A változás állandó, a zene marad – Djabe25
És a végén tízen voltak a színpadon, és egy mindent elsöprő, mindent feloldó táncorkánt zúdítottak ránk.
Van egy nagyszerű, jobb híján világzeneinek vagy fúziósnak mondott magyar zenekar, amelynek jószerével már a fogantatásánál ott voltam. Emlékszem még 1995-ből egy Novus Jam nevű formáció lemezbemutatójára, amely nagyon megfogott spirituális ihletésű, kötetlenül áramló zenéjével. Az alapítók, Égerházi Attila gitáros és Sipos András ütős a közreműködő Muck Ferenc szaxofonossal és Barabás Tamás basszusgitárossal együtt egy évvel később hozták létre a Djabét, amely első lemezükről (ashanti nyelven: szabadság) kapta a nevét. Ez az alapeszme azóta is él, a csapat bejárta a világot, rajongókat szerzett az Egyesült Államoktól Indonéziáig, Olaszországtól Litvániáig. Bár többször is voltak személycserék és a zene is fejlődött, gazdagodott, letisztult, miközben egyre újabb és újabb remek vendégmuzsikusokat hívtak meg.
Néhány éve alkalmam volt végigkísérni egyik nagyszerű lemezük, a Forward születését, a próbáktól a lemezbemutató turnén át a szimfonikus változatig, hamar befogadtak, egy idő után már nem zavarta őket, hogy folyton firkálok valamit a róluk készülő könyvhöz, nemcsak velük barátkoztem össze, hanem néhány állandó vendégükkel, Gulli Briemmel, a Mezzoforte dobosával és Steve Hackett-tel, a Genesis egykori gitárosával, akinél szerényebb világsztárral még sosem találkoztam. De emlékszem Attilával, Tomival folytatott, néhányszor éjszakába nyúló beszélgetésekre, pompás koncertekre a selmecbányai vártól az óbudai Fő térig. Kapcsolatunk azóta is tart, mondhatnám, azsúrban vagyok legújabb munkáikkal, mégis bármikor tudnak meglepetéseket okozni a jól ismert darabokkal.

A jelenlegi felállás – Égerházi Barabás, Kaszás Péter dobos, Nagy János billentyűs, Koós-Hutás Áron trombitás – tökéletesen felvette a fonalat hat évvel ezelőtt, így aztán nem volt meglepetés, hogy Mukival, Karvaly Tibor hegedűssel, majd a „második korszak” szólistáival, az ezúttal csak hegedülő Kovács Ferenc „Öcsivel” és a zongorista Kovács Zoltán „Kóval” olyan harmóniában szólaltak meg a MOM Kult színpadán, mintha mindig is együtt játszottak volna. Még az imádnivalóan bolond ütős zseni Sipit is visszahozták néhány videófelvétellel, és a 15 évvel ezelőtt tragikusan hirtelenül eltávozott színész-muzsikus együtt játszhatott régi barátaival. Táncoltak újra a kazlak, tanúi lehettünk a pajkos kávészünetnek, örömmel hallgattuk a Witchi Tai To indián imáját – ezúttal Szabó László érzékeny szitárjátékával – de most sem lehettünk biztosak abban, hogy mit is tett a fürge lábú menyecske a fekete levesbe.

Bejelentkezett egy kis távzenélésre Steve is, szokás szerint feketében, piros sálját ezúttal a derekára kötötte. A második részben a legújabb lemez, a Kazlakhoz hasonlóan Égerházi Imre festényeire épülő Csodaszarvas (The Magic Stag) több darabja is felcsendült, Attila Uncertain Time-ja, amiről szerzője állítja, nem a covid ihlette, a jelenlegi háborús helyzetben új értelmet kapott, és arra az igazságra emlékeztetett, mely szerint fegyverek között sem hallgatnak a múzsák. Tomi sem hagyta ki szokásos basszus-szólóját, a végén úgy tűnt, mintha legalább 5-6 ember játszana, pedig csupán saját futamait építette egymásra néhány hangtechnikai trükkel.

Nem sok Djabe-koncertet hallottam, amelynek a végéről hiányzott volna az egyik legrégibb darabjuk, a végtelen improvizációs lehetőségeket kínáló Distant Dance. Egyszer azt találtam leírni, hogy ez a Djabe Stairway to Heavenje, amit most Attila a színpadról jókedvűen fejemre is olvasott. Itt aztán elszabadultak a szenvedélyek: Attila és László, Öcsi és Tibor, Muki és Huti, Jancsa és Ko vívtak hatalmas hangszerpárbajokat, különösen a két zongorista volt elemében négykezesével. Észre sem vettük, hogy eltelt három óra, mikor leengedtük őket a színpadról, vastaps kíséretében, még a kötelező maszkok sem zavartak.
Amikor távozóban még néhány szót váltottunk Attilával, az alapító annyit mondott búcsúzóul: „Majd beszélünk”. És nála ez nem afféle közhely, biztosan körvonalazódnak már a bandában az újabb ötletek, tervek, mert a Djabe25 csupán egy nagyszerűen sikerült állomás volt, de a zene szabad folyása nem állhat meg.