Akit Károly herceg is kitüntetett – exkluzív interjú Emeli Sandéval
A 30. születésnapját tavaly ünneplő Emeli Sandé gyermekkora óta zongorázik és énekel, sőt 11 évesen megírta első dalát is. Bár már középiskolásként elkezdték ajánlatokkal bombázni a kiadók, ő jó ideig inkább tanulmányaira koncentrált, ugyanis eredetileg orvos szeretett volna lenni.
Azonban miután 2012-ben megjelent első nagylemeze, amely az év legnagyobb példányszámban eladott albuma lett az Egyesült Királyságban, végleg elkötelezte magát a zene mellett.
Ma már világszerte rengeteg rajongója van, és a kritikusok körében is szinte egyöntetű elismerés övezi. A Skóciában született, apai ágon zambiai származású énekesnőt Londonban értük el telefonon.
– Nagyon hamar lett nagyon ismert és népszerű, miután megjelent az első lemeze. Mit jelent a hírnév az ön számára? Megváltoztatta a személyiségét?
– Elég nagy meglepetés volt az egész. Bár mindig is imádtam zenélni, de ez olyasmi, amire nem igazán számít az ember. Abból a szempontból megváltoztatott, hogy jóval magabiztosabb lettem.
Kezdetben még sokkal lámpalázasabb voltam, de ahogy egyre több időt töltöttem színpadon közönség előtt, ez fokozatosan enyhült. Maga a hírnév nyilván sokat jelent számomra: fantasztikus érzés, hogy ennyien ismerik és szeretik a zenémet.
– Mindig szeret rivaldafényben lenni, vagy előfordul, hogy inkább bezárkózik a saját világába?
– Igazán azt szeretem, ha nem konkrétan a személyem, hanem a zeném van rivaldafényben. De persze a koncertezésnél nehéz elválasztani a kettőt. Jó dolog színpadon állni és minél többeknek átadni a dalaimat, de stúdiózni is szeretek, illetve csak úgy otthon lenni is.
– Mi volt a végső fordulópont, amikor eldöntötte, hogy otthagyja az orvosi pályát?
– Az igazat megvallva belül mindig is tudtam, hogy zenész szeretnék lenni, de ezzel együtt nagyon nehéz volt hátat fordítani az orvosi pályának. Konkrét pontot nem tudok kiemelni, egyszerűen azt éreztem, amikor színpadon álltam, hogy sokkal inkább itt vagyok otthon.
– Van különbség aközött, amikor saját magának és amikor valaki másnak ír dalt? Melyik a könnyebb?
– Másoknak írni abból a szempontból egyszerűbb, hogy általában konkrétumokra lebontva megmondják, mit szeretnének és mit várnak el tőlem.
Amikor magamnak írok, nehezebb megőrizni az objektivitást, hiszem könnyen átvehetik az irányítást az érzelmeim, illetve a belső gondolataim.
– Érik hatások mások által a dalszerzés során, vagy teljesen egyedül dolgozik?
– Jobban szeretek másokkal közösen dolgozni, mivel egyébként meg elég sok időt töltök egyedül. Általában össze is barátkozunk a közös munka során, sokat beszélgetünk, így az ő történeteik szintén adhatnak inspirációt a szövegekhez. Persze arra is volt már példa, hogy inkább bezárkóztam egy zongorával, bensőséges körülmények között, de ez a ritkább.

– Egy nagy aréna színpadán lehetséges ehhez hasonló bensőséges hangulatot teremteni?
– Szerintem igen. A legutóbbi arénaturnémon volt egy olyan blokk, amikor mindenki más lement a színpadról, csak én maradtam középen a zongoránál ülve, és meglepő módon nagyon jól működött. A közönség reakcióiból legalábbis az jött le, hogy átment nekik a bensőséges atmoszféra.
– Az afrikai gyökerei mennyire fontosak ön számára?
– Nagyon büszke vagyok rájuk. Sokat jelent, hogy két teljesen eltérő kultúra is jelen van az életemben, mindkettő sokat ad hozzá a személyiségemhez. Imádom Afrikát, gyönyörű kontinens és zeneileg is nagyon sokat köszönhetek neki. Úgy nőttem fel, hogy rendszeresen hallhattam az édesapámat különféle zambiai hangszereken játszani. A ritmusok és a harmóniák sokkal szabadabbak, mint az európai zenében, ez nagyon tetszik nekem.
– A napokban vehette át a Brit Birodalom Rendjének kitüntetését Károly hercegtől. Hogy emlékszik vissza az ünnepségre, milyen volt találkozni vele?
– Fantasztikus volt, különösen, hogy a családommal vehettem részt rajta.
Nagyon sokat jelent számomra, hogy a legmagasabb szintről is elismerést kaptam.
Sajnos nem tudtunk sokat beszélgetni, mivel a szigorú időbeosztás miatt alig egy percet töltöttem a társaságában, de nagyon szívélyes volt, még a következő lemezemről is érdeklődött.
– Turnézás során jut ideje kicsit szétnézni a városokban, ahol fellép?
– Azon vagyok, de nem mindig van rá lehetőség. Azt hiszem, a mostani turné kicsit lazább: néhány szabadnapot is beiktattunk, úgyhogy remélhetőleg valamennyi kultúrára és a helyi látnivalók megismerésére is módom lesz, ha már ilyen gyönyörű helyekre juthatok el.
– Van olyan hely, ahol nagyon szeretne koncertezni, de eddig még nem sikerült?
– Zambiában mindenképpen, ez életem egyik legnagyobb vágya. Fantasztikus lenne koncertet adni ott, édesapám szülőhazájában a teljes zenekarommal. De magánemberként is szeretnék visszamenni, remélhetőleg erre még idén sort tudok keríteni. Ott lakik a nagymamán és több másik családtagom is, nagyon várom, hogy újra láthassam őket.
– Gondolom, mindannyian nagyon büszkék önre.
– Ó, igen. Mindig is énekes szerettem volna lenni, és ők már 7 éves korom óta támogattak benne. Fantasztikus érzés lehet számukra, hogy megvalósult ez az álom, ami nélkülük aligha történhetett volna meg.
Emeli Sandé február 18-án lép fel a Papp László Sportarénában. A koncertre korlátozott számban még kaphatók jegyek, bővebb infóért KATT IDE.