KULT

A nagyzolás átkának örökbecsű görbe tükre – 90 éve mutatták be a Hyppolit, a lakájt

Az első magyar hangosfilm túlélt mindent, de több szereplőjének szomorú sors jutott.


Vannak olyan vígjátékok, amelyeket az ember akár több tucatszor is megnézhet, már kívülről fújja a poénokból lett szállóigéket, és mégis képes újra meg újra szívből nevetni rajtuk. Mindenkinek megvannak e téren a maga klasszikusai: nálam a Botrány az operában a Marx fivérekkel, a Van, aki forrón szereti, a Fogd a pénzt és fuss! Woody Allentől, Jiri Menzel Sörgyári capricciója, a két „dühbe jövő” film Bud Spencerrel és Terence Hill-lel, míg a magyar mozitörténetből A tizedes meg a többiek, A tanú és mindenekelőtt a Hyppolit, a lakáj.

Székely István örökbecsű komédiáját 90 éve, 1931. november 27-én mutatták be az Erzsébet körúti, a New York kávéházzal szembeni Palace (később Bástya) moziban.

Halhatatlanságát nem csupán az biztosította, hogy ez volt az első teljes egészében hangosfilm Magyarországon, hanem a remek szöveg, a legendás színészek, és nem utolsósorban a ma is köztünk járó figurák, a napjainkban sem kihalt viselkedési formák kacagtató bemutatása.

„Ismerem ezt a csengetést. Az anyád… azanyád…”, „Teniszezni vele, az is egy sport? Jöjjön velem alsózni, ha mer”. „Majd ibolyával meg kökörcsinnel fogom enni ezentúl a liba sültet”. „Hippodrom”. „Hogy én a saját marhapörköltem tiszteletére szmokingot vegyek föl? Soha!” „Mimi. Mi Mimi?” „Lazac. Érdekes, egy hónappal ezelőtt ez nálunk még cékla volt.” „Én minden körülmények között voltam az operában.” „Pá, kis aranyom, pá – és leszúrta”. „A hagymához is hagymát eszem”. És lehetne végig sorolni az egész, alig több, mint 70 perces, mai szemmel is pergő, remekül vágott filmet.

A Hyppolit, a lakáj tulajdonképpen egy, a kor ízlésének megfelelő romantikus komédia.

Újgazdagék a még nagyobb üzlet reményében férjhez adnák lányukat egy helyi potentát szépnek nem mondható, ám kissé gügye unokaöccséhez, a lány azonban cégük sofőrjét szereti, akit a mama, hogy ne keresztezze a házassági terveket, elbocsát. A szerelmesek azonban több félreértés és bonyodalom után mégis egymásra találnak, és a sofőrről is kiderül, hogy valójában mérnök. A film igazi sodrását azonban az úrhatnám sznobbá lett asszony, és a flancos életnél a dalárdás-sörözős-kártyás haverokat többre becsülő, a felfogadott előkelő modorú inassal az első perctől kibékíthetetlen ellentétben álló férjének csatája adja, amelynek a végén botrányba fulladt eljegyzési estély után az addig többszörösen „elnyomott” férfi fellázad az „új rend” ellen, és csakazértis áldását adja a fiatalokra.

Persze még ez is kevés lett volna az üdvösséghez, de olyan alkotógárdát hoztak össze rá, ami garantálta a sikert: Székely István rendezőnek a kor sikeres kabarészerzője, Nóti Károly írta filmre Zágon István darabját, aki egyébként a Vígszínház dramaturgja volt. A dalbetétekről Eisemann Mihály, az Egy csók és más semmi, valamint a Fekete Péter ma is közkedvelt operettek szerzője gondoskodott, így vált örökzölddé a Köszönöm, hogy imádott, és a Pá, kis aranyom, pá… A filmet a korai magyar hangosfilm legkeresettebb operatőre, Eiben István fényképezte, akinek később olyan filmeket is köszönhetünk, mint a Mágnás Miska, vagy a Dollárpapa. Még a segédrendező is nagy név: Benedek László, aki az 1950-es években elkészítette az egyik leghíresebb motorosfilmet, A vad címmel, Marlon Brandóval a főszerepben.

A vásznon pedig a két pillér Kabos Gyula Schneider Mátyás fuvarozási vállalkozója és Csortos Gyula Hyppolitja.

Kabos Gyula azon kevés színészzsenik egyike volt, aki bármilyen filmet el tudott a hátán vinni. Amikor manapság vetítik a tv-ben a 30-as évek sok, mi tagadás, blőd vígjátékát, leginkább azok nézhetők, amelyekben Kabos játszik, sokszor csak az ő jeleneteire emlékszik az ember.

Egyetlen arcrándulással, kiejtett félmondattal, hangsúllyal, kuncogással képes volt figurát teremteni, nem is szólva testbeszédéről. Elég csak a Hyppolit-beli első jelenetére gondolni, amikor megcsörren a telefon, és felveszi.

Abban a szinte észrevétlenül összegörnyedt testtartásban minden benne volt, amit egy semmibe vett, megfélemlített ember érez. Később ennek már tragikus éle lett a Lovagias ügyben, a Papucshősben vagy a Döntő pillanatban – itt már nemcsak a karakter rettegett, hanem a színész is… De ugyanilyen sokatmondó, amikor a „szupéra” készülve már rohanna korgó gyomrára hallgatva, de az inas szigorú pillantására visszasunnyog a felesége mellé… Róla elhisszük, hogy neki a szabadság netovábbja az lesz, ha majd ingujjban két késsel eheti a halat…

Közhely, hogy egy poénnál nem mindegy, hogy ki mondja, és hogyan mondja – Kabos a maga védjegyként viselt hebegésével, találó hanglejtéseivel, mimikájával képes a legnagyobb hülyeséget is hitelesíteni. Éppen ezért voltak egykori filmjeinek remake-jei bizonyos értelemben lehetetlen vállalkozások, hiszen azokhoz a bemondásokhoz Kabos kellett…

Csortos Gyula a valóságban kora egyik legelegánsabb színésze volt, de legalább ennyire elhíresült botrányairól, fényűző életmódjáról és nemegyszer már-már gőgösnek ható, de nagyon találó kijelentéseiről. A sokoldalú művész rendkívül igényes volt a színpadon önmagára és színésztársaira, nehezen tűrte a felszíneseket, még kevésbé a tehetségteleneket. A 27 évi grófi szolgálatból jött Hyppolitja telitalálat, már az, ahogy bevonul bőröndjeivel, bejelenteti magát az egészből mit sem értő kocsissal, Tóbiással, majd felteszi monokliját. Tökéletesen uralja a helyzetet és saját érzelmeit, senki nem mer neki ellentmondani, miközben ő maga mélységesen megveti felkapaszkodott, legjobb esetben is félművelt gazdáit. (Az ő figurája éled újra bizonyos fokig A Tizedes Major Tamás alakította Albert komornyikjában). Csortos mindössze egyszer esik ki a szerepéből: amikor Kabos a szemébe vágja, hogy mi lesz ezentúl másképpen, ő sem bírja ki egy jóízű mosoly nélkül.

És ki is lehetett volna a jóképű, talpig becsületes szerelmes férfi más, mint Jávor Pál?

Az utókornak nem adatott meg, hogy a 30-as évek férfiideáljának igazi tehetségét színházi alakításaiból megítélhesse. Filmen legtöbbször a nők fess bálványát kellett játszania, megjelenésével, eltökéltséget sugárzó járásával, később angolosan nyírt bajuszával divatot teremtett. Csak ritkán mutathatott meg valamit drámai erejéből, mint például a Két fogolyban, vagy a Halálos tavaszban, de a vígjátékokban is lehetett sármjára építeni. A Hyppolitban az ő Benedek Istvánja a konfliktusok egyik oka, de végül ő lesz az, aki végül könnyedén megoldja a rendkívül kínos helyzetet.

Gózon Gyula is felejthetetlen alakja a filmnek. Ő az ifjú Makács, a városi tanácsos unokaöccse, aki reménytelenül udvarol Schneider Terkának, és ugyanilyen reménytelenül próbál szellemesnek látszani. A film egyik csúcspontja Kabossal előadott duettje, amikor Schneidernének be akarják adni, hogy előző este az operában voltak: Gózon lelkendezéseire Kabos egyre kétségbeesettebb némajátékkal reagál, de partnere nem veszi a lapot. De emlékezetes a nagy darab, jóhiszemű, gazdáival - Hyppolittal szemben - szolidaritást vállaló Tóbiás szerepében Szenes Ernő, egy jelenetben feltűnik a magyar mozi leghíresebb epizodistája, Maklári Zoltán, és Herczeg Jenő, a kabarék első Hacsekje, Komlós Vilmos partnere.

A nők közül pompás alakítást nyújt Haraszti Mici, mint a férjén uralkodó, végül saját fennhéjázása áldozatául eső Schneiderné, különösen hiteles a fogyókúra okozta szenvedésében. Ez volt a legmaradandóbb filmszerepe, akárcsak a kissé hűvös Terkát játszó Fenyvessy Évának. Az artistából lett Erdélyi Micit viszont a dögös, szókimondó bártáncosnő Mimi után szinte beskatulyázták ebbe a szerepkörbe.

.

Bár a Hyppolit túlélt minden rendszert és divatot, sőt, 2000-ben bekerült minden idők legjobb 12 magyar filmje közé, szereplőinek többségéhez nem volt kegyes a sors. Kabos Gyula és Székely István 1938-ban a zsidótörvények elől Amerikába menekültek.

Kabos három év múlva szó szerint belehalt a számkivetettségbe, szívroham végzett vele alig 53 évesen. Székely legalább a 70-es években hazalátogathatott, hogy megrendezze egykori sikerfilmje, a Lila ákác új változatát. Szenes Ernő Buchenwaldban halt meg. Az életben is tisztességes, zsidó felesége mellett mindvégig kitartó Jávor Pál a halál torkából menekült meg a sopronkőhidai fegyházból, ahová a nácik hurcolták.

Miután a háború után itthon mellőzték, „elavultnak” tartották stílusát, az Egyesült Államokban próbált szerencsét, kapott néhány kis szerepet, de végül 1957-ben hazatért – meghalni. Csortos Gyula csak néhány hónappal élte túl Budapest ostromát. Erdélyi Micit a háború után egy igazoló bizottság parancsolta le a színpadról és a filmvászonról. Gózon Gyula, akinek legjobb barátja Kabos volt, túlélte a vészkorszakot – egy rajongója bújtatta, akit később nyilas háborús bűnösként kivégeztek - és a felszabadulás után még közel két évtizedig játszotta a karakterszerepeket és a filmvásznon is kapott néhány szerethető figurát. Gózon 87 évet élt, nála több a Hyppolit szereplői közül csak Fenyvessy Évának jutott, aki 2009-ben halt meg 98 éves korában, és még jelen lehetett a film digitálisan felújított változatának díszbemutatóján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk