KULT

Az első maxpontos produkciók a Kismenőkben!

A Kismenők első élő adásában több olyan mutatvány is volt, ami egy-két pont híján kapta meg a zsűritől a maximális pontszámot, két versenyzőnek pedig megadták a kereken 100 pontot!


A sort az elképesztő gitártudású rockersrác, Luppinger Attila kezdte, aki többek közt Michael Jackson és Bruno Mars dalait is játszotta. A produkciót a zsűri valósággal szétdicsérte, jogosan, főleg, hogy egy élő adásban gyerekként kezdő számnak lenni alapból nem egyszerű feladat. Attila a közönséget is meggyőzte (akiknél még mindig nagyon vicces, hogy szavazásnál az előttük kigyulladó fénycsíkok pont az arcukat takarják ki, magasabbaknak a torkukon vág keresztül), egyedül a nagyszülők adtak valamivel kevesebbet, de őket rögtön kárpótolta is a következő versenyző, Cserép Timi.

kismenok01 eloadas0008

Timi továbbra is nagyon hajlékony, bámulatos az adottsága, ugyanakkor érezhető az apránkénti kifogyás is az ötletekből arra vonatkozólag, hogyan lehet ezt a mindig ismétlődő gyakorlatsort újabb és újabb köntösbe öltöztetni. Azért volt most némi újítás, pont olyasmi, amilyet előző Kismenős cikkünkben írtunk: belekerült az előadásba egyfajta keretsztori (bár nem túl bonyolult: Timi egy játékbaba, aki előkerül egy ládából, játszanak vele, majd visszateszik), illetve az is jó ötletként vette ki magát, hogy ezúttal "nem Timi mozgott magától", hanem úgy volt eljátszva, mintha ő egy magatehetetlen rongybaba lenne.

Hajós Andrásnak több zseniális megszólalása volt az est folyamán, Timi előadásáról például egy csehszlovák, légöblítéses budiba való beszorulása jutott eszébe.

2

Harmadikként Kovács Harmat lépett a színpadra, aki a Clean Bandit jól ismert és cseppet sem egyszerű Rather Be-jét adta elő. Nem szépítünk: Harmat énektudása még csak egy alap, amire építkezni kell, sokat kell gyakorolnia, tisztítania a hangját, de rendkívül büszke lehet magára, hogy már most egy ilyen zeneszámot bíznak rá. A zsűri és a közönség zöme szemet is húnyt a dal hamissága felett, egyedül az apukák voltak kíméletlenek Harmattal szemben.

3

Node, jöjjön az első maxpontos produkció: Qian Zita, a bámulatosan aranyos versmondó kislány, akihez a fiatal slammer srác, Bánki Beni ugrott be vendégszereplőként. A helyzet az, hogy Zitu tényleg tündérien beszél (jó ötlet Hajóstól, hogy az ő hangjával akarja felvenni a GPS-t a kocsijába), de akárki akármit mond, egy alaposan megtanult és szépen, házi feladat-szerűen elmondott versikét nem lehetne összehasonlítani egy hét nap alatt összehozott táncos koreográfia, vagy egy ugrálást és éneklést is magában foglaló musical-részlet előadásával.

kismenok01 eloadas0062

A vers-és szövegmondó gyerekeknek igazság szerint egy külön versenyt kellene rendezni, de hát tudjuk jól, hogy annak nem lenne túl magas nézettsége, hiszen ennél már jóval ingeréhesebb nézők vagyunk. Azt sem lehet megtenni, hogy a versenyen előadható számok közül kizárják a vers-és szövegmondást, mert az megint csak idétlen. Marad hát a kissé kiegyensúlyozatlan helyzet, Zita elmondja a versikéjét, a zsűritől megkapja a 100 pontot (szerintünk elsősorban nagyon kicsi kora miatt, de ez csak tipp), a közönség szívét is megnyeri, a nézőnek pedig már alig-alig jut eszébe, hogy - szerencsére - temérdek sok ügyes versmondó óvodás van még az országban, akik ennyi erővel ugyanúgy állhatnánk ott, a Kismenők színpadán. Mindezekkel együtt gratulálunk a csöppségnek!

Videó: Qian Zita maxpontot kapott a zsűritől

Balogh Soma egy igazi, vagány dobos fiú, akin látszik az értelem és az alázatosság is. Sokra viheti még, főleg, hogy ő tényleg komolyan gondolja szenvedélyét. Mostani, elektrodobos produkciója talán nem volt annyira erős, mint az eddigiek, de a továbbjutást így is teljességgel kiérdemelte.

kismenok01 eloadas0081

Következzék a másik előadás, ami elnyerte a zsűri maximális pontszámát: Szlavkovszki Zsolti, a jó kiállású artista spirálon való lengése. Tudni kell, hogy a fiú úgy adta elő számát teljes magabiztossággal, hogy életében először szerepelt spirálon. Ügyes volt, szépen mozgott - valaminek a hiányát sajnos mégis érezzük, de nem tudjuk, pontosan miét. Hasonló lehet a hiányérzet oka, mint Timinél. Emellett Hajós András és a szakmához igen értő balett-táncos, Apáti Bence is megfogalmazta, mit érez túlzónak az előadásmódban. Mindezek ellenére Zsolti megkapta a 100 pontot, és a közönség szavazatai is azt igazolják, hogy ez teljességgel jogos volt: az összes pontszámmal együtt megszerezhető 200 pontnál mindössze kettővel szerzett kevesebbet!

Videó: Zsolti spirálon való szereplésével kapott minden zsűritagtól maxpontot

Jenei Debi hasonló volt Kovács Harmathoz: nagyon nagy alaptehetséggel bír az éneklés terén, de egy óriási színpadon, TV-s közvetítéssel való előadáshoz még sok-sok csiszolódásra van szüksége. A vadóc Pink-dal sem állt túl jól a lánynak, Ábel Anita jól érzi, hogy inkább a korábbi adásokban látott, lírai szerep fekszik neki. Debit a közönség soraiban csak az édesanyák pontozták le erősen, de úgy tűnik, hogy a TV2 applikációjával adható otthoni szavazatok sem mentették meg. Így neki kellett távoznia a versenyből. Nagyobb gyerekként is sírdogáló tekintetét elnézve újra felbukkan az örök dilemma: egészséges-e, hogy egy kicsiknek rendezett show-ban is így meg van rendezve a veszteség és a kiesés...?

5

Az Üzenet lánycsapatot mindig különös izgalommal várjuk. Ezúttal az iskolai kiközösítés témáját dolgozták fel táncukkal, és bár ez nem volt annyira hatásos, mint például a háborúról szóló előadásuk, ők is 193 pontot zsebeltek be az összesített 200-ból. Megérdemelték.

6

Az est sarkalatos pontja: Malaczkó Réka. A kislány, nővére asszisztálásával, a sikeres mesefilm, a Jégvarázs "Csak egy icipici hó kell" című dalát adta elő. Namármost, szeretnénk elmagyarázni azoknak, akik nem igazán tudják hova tenni a musical műfaját, hogy közönség előtt énekelni, mellette folyamatosan mozogni, felállni, lehuppanni, ágyra vetődni, ágyon ugrálni (!), perdülni, fordulni, az egyik legnehezebb kategória a színpadi szereplések közül. Pláne egy kisgyereknek, akinek a tüdeje még igen messze van a teljes kifejlettségtől. Réka előadásmódja, korához képesti hozzáértése pedig továbbra is döbbenetes. Ahogy Ábel Anita fogalmazott: tűpontosan tudja, hogy mi a dolga, és ahogy Lajtai Kati kiegészítette: mindeközben mégsem mórikált, hanem teljesen könnyed, természetes az előadásmódja. Rékát az sem zavarta meg, amikor a mikroportja kihagyott egy pár másodpercre. Igen, mi is halljuk, hogy az éneke még sokat kell, hogy fejlődjön, de ha ez nem így lenne, az nem lenne normális, mint ahogy Harmat és Debi esetében sem lenne az. Egyszóval: Réka életkorához képest, nem lehet mást mondani rá, profi. És nem azért, mert ő az egyik ügyeletes cukiság.

8

A stúdió közönsége, úgy tűnik, ezt mégsem látja át, mert vajmi kevés pontot adtak a produkcióra. Réka így a versenytábla végére került, de hála az égnek, az otthon ülő nézők megmentették a kieséstől.

Videó: Malaczkó Réka talán a legnagyobb profi a versenyzők közt!

A fellépők sorát a múltkorihoz hasonlóan Szabó Bence zárta, aki Josh Groban You Raise Me Up c. dalát énekelte el. Nem csalódtunk benne most sem, de ő maga is és a zsűri is jól érzékeli, hogy a magyar dalok jobban állnak neki. Ha felkészítőjével együtt megfogadják Lajtai Kati tanácsát, akkor van rá sansz, hogy egy hét múlva egy kortárs magyar zenével rukkol elő.

EVA_4644

Összességében a Kismenők első élő adása jól sikerült, de kevesebb volt az igazán földhöz vágóan jó produkció, és a pontszámok kiosztásával sem feltétlenül értünk egyet. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy Debi ma már fehőtlenül kacag és nem vereségként fogja fel a show-ból való kiesést.

Várjuk a folytatást!

Ha osztod, amit olvastál, oszd meg a cikket is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk