KULT

Amiket mindenképp látnod kell, ha eddig még nem: ezek 2023 legjobb sorozatai!

Melyik sorozat érdemli meg az idődet? Melyek voltak 2023 legjobb sorozatai és hol láthatod őket? Cikkünkben összeszedtünk minden fontos új és visszatérő szériát az elmúlt évből.


Megpróbáltuk egybegyűjteni az idei év legjobb sorozatait. Direkt nem Top10-ben gondolkodtunk, mert zsáner szerint könnyebb az összehasonlítás. Illetve fontos az is, hogy egy sorozat melyik életszakaszában jár.

Egy új sorozat egészen másképp „üt”, mint egy 2. évados visszatérő sorozat, vagy egy megfáradt sokadik évados széria, amihez megszokásból ülünk csak le.

Most, hogy az írósztrájknak és színészsztrájknak is vége lett, elkezdődhet a munka az új évadokkal, viszont ez azt jelenti, hogy minden csúszik. Nem igazán lesz új tartalom a jövő év elején, ezért érdemes visszanézni kicsit, mit hagyhattunk ki 2023-ban. Kezdjük is.

Legjobb visszatérők:

Az animáció szerelemesei mindig találnak maguknak valami gyöngyszemet, 2022 egyik legjobb rajzfilmsorozata az Invincible volt, amely idén visszatért és tartotta a színvonalát a folytatásban is. A zseniális, brutális, és szigorúan 18+-os első évadot egy legalább olyan minőségi második követett. Az Amazon Prime Video sorozata egy pillanatig sem cicózott, beleadott apait-anyait a híres amerikai képregény adaptálásába és be is rendelték a 3. évadot. A DC és Marvel sorozatok antiképregénysorozata lett, talán úgy tudom leírni, mintha a The Boys-t átültetnék rajzfilm verzióba, csak szerethetőbb karakterekkel.

A másik animáció, aminek érdemes adni egy esélyt, már egy régebben futó sorozat, minden kocka kedvence, a Rick és Morty 7. évada volt.

Az HBO Max tulajdonosa a Warner anno 10 szezonra leszerződtette a készítőket, ez idén kicsit megingott, miután az egyik alkotó – aki egyben Rick és Morty szinkronhangját is jegyző Justin Roiland – egy családon belüli erőszakkal kapcsolatos perbe keveredett. Így őt kirúgták és a 7. évad sokáig csak lógott a levegőben, de ki lehet jelenteni, hogy akik eredeti nyelven szerették, szinte észre sem vették az új színészeket. Köszönjük neked AI – nem bizonyított, de valószínű benne volt a keze a mesterséges intelligenciának a szinkronhangok tökéletességében.

Vígjátékok: itt vannak igazi nagykutyák. Vagyis A rezervátum kutyái 3. évadja a Disney+-on. Ez a sorozat páratlan. Aki kicsit nyitott a morbid humorra és nem gond számára a drámai felhang, akkor az eredeti címén sokkal viccesebb Reservation Dogs egy kiváló választás. Az első évad számomra 2020 legjobb sorozata. Meg lehet említeni a netflixes Menned Kell! Egy este Tim Robinsonnal (You Should Leave Tim Robinson!) 3. évadját. Ez egy abszurd humorral operáló szkeccs show. Nagyon elvont, de hihetetlenül mellberúgó. Sokszor, egy kezdeti poén a csak a rész végére nyer értelmet, de akkor nagyot üt!

Aki szereti Eric André stílusát, imádni fogja Tim Robinsont is.

A közönségkedvenc nagy visszatérő az Apple TV+-ra a Ted Lasso 3. évadja volt. Szokásos minőség, szinte tökéletes lezárás, meglátjuk, hogy a készítők fogják-e még fejni azt a bizonyos tehenet. A Ted Lasso egy könnyed, kedves kis sorozat, amit csak remélni merek, hogy nem folytatnak, mert így tökéletes a befejezés.

Nehéz kérdés, kinek mi a drámai. A Yellowjackets folytatása a SkyShowtime-on, akár a thriller-horror zsánerbe is beleférne. Tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése számomra a repülőgépbaleset túlélőkből lett kannibál focista csajok sztorija, kicsit olyan, mintha a Lost-ot és A Legyek Urát egybegyúrnánk. Csak ajánlani tudom. Mindenképp említést érdemel A mackó (The Bear) a Disney+-on.

A mackó már a 2022-es évben is egy pergő dialógusokkal megtűzdelt, remekül megrendezett, konyhai dráma volt, egy gyorsétteremről és a szakácsokról, akik húzzák az igát és közben egymás idegeit feszegetik.

A második évad tartotta a színvonalat és bátran indul a szokásos sorozatos díjakért jövőre. Egy biztos, véget ért egy modern klasszikus is 2023-ban. Az Utódlás (Succession) az 5. szezonnal elköszönt, egy kissé váratlanul, de teljesen méltó véget ért a sorozat. Aki eddig követte a Roy család üzelmeit, azoknak kötelező az utolsó eresztés, jómagam csak most váltottam jegyet a vonatra, és viszonylag hamar végig szaladtam az HBO Maxon az elejétől kezdve és azt kell, hogy mondjam: minden elismerésem a készítőknek, hiányozni fog a Roy dinasztia.

Az egyetlen, igazán nagyköltségvetésű visszatérő fantasy sorozat, az Amazon Prime Video-s, Az idő kereke (The Wheel of Time) volt. Egy lélegzetelállítóan látványos fantasy, mely a tavalyi évben kategóriájának legjobbja volt.

Véleményünk szerint a Sárkányok házát és A Gyűrűk Ura-sorozatot is maga mögött hagyta izgalomban és történetben.

Az idő kereke egy klasszikus, nagybetűs fantasy kaland, modern köntösben, amit kicsit lassan, de nagyon érdekesen folytattak idén. A minőség megmaradt, a tétek csak nagyobbak lettek és az alapjául szolgáló könyvsorozatnak köszönhetően még van alapanyag bőséggel adaptálni.

Sci-Fi: na itt jön egy-két kötelező résztvevő. Folytatódott A mandalóri (The Mandalorian) a Disney+-on, szokásos minőségben tért vissza Din Djarin és Grogu kettőse. Úgy vélem, kicsit talán már túlnyújtották A mandalórit a sok melléksorozattal, ha valaki eddig azokról lemaradt, elveszve érezhette magát a második évad után.

Az Alapítvány (Foundation) 2. évadja továbbra is hozza a magas színvonalat csakúgy, mint a For All Mankind 4. évada.

Mindkét sorozat az Apple TV+-on található, minőségi sci-fi a zsáner rajongóinak. De az egyik legmeglepőbb, hogy a SkyShowtime-os Star Trek: Különös új világok továbbra is fun. Az utóbbi idők legjobb Star Trek-sorozata jobb, mint a Pickard és a Discovery együtt.

Akik igazi akcióra vágynak két adag bejgli között, azok számára ajánlom, a Reacher 2. szezonját az Amazon Prime Videón. Lee Child óriás nyomozója igazán szórakoztató kis kalandon volt túl tavaly, így hatalmas elvárásokkal vártuk a folytatást.

Eddig nem kellett csalódni, van annyira szórakoztató, mint az első évad, bár kezd kicsit fáradt szájízt hagyni maga után.

Még csak az első négy rész ment le, még elválik, hogy lesz-e akkora katarzis, mint amekkora Jack Reacher maga.

Új sorozatok:

Szinte még friss belépő a Netflixen a Scott Pilgrim rákapcsol (Scott Pilgrim Takes Off) első évadja. Akik ismerik Edgar Wright klasszikusát (sajnos nem sokan vannak), azok megnyalják mind a tíz ujjukat az animációs sorozat után.

Nem egyszerű adaptálása a képregénynek, hanem fogták Wright filmjét, teljesen kiforgatták azt és egy alternatív verziót készítettek belőle, amit csak animációs formában lehetett megvalósítani.

Visszatért a teljes szereplőgárda, mint szinkronszínészek. Vicces volt Chris Evanst és Brie Larsont újra ebben a szerepben hallani, 2010-ben még egyikük sem volt ekkora név.

Ha már Tim Robinsont említettem a visszatérő sorozatoknál, nem tudok elmenni a Philomena Cunk szerint a világ (Cunk on Earth) című vígjátéksorozat mellett. Ez szintén netflixes, mint Robinsonék és legalább annyira elvont darab. Kellemetlen humornak is lehet nevezni, talán a legjobb hasonlat Sacha Baron Cohen Ali G és Borat kegyetlenkedései lennének. Amikor vannak beavatott emberek és ártatlan áldozatok, akiknek vicces a reakciójuk a főszereplők hülyeségére. Gondolkodtam, hogy csinálok külön kaland kategóriát, vagy anime kategóriát, de

a One Piece debütálásával alapvetően egy könnyed kaland-vígjátékba csöppenünk a Netflixen.

Mintha Jack Sparrow kalandjait kereszteztük volna egy egyedi japán fantasyvel. Egy jól felépített, családbarát, kedves kis sorozat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, s talán kedvet kap valaki az animékhez is. Az első évados Pokerface (SkyShowtime-on) és Az afterparti (Apple TV+-on) hasonlóan indultak: híres készítők szerelemgyerekei. Előbbi egy nyomozós sorozat Rian Johnson tollából, míg utóbbi egy whodunit a szuper sikeres Christopher Miller–Phil Lord kettőstől. Mindkettő érdemes a figyelemre.

Sci-fi: a Mrs. Davis 1. évadja az HBO Maxon egy igazán szórakoztató abszurd darab, amihez hasonlót nagyon régen nem láthattunk. Aki valami különlegesre vágyik, bátran próbálkozzon vele. A siló bemutatkozó szezonja az Apple TV+-on a kötelező posztapokaliptikus disztópia stílusában készült könyvadaptáció. Annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Tudom, nem szép hasonlítgatás, de akik kedvelik az olyan young adult könyveket, mint Az éhezők viadala, vagy Az Útvesztő-sorozat, az kedvelni fogja ezt is.

Minőségben ezeknél azért fényévekkel jobb természetesen. Aztán az év egyik legjobb sci-fije, drámája és posztapokaliptikus túlélő sorozata: The Last of Us. Erről tudtuk, hogy nagyot fog szólni, de az HBO kitett magáért, és a The Last of Us lett minden idők legjobb videójáték-adaptációja. Nem éri meg kihagyni!

Horrorsorozatok tekintetében nem számolhatok be dömpingről, de ami volt, az nagyon ütött. Az Usher-Ház bukása (The Fall of the House of Usher) a Netflixen valami hihetetlen jó volt. Én személy szerint már kétszer láttam a premier óta a 8 részes minisorozatot. Ez Mike Flanagan utolsó netflixes projektje (szerződése volt előre meghatározott számú tartalomra) az Edgar Alan Poe történetekből szőtt fekete komédia, horrorelemekkel teletűzdelve.

Mike Flanagan egy korszakos zseni, és már most várom következő sorozatát, a The Life of Chuckot Tom Hiddlestonnal.

A Gen V nem igazi horror, inkább a The Boys spirituális folytatásának tekinthető tiniszuperhős-szatíra volt az Amazon Prime Videón. De akárcsak Az Usher-ház bukása, a Gen V is kiemelkedett kegyetlenségével és humorával a mezőnyből. Nem a fiatalabb korosztály a célközönség az Amazon stúdiójánál sem, korhatár tekintetében végképp nem.

Amiket még mindenképpen meg szerettem volna említeni így a cikkem végéhez közeledve, azok a dokumentumsorozatok. A Netflix tele van a true crime alapú doksikkal, amik nagyon jók, de hagynak egy kellemetlen „hangulatot” az emberben. Így ki szeretnék emelni három felemelő doksit, amelyek egy kicsit jobb hangulatban engedik el a nézőt. Ilyenek közül az első (igaz, kakukktojás, mert nem film, hanem sorozat, de mindenképpen meg akartam említeni) az Apple TV+-os Still: Michael J. Fox élete. Ez egy szép, kerek történet,

szinte búcsú a betegsége ellenére pozitív Michael J. Foxtól.

Aki kicsit is kedveli a színészt, annak kötelező darab. A netflixes Beckham-minisorozat sokak szemében csak focirajongóknak, azon belül is Manchester United-drukkereknek fontos széria. Pedig nem így van. Az egyik első igazi futballszupersztár életét követő sorozat egy igazi csemege lehet mindenkinek. Nem tudom, mennyire megjátszott, de kellően őszintének tűnik, és szintén felemelő doksi. Nem tudok elmenni a Disney+-on lassan harmadik évadjába belekezdő Welcome to Wrexham mellett sem. Ryan Reynolds és Rob McElhenney kalandja a brit futball csodálatos világában. A sztárok mókásak, a csapatukért megéri drukkolni, igazi Csipkerózsika-történet egy majdnem 160 éves walesi futballklubról.

Aki nem látta a kedvenc sorozatát a felsorolásban, az ne aggódjon, valószínűleg csak én felejtettem ki, mert annyi minden volt 2023-ban, hogy lehetetlen mindet követni. Nem beszéltem például a megszámlálhatatlan minőségi animékről sem, a cikk így is epikus hosszúságú lett.

2023 jó év volt, meglátjuk, 2024 mit hoz.

Van egy érzésem, hogy nem lesz olyan nagy a választék, mint idén volt, ezért érdemes lesz majd visszanyúlni egy-két említett darabhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk