KULT

"Az élet nem mese" – Farkas Franciska és Nagy Dániel Viktor a Brazilokról

Interjúnk a már 60 ezer nézőnél járó magyar film két fiatal főszereplőjével.


Az utóbbi hónapokban egymást érték a jobbnál jobb magyar filmek a mozikban. Ezek közül a Brazilok volt az egyik legemlékezetesebb: egy lélekemelő, mesebeli fordulatokkal élő vígjátékról van szó, amely nem kerüli meg a komoly társadalmi problémákat sem.

A film nemcsak nekünk, a nézőknek is tetszett, a hétvégén már majdnem elérte a 60 ezres nézőszámot, ami kiemelkedőnek számít egy magyar film esetében.

A film kapcsán elbeszélgettünk a két főszereplővel, Farkas Franciskával és Nagy Dániel Viktorral. Franciskát a Viktória - A zürichi expressz című filmben láthattátok, Dániellel viszont még csak most ismerkednek a hazai mozinézők.

- A Brazilok című új magyar filmben rengeteg amatőr és profi, ismert színész szerepel együtt. A két központi főszereplőt ti - két hivatásos, de a mozinézők által talán kevésbé ismert fiatal színész - alakítjátok. Mindketten gyerekkorotok óta szerepeltek színházban, a mozivásznon azonban csak most kezdtek ismertté válni. Franciska, neked ez a második mozifilmes főszereped, Daninak pedig az első. Könnyen hozzászoktatok a filmes világhoz?

Nagy Dániel Viktor: A forgatás nyilván új helyzet volt, de alapvetően nagyon sokat dolgoztam már színművész közegben, ezért nem volt annyira ismeretlen a terep. Nyilván más az, amikor egy pusztában sminkelnek, vagy eleinte furcsa, hogy állandóan vigyázni kell a ruhádra, de a művészközeg miatt mégsem idegen a dolog. Én nagyon jól éreztem magam a forgatáson. Borzasztó meleg volt, ezt mindig elmondjuk, a 40 fokkal meg kellett küzdeni, de alapvetően otthonosan éreztem magam, még így is, hogy az első filmemet forgattam.

Farkas Franciska: Én nagyon örültem neki, hogy újra forgatok, erre vártam a Viktória óta. Azután a film után volt egy kvázi másfél éves szünetem, ami alatt nem kizárólagosan színészettel foglalkoztam. Nekem nagyon hiányzott a forgatás, és úgy gondolom, nagyon könnyen hozzá lehet szokni a filmezés világához.

IMG_4023

Képek: Mervai Márk

- Franciska, te több interjúdban is elmondtad, hogy nehéz körülmények közül küzdötted fel magad, hogy színész lehess, és eleinte még a családod sem igen támogatott a karrieredben. A filmbeli Rozit is a kitörés lehetőségei foglalkoztatják. Ezen felül is van valami közös bennetek?

F.F.: A hátterem és a színészi karrierem két külön dolog. Nagyon nehéz volt képzettség nélkül bekerülni ebbe a szakmába, de ez nem függ össze azzal, hogy milyen nehéz volt a helyzetem a kamaszkoromtól kezdve egészen a felnőttkoromig. Nyilván van köze a kettőnek egymáshoz, de a szakmai nehézségekbe alapvetően nem szóltak bele az anyagi körülmények. A színészi karrierem szempontjából tehát nem jelent semmit, hogy milyen körülmények közül jövök, ide bejutni mindenki másnak is ugyanilyen nehéz.

Rozi és köztem egyébként nem látok komolyabb párhuzamot. Én Budapesten nőttem fel, városi lány vagyok. Egyedül a változtatás vágya közös bennünk, illetve az, hogy én is nagyon szeretem a testvéreimet, és szeretek velük törődni. De Rozi nagyon más típusú lány mint én. Ő egy tűzről pattant, cserfes, nagyszájú, harsány lány, én pedig ennek az ellentéte vagyok: visszahúzódó, gondolkodós típus.

0030936

Kép: InterCom

- Korábban azt nyilatkoztad az Aranyélet kapcsán, hogy unod már, hogy folyamatosan a roma származásodról kérdeznek. Eddig azonban mindkét főszereped hangsúlyozottan roma színésznőre írt szerep volt, még ha a két szerep lényegesen el is tért egymástól. Nem félsz, hogy beskatulyáznak mint színésznőt?

F.F.: Annyit tudok mondani, hogy nagyon örülök, hogy ezt a hiányt betölthetem, és annak is, hogy ezen a karakteren belül többféle színt mutathatok meg.

"
Örülök, hogy a szerepeken keresztül formálhatom az emberek véleményét. Büszke vagyok rá, hogy ez a lehetőség a kezemben van, és kihívásként tekintek a dologra."

- Ha jól tudom, jelenleg drámapedagógiát tanulsz, és hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozol. Hogy jut minderre időd?

F.F.: A szabadúszóknak olyan az életük, hogy vagy minden egyszerre jön, vagy egy csomó ideig semmi. Én azért szeretem, ha valami rendszeresen leköt. Tehetséggondozással régóta foglalkozom a Tudás 6alom keretein belül, de szerettem volna kapni ehhez egy szakmai hátteret is. Ezért aztán elkezdtem egy tanfolyamot februárban a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál, ezt Kaposi László tartja. Itt óraadó drámatanárként fogok végezni májusban.

Úgy érzem, ez egy olyan dolog, amit egyfelől szeretek is csinálni, másfelől pedig összeegyeztethető a színészettel is. Egyedül a nyári forgatások jelenthetnek majd problémát, amik ütközhetnek a táborokkal, de azt hiszem, ezt meg fogom tudni oldani.

IMG_3976

- Dani, te többször is játszottál már roma szereplőket (a Brazilok mellett például a Cigánykerékben), illetve többször alakítottál már melegeket is. Szerepeiden keresztül gyakran foglalkozol tehát a kisebbséggel és a mássággal. Tudatosan választod ezeket a szerepeket?

N.D.V.: A szerepeket nem én választom, tehát ilyen értelemben tudatosságról nem beszélhetünk. Ellenben, hasonlóan Franciskához, magam is baromi jó dolognak tartom, hogy ezeken a szerepeken keresztül szólhatok bizonyos társadalmi rétegek vagy kirekesztett kisebbségek érdekében.

"
Ezáltal lesz több a munkánk puszta szórakoztatásnál."IMG_3928

- Orlai Tibornál eddig leginkább zenés-szórakoztató darabokban szerepeltél. Ehhez képest nagy váltás a Brazilok, amelyben egy vad, harcias fiút, a falu bikáját formálod meg. De a monodrámád is, a Leszámolás velem, amelyben pedig egy visszahúzódó, feminin meleg srácot alakítasz. Mekkora kihívást jelentettek ezek az újfajta szerepek?

N.D.V.: Örülök, hogy egy csomó vígjátéki bohócszerep után két ennyire különböző szerepet is megformálhattam. Eljátszhattam egy vad, harcias srácot a filmben, aztán egy meleg fiú felnövekvés történetét monodrámában. Azt gondolom, ez is szorosan kapcsolódik ahhoz a sokszínűséghez, amit egyébként szabadúszóként képviselek. Most jött ki az első filmem, a színház mellett pedig zenével is foglalkozom, most pedig saját projektet csinálunk „100 Szóban a Város” címmel a Mozsár Műhelyben. Szuper dolog ez.

- Ha jól tudom, a Vígszínház szeretett volna szerződtetni, de visszautasítottad az ajánlatot. Többet jelent számodra a függetlenség, mintha kőszínházban szerepelnél?

N.D.V.: Igen, ebben a profilban sokkal inkább megtalálom azt, amit szeretnék. Természetesen én sem vagyok teljesen független például Orlai Tibortól, nála jelenleg hat előadásban játszom, tehát számomra ez elsősorban életmódbeli különbség. Van lehetőségem átgondolni, hogy mit vállalok el, és merrefelé szeretném, ha tartana a pályám. Ezért választottam a szabadúszást ahelyett, hogy a Vígszínházban maradtam volna szerződéssel.

- A Brazilok mesebeli fordulatokkal operáló vígjáték, ami nem kínál, pontosabban nem is akar megoldást kínálni a filmben ábrázolt társadalmi problémákra. A film üzenete mégis pozitív: „nem szabad beszarni”, vagyis nem szabad feladni, kitartással ugyanis bármit el lehet érni. Nyilvánvalóan nektek is megvan a véleményetek a filmben tárgyalt társadalmi kérdésekről, a rasszizmusról, a kirekesztésről, a kitörés nehézségeiről. Mit gondoltok erről az üzenetről?

N.D.V.: Hát az élet az nem mese, ennyit gondolok erről. Nyilván a filmnek nem feladata választ adni a különböző kisebbségek és a többségi társadalom együttélésének problémáira, mert nem ez a lényeg benne. A mesés elemek a történet érzelmi kibontakozását segítik. Azt, hogy a film az álmaink melletti kitartást hirdeti, egyébként nagyon szerencsésnek tartom, mert hamar el lehet veszni a romák és a magyarok közötti ellentétben, annyiféle szegmense van ennek a dolognak. De: az élet nem mese.

F.F.: Arany János-emlékév van, így én egy Arany-idézettel válaszolnék: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.”

N.D.V.: Az ember úgy áll fel ezután a film után, hogy a magyarok, a romák, a polgármester, a takarítónő, mind-mind emberek.

"
Sokan mondták már nekem, hogy számukra ez a legfontosabb üzenete a filmnek: hogy mindenki ember, ugyanolyanok vagyunk, nem számít milyen a bőrünk színe."

Ez nagyon bagatell dolognak tűnhet, de közben mégis újra és újra rá kell erre jönni, és rá kell ébreszteni az embereket. Ezért jó, hogy ez a film megszületett.

IMG_3947

- A fimben együtt dolgoztatok a legismertebb, legnagyobb nevű magyar színészekkel, ugyanakkor sok közös jelenetetek volt fiatal amatőrökkel is. Milyen volt a közös munka? Hogyan jött ki a stáb?

F.F.: Ami a szereplőgárdát illeti, ebben a filmben mindenki profi volt, nem voltak „amatőrök”. De csodálatos volt látni azt, hogy ezek az óriási, nagynevű színészek milyen hihetetlen alázattal és profizmussal játszották el az egy-két mondatos szerepeket. Ezt nagyon motiválónak találtam, és szerintem nagyon jó hangulatot eredményezett a forgatáson. Egyébként van egy Brazilok Facebook-csoport is, ahol a stábbal a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

N.D.V.: Amikor nem hivatásos színészekkel dolgozom, a saját jeleneteim mellett azt is nagyon fontosnak tartom, hogy minden úton és módon segítsem őket, hogy a lehető legjobban ki tudjanak bontakozni. A filmet megelőzően jártunk fociedzésekre, itt ismerkedtem meg a színésztársaimmal. Ők nyilván tartottak valamennyire attól, hogy hirtelen színészként kellett helytállniuk. Furcsa lehetett nekik, hogy én ezt egy másik szinten, hivatásszerűen csinálom, ahogyan az is, hogy teljesen más környezetből jövök. Ezt a távolságot a kezdetektől igyekeztem szűkíteni. Biztattam őket, amikor színészetre került a sor, és barátkoztam, amikor együtt töltöttünk időt. Azon voltam, hogy kiépüljön egyfajta bizalmi viszony, hogy ez is segítsen minket a közös cél érdekében.

- Lakatos Erik kimagaslott a nem hivatásos szereplők közül. A filmet eleve az ő szemüvegén keresztül látjuk, de egyébként is szokatlanul emlékezetes volt az alakítása, pláne egy gyerekszínészhez képest. Milyen volt vele a munka?

N.D.V.: Korához és képességeihez mérten maximálisan teljesítette a feladatot, és mindennel meg tudott küzdeni, ami elsőre problémát okozott neki. Ő aztán tényleg „nem szart be”. Még serdülő sem volt amikor forgattunk, és nagyon jól vette az akadályokat.

F.F.: Rezzenéstelenül nyomta végig a 12 órás forgatási napokat. Volt, hogy már mi is nyavalyogtunk a fáradtságtól, de ő szó nélkül bírta. Olyan profi volt, hogy csak néztünk, hogy ki ez. Hihetetlenül tehetséges, és nagyon jól kezelt mindent, ami a szereppel jár. Azt hallottam az anyukájától, hogy nem is nagyon dicsekedett el vele a suliban, hogy mozifilmben szerepelt. Remélem, ez az élmény lendületet ad majd neki ahhoz, hogy folytassa. Nagyon jó színész lenne belőle.

N.D.V.: A sajtóvetítésen egyébként el is mondta, komolyan elgondolkodott rajta, hogy színész legyen a jövőben.

F.F.: Én egyébként tartom vele a kapcsolatot, néha rá szoktam nézni. Rendszeresen látom, mivel az ő iskolájába járok tanítani.

0029051

Nagy Dániel Viktor és Lakatos Erik. Kép: InterCom

- A filmben egy-egy pillanatra feltűnik Szilágyi István, akiről nagyon sokat cikkezett mostanában a magyar sajtó. Milyen volt vele a munka? Csak vendég volt a forgatáson, vagy azért volt vele valamilyen kapcsolatotok?

F.F.: Én találkoztam vele, csináltunk egy közös fényképet, amire nagyon büszke voltam, egyből meg is osztottam. Nem volt közös jelenetünk, ezért csak egyszer-egyszer találkoztam vele, de nagyon örültem neki, hogy ott van, és nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz helyzetbe került.

ff szi

- A filmnek rendhagyó módon két rendezője van (Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba). Milyen volt velük a munka? Hogyan dolgoztak együtt?

N.D.V.: Én semmilyen konfliktust nem érzékeltem köztük, szerintem nagyon jól felosztották maguk között, hogy ki mibe szól bele és mikor. Többnyire Csaba instruált minket, ő foglalkozott a karakterábrázolással, a technikai dolgokat pedig tapasztaltabb filmrendezőként általában Gábor mondta el nekünk. Ha lehet felosztást mondani, talán így volt, de talán ez sem mondható általános érvényűnek. A mi munkánkat biztosan nem nehezítette meg, hogy két rendezővel kellett dolgoznunk.

F.F.: Tényleg nem. Szerintem elég jól kiegészítették egymást, pontosan emiatt, hogy a Csaba hozta a történetet, a Gábor pedig szépen formába öntötte. Szerintem ez így teljesen jól működött.

- A Kincsem rekordokat döntöget, jelenleg a Vajna-korszak legnézettebb magyar filmje. A Brazilokra is sokan voltak kíváncsiak: már csaknem 60 ezer néző váltott rá jegyet. Mit gondoltok, ezentúl többen szavaznak majd bizalmat a magyar filmeknek?

F.F.: Biztosan, mivel most tényleg egymást érik a magyar filmes sikerek. A Saul fia után a Mindenki is Oscar-díjat kapott, a Testről és Lélekről pedig Arany Medvét.

N.D.V.:

"
Csak azt lehet látni, hogy sikert sikerre halmoznak a magyar filmek."

Egyébként nekem azt mondták, a Brazilok is ékes példája annak, hogy újra érdemes magyar filmet nézni a moziban. Ezt azért elég jó hallani. A kritikák többsége is nagyon pozitív volt.

IMG_3984

- Franciska, mesélnél egy kicsit az önálló színházi estedről?

F.F.: Ez egy Gorkij-novella, a Makar Csudra feldolgozása. Ez az előadás felkérésre született: Karafiáth Orsolya kért meg rá, hogy álljak elő egy önálló esttel a Harmadik Hely nevű lakásszínházban. Nagyon sokáig izgultam rajta, hogy mit adjak elő. Azért döntöttem a Gorkij-novella mellett, mert egyfelől egy nagyon komoly, magas irodalmi műről van szó, fantasztikus szereplőkkel, üzenettel és szöveggel, másfelől pedig nagyon kevesen ismerik, szeretném népszerűsíteni egy kicsit. Nagyjából kitaláltam, hogyan szeretném megvalósítani, aztán megkértem Soós Attilát, hogy segítsen összehozni a dolgot. Március 9-én volt a bemutató, Május 23-án pedig a Műcsarnokban is előadom, szeretettel várok rá mindenkit!

- Mi a helyzet az aktuális filmeddel Szász Attilával? Mekkora a szereped?

F.F.: Vége a forgatásnak, most fejeztük be, 2018. februárjára várható a bemutató, a címe Örök tél. Nagyon komoly menet volt, minden szempontból. Mellékszerepről van szó, de fontos mellékszerepről. Ez – akárcsak Attila korábbi filmjei - egy történelmi dráma, a második világháború idején játszódik, és megtörtént eseményeket dolgoz fel. Nagyon nyomasztó volt a forgatás a történet miatt, remélem, ez nem látszik majd a vásznon. Nagyon várom, szerintem gyönyörű szép film lesz.

IMG_3967

- Dani, mesélj egy kicsit a mostani produkciódról, a 100 szóban a Városról!

N.D.V.: Egy páros stand-upról van szó, nagyon rövid, 100 szavas budapesti történeteket adunk elő Szilágyi Csengével. Ezeket egyébként a 100 szóban Budapest pályázatra beküldött történetekből válogattuk ki. Néhányat megzenésítettem, ezeket adjuk elő másfél órában egy szünettel. A sajtóbemutatón úgy éreztem, nagyon átment a dolog, nagyon fogják szeretni. A tervem egyébként az, hogy utaztatni fogjuk az előadást, mert ezek a történetek annyira emberiek, hogy nemcsak a budapestiekhez kellene, hogy eljussanak. Most ez az első számú projektem. Ezenkívül Mészáros Blankával nemrégen mutattunk be egy zenés darabot Stop címmel. Ehhez csináltunk egy videoklipet is, azelőtt pedig a monodrámát csináltam. Ha ehhez hozzávesszük a Brazilok bemutatóját, látszik, hogy nagyon sűrű volt nekem ez a tavasz. Ezért most jön egy kis pihenés, nyáron aztán megint dolgozni fogok természetesen.

- Mozifilmes szereped nincs most kilátásban?

N.D.V.: Egyelőre nincsen.

IMG_3924

A Brazilokról írt kritikánkat ITT tudjátok elolvasni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk