KULT

...a szomszéd tehene valami mélyen magyar húrt pendít bennünk – de nem az üres, melldöngetős értelemben

Kalamár Tamás új sorozata nem ígér sokat, de azt betartja: szórakoztató, humoros sorozat ripacskodás és kínos szappanoperás közhelyek nélkül.


Kalamár Tamást lehet szeretni vagy nem szeretni, de a hazai tévézésben azon kevesek egyike aki – állandó „tettestársa”, Ondruss Ilona producer támogatásával –, nem külföldről átvett tartalmakat magyarít jól vagy rosszul, hanem saját ötletből fejleszt sorozatokat.

A külföldi licencműsorok mellett leggyakrabban az az érv, hogy külföldön már beváltak. Csakhogy ez sem garancia semmire. Az Árulók úgy tűnik, bejött, de A séf meg a többiektől például egy évad után elköszönt az RTL. Azt nem tudom, mennyivel olcsóbb megvenni egy külföldi ötletet, mint sajátot fejleszteni, de tekintve a külföldi és itthoni bérek közti különbségeket kétlem, hogy jelentős összegről van szó.

Persze a saját ötlet sem jelent automatikus sikert. Elég Kalamárnál maradnunk. Míg a Barátok közt a rendszerváltás utáni hazai tévézés egyik sikertörténete (üzleti értelemben mindenképp), a Bátrak földjének – bár impozáns kísérlet volt magyar kosztümös sorozat létrehozására – egy évad után nem lett folytatása (habár a félmilliói körüli nézettség azért nem olyan rossz).

Az új sorozat címe „…a szomszéd tehene” telitalálat. Túl azon, hogy a furcsa, mondhatni „unortodox” írásmód figyelemfelkeltő, valami mélyen magyar húrt pendít bennünk, de nem az üres, melldöngetős értelemben.

A „dögöljön meg a szomszéd tehene” mentalitást mindannyian ismerjük, sokan voltunk elszenvedői vagy épp elkövetői, és tökéletesen szimbolizálja azt, amit szebben úgy szoktak mondani, „a turáni átok”: a széthúzást, amit az én életemben még sosem járattak annyira csúcsra, mint az utóbbi 10-12 évben.

Az alapsztori nagyon egyszerű: Laci (Csizmadia Gergely) és Béla (Pavletits Béla) gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Együtt nőttek fel, együtt voltak katonák, egymás mellett laknak egy lakóparkban, és az első epizódban együtt ünneplik meg gyerekeik érettségijét.

A rafkós Laci egy fitnesztermet üzemeltet, a kicsit „nerd” Béla pedig saját könyvelőirodáját vezeti. Az idillnek azonban hamarosan vége lesz, mert közéjük áll a pénz. Laci – aki látszólag menő üzletember, valójában egyik napról a másik napra élő link szerencsevadász – ugyanis uzsorahitelt vett fel, hogy új gépeket vehessen a konditermébe. A tartozása lejárt, hárommillió forintot kellene kifizetnie egy rejtélyes maffiózónak (Maday Gábor játssza, és máris az egyik kedvencem lett a műsorból), aki az ujja levágásával fenyegeti Lacit.

Laci kétségbeesésében Bélához fordul segítségért, aki erkölcsi támogatásáról biztosítja gyerekkori pajtását, de pénzt nem ad neki. Ennek két oka is van. Egyrészt valószínűleg sejti, hogy sosem látná viszont azt a pénzt, másrészt lánya, a harcos környezetvédő Nórit épp felvették Izlandra egy aktivistaképzésre, ami súlyos pénzekbe fog kerülni. Persze mindez csak apránként derül majd ki, a tényleges összeveszésre az első epizódban még nem került sor.

A szomszédháború mindig hálás téma, a Rómeó és Júliától a Szomszéd nője mindig zöldebbig sok változatban találkozhattunk vele. Hogy Kalamárék mit hoznak ki belőle, az még eztán derül ki, de az indítás ígéretes.

Először is, …a szomszéd tehene remek színészgárdával dolgozik. Be kell valljam, az első pillanatokban megijedtem. Amikor a bevezetésben Laci és Béla harci díszekben, íjjal és csúzlival felfegyverkezve összefeszül – előre vetítve a későbbi viszályt – az a honi kabaréjátszás legsúlyosabb pillanatit idézi, de szerencsére a továbbiakban ez nem köszön vissza.

A magyar vígjátékjátszás egyik átka ugyanis, hogy sokan összetévesztik a vicces színészkedést a ripacskodással.

Ami vélhetően elsősorban a rendezőn és/vagy a produceren múlik. A színészek többnyire azt hozzák, amit kérnek tőlük, és amikor egy sorozat összes színésze karikatúrát játszik, ott gyanítható, hogy a koncepció ment félre.

Itt nem tolták túl a játékot. Bár a sorozat leginkább humoros szappanopera, nincs idétlenkedés, vicces pofát sem vágnak, és nem esnek át a ló túloldalára sem, nincs az az érzés, mint a Barátok közt – vagy akár anno a Szomszédok – kapcsán, hogy az alkotók még sosem láttak – és hallottak – embereket beszélni.

Rosszat igazán senkire nem tudnék mondani. A színészek többsége olyan művész, aki innen-onnan ismerős lehet, de még nem vált igazán nagy névvé, nem találkozhatunk velük celeb vetélkedőkben, és nem írtja meg a bulvársajtó, ha megözvegyül a kiskutyájuk.

Akit kiemelnék, az Ficzere Béla, aki Laci barátját, Richárdot alakíja, és aki a Lacihoz hasonlóan simlis, dörzsölt fickónak tűnik, de vele ellentétben sikeres. Ficzere A pacal ideje című önálló estjében is bizonyította, hogy milyen sokoldalú.

A másik a Nórit játszó Antóczy Dorottya, akit fura volt a Sirály Másája után érettségiző lányként látni, de remekül megoldotta. Az általa játszott karakter egyébként is az egyik leizgalmasabb. Rajta keresztül bejön a sorozatba a környezetvédelem témája, ami fontos.

Kérdés, milyen irányba viszik majd, hiszen nagyon vékony jég úgy megmutatni a harcos környezetvédelem humoros oldalait, hogy ne gúnyoljuk ki magát az ügyet.

A Lacit alakító Csizmadia Gergely arca ismerős lehet a korombélieknek. A Jóbarátok sikerét megirigylő – rövid életű – Tea című TV2-ős sitcom egyik főszereplője volt, majd az All You Need is Love – Ha Te is akarod című párkereső show házigazdája volt. A Bélát alakító Pavletits Béla ezzel szemben leginkább akkor lehet ismerős, ha valaki látogatja a Pesti Magyar Színház előadásait.

Laci feleségét, Sárát, vagyis Kovalik Ágnest a Radnóti és a József Attila Színház mellett láthattuk mindenféle sorozatokban filmekben (Tea, Fapad, Jóban-rosszban). A másik feleséget, a pszichológusként dolgozó Verát Lapis Erika alakítja, a tatabányai Jászai Mari Színház színművésze.

A folytatásban feltűnik majd Fodor Zsóka is, és ha már Barátok közt, egy rövid villanásra Lóránt Krisztát is láthattuk.

Érdemes egy esélyt adni a szériának, már ha kedveli valaki a napi sorozatokat. Nem olyan csöpögős, mint a legtöbb szappanopera, és nem bombáz bosszantó klisékkel – legalábbis egyelőre. Nem ígér sokat, de azt hozza. Szórakoztató, esti kikapcsolódásnak mindenképp megteszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk