KULT

A Szomszédoknak ma is kultusza van

A legendás tévésorozat rendezőjével beszélgettünk, illetve az egykori szereplőket is megkérdeztük emlékeikről.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. február 11.



Valószínűleg nincs még egy műsor a magyar televíziózás történetében, ami annyira híven visszaadná a ’80-as, ’90-es évek mindennapjait, mint a Szomszédok tette. A teleregény 13 év alatt összesen 331 fejezetet ért meg, fénykorában 6-7 millió néző is kíváncsi volt egy-egy epizódra. Az utolsó részt 1999. december 30-án vetítették, ám azóta sem tűnt el a süllyesztőben: már több alkalommal ismételték (állítólag márciustól újra fogják), és az interneten is aratnak a szereplők által ihletett mémek. Horváth Ádámmal, a sorozat megálmodójával, írójával és rendezőjével beszélgettünk.

– Mi volt vajon a Szomszédok hatalmas sikerének titka?

– Én azt emelném ki első helyen, hogy mindig is a társadalmat érdeklő kérdésekről szólt. A szereplők foglalkozását is annak alapján választottam ki, hogy kivel találkozik leggyakrabban az utca embere. A kereskedő például a vevőkkel, a taxisofőr az utassal, a mentős a sérültekkel, a tanár a diákokkal és a szülőkkel, a vendéglátós pedig a presszóba betérőkkel áll napi kapcsolatban. Ennek köszönhetően széles társadalmi körképet tudtunk nyújtani, így gyakorlatilag mindenki azonosulhatott valakivel a sorozatból. Előttünk senki nem próbálkozott még csak hasonlóval sem.

A legelső fejezet, amivel minden indult:

– Önt tartják a teleregény, mint műfaj hazai megteremtőjének. Látott külföldi előképeket, amelyek inspirálták?

– Bár Londonban tanultam három hónapig, és ott több szappanoperát is megismertem, mégsem ez adta a konkrét lökést. Czető Bernát László dramaturg kollégám jött vissza azzal külföldről, hogy nálunk is kéne egy ilyen jellegű sorozat, de a fentebb említett konkrétumokat már én találtam ki.

Névjegy

Horváth Ádám 1930. június 4-én született Budapesten. Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. Nagyapja a világhírű író, Molnár Ferenc. A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. 1958-tól a Magyar Televízió munkatársa. 1966-ban a BBC Training Cours hallgatója volt Angliában, 1967-től pedig az MTV művészeti főosztályának vezető rendezője lett.

Emlékezetes élő közvetítések, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt. 1994-1995 között a köztelevízió elnöki posztját is betöltötte. A főiskolán 1968 óta tanít, a mai napig is. Nyolc évig rektorhelyettes volt, 2005 óta emeritus professzori rangban van. Felesége Csűrös Karola színésznő, aki Etust alakította a Szomszédokban.

hadam

Feleségével a 80. születésnapja alkalmából rendezett meglepetésbulin (forrás: MTV Zrt.)

– A sorozat híres volt arról, hogy nagyon hamar reagált az országban zajló közéleti-politikai eseményekre. Mekkora átfutási idővel dolgoztak?

– Általában alig öt nappal a forgatás után már adásba is került az adott rész. De fontos kiemelni, hogy nyíltan sosem politizáltunk, nem foglaltunk állást egyik párt mellett se. Csak azokkal a kérdésekkel foglalkoztunk, amelyeket az emberek a saját bőrükön tapasztaltak: például ha drágult a benzin, vagy ha gondok voltak az iskolában. Mindazonáltal ebben nem volt semmilyen felszólító mód,

"
nem az volt a célunk, hogy változást idézzünk elő. Mindössze azt szerettük volna, ha valaki kimondja ezeket a dolgokat.

Tehát nem kritizáltunk, csak konstatáltunk.

– Mit gondol, a szereplőket alakító színészek pályafutására és későbbi sikereire mennyire nyomta rá a bélyegét, hogy részt vettek a Szomszédokban?

– Zenthe Ferenc és Komlós Juci már akkor nagy sztárnak számítottak, amikor beválogattam őket, a többiek viszont jórészt kezdők voltak. A toborzás idején rengeteget jártam a színházakat országszerte, potenciális szereplők után kutatva. Mások mellett Nemcsák Károlyt, Ivancsics Ilonát és Frajt Editet is így találtam meg. Azt gondolom, hogy sokan közülük egyértelműen ennek köszönhetik későbbi sikereiket.

Bár vannak kivételek, Kulka János például valamilyen szinten szuverén karriert épített magának már a sorozat évei alatt is. A Julcsit játszó Ábel Anita viszont abszolút illik az említett körbe: őt több jelölt közül választottam ki, az elején alig 13 éves volt, így gyakorlatilag a nézők szeme láttára nőtt fel. Biztos vagyok benne, hogy ha nincs ez a szerep, ma nem lenne az, aki.

Julcsi a diszkóban:

Lenke szeretné megtanulni a számítógép használatát:

– Mi lehet az oka, hogy a mai napig ekkora kultusza van a sorozatnak?

– Szerintem leginkább az, hogy a mai fiatalokat nagyon érdekli a történelem, ez a sorozat pedig a ’80-as, ’90-es évek igazi kordokumentuma. Tökéletes lenyomatát adja azoknak az eseményeknek, amelyek abban a 13 évben történtek Magyarországon.

– Néhány éve letiltotta a Szomszédok Retró címet kapott ismétlést, amelyben magyarázó szövegeket fűztek az egyes jelenetekhez. Mi volt vele a problémája?

– Úgy gondolom, hogy ez az egész abban a formában tudott hatni, ahogyan annak idején elkészült. Ha a kísérő feliratokkal kiforgatják, egyfajta karikatúráját adva az eredetinek, az már nem az igazi, mert pont a lényegét veszíti el. Éppen ezért nem engedélyeztem a sugárzást.

Így emlékeznek a színészek a sorozatra – I.

Csűrös Karola (Szikszay Etus): „Csodálatos emlékeim vannak, elvégre nem sok színésznek adatott meg az életében, hogy 13 évig ilyen remek társaságban dolgozhasson, és ekkora sikereket érjen el. Bár engem azelőtt is ismertek már, mind a televízióból, mind a Madách Színházból, mégis hatalmas plusz népszerűséget köszönhetek Etus karakterének. Még a legkisebb faluban is tudták, ki vagyok. Annyi biztos, hogy nagyon sokat lendített a pályámon ez a szerep. Magát a figurát egyébként az édesanyjáról, Molnár Mártáról mintázta a férjem, és mivel én szerencsére ismertem őt, könnyű volt megformálnom.

Szerencsére mindenki nagyon szerette Etust, és rengetegen azonosítottak vele a hétköznapi életben is. Rengetegszer állítottak meg az utcán, hogy elmondják gondukat-bajukat. A sorozat epizódjait a mai napig szívesen nézzük újra, amikor vetítik a tévében. Főleg a régi kollégák miatt, akik azóta már nincsenek köztünk. De egyébként is nagyon érdekes az egész – szerintem aki végignézi a Szomszédok 13 évadát, pontos képet kap arról, mi történt ezalatt Magyarországon. Az ismétlések révén pedig már az eredeti nézők gyerekeinek, sőt unokáinak is megvan erre a lehetőségük.”

Etus II. János Pál pápa látogatásáról:

Ivancsics Ilona (Vágási Jutka): „Nagyon meghatározó része volt mindannyiunk életnek az a 13 év. Népszerűséget és ismertséget hozott, anyagi biztonságot jelentett. A közönség szeretetét pedig, amit nagyrészt ennek köszönhetően nyertünk el, a mai napig érezzük. Nagyon jó hangulatban zajlottak a forgatások, Ádám hatalmas szeretettel és szakértelemmel fogta össze a csapatot. Az, hogy a mai napig minden évben összejövünk karácsonykor, szintén jelzi, mennyire jelentős volt számunkra az egész.

Azt a közönségtől kéne megkérdezni, mennyien azonosítanak továbbra is a szerepemmel. Akik nem járnak színházba, csak a televíziót nézik, nyilván jobban, de ez nem feltétlenül probléma. Az ilyesmit nem lehet kitörölni, de nincs is rá szükség. Mindazonáltal rengeteg idő eltelt már azóta, így elég nagy baj lenne, ha megragadok abban az állapotban és nem folytatom a munkámat. Lassan nyolcadik éve saját színtársulatom van, úgyhogy abszolút elégedett vagyok azóta is az életemmel.”

– És mit szól az interneten terjedő újraértelmezésekhez?

– Nem nagyon követem őket, de tudok róluk. Ezekkel nincs semmi problémám, én csak azt nem tartom helyénvalónak, ha az eredeti verziót forgatják ki. Ha ezen kívül bármilyen formában megihletnek valakit a sorozat karakterei, akkor szíve joga, hogy megvalósítsa az ötletét.

szomszedokmem1

A Szomszédok forever nevű Facebook-oldalon napi rendszerességgel fejtik ki a szereplők véleményüket az aktuális politikai-közéleti helyzetről – végül is pont úgy, mint a sorozatban

szomszedokmem2

A nyíregyházi Jurij zenekar egyik legnagyobb slágere a Szomszédok által ihletett dal (koncertverzió, szóval nem a legjobb hangminőség, de van hozzá felirat):

– A legtöbb embernek valószínűleg a kultikus végefőcím jut eszébe először a Szomszédokról, a szereplők rövid monológjaival. Ezt hogyan találta ki?

– Az első év végén, a szilveszteri adásban alkalmaztuk ezt először. Mindenki kívánt valamit az újévre, és ennek akkora sikere volt, hogy utána megtartottuk egészen a legutolsó epizódig. Néha okoskodás volt, néha véleménynyilvánítás, de szerves részévé vált a sorozatnak.

– A színészeknek egyébként mekkora beleszólásuk volt saját szövegükbe?

– Ha akadt valami jó ötletük, azt minden további nélkül beépítettem, hiszen nem szentírás volt az általam írt szöveg. Mindazonáltal az esetek nagy részében csak alig változtattunk az eredetin.

– Az alkotói munkát egyedül végezte, vagy más is részt vett benne a stábból?

– Én voltam az író és a rendező egy személyben. Elég nagy strapa volt, hiszen kéthetente meg kellett írni 90 oldal forgatókönyvet (két részt forgattunk le egyszerre), ráadásul mellette még tanítottam az egyetemen, sőt más televíziós munkáim is voltak. Ez ma már biztosan nem működne, annál is inkább, hiszen a sorozatok többsége naponta, vagy legalábbis hetente jelentkezik új résszel – ekkora mennyiséggel senki nem bírna el egyedül.

hadam2

Forrás: MTV Zrt.

hadam3

Gálvölgyi Jánossal a már említett 80. születésnapi meglepetésbulin (forrás: MTV Zrt.)

– Hogy találtak rá Gazdagrétre, mint helyszínre?

– Ez nagy utánajárást igényelt, mivel a sorozat kezdetekor még fel sem épült teljesen a lakótelep. Először bérelt lakásokban forgattunk, majd a budapesti pártbizottság és az önkormányzat végül engedélyezte, hogy megvásároljunk négy lakást. Miután véget ért a sorozat, ezeket eladta a tévé, és azóta már a sokadik tulajdonos lakik bennük. De éppen nemrég láttam, hogy „Eladó a volt Vágási-lakás Gazdagréten” jeligével hirdetik az egyiket, tehát úgy tűnik, nem merült feledésbe az eredeti funkció.

– Miért pont akkor lett vége a sorozatnak, amikor? Ön hozta meg a döntést, vagy a tévé vezetése?

– Tulajdonképpen a producer fúrta meg, mert egy új sorozatba akart belekezdeni. Ez el is készült Komédiások címmel, és összesen 5, azaz öt adást ért meg. Azt hiszem, ez mindent elmond róla. A magam részéről nagyon szívesen folytattam volna a Szomszédokat, szerintem néhány évig még nyugodtan futhatott volna.

Valamikor a 2000-es évek első felében jött el az a határ, amikor végletesen átpolitizálttá vált a közélet – azt hiszem, ekkor fejeztem volna be önszántamból. Onnantól képtelenség lett volna úgy reflektálni az eseményekre, hogy ne lássanak ebben is politikát az emberek.

Nem véletlen, hogy a mai sorozatok írói még csak hasonlóval sem próbálkoznak, ezért éljük manapság a szappanoperák korát.

Az utolsó epizód rendhagyó befejezése, ahol a szereplők egy szilveszteri buliba készülve saját igazi nevüket kapják álnévként:

Így emlékeznek a színészek a sorozatra – II.

Nemcsák Károly (Vágási Feri): „Azt gondolom, nemcsak az én életemben volt nagyon kellemes időszak ez a 13 év, hanem valószínűleg az összes szereplő véleménye hasonló. Horváth Ádám fantasztikus szervezőkészségének és szakmai tudásának köszönhetően gyakorlatilag végig konfliktusmentesen dolgoztunk. Nekem csak jót adott ez a sorozat, azzal együtt, hogy úgy gondolom, sokan enélkül is elég komoly pályaívet futhattunk volna be. De a népszerűségünket mégis a Szomszédoknak köszönhetjük, az nem vitás.

Engem a mai napig nagyon sokan azonosítanak a szerepemmel, de szerencsére már a forgatás alatt is szép számmal voltak kíváncsiak az emberek más alakításaimra. És talán nem is csalódtak bennem, sőt biztos vagyok benne, hogy olyan oldalamról ismerhettek meg, amilyennek a sorozat alapján nem is gondoltak.

Ami az interneten terjedő újraértelmezéseket illeti, az egésznek leginkább a szabadossága nem tetszik. Nincs ellenemre, ha előveszik az általam játszott figurát, azt viszont kifejezetten károsnak tartom, ha helytelen üzenetek közvetítésére használják fel. Nem is a személyem, sokkal inkább a sorozat szellemisége miatt, amiből szerintem nem kéne gúnyt űzni.”

Vágási Feri beszáll az internetbe – talán a leghíresebb szállóige a sorozatból:

Trokán Péter (Szelényi János): „Ez egy jó szerep volt, ami 13 éven keresztül kísérte a pályámat. Nagyon kellemes időszakként emlékszem rá, mindig jó hangulatban teltek a forgatások, és szerencsére nagy sikert is értünk el. Mivel utóbbi a mai napig kitart, azt gondolom, hogy megérte a befektetett munka. Ez vitathatatlan előnye, de persze néhány hátrányát is megtapasztaltuk. A legjelentősebb ezek közül, hogy csomó minden kimaradt így az életemből. A sorozatszínészeket például valamiért nem szeretik filmekben alkalmazni, ezért ebben az időszakban egyikünk sem jutott filmszerepekhez, azóta is alig. De ez egy helyzet, amit tudomásul vettem, nincs bennem különösebb keserűség emiatt.

Cserébe viszont a színházi alakításainkról egyáltalán nem kellett lemondanunk, ilyen téren végig teljesen szabadok voltunk. Horváth Ádámnak hála így ezen a téren nem csorbult a pályám, aminek nagyon örülök. Manapság ez már elképzelhetetlen lenne, bár a dologhoz hozzátartozik, hogy csak kéthetente forgattunk, így jóval több dolog belefért az időbeosztásunkba”

(Kerestük Kulka Jánost is, mivel alighanem ő a legismertebb ma a sorozat még élő színészei közül, de sajtósán keresztül azt üzente, hogy nem akar nyilatkozni.)

– Milyen jelentős momentumot tudna említeni a 13 évből?

– A Bajor Imre által megformált Oli úr karakterének kitalálása mindenképp ide tartozik szerintem. Az, hogy egy homoszexuális figura megjelenhetett a képernyőn, egyértelmű fordulópont volt a televíziózásban (bár nyíltan sosem mondtuk ki, de ettől függetlenül tudni lehetett). Ráadásul nagyon kedvelték is őt a nézők, illetve maga Bajor is így volt a szereppel.

Hasonlóan jelentős, bár sokkal szomorúbb volt a Bőhm bácsit alakító Máriáss József halála. Ő szó szerint az utolsó pillanatig játszott a sorozatban. Már tudta, hogy nem sok van hátra az életéből, de így is ragaszkodott hozzá, hogy menjünk le forgatni hozzá Szegedre, ahol kezelték. Így is történt, a kórházi ágyán mondta kamerába utolsó mondatát: „Mostantól nem mint közös képviselő, hanem mint őrangyal vigyázok rátok.” És másnap meghalt. Ez mindenkit megviselt, a következő részt csak neki szenteltük, évekkel később pedig még két fejezetben emlékeztünk rá Bőhm naplója címmel.

Oli úr első felbukkanása:

Részletek a Bőhm bácsit búcsúztató 105. fejezetből, benne az említett utolsó mondattal:

– Tartja még a kapcsolatot a stáb tagjaival?

– Nagyon összetartó és baráti csapat volt, és ez valamilyen szinten a mai napig megmaradt. Minden év végén, karácsony környékén találkozunk egy kis nosztalgiázásra. Nemcsak a színészek, de majdnem mindenki a stábból: világosítók, öltöztetők, és még sorolhatnám. Összejövünk, sztorizgatunk, és levetítjük a forgatások legviccesebb bakijaiból összeállított tekercseket. Ez egy szép hagyomány.

– Annak idején a Magyar Televízió elnöke is volt egy ideig. Mi a véleménye a köztévé aktuális helyzetéről?

– Rendkívül lesújtó a helyzet, ez már nem egy szabad televízió. Az én időmben minden máshogy ment, teljesen szabad kezet kaptam.

"
Ha most kerülnék olyan helyzetbe, semmi pénzért nem vállalnám el a vezetését – és nem csak az életkorom miatt.

Világ életemben független embernek tartottam magam, az ilyen mértékű átpolitizáltság teljesen ellenkezik az elveimmel.

Ha szereted a Szomszédokat, oszd meg a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk