KULT

Orlai - Ahol minden este megtelik a nézőtér

Az Orlai Produkciós Iroda alapítójával beszélgettünk tabukról, a szembenézés fontosságáról, a magánszínház fenntarthatóságáról.


2006-os elindulásától kezdve az Orlai Produkciós Iroda sikert sikerre halmoz közismert és közkedvelt, "sztárparádés", de ugyanakkor magas művészeti színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásaival. Állami támogatás és állandó társulat híján nincs könnyű dolguk, mégis estéről estére megtelik a nézőtér. Az alapítóval, Orlai Tibor producerrel beszélgettünk tabukról, a szembenézés fontosságáról, a magánszínház fenntarthatóságának nehézségeiről és az is kiderült, mi lesz a következő évad legnagyobb durranása.

- Ha jól tudom, közgazdászként kerültél a művészek, a művészet világába. Honnan jött a produkciós iroda alapításának ötlete?

- Eleve "outsiderként" csöppentem ebbe a közegbe, laikus kultúrakedvelőként és színházba járóként. Eleinte csak a szervezéssel, a háttér biztosításával foglalkoztam, leginkább Eszenyi Enikővel dolgoztam együtt. Később elkezdett érdekelni az önálló produkciók létrehozása, így tulajdonképpen az ötleteinket toltuk be egy "szervezőernyő" alá, hogy legyen valamiféle kerete az egésznek. Ekkor a kilencvenes évek végén jártunk, az igazán önálló produkciós tevékenység, az önálló színházi alkotói folyamat 2005-6 táján indult el.

FF2_4480_2

Orlai Tibor, fotó: Takács Attila

- Miért éppen a Belvárosi Színházba "költöztetek"? A mai napig ott fut a legtöbb előadásotok.

- 2010-ben játszottunk ott először. Eleinte nagyon sok (ko)produkciót hoztunk létre, gyakran kőszínházakkal, függetlenekkel, kisebb stúdiószínházakkal. Sokszor volt úgy, hogy éppen ott játszottunk, akikkel meg tudtak állapodni. Egy idő után azonban ez nehézkessé vált, mindig valahol a periférián mozogtunk, mindig nagyon függtünk az adott színház vagy játszóhely saját, jól bejáratott mechanizmusaitól, profiljától, műsorpolitikájától, persze teljesen természetes és érthető módon.

Amikor 2010-ben elkezdtünk az Esőemberen dolgozni, már mindannyian éreztük: ezt csak úgy érdemes, ha lenne egy önálló, saját játszóhelyünk. A Belvárosi Színház, amelyet egy valaha volt moziból alakítottak át, akkoriban egyáltalán nem működött. Nekem szinte a kezdetektől ismerős volt, hiszen régen a Madách tér környékén laktam, iskolásként minden nap elmentem előtte, kézenfekvőnek tűnt, hogy számításba vegyük. Az épület egyébként a mai napig magánkézben van, a tulajdonostól béreljük. Havi 20-22 előadásunkat itt játsszuk.

Orlai_Amadeus1

Amadeus - Keresztes Tamás, Kaszás Gergő, Kulka János

Orlai Produkció_Bagoly és Cica_Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás, Fotó - Takács Attila

Bagoly és Cica - Jordán Adél, Szabó Kimmel Tamás

- Hogy áll össze évről évre a repertoár? Mi alapján választotok darabot, alkotókat és játszókat?

- Mint struktúrán kívüli színház, leginkább akkor hozzuk létre az előadásokat, amikor a kőszínházban évad vége vagy eleje van, ekkor tudjuk azokat a művészeket egyeztetni, akikkel dolgozunk. Másfél-két évre előre dolgozunk, nagyon tudatosan építkezve már most a 2016/7-es repertoárra készülünk. Egyrészt a törzsközönségünk igényeihez igazítjuk a műsorunkat, másrészt arról szeretnénk beszélni, amiről azt gondoljuk, fontos üzenete van. Hiszek abban, hogy a színház a társadalom tükre, azt kell visszaadnia, ami része az emberek mindennapjainak. Nyíltan vállaljuk, hogy nem művészszínház vagyunk, ugyanakkor magas színvonalú művészi minőséget, elgondolkodtató, tartalmas előadásokat kínálunk. Van, hogy kimondottan keressük azokat a színműveket, amelyek egy adott tematikánkba beilleszthetők és olyan is előfordul, nem tagadom, hogy kimondottan egy-egy színészhez keresünk darabot.

Orlai Produkció_Szív hídjai

A szív hídjai - Udvaros Dorottya, László Zsolt

- Gyakori, hogy színészek – például Pelsőczy Réka, Szikszai Rémusz – rendeznek nálatok vagy éppen rendezőként debütálnak. Tudatosan így választod ki azokat, akikkel dolgoztok?

- Valószínűleg ez abból is fakad, hogy engem igazán a színészcentrikus előadások érdekelnek. Tapasztalatom szerint az esetek többségében a színész-rendezők színészcentrikusabban állnak egy-egy darabhoz. Persze erre nincs nálunk semmiféle szabály, nagy megtiszteltetésemre dolgozhattunk együtt Ascher Tamással, Mohácsi Jánossal is, aki egyébként a 2015 júniusára tervezett Hair című musicalt is rendezi.

- Állami támogatás nélkül, magánszínházként nem lehet könnyű talpon maradni.

- Nehéz. Magántőkéből működünk, teljesen piacorientáltak vagyunk, ugyanakkor azok a művészek, akik – adott esetben hosszú évek óta – velünk dolgoznak, alá tudják támasztani, hogy a fiskális szempontokat soha nem tartjuk előbbre valónak a művészi minőségnél. Ha ezt tennénk, elveszítenénk a hitelességünket, így pedig nem lehet színházat csinálni, működtetni, vezetni, pláne nem hosszútávon.

A biztos bevételt tehát a jegyek és a szponzorok jelentik, állami támogatást soha nem vettünk igénybe. Manapság pedig nagyon ritka, hogy sikerül szponzort találni egy-egy produkcióra. Egyrészt mert évek óta elhúzódó és jelentős gazdasági válság van, másrészt mert a kultúra soha nem tartozott a gyorsan megtérülő befektetések közé. Teljesen tisztában vagyok ezzel, hiszen dolgoztam vállalati vezetőként is. A kultúrát nem lehet nagy tömegekhez eljuttatni, illetve ha mégis, ahhoz iszonyatosan nagy marketingeszköz-arzenálra van szükség. Nyilván ebből kifolyólag lényeges nekünk a jegybevétel és ehhez kapcsolódóan mindaz, ami annak addicionális előnye. Ugyanakkor fontosabb, hogy megtaláljuk és megtartsuk a szakmaiság, a művészi színvonal és a gazdasági szempontok egyensúlyát.

Orlai Produkció_Happy Ending2_Fotó-Takács Attila

Happy Ending - Hegyi Barbara, Nagy Dániel Viktor

Számos esetben úgy hozunk létre előadást, hogy tudjuk: ebből nem lesz nyolcvanas széria, de tartom olyan súlyúnak a témát, hogy üzenjük vele. Ilyen például a Happy ending is. Kényes, mert a rosszindulatú betegséggel küzdőket és választott útjaikat állítja reflektorfénybe. Majdhogynem tabutéma itthon. Nem szeretünk szembenézni azokkal a kérdésekkel, problémákkal, amiket feszeget és az arcunkba tol, pedig szerintem épp erre lenne szükség. Ahhoz, hogy egy társadalom előre tudjon lépni és a mai kornak megfelelően összetartó legyen, nagyon lényeges mindenfajta szembenézés a "kényes dolgokkal" – legyen az betegség, másság vagy politikai-történelmi múlt. Ezért kell, hogy merjünk az ilyen kérdésekkel foglalkozni, akár a fekete humortól sem visszariadva, mégis emberközelien megmutatva.

Orlai Produkció_ A folyón túl Itália

A folyón túl Itália - Lázár Kati, Szabó Kimmel Tamás, Lukáts Andor, Szabó Éva, Benedek Miklós

- Általában hány szériát futnak az előadásaitok? Mit szeretett legjobban a közönség?

- A szériaszám változó – a Hat hét, hat táncot a 260. alkalom után vettük le műsorról, de az Esőember is nagy utat járt be. Sajnos december 16-án játsszuk utoljára, az MGM egy előkészületben lévő új filmfeldolgozás miatt nem hosszabbította meg a szerződésünket. A Nagy négyes is bőven száz fölött van, a Hitted volna? egyetlen évad alatt hetvenszer került színpadra. Vannak olyan darabjaink is, amelyek eleve kis szériára születnek, 20-30 előadást élnek meg. De, ahogy mondtam, ha már évi 300-350 előadásunk van, tudatosan felvállalhatunk olyat is, amit elsősorban a téma fontossága miatt viszünk a közönség elé, mint például a családon belüli erőszak köré felépített Minden ötödik órában-t. Nem az számít, hogy minden este után szeressen és repdessen a közönség – ha azt látom, hogy magukkal viszik azt, amit kaptak és elgondolkodnak rajta, már megérte megcsinálni.

Karácsonyi "meglepetés" a rajongóknak

Az Orlai Produkciós Iroda december elején Mikulás napi vásárt tart, ahol jelentős, 30-50%-os kedvezményt nyújtanak a meghirdetett előadásokra. Idén erre december 6-án és 7-én kerül sor, mindkét napon 10 és 18 óra között, a Belvárosi Színházban.

A vásáron a 2015 júniusára tervezett Hair című musicalre is lehet már jegyet venni, méghozzá kedvezményesen.

Immáron ötödik éve kínál karácsonyra bérletet az Iroda, amelyek teljesen szabad felhasználásúak 2015 júniusáig.

Tulajdonosa három tetszőlegest választhat a repertoáron tartott tíz-tizenkét darab, idén az alábbiak közül:

Bagoly és Cica

Amadeus

A folyón túl Itália

Hitted volna?

Római vakáció

A szív hídjai

Vári Éva Piaf-estje

EZ A HELY! - Kulka János zenés estje

A nagy négyes

Gyógyír északi szélre.

A bérlet révén nagyon kedvezően, a normál jegyárakhoz képest előadásonként harminc-negyven százalékkal olcsóbban láthatjátok így azt, ami számotokra szimpatikus.

A bérletet is megvásárolhatjátok a Mikulás napi vásáron, amelyről részleteket és aktualitásokat ITT olvashattok.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk