KULT

A VAN lesz az új Moszkva tér?

Egy éve mutatták be az utóbbi idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét. Reisz Gábor rendezőt arról kérdeztük, mi történt azóta.


A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (vagy ahogy mindenki hivatkozik rá röviden, a VAN) a 2010-es évek egyik legnagyobb magyar filmsikere. A mai húszas, harmincas generáció mindennapjainak kilátástalanságáról szóló tragikomikus vígjáték elképesztően sok rajongót szerzett, olyan is akadt, aki hatszor nézte meg moziban. A napokban jelent meg a várva várt DVD változat, ebből az alkalomból beszélgettünk a rendező-forgatókönyvíró-operatőr Reisz Gáborral az elmúlt év tapasztalatairól, az elnyert díjak jelentőségéről és arról is, mennyire lehet időtálló alkotás a VAN.

– Hogy emlékszel vissza a premier óta eltelt egy évre?

– Nagyon-nagyon sűrű volt. A bemutató után azt gondoltam, hogy nagyjából egy hónap alatt letudom az ilyenkor kötelező dolgokat (sajtómegjelenések, interjúk, Facebook-kampány stb.), de hamar kiderült, hogy ennél sokkal több ideig tart majd. Egyszerűen nem maradtak abba a feladatok, csőstül jöttek tovább folyamatosan. Persze mondhattam volna nemet rájuk egy ponton túl, de azt hiszem, akkor utólag bűntudatom lett volna.

Nyilván speciális helyzetben voltunk amiatt, hogy nem állt mögöttünk sok fős profi marketingstáb, és mi csináltuk a zenét is, ami szintén rengeteg teendővel járt – elég, ha csak a koncertek szervezését és lebonyolítását nézzük. Mindezt úgy, hogy én közben már javában ötleteltem a következő filmen. De szerintem valahol normális is, hogy egy első filmnek hosszabb a kifutása, nem lehet egyik pillanatról a másikra elvágni és továbblépni.

– Úgy emlékszem, már jóval a premier előtt is jelentek meg olyan cikkek, amelyek az év legjobban várt magyar filmjének nevezték a VAN-t. Mikor tudatosult benned először, hogy igazi kultfilm lehet belőle?

– Én mindig kicsit óvatosan álltam ezekhez a címekhez, mert oké, hogy nagyon jól hangzanak, de sokszor csak a minél több kattintás elérése motiválja őket. Persze irtó jól esett nekünk, amikor olvastuk, de elbízni semmiképp nem akartuk magunkat. Főleg, hogy

a lehetséges forgalmazók a velük való tárgyalások során mind különböző nézőszámokat becsültek, de annak a számnak, amit végül elért a film, az egytizedét sem tippelte senki.

Mindössze egyvalaki volt közülük, aki ki merte jelenteni, hogy ez a film nagyon jókor lehet jó időben, és akár a Moszkva tér szintjét is elérheti. De ennek hallatán is úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk, bármi lehet. Egy forgalmazás sikere ugyanis rengeteg mindenen múlik, a befektetett munkán és a részletesen kidolgozott stratégián túl is. Az időjárástól a napi híreken át az adott héten kijövő többi filmig rengeteg tényező befolyásolja, hogy beülnek-e éppen a te filmedre az emberek a moziban.

reiszg1

Werkfotó: Valuska Gábor

reiszg3

A hirdetés feletti werkfotó: Nemes Jeles Vera

– Nálatok akkor minden jól jött ki?

– Igen, mondhatjuk, hogy szerencsénk volt, főleg mivel a felvezető kampány is különösen erősre sikerült. Leginkább a mozibuszt emelném ki, ami a Young kreatív ügynökség ötlete volt, és teljes mértékben betalált. Egy héttel a bemutató előtt ennek köszönhetően megduplázódott a Facebookon a lájkjaink száma. Ez nem tűnhet annyira lényegesnek, de valójában nagyon is sokat számít, hány embert tudunk ott elérni, főleg az első egy-két hétben.

– Raktak rád valami plusz terhet a fokozott várakozások?

– Biztosan, de valamikor jobban éreztem, máskor kevésbé. Egyik pillanatban nyomasztott, a következőben viszont igazi energiabomba volt. Összességében mégiscsak a pozitív oldala maradt meg bennem, ahogy más téren is szinte csak jó dolgokat adott nekem ez a film.

– Mi fogta meg szerinted az idősebb nézőket a sztoriban? Az oké, hogy a 20-as, 30-asok jelentős része magára ismert, de a régebbi generációk számára vajon mi lehetett a vonzereje?

– Nem vagyok szociálpszichológus, csak olyan példákat tudok említeni, amikkel személyesen találkoztam. Annyi biztos, hogy

"
nagyon sok idősebb szülő jött hozzám oda azzal, hogy végre kezd valamit kapisgálni arról, miért olyan a gyereke, amilyen.

Egyébként, mint talán mindenkinek, nekem is a családom volt az első számú tesztközönségem. És amikor láttam, hogy a szüleim jól szórakoznak a filmen, kicsit megnyugodtam, hogy hátha nem csak azt a generációt tudjuk megszólítani, akikről a történet szól.

– Mit jelentenek számodra az elnyert díjak? Van olyan, amire különösen büszke vagy?

– Elképesztő öröm volt mindegyik, főleg hogy néhány kisebb díjat leszámítva soha nem nyertem még ezelőtt. Bár a 18 éves koromban kialakított elveimen nem változtat, továbbra is teljes marhaságnak tartom, hogy művészeti alkotásokat hasonlítanak össze és hirdetnek közülük győztest, akár egy sportversenyen. De hiába, az a helyzet, hogy ettől még nagyon jól esett mindegyik elismerés. A miskolci CineFesten nyert első díj volt talán a legnagyobb fordulópont az életemben, és hasonlóan emlékezetes a Torinóban nekünk ítélt összesen 4 díj is.

reiszg_cinefest

Reisz Gábor a CineFesten a zsűri nagydíjával - Fotó: Mészáros Márton

– A film zenéje kvázi független, önálló életre kelt. Eredetileg is ennyire hangsúlyos szerepet szántál neki?

– Igen, kezdettől fogva kattogott bennem, hogy a zenét más szintre helyezzem, mint ami a filmek többségében jellemző. Számomra a külön lemezen kiadott filmzene és a koncertek mind lehetőségek voltak arra, hogy a nézők felé többféle módon is kommunikáljuk a film hangulatát és üzenetét. Egyszerűen teljesebbnek érzem így a mondanivalót. Az, hogy egyébként mindez plusz promóciós eszköz is volt, ilyen szempontból mellékes.

Az egésznek a koncertek jelentették a csúcspontját. Ahogy az elért nézőszámot és a kapott díjakat is maximum álmodni mertem volna előzetesen, az se fordult meg a fejemben, hogy a filmzenekar ekkora siker lesz.

"
Végképp nem gondoltam arra, hogy az A38 hajót kétszer is megtöltjük, de úgy, hogy a közönség kívülről fújja az összes dalt. Ez tényleg felfoghatatlan volt.

– Mi lesz a zenekarral most, az utolsó koncert után?

– Sokan félreértelmezték ezt, hiszen bár úgy hirdettük, hogy az utolsó VAN-koncert, ez nem búcsúkoncertet jelent. Ennek a projektnek ugyan vége lett, de mi, mint együtt zenélő barátok, ezután is folytatjuk a közös munkát. A következő filmhez szeretnénk ugyanilyen hangsúlyos zenét alkotni, majd élőben is előadni. Nyilván maga a film fogja meghatározni, hogy ez pontosan milyen irányú lesz, de az alapkoncepció megmarad.

vankoncert2

Koncertfotók: Valuska Gábor

vankoncert1

– Te személy szerint hányszor nézted újra a filmet?

– A bemutató után nagyon sokáig szándékosan nem akartam. A fesztiválvetítéseknek csak a legelejére ültem be, hogy megnézzem a közönséget, majd a végén mentem vissza. Valamikor áprilisban néztem végig ismét, utána sokat beszéltünk is róla a vágóval, Tálas Zsófival, aki szintén hosszú ideje akkor látta újra. Azt vettem észre, hogy sokkal jobban el tudtam benne mélyülni, mint a munkálatok idején, és persze a hibák is jóval inkább feltűntek.

Ezek nagyon fájnak, különösen az a részük, amelyeket így utólag visszanézve ki lehetett volna javítani. De ez van, valahol muszáj véget vetni minden munkafolyamatnak. Vicces lett volna, ha akkor tavasszal azt mondom, hogy vágjuk újra - szerintem a stáb tagjai bitófára küldtek volna, annyi melója volt vele mindenkinek korábban... (nevet)

– Mit kell tudni a most megjelent DVD verzióról, milyen extrák kerültek rá?

– Régi tartozást törlesztettünk ezzel, rengetegen kérdezgették tőlünk már jó ideje, hogy mikor jövünk végre ki vele. De jó okunk volt a halogatásra, hiszen még nyáron is bőven játszották a filmet a mozikban. Olyan is akadt, ahol mindennap műsorra tűzték, ami nyilván azt jelenti, hogy stabil nézőszámot hozott. Ezért nem akartuk elsietni a DVD kiadását, csak miután végül kifújt a dolog.

Különlegessége, hogy van rajta 92 percnyi extra (tehát több, mint az alapfilm játékideje), amit direkt emiatt raktunk össze. Kimaradt jelenetek, werk-anyagok, próbafelvételek és bakik is kerültek rá, valamint az áprilisi, szédületes A38-as koncert teljes felvétele.

Egy dal az áprilisi koncertről:

– Mennyire lehet időtálló ez a film? Szerinted van rá esély, hogy egyszer majd úgy tekintsenek vissza rá, mint most a Moszkva térre, tehát mint a 2010-es évek Budapestjének igazi kordokumentumára?

– Nem tudom. Igazából abban sem vagyok biztos, mennyire kell, hogy egyáltalán azzá váljon. A stábban senkinek nem az volt a célja, hogy valami örök érvényű dolgot csináljon. Kultfilmes kijelentéseket tenni szerintem még nagyon korai lenne, ezt nyilván majd az idő dönti el. De tény, hogy a kultfilmek egyik fontos jellemzője, hogy egy bizonyos társadalmi réteg teljesen a rajongójukká válik.

Ez pedig igaz a VAN-ra: nem csak simán szeretik az emberek, csomóan rajonganak érte.

"
A mostani koncert előtti dedikáláson olyat is mondott nekünk valaki, hogy ő hatszor nézte meg moziban. Én mozirajongó vagyok, de háromnál többször még egy filmre se vettem jegyet.

Nehéz ezeket a helyzeteket lereagálnom, annyira elérzékenyülök és meghatódom mindig. Mindenesetre, talán valóban jeleznek valamit a jövőre nézve.

– Mi az, amit már elárulhatsz a következő filmedről?

– Részleteket semmiképp nem szeretnék megosztani róla, mert ebben a fázisban még szinte minden megváltozhat. Nyáron egy interjúban viszonylag sok mindent elmondtam, és ezzel is az a helyzet, hogy nagy része már nem aktuális. A címe Rossz versek lesz, ez nem titok. Személyes filmnek szánom, nehéz lenne bármilyen műfajba besorolni. Dominál benne a szerelem, viszont igazán romantikus filmnek se mondanám. A forgatókönyv első változata már kész, de bőven kell még dolgozni a részleteken. Jövő év vége felé szeretném elkezdeni a forgatást, de addig is szinte minden időmet az előkészületekkel fogom tölteni.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk