A tel-avivi Rambó nagy balhét csinál New Yorkban – Cserben hagyva kritika
Az izraeli sorozatipar már néhány évtizede szorgosan bizonyítja, hogy az alig kilencmilliós ország kifejezetten tehetséges forgatókönyvírókat rejt, hisz rendszeresen sorban állnak náluk különböző nemzetek a jobbnál jobb sztorik adaptálásáért. Elég csak például a Terápiára gondolni, amelynek még magyar változata is készült, de ott az Eufória vagy a Homeland eredetije is. 2015-ben aztán Izrael újabb, ezúttal hazai készítésű sorozattal ért fel mindenféle sorozatos toplistára: a palesztin-izraeli konfliktus kaotikus sűrűjébe vezető, egyelőre háromévados Fauda egy újabb alkotópárosra irányította a figyelmet. Avi Issacharoff és Lior Raz ezúttal ismét a Netflixnek dolgoztak, a magyarul Cserben hagyvára keresztelt Hit and Runban sem spóroltak az erőszakkal és a feszültséggel.
Segev idegenvezetőként tengeti nem túl izgalmas életét gyönyörű amerikai felesége és lánya oldalán. A táncművészként dolgozó Daniela New Yorkból kap elég zsíros ajánlatot, a család életében pedig okoz is némi súrlódást az, hogy elindul a világ másik végében zajló meghallgatásra. Daniela azonban sosem érkezik meg New Yorkba, sőt, Tel-Avivot sem hagyja el, egy ártatlan kávészünetben ugyanis úgy csapja el őt egy továbbhajtó autós, hogy a mentőben kileheli a lelkét. Férje érthető módon omlik össze, ám a letargiát hamar felváltja a kíváncsiság, amikor kapisgálni kezdi: nem egy benézett stoptábla miatt tarolták le nagy sebességgel a feleségét, sőt, a szálak jó messzire és még annál is magasabbra vezetnek. Segev New Yorkba repül, hogy ott göngyölítse fel az ügyet, míg unokatestvére Tel-Avivban nyomoz.

A Cserben hagyva kőkemény krimi, mégpedig a sötétebb és a meglepően brutális fajtából: kilenc részen át bogozzák hőseink az egyre lehetetlenebb problémagombolyagot. Szinte minden második részben bedobnak egy újabb fordulatot, egy még nagyobb lapot, ám a spoilerveszély elkerülése végett legyen elég annyi, hogy az összeesküvéshívők lelkét egész biztosan meg fogja bizseregtetni a Cserben hagyva. Segev pillanatok alatt alakul át a jópofa idegenvezetőből tel-avivi Rambóvá, aki aztán New Yorkban jellemzően addig veri az embereket, amíg azok néhány fontosabb információt elköhögve jó pépes állapotban meg nem halnak. A készítők ráadásul már-már skandináv krimiket idéző komor, szürkés hangulatában mutatják New Yorkot, ami nagyon jól áll a sorozatnak, ahogy a sok kézikamerás arcközeli és az alkotás képi világára nagyon jellemző nagytotálok: gyakran látjuk a szereplőket olyan szemszögből, mintha távolról figyelné őket valaki - ami nyilván sokszor tényleg így is van - ezzel egész jól csavarják feljebb a feszültségmérőt a nézőben.
Aztán elfárad a sorozat, és Segevvel együtt a sztori is egyre több sebből vérzik: az újabb és újabb csavarok érdekében egyre gyakrabban áldozzák fel a logikát, egyre látványosabb hülyeségek buknak ki a forgatókönyvből, Segev egyre véresebb és egyre komorabb ábrázata pedig, ahogy a huszadik alkalommal sétál ki már-már játszi könnyedséggel a legnehezebb balhékból egy idő után több, mint önismétlő. Egy sor rendkívül érdekes mellékszereplő mellett - jól eltalált pillanatokat kap Segev PTSD-ben szenvedő barátja, Ron, vagy épp terhes unokatestvére, Tali - egyre több felesleges, időhúzó karakter is felbukkan, ami szintén nem tesz jót a tempónak. A kelleténél nagyjából háromszor többször lövik el azt is, hogy senki, de tényleg senki nem az, akinek gondoljuk - a végén már csak legyintéseket idéznek elő a nagy leleplezések.
A végeredmény felemás, azonban a Cserben hagyva azért mégis más kicsit, mint az egy kaptafára készülő krimisorozatok, és ezt nagyrészt a Faudával óriásit dobbantó izraeli szerzőpárosnak, Avi Issacharoffnak and Lior Raznak köszönhetjük, akik a többek közt a The Killinget jegyző Dawn Prestwich-csel and Nicole Yorkinnal egyesítették erejüket, hogy egy vérbeli amerikai-izraeli koprodukciót tegyenek le a Netflix asztalára. Issacharoffék a Faudával elég hangosan rúgták be a nemzetközi sorozatporond ajtaját: úgy meséltek a palesztin-izraeli konfliktusról, hogy közben kézenfogva vezették be a nézőt a káosz közepébe.

Volt is miről mesélniük, hisz ha valakik, ők tényleg értik, mégis hogy néz ki belülről ez a nyugati ember számára sokszor átláthatatlan viszonyrendszer: mind Assacharoff, mind Raz korábban az Izraeli Védelmi Erőknél szolgáltak. A Faudát nagyon sokszor hasonlították akár a 24-hez, akár a Homelandhez - az utóbbi eredetije ráadásul pont izraeli -, ám ezeknél is magasabbra emelte az a különlegessége, hogy izraeliek csinálták, és mindennemű amerikanizmus hiányzott belőle.
Ebben az sem segít, hogy Lior Raz ismét magára osztotta a főszerepet, ráadásul Segev karaktere egy az egyben ugyanolyan, mint a Faudában játszott Doron, talán egy kicsit borostásabb. Még a pályafutásuk közt is felfedezhetünk átfedéseket, hisz nyilván róla is kiderül majd, hogy nem éppen földgömb volt a jele az oviban, és nem az idegenvezetői karrierről álmodozott egész életében.
A Cserben hagyva ennek ellenére azért bőven nézhető, sőt, egy ideig tényleg beránt rendkívül erős atmoszférájával, misztikusságával és naturalizmusával. Azt viszont sajnos egyelőre nehéz belőle kinézni, hogy Segev bosszúhadjárata a megfáradt finálé után újult erőre kapjon, és tovább ne csak pusztán az öklével leckéztessen meg mindenkit, aki a családja életére tör, hanem ismét legyen egy kis spiritusz, egy kis eredetiség a sorozatban.