Az amazóniai indiánok megrázó világa a Néprajzi Múzeumban
Újabb kihagyhatatlan időszaki kiállítással rukkolt elő a Néprajzi Múzeum, amely ezúttal a rendkívüli aktivista és fotográfus, Claudia Andujar életművét mutatja be.
Az Indiánok. Lelkek. Túlélők. című tárlaton a kurátorok, muzeológusok és szakértők vezettek körbe bennünket. Nézd meg velünk milyen rendkívüli fényképek születtek Claudia Andujar és a janomami indiánok különleges kapcsolatából.
Engem személy szerint mindig lenyűgöz, ha valaki egy nemes ügynek szenteli az egész életét és művészetét. Claudia Andujar Brazíliában töltötte életének nagy részét a janomami indiánok között. Hivatásának érezte, hogy fotóin keresztül bemutassa az életüket a külvilágnak. Illetve küzdjön a jogaikért, hogy egy önálló területtel rendelkezzenek az amazóniai esőerdőn belül, ahol megvédhetik és továbbörökíthetik a kultúrájukat.
A jelenleg 92 éves Claudia Andujar anyai ágon svájci, apai ágon magyar származású. Nagyváradon élt 13 éves koráig, majd a holokauszt elől menekülve Budapesten, Bécsen, Svájcon keresztül jutott el New Yorki rokonaihoz, majd onnan Brazíliába.
Brazíliában tanulmányai után privát fotósként kezdte pályáját, ám hamarosan hivatalos fotóriporterré vált. Több tucat merész, provokatív fotóriportot publikált a társadalom kevéssé elfogadott csoportjairól, amikből mi is láthattunk egy válogatást a kiállításon.
1971-ben a Realidade magazin egy nagyszabású különszámot szentelt Amazóniának. A kritikus hangvételű kiadvány célja az volt, hogy bemutassa azt az ismeretlen világot, amelyet a brazil kormány épp azokban az években kezdett el kizsákmányolni. Az újságnál Andujar kapta a feladatot, hogy bemutassa az ott élő indiánokat. Ezeken a fotóin még az "egzotikus vademberek" zárt és harmonikus világát láthattuk.
E munka olyan sorsfordító hatással volt rá, hogy Andujar felhagyott a riporterfotózással, és hosszabb időszakot töltött el a janomamik között. Fényképezőgépével sok hosszú és fizikailag is megterhelő vándorúton tartott velük. Az erdő című sorozatában megfigyelhettük, hogy itt még inkább kívülállóként követi az indiánokat.
A ház és Identitás sorozatokban már intimebb fényképeket láthattunk. A janomamik egy nagy, kívülről zárt és védett közösségi házban, a janóban laknak, ami Andujar számára is az otthon, a biztonság és a közösség fogalmával kapcsolódott össze.
A katonaság bevett módszere, hogy infravörös légifelvételeken azonosíta be az emberi objekumokat. Andujar ezzel szemben
Miután szorosabb kapcsolatba került a janomamikkal, Andujarnak lehetősége volt számos ünnepen, így halotti rítusokon is részt venni. A kiállításon megtudtuk, hogy
Az 1970-es évektől a brazil kormány egyre intenzívebben próbálta bekapcsolni az amazonasi régiót a nemzetgazdaságba. Az évek során egyre több útépítő, illegális fakitermelő és szerencsevadász hatolt be a janomamik területére. Andujar közelről látta az idegenekkel történő találkozás következményeit, ami az őslakosok kulturális életét és egészségüket is veszélyeztette. Járványok söpörtek végig a falvakon, aminek a népesség 20%-a vált áldozatává.
Andujar számára ekkor a fotózás a művészi önkifejezés helyett egyre inkább az aktivizmus eszközévé vált. Ezt a válzotást a kiállításon is nyomonkövethettük: A kapcsolat következményei fotósorozatokkal már a brazil és nemzetközi közvélemény figyelmét kívánta felkelteni.
Ismét készített infrafilmes fotókat is. Aktivista képein azonban ez már direkt utalás a hadsereg által használt technikára. Míg azonban a brazil kormány a régió természeti és nyersanyagkincseit térképezi fel, Andujar képein a területre behatoló aranyásók tutajai és az illegális leszállópályák látszanak.
A kiállításon helyet kapott Andujar híres Megjelöltek című sorozata is. Az aktivista 1980-ban egy átfogó egészségügyi programot is koordinált, aminek célja az volt, hogy ellássák és beoltsák az őslakosokat. A munkához nyilvántartólapokra is szükség volt.
E képek művészeti sorozatokká alakításával Andujar egyértelmű kapcsolatot teremtett saját családtörténete, a holokauszt emléke, illetve új, választott családja, a janomamik veszélyeztetett helyzete között.
A tárlaton egy kialakított mozisarokban megnézhettük Mariana Lacerda Gyuri című dokumentumfilmjét, ami Andujar életébe nyújt bepillantást. Illetve vitrinekben a Neprajzi Múzeum Amerika-gyűjteményéből származó janomami indián tárgyakat, nyíltartó tegezeket, tollas díszeket és nyílhegyeket is megcsodálhattuk.
A kiállítást nem csak azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek az etnográfia, távoli kultúrák és a kortárs fotóművészet iránt. Claudia Andujar munkássága hordoz egy megrázó üzenetet az amazóniai esőerdők sorsáról is. A kiállított fotók többsége művészi kép, illetve aktivista kép, amiken keresztül rácsodálkozhattunk, mennyi arca van az őslakosoknak, mindezt pedig egy női fotográfus érzékeny szemén keresztül.
A kiállítás a São Pauló-i Vermelho Galéria közreműködésével jött létre. Összesen 124 fotográfiát nézhetsz meg, köztük nagyméretű analóg nagyításokat és digitális nyomatokat, valamint vetített képanyag is kiegészíti a tárlatot, illetve színesítik az Andujar által gyűjtött mítoszrajzok is.
A kiállítást 2024. június 30-ig nézheted meg a Néprajzi Múzeumban. Részletek a múzeum honlapján.
Orosz Emese cikke, Fotók: Nagy Boglárka
