Az álomgyár sztárjain túl is van élet
Mikor és miért kezdtél filmezéssel foglalkozni?
Első filmes élményem hétéves koromból származik, amikor kölcsönkaptunk egy videokamerát, hogy rögzíteni tudjuk a családi eseményeket. Én már ekkor részletesen kidolgozott koncepcióval álltam elő. Úgy emlékszem, díszleteket és jelmezeket is terveztem a jeles alkalomra. Sajnos nem igazán sikerült kommunikálnom elképzeléseimet édesapám felé, aki az operatőr szerepét töltötte be, így a végeredmény nem tükrözte a várakozásaimat, de viszonylag hamar felülemelkedtem a dolgon. Hamarosan saját kamerára is szert tettünk, persze nem digitálisra, hanem egy kazettás típusra.
Ettől kezdve akármikor kiélhettem magam, tizenévesen az akkor és ott elérhető baráti kör bevonásával egymás után forgattuk a rövidfilmeket. Sajnos csak kis részük maradt fenn az utókor számára, mivel nagyjából háromhavonta betelt az összes rendelkezésünkre álló kazetta. Ez akkoriban drága dolog volt, így más lehetőség híján le kellett törölnünk őket, hogy legyen hely az újabb alkotásoknak. Ekkortájt alakult ki a szellemiség, amit azóta is igyekszem képviselni, vagyis hogy az ismerőseim közül potenciálisan bárkiből lehet szereplő vagy alkotó.
1989-ben született underground művész, tizenéves korától fogva készít változatos témájú és műfajú rövidfilmeket a legkülönfélébb területeken alkotó szereplők részvételével. Jelenleg az ELTE filmtudomány szakjának végzős hallgatója, korábban Magyarországon, Prágában és Németország több városában tanult festészetet. Fiatalkora óta játszik különböző kísérleti rock és jazz együttesekben, filmjeinek zenéjét is részben ő szerzi. A most elkészült Doktor Sas Legújabb Kalandja az első egész estés alkotása, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Székely Dávid
Underground filmesként határozod meg magad, mit takar ez a gyakorlatban?
Az underground filmezés az én olvasatomban annyit jelent, hogy a megvalósításon van a hangsúly, nem a pénzügyeken. Létező közösségként alkotunk, nem pedig alkalmazottként felbérelünk számunkra idegen színészeket. A szereplőket be kell vonni és egyenrangú félként kell együtt dolgozni velük. Kamaszkoromtól kezdve álltam át erre tudatosan, elkezdtem keresni a független, kreatív művészi elképzeléssel rendelkező egyéneket a környezetemben.
Az én feladatom, hogy megpróbáljak hátteret biztosítani számukra az önmegvalósításhoz. Nekem ez a filmezés lényege: ellátni a résztvevőket a kellő mennyiségű információval a karakterükről és a szituációról, utána pedig rájuk bízni, mit hoznak ki belőle. Nagyon fontos, hogy rendezőként nem szabad vasszabályokat lefektetni, mert az korlátozza a kreativitást, így az egésznek pont a lényege vész el. Az eddigi tapasztalatok alapján a csapatmunkának köszönhetően a végeredmény szinte minden esetben jobb lett annál, amit előzetesen vizualizáltam magamban.
A Doktor Sas legújabb kalandja az első egész estés alkotásod, mi adta hozzá a motivációt és mennyivel volt nehezebb elkészíteni, mint egy rövidfilmet?
Rettentő nehéz munka volt, iszonyú sok időt, energiát és teherbírást követelt meg nemcsak tőlem, de az összes résztvevőtől. Maga az elhatározás úgy született, hogy a szakmai köztudatban élő vélekedés szerint megfelelő mennyiségű pénz hiányában – és itt több százmillió forintra kell gondolni – nem lehet színvonalas és élvezhető filmet létrehozni. Lényegében ennek a megcáfolása volt a célom: nincs feltétlenül szükség óriási stábra, betonbiztos gazdasági háttérre és sztárszereplőkre ahhoz, hogy valaki maradandót alkothasson. A környezetemben lévő művészeket akartam vászonra vinni, akik a tehetségük ellenére nem kapják meg a kellő figyelmet.
„Nem tréfa, nem ámítás! A Doktor visszatért. Megunta a nyugodt, napsütéses tallini egyetemi életet, a poros polcokat és szupertitkos kutatólaboratóriumokat. Hazaérkezik hát elátkozott szülővárosába, hogy pontot tegyen az évszázad bűnügyi rejtélyének a végére. Újból maga köré gyűjti a méltán legendás Sas Információgyűjtő és Védő Kft-t (Mohos Lacát, a hörpintők önjelölt hősét és Kmolkó Mihályt, az urbánus kung-fu lakatost).
Egy eltűnt férfi felkutatásával bízzák meg őket. Azonban az egyszerű rutinmunkából hirtelen elképesztő perpatvar lesz, a szálak pedig egyre mélyebbre vezetnek, egyértelműen a legmélységesebb mélységek felé.
A Pandaemberként elhíresült álarcos igazságosztogató, Pindur Godvin, a kikötői csempészek kapitánya, az Úrnő, egy rejtélyes mesterlövész és a Vakok Kórusa együtt süvítenek abban a forgószélben, melyben a vihar szeme a sokat tapasztalt Doktor Sas.”
Mindenki rögtön vállalta, hogy anyagi érdekek nélkül, pusztán elhivatottságból részt vesz a munkában?
Eleve úgy kerestem szereplőket, hogy az jöjjön, aki szívén viseli a filmművészet jelenlegi helyzetét és szeretné a vásznat úgymond visszahódítani. Azzal fordultam hozzájuk, bizonyítsuk be, hogy a filmezés nem egy szűk elit kiváltsága, hanem igenis tudunk valami újat és szokatlant alkotni az álomgyári műanyaghősökkel szemben. Szerintem sikerült.
Ezek szerint tudatosan nem pályáztál semmiféle támogatásra?
Ha megnézzük, Magyarországon kik, milyen háttérrel nyertek pályázati támogatást az elmúlt években, rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy nekünk esélyünk se lett volna pénzhez jutni az alkotói küldetés megőrzése mellett. Vagyis biztosan nem kaphattunk volna nagyobb összeget anélkül, hogy a produkció elveszítse a függetlenségét. Nem csoda, hogy a nagyköltségvetésű filmek szinte mindig a jól bevált panelekből dolgoznak: az esetek nagy részében rizikóvállalás, ha egy filmnek egyéni hangvétele, stílusa, műfaja van. A szponzorok nyilvánvalóan minimálisra akarják csökkenteni a kockázatot, tehát még ha meg is ítéltek volna nekünk valamit, cserébe olyan szinten bele akartak volna szólni a megvalósításba, aminek hatására pont az eredeti szellemiségét veszíti el a projekt. Úgy gondolom, semekkora anyagi segítség nem ért volna meg ekkora áldozatot.
Milyen helyszíneken forgattatok?
A filmben több olyan helyszín is van, amely azóta már nem létezik. Például egy semmi közepén álló tehervagon, amit eltüzeltek a hajléktalanok, hogy legyen mivel fűteniük télen, egy már bezárt kocsma, illetve egy lakás, amit időközben megevett a penész. Nagyrészt eldugott, titkos helyeken forgattunk, ahol valószínűleg soha egyetlen film sem készült még, és többé nem is fog.
Mennyire könnyű a film befogadása egy előzetes elvárásokkal nem rendelkező néző számára?
A film történetvezetése a régi képregények dramaturgiai felépítésére reflektál, ezért is neveztük el a műfajt mozgóképregénynek. Tíz fejezetből áll, az egyes részek végén laza átkötésekkel. A cselekmény több síkon bonyolódik egyszerre, vannak benne bárki által könnyen emészthető börleszk-elemek és nagyobb odafigyelést, háttérismereteket igénylő részek is.
Várhatóak-e további vetítések a február végi bemutatót követően, illetve elérhető lesz-e esetleg a film az interneten?
Internetre semmiképp nem fog felkerülni, mivel alapvetően egy performanszfilmről van szó, amely az ottlét fontosságát kívánja hangsúlyozni, dialógust teremtve a nézőkkel. Ezért kizárólag vetítési szituációban lehet majd megtekinteni. Lesznek még további alkalmak, de korlátozott számban, mivel az a célunk, hogy a film pontosan a megcélzott közönségéhez jusson el, nem több és nem kevesebb emberhez.
Hogyan tovább ezután, tervezel-e újabb hasonló kaliberű projektet?
Alapelvem, hogy bármihez is fogok, az mindenképp értéket képviseljen. A következő nagyjátékfilmet megpróbáljuk úgy létrehozni, hogy kultúrától, kontextustól és nyelvtől függetlenül élvezhető legyen. Már zajlanak az előkészítési munkálatok, igyekszünk előteremteni a pénzügyi forrásokat, az említett megalkuvások nélkül. Ezzel párhuzamosan dolgozom a TREFF project névre keresztelt kezdeményezésen, ami egy több rövidfilmből összeállított gyűjtemény lesz, és áprilisra tervezzük a bemutatását.
A főszereplőkről:
Doktor Sas karakterét Bozzay Balázzsal együtt találtuk ki, az ő színészi stílusához formáltuk az ambivalens, önjelölt detektívfejedelem figuráját.
Két segédje:
Mohos Laca, rumaromás szeszesitaloktól inspirált kocsmahős Preszter Áron alakításában, valamint Kmolkó Mihály, az okoskodó kung-fu lakatos, akinek szigorú monológjait Péntek Bálint vitte vászonra. Az i-re a pontot Tóth Gergő performanszművész narrációja tette fel, aki végigkalauzolja a film szövetén a nézőt.
Zenészek, akik részt vettek a soundtrack létrehozásában:
TH Anatol, a kísérleti elektronikus zene úttörője
Finding Ádám, az énekes-gitáros költő,
Kádár Ákos, jazz-zenész,
Kovács Ferenc, freejazz szaxofonos
Thomas Bauer, trance DJ
A Vakok Kórusa sámánkollektíva
A főcímzenét pedig Székely Dávid játszotta akusztikus gitáron.
A szereplők mindannyian erősen karikírozott figurák, ebből a túlrajzoltságból is számos komikum adódik. Ehhez persze szükség volt az őket megformáló színészek tehetségére is: mind a Doktor Sast játszó Bozzay Balázs, mind segédei emlékezetes alakítást nyújtanak (látszik, hogy figuráikat kimondottan rájuk írták), de a mellékszereplőket sem érheti kritika. Összességében úgy tűnik, bizonyítást nyert a rendezői koncepció: alkalmazottként felbérelt sztárszínészek nélkül is lehet színvonalas filmet alkotni.
A Doktor Sas legújabb kalandja kétségkívül nem könnyen emészthető produkció, szinte kizárt, hogy elsőre bárkinek is száz százalékban átjöjjön a mondanivaló. Azonban minden nyakatekertsége ellenére nagyon is élvezhető. Reméljük, lesznek még nyilvános vetítések, hiszen tipikusan olyan filmről van szó, amit többször kell megnézni ahhoz, hogy a felszín alatti rétegeit is megértsük.
Ha te is megnéznéd a filmet, nyomj egy lájkot!
