KULT

Az anyját a nővérének hitte, 3 hónapon át nem vett fel ruhát és kommunája volt – 10 dolog, amit nem tudtál a 86 éves Jack Nicholsonról

Az iskolában állandóan büntetésben volt, nemet mondott a Keresztapára, állítólag csodálta a zsarnokokat, és úgy hírlik róla, hogy több mint 2000 nővel feküdt le. Színes és izgalmas élet, az egyszer biztos.


Jack Nicholson kétségkívül Hollywood történetének egyik legsikeresebb színésze. A New Jersey-i születésű srác az 1958-as The Cry Baby Killer című krimi-drámával kezdte a filmes karrierjét, ráadásul rögtön főszerepben: egy tinédzsert alakított, aki miután azt hiszi, hogy gyilkosságot követett el, bepánikol, és túszokat ejt. Nem egy egyszerű szerep, de a kihívások, a sokszínű karakterpaletta mindvégig jellemző maradt Nicholson pályájára. És bár végigszínészkedte a 60-as éveket, végül az 1969-es Szelíd motorosokban nyújtott alakításával vált ismertté, amelyért megkapta az első Oscar-jelölését is, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

Jack később a kultikus road movie cannes-i premierjét élete egyik csúcspontjának nevezte. "Amikor ott ültem a vetítésen, rájöttem, hogy tényleg filmsztár leszek" - mondta.

Azóta túl van további 11 Oscar-jelölésen, 3 Oscar-díjon (Száll a kakukk fészkére – 1975, Becéző szavak – 1983, Lesz ez még így se! – 1997), az IMDb filmadatbázis pedig 78 filmes és sorozatos kreditjét jegyzi színészként, bár köztudott, hogy producerként, íróként, sőt rendezőként (Hajts, mondta – 1971, Irány délre! – 1978, Cinikus hekus – 1990) is kipróbálta magát.

Jack Nicholson, akinek április 22-én van a születésnapja és idén töltötte be a 86-ot, már olyan régóta van jelen a szakmában, hogy Hollywood nagy része legalább egy sztorit biztosan el tudna mesélni róla. Íme néhány:

Ő tartotta az iskolai büntetések rekordját

Talán nem meglepő, hogy Jack meglehetősen komisz és lázadó gyerek volt. Annyit rosszalkodott iskolás korában, hogy egy nem túl irigylésre méltó csúcsteljesítményt is elért:

„Mindig is utáltam, ha parancsolgattak nekem: a tanáraim, a szüleim, bárki. Az iskolában rekordot állítottam fel azzal, hogy egy éven át mindennap büntetésben voltam. Nem szeretek arra figyelni, hogy mások mit gondolnak.”

A Manasquan gimnázium 1954-es osztálya Nicholsont választotta meg az "osztály bohócának", de már akkor is mindenkit lehengerelt a színészi képességeivel. A tekintélyelvűség ellenzőjeként később mégis sikerült tartalmas és mély kapcsolatot kialakítania egy tanárával, méghozzá a legendás színészoktatóval, Jeff Corey-val.

A nővére valójában az anyja volt

Jack 1937. április 22-én született a New Jersey-beli Neptune Cityben. Katolikus közösségben nőtt fel, egy olyan korban, amikor a házasságon kívüli gyermekvállalást mélyen elítélték. Amikor a 16 éves showgirl, June Nicholson 1936-ban teherbe esett, a lány szülei úgy döntöttek, hogy a sajátjukként nevelik fel a gyermeket. Jack így csak az anyjának hitt nagyanyja, Ethel halála után tudta meg az igazságot:

37 éves volt már, amikor egy riporter, aki a Time magazin egyik cikke miatt kutakodott Nicholson múltjában, közölte vele, hogy a nő, akit addig a sokkal idősebb nővérének hitt, valójában a biológiai anyja volt, a másik nővére, Lorraine pedig a nagynénje.

A lesokkolt színésznek sikerült meggyőznie a magazint, hogy ne tegyék közzé a sztorit. Akkor már sem a nagyanyja, sem az anyja nem éltek, ezért Lorraine-t hívta fel, neki számolt be neki a hallottakról:

„Egy fickó felhívott telefonon, és azt mondta, hogy az apám még mindig él, és hogy Ethel May valójában nem is az anyám, hanem June volt az” – mondta, Lorraine pedig akkor elismert mindent. Nicholson letette a telefont, és elkezdte egyenként felhívni a legközelebbi barátait, és állítólag minden alkalommal, amikor megosztotta a hírt, sírva fakadt.

Három hónapon át meztelenül járt-kelt

Jack úgy próbálta legyőzni a kamera előtti meztelenkedéstől való félelmét, hogy éjjel-nappal pucér volt egy jó ideig.

„A hatvanas évek végén önsegítő céllal három hónapot töltött azzal, hogy meztelenül sétálgatott a nap minden órájában, függetlenül attól, hogy ki járt arra, beleértve a lányát is”

- írta a Rolling Stone riportere, Erik Hedegaard a színészről szóló 2013-as életrajzában.

Az újságíró meglátogatta ugyanis Nicholsont a Mulholland Drive-i otthonában, amikor pedig a három hónapos meztelenkedésről kérdezte, Jack annyit mondott, hogy akkoriban ezt "abszolút szükségesnek érezte".

„Öntudatos vagyok a testképemmel kapcsolatban. Nem tartottam magamat sokra. Abban a korszakban pedig fel akartam szabadulni. Tudom, hogy a legidősebb lányomat az őrületbe kergettem ezzel, de én csak nyugodtabb akartam lenni a bőrömben” - mesélte Nicholson, aki így elég önbizalmat szerzett ahhoz, hogy levetkőzzön a filmvásznon, de a közeli ismerősei szerint ez a mutatvány sem tudta teljesen megoldani a testképproblémáit.

Visszautasította A keresztapa főszerepét

Nem sokan tudják, hogy Francis Ford Coppola korszakos jelentőségű mesterműve kapcsán Jack Nicholson is esélyes volt Michael Corleone szerepére, ám ő Al Pacinóval ellentétben vissza tudta utasítani ezt az ajánlatot. Pacino előtt egyébként rengeteg név szóba került a szerepre. Meglepő módon pedig Nicholson önként mondott le róla, annak ellenére, hogy felismerte a benne rejlő lehetőségeket.

A keresztapa biztosan jó emlék és remek munka lett volna. Mindig is szerettem volna Marlonnal (Brando – a szerk.) dolgozni. Felkértek, hogy játsszam el benne a főszerepet, de egyrészt úgy gondoltam, hogy egy olasz színészre vár ez a meló, másrészt az általam olvasott forgatókönyvben nem volt közös jelenetem Marlonnal. Úgy gondoltam, hogy csak egyszer lesz lehetőségem együtt dolgozni vele, és reméltem, hogy az egy olyan filmben lesz, ahol tényleg együtt tudunk játszani”

– vallotta be Jack egy interjúban, és az álma néhány évvel később valóra vált, mivel ő és Brando együtt szerepeltek az 1976-os Missouri fejvadász című, Arthur Penn által rendezett westernben. És tényleg csak abban az egy filmben.

Volt egy kommunája, amit elözönlöttek a banditák

Jack egy egészen hihetetlen történetet adott elő a legendás művésznek, Andy Warholnak adott interjújában, az Interview magazin egyik 1976-os számában. A sztori szerint Nicholsont a hippi mozgalom, valamint közeli barátja, Gabe Katz inspirálta arra, hogy megvásároljon egy telket Új-Mexikóban, és lehetővé tegye egy csoport számára, hogy ott egy kommunát alapítson.

„Akkoriban azon a nézőponton voltam, hogy a földet vissza kell adni az embereknek”

- mondta a színész.

A terv azonban elég gyorsan szétesett, mivel egy banditákból álló fegyveres csoport hat hónapon belül kiszorította a kommunát a birtokról. „Banditák éltek arrafelé, ráadásul egy nagyon magas hegyen, szóval senki nem ment fel értük, hogy elkapja őket. Így a földem végül a törvényen kívüliek búvóhelye lett.”

Az a hír járja, hogy 2000 nővel is lefeküdt

Amikor egyszer megkérdezték Nicholsontól, hogy ez a 2000-es számadat - amelyet már évek óta emlegettek Hollywoodban - valóban pontos-e, állítólag azt válaszolta: „Nem számolom.”

Az évek során számos ismert nővel hozták őt kapcsolatba, köztük a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau édesanyjával. A The Time of Your Life című könyvében Margaret Trudeau részletesen beszámolt a sztárral töltött időszakáról: „Azon férfiak közül, akikkel randiztam, Jack Nicholson volt az egyetlen, aki annyira élvezte a szabadságot, mint én. Csodálatos, vicces és igazán szabad ember volt. Megértette, hogy a házasság és a monogámia egyszerűen nem ideális egy filmsztár életéhez. Borzasztóan élveztem a vele töltött időt.”

Csupán egyetlen nőnek sikerült Jacket rávennie, hogy oltár elé álljon: a színésznő Sandra Knightnak, aki 1962 és 1968 között volt a színész felesége, és egy közös gyermekük is született. Sandra elmondása szerint "nagyon szép és kedves” volt a házasságuk, de Jack ritkán volt otthon.

„Nem láttam eleget a legidősebb lányomat (a szintén színész Jennifer Nicholsont – a szerk.), mert próbáltam karriert csinálni” - nyilatkozta Jack, akinek később született egy fia (Caleb Goddard) Susan Anspach színésznőtől, egy lánya (Honey Hollman) Winnie Hollman színésznőtől, és két gyereke (Ray és Lorraine Nicholson) Rebecca Broussard színésznőtől. Illetve nem is olyan régen derült ki, hogy van egy Tessa Gourin nevű eltitkolt lánya is, akinek pincérnőként dolgozó édesanyjával, Janine-nel 1994-ben melegedett össze egy rövid időre a színész.

Azt akarta, hogy az ő Jokere megijessze a gyerekeket

Még jóval a szuperhősfilmek ma ismert világhódítása előtt Nicholson eljátszotta a filmtörténelem egyik legnagyobb gonosztevőjét, Jokert. Mielőtt elvállalta volna Tim Burton 1989-es kasszasikerében az ikonikus szerepet, a karaktert élőszereplős változatban csak a legendás Cesar Romero alakította. Burton azonban sötétebb hangulatban dolgozta fel a Denevérember sztoriját, Nicholson pedig a lehető legjobb választás volt a gengszter stílusú Joker megformálására.

„Ez egy korai tapasztalatom volt, amikor főként gyerekekből álló közönségnek dolgoztam: minél jobban megijeszted őket, annál jobban tetszik nekik. Minél rosszabb vagy, annál jobb. Joker velejéig gonosz, minden ízében gyűlöletes, a gyerekek mégis szeretik ezt a fickót, azt hiszem”

– mesélte Nicholson. Később aztán Heath Ledger (A sötét lovag – 2008) és Joaquin Phoenix (Joker – 2019) még félelmetesebbé alakították a karaktert, de Nicholson volt az, aki először tette őt menővé.

Az egyik exe szerint csodálja a zsarnokokat

Jack egy korábbi szeretője, Susanna Moore azt állítja, hogy a színész egyszer csodálatát fejezte ki a történelem leggyalázatosabb embere iránt.

„Az egyetlen alkalom, amikor nem értettem vele egyet, az volt, amikor azt mondta, hogy csodálnom kell Hitlert az elszántságáért, mivel ő kitartott a meggyőződése mellett. Dühös voltam rá. Amilyen gyengéd és alkalmazkodó volt akkoriban a nőkkel, olyannyira rajongott a zsarnokokért”

- nyilatkozta Moore, aki szerint Nicholson a francia hódítót, Bonaparte Napóleont is "zseninek" titulálta, és ugyanezzel a jelzővel illette a nacionalista forradalmárt, Fidel Castrót is, akivel Jacknek volt alkalma találkoznia is egy kubai látogatása során, még a 90-es években. „Beszélgettünk az életről és a kultúráról. És igen, elárulta, hogy látta néhány filmemet” – mesélte akkor a színész.

Teljesen kikészítette az Anjelica Hustonnal való szakítása

Jack számos románca közül talán az Anjelica Hustonhoz fűződő kapcsolata volt a legismertebb. Az Oscar-díjas színésznő egy a Vanity Fairben megjelent írásában részletezte, hogyan tetszett meg neki Nicholson, amikor megnézte a Szelíd motorosokat egy londoni moziban. Amikor pedig néhány évvel később lehetőséget kapott, hogy részt vegyen egy partin a filmsztár házában, újra beleszeretett. Akkoriban költözött a környékre, amikor Nicholson a Kínai negyedet forgatta. 1973-ban jöttek össze, és hivatalosan 17 éven át voltak együtt, ami alatt több közös filmet is forgattak (pl. Az utolsó filmcézár – 1976, A postás mindig kétszer csenget – 1981, A Prizzik becsülete – 1985), idővel azonban Huston kezdett rájönni, hogy „Jack nem egy hűséges ember”, de nem hagyta el azonnal. Elment az apjához (a veterán író-rendező John Hustonhoz) tanácsért, aki azt mondta neki, hogy "a férfiak ezt csinálják", és hogy ez "semmit sem jelent", Anjelicát azonban ez nem győzte meg.

A történetük szomorú és erőszakos véget ért, amikor Nicholson bevallotta, hogy teherbe ejtett egy másik nőt.

„Elkezdtem csépelni őt. Úgy mentem neki, mint egy díjbokszoló, közvetlen ütések tömkelegét zúdítottam rá. Végül kimerültem. Leültünk, és én sírtam” – emlékezett vissza Huston, Jack pedig évekkel később bevallotta, hogy "érzelmileg teljesen megsemmisítette" a Hustonnal való szakítása: „Valószínűleg ez volt életem legkeményebb időszaka.”

A szerettei attól félnek, hogy egyedül hal meg

Jack Nicholson közeli ismerősei az aggodalmukat osztották meg a színész magányos életmódjával kapcsolatban, mondván, aggódnak a végjáték miatt. A háromszoros Oscar-díjas színész egy ideje remeteéletet él. Több forrás is elárulta, hogy Jack már ki sem mozdul otthonról, és hogy kezd elhatalmasodni rajta a demencia. 2021 októberében lehetett őt utoljára nyilvános helyen látni: a Staples Centerben egy Los Angeles Lakers-meccsen, ahova a fiával, Ray-jel érkezett. Nemrég kerültek ki az internetre paparazzi-fotók, amelyeken Jack a háza erkélyén nézelődik, a képeken pedig nem nézett ki túl jól.

„Marlon Brando gyakorlatilag visszavonultan halt meg, miután olyan színes életet élt, és Jack barátai szerint úgy tűnik, elég hasonló a helyzet Jackkel is.

A gyerekei meglátogatják, de ők az egyetlen kapcsolata a világgal. Olyan, mintha már nem akarna szembenézni a valósággal, és ez szomorú”

– mesélte egy bennfentes a Radar Online-nak.

Nicholson utolsó filmje a 2010-es Honnan tudod? című romantikus komédia volt, amelyben Reese Witherspoon, Paul Rudd és Owen Wilson voltak a partnerei. Egy ideig úgy volt, hogy lesz még színészi visszatérés, és Jack eljátssza a Toni Erdmann című német sikerfilm amerikai remake-jének főszerepét, de végül nem lett belőle semmi, így minden bizonnyal kijelenthető, hogy Nicholson 13 évvel ezelőtt végleg visszavonult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk