már volt podcastem, egy nagyon rosszul működő YouTube-csatornám, valamilyen szintű slammer „karrierem”, ha azt lehet annak nevezni, illetve három éve én is cikkeket írok az f21.hu-nak. Mégis, most úgy néz ki, hogy a TikTok lett, ami a semmiből meghozta a minimális áttörést, a zacskócelebséget.

– Ott több mindennel foglalkozol, popkulturálisabb dolgokkal is, de mégiscsak az irodalom a fő irányvonal. Ez a TikTokon mennyire jön át? Egypercesre csomagolt videókban mennyire hatásosan lehet átadni az irodalmat? Főleg úgy, hogy ott nem csak kortársról, de klasszikusokról is beszélsz.

– Azt észre kell venni, hogy a diákok figyelme – egyébként hála ezeknek az applikációknak – leredukálódott egy-két percekre, vagyis nekik állandóan új és új impulzusok kellenek.

Én az egyperces videókban nem a legfontosabb infókat szoktam elmondani, hanem sokkal inkább fun facteket, vagy olyan dolgokat, amik kissé akár drasztikusnak hangzanak.

De ha a néző addig is foglalkozott irodalommal, akkor én már elértem a célomat. Szerintem egyébként hasznos. Körülbelül három hónapja vagyok fenn TikTokon – vagyis elég friss tartalomgyártó vagyok –, és most van az a pont, hogy az újabb és újabb íróknál nem mindig annyira áttörő a siker. De ez csak azt jelenti, hogy mindig meg kell egy picit újulni, most például új vágási technikákkal próbálkozom, hellyel-közzel amúgy be is jön. Szerintem ez egy jó megoldás lehet az irodalomtanításra is meg párhuzamba állítható a slammel, hisz ott is csak három perced van meggyőzni valakit.

– A legtöbb vers sem hosszabb... Szóval akár be is lehetne csomagolni a kortárs vagy a klasszikus irodalmat is korszerű formába.

– Be, persze. Csak elég nehéz. Mert például, ha végighallgatsz egy Latinovits-előadást, konkrétan, ha beleraknák a tejet a szájába, megaludna. Szóval új tartalmak is mindenképpen kellenek. A TikToknak az előnyére írható, hogy képeket, videókat, poénokat dobálhatsz be mellé, a poénok alá is írhatsz be újabb poénokat, szóval ha jól kezeled, mégiscsak több dimenzióban tud működni, mint egy irodalmi mű elolvasása.

– Akkor a TikTok afféle kóstolónak jó az irodalom megszeretéséhez vagy az érdeklődés felkeltéséhez?

– Amin én sokkot kaptam, főleg a legelső videóm kapcsán – ami amúgy a mai napig a legnézettebb, ma is jönnek még rá kommentek –, hogy például egy novellaelemző videón 40 ezer lájkot össze lehet gyűjteni. Azt nem tudom megmondani, hogyan futott be, mert olyan nagyon nem is érdekes. Az volt az egyetlen igazán fontos szempont, hogy kövessek el benne hibákat. Mert azt sejtettem, hogy ha az elsőkben maradnak hibák, akkor jönnek ténylegesen tanárnak tanuló emberek, elözönlik a kommentszekciót, és így az algoritmust kihasználva egyre több emberhez jut el. Ennek köszönhetően a tíz-, majd a húszezer is elég hamar meglett, most pedig úgy néz ki, hogy az irodalom ilyen 20-24 ezer követőre elég jelenleg három hónap alatt.

@notthefakevenciHa utálod az irodalmat, vagy nem megy a fogalmazás, leszek én az embered❤️ ##fy ##foryou ##foryoupage ##hungary ##irodalom ##erettsegi♬ eredeti hang - Vencel Varga

Ami a TikTokban rettenetesen zavar – de ez külföldön ugyanígy megvan –, azok a lopott poénok, az angolról magyarra lefordított trendek, és hogy nagyon igénytelen és tök rosszul összerakott videókkal is össze lehet hozni 10 ezer lájkot. Ebből a szempontból az igényes kontent még mindig alulértékeltebb, pedig azért sokan vagyunk, akik figyelünk arra, hogy jó eredmény jöjjön ki a kezeink közül. Én például napi két videót meg is vágok rendesen, videóvágó programmal, ami nem gyakori a magyar TikTokon, de még a külföldiek között is ritkának számít.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy ennek ellenére nem tartom a követőimet „TikTok-sznoboknak”, sem a fura alterlányok közösségének.

– Az irodalom múltját valamelyest ismerjük, a jelenéről beszélgettünk. A jövőjéről van valami elképzelésed? Ha nem változik, és marad ugyanez a szisztéma, akkor végképp begyöpösodik valamilyen értelmetlen és feleslegesnek tűnő tantárggyá? Mert láthatjuk, hogy miközben – akár nemzetközi színtéren is megjelenő – remek íróink, költőink vannak, mégis belesüppedünk ebbe a mocsárba, hogy akárhogy is, de a Légy jó mindhaláligot mindenképp kikérdezzük valahogy.

– Meg fognak engem lincselni azért, amit most mondok, de azért is elmondom:

az irodalmat a territoriális védekezés fogja megölni.

Általánosan is el tudjuk mondani, hogy ha bármilyen alter zenét hallgatsz, akkor jönnek a zenekar öreg rajongói, hogy „Te nem is ismered az első albumot, és nem is vagy igazi rajongó!”. Ugyanez érződik az irodalomban sokkal passzív-agresszívabb formában. „Én nem is vagyok irodalmár”, mert ugye nem magyartanárnak tanulok, vagyis hogyan jövök ahhoz, hogy ezt meg azt tanítsak TikTokon, vagy akár korrepetálásokon. Ezek a védekezési mechanizmusok ki fogják nyírni az irodalmat. Mégpedig azért, mert a végén valóban el fognak hidegülni azok az emberek, akik egy laikus, de mozgatható réteget képeznének.

Nagyon nehéz őket megszólítani, én azért is kezdtem irodalmat tanítani, mert jól éreztem magam ebben a szerepben, és mert tetszett, hogy laikus embereket kellett meggyőznöm arról, hogy például a slam is valahol irodalom. És ha azt látom, hogy ül benn mondjuk öt focista, aki életében nem találkozott az irodalommal, és utána odajön hozzám, hogy „váó, ez kurva jó volt”, és az egyik este még elküldi, hogy megtalálta Bárány Bencét, és hogy szerintem mennyire jó – egyébként nagyon –, akkor azt mondom, hogy ennek volt értelme.

– Zárjuk a beszélgetést egy nagyon tipikus kérdéssel, ami szerintem a te esetetben mindenképp érdekes: mit hoz a jövő? A valamikori nyitás után folytatódnak a középiskolai „turnéid”? Esetleg vannak már megkereséseid?

– Vannak, sőt! Tavaly szeptemberben felfogadtam egy jó barátnőmet, hogy legyen ő a menedzserem, mert én már nem tudtam egy kézben tartani, hogy szervezzem is magamnak, és közben a tartalmat is gyártsam. Ő a turnékat szervezi, és nagyon sokan megkeresték december végén és január elején, amikor még úgy számoltak, hogy februártól már lehet menni mindenfelé. Én már nagyon várom, hogy újra mehessek, ahogy azt is, hogy ebből aztán még több tartalom lehessen. Az mondjuk elég durván érintene, ha ez csak szeptemberben jönne el.

@notthefakevenci

KOSZ TO LÁNY I vagy BaBitch, vagy Adyson AndRae??‍♂️ ##fy ##foryou ##magyar ##irodalom ##tanár ##school ##hungary ##magyartiktok ##foryoupage ##kosztolányi

♬ eredeti hang - Vencel Varga

– És akkor még egy tipikus utolsó kérdés: mindezen kultúrmisszió mellett ott van a politológusi karriered. Van-e sejtésed arról, hogy melyik fog győzni? Röviden: „mi leszel, ha nagy leszel”?

– Volt egy pillanat kilencedikben, amikor mindenkinek feltették ezt a kérdést. Én azt mondtam, hogy rocksztár leszek, és embereknek fogok beszélni. Nekem az első és legnagyobb szerelmeim jelenleg is az önálló estek. Az, amikor slammelhetekek - bár a legutóbbi, ami múlt novemberre időzítettünk, már-már inkább stand upra hajazott. A fő csapásirány tehát, hogy előadásokat szeretnék tartani. Azt, hogy ebben mennyire lehet előre tervezni, egyelőre nagyon nehezen tudnám megmondani.

A TikTok pedig főleg egy eszköz, hogy a jövőben még több emberhez, még autentikusabban eljussak.

Itt azért folyamatosan vannak új ötleteim, például a zeneajánlóim is úgy jöttek, hogy nem akartam Az arany emberről videót csinálni, mert reggel hatkor nem voltam a topon. A YouTube még lehetne egy opció, de azt nem biztos, hogy minden pillanatban ugyanazon a színvonalon tudnám csinálni, anélkül meg nem fogom. Mivel nem tudok pontosat mondani, inkább fejezzük be sejtelmesen: majd meglátjátok... Persze most még kéne olyan mondatokat mondanom, amiből jó cím lehetne, igaz? Például legyen:

„Az irodalom most szar, de azért szeretjük!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk