A legsötétebb óra: Gary Oldman már nagyon szeretne egy Oscart
A nemzetközi sajtó Oscar-baitnek, vagyis Oscar-csalogatónak csúfolja azokat a filmeket, amelyeknek kimondva-kimondatlanul az az egyedüli célja, hogy a minőségre való tekintet nélkül minél több díjat bezsebeljenek az alkotóknak. Ezeknek a filmeknek a bemutatóját direkt a fesztiválszezonra időzítik, hogy a díjátadókon még élénken éljenek az emlékezetünkben, és olyan hatásvadász témákra összpontosítanak, amelyekkel szégyentelenül kiszolgálják az Akadémia által képviselt ízlésvilágot.
Kár lenne tagadni, hogy Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés) legújabb filmje, A legsötétebb óra is ebbe a kategóriába tartozik. Ahogyan az is kétségtelen, hogy nemsokára már csak
úgy fogunk rá emlékezni, mint a filmre, amelyért az agyonmaszkírozott Gary Oldman végre megkapta a neki kijáró Oscar-díjat.
A legsötétebb óra nagyszabású történelmi presztízsmozi, amely 1940-be kalauzol el bennünket, és Winston Churchill történetét mutatja be miniszterelnöki kinevezésétől kezdve egészen a Dunkerque-i csatáig és a La Manche csatorna partján ragadt brit katonák kimentését célzó Dinamó hadművelet végrehajtásáig. Ugyanezt az ütközetet dolgozta fel a nyár egyik sikerfilmje, Christopher Nolan Dunkirk-je, míg azonban Nolan a parton veszteglő katonák szemszögéből mutatta be az eseményeket, és a tőle megszokott szenvtelen mérnöki precizitással nyúlt a témához, addig Joe Wright filmje Churchill fejlődéstörténetét állítja középpontba, és érzelmes tanmesét tár a szemünk elé.
Ennek a mesének pedig – mondanunk sem kell – Gary Oldman a fő attrakciója, aki teljességgel felismerhetetlen a tonnányi műanyag alatt, mégis a tőle megszokott profizmussal hozza a brit bulldogot,
aki mindössze néhány hét leforgása alatt vált nem különösebben kedvelt miniszterelnökből valóságos nemzeti hőssé. Hálás szerep, pontosan az, amiért Oscar-szobrocskákat szokás osztogatni egy olyan művésznek, akinek a közvélekedés szerint már rég kijárt volna ez az elismerés.
Hiába azonban Oldman jutalomjátéka, A legsötétebb órára a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy fontos film lenne. Még ha el is tekintünk attól az aprócska ténytől, hány életrajzi film is készült már erről a legendás alakról (ezzel egyidőben is készült egy, Brian Cox-szal a főszerepben), akkor is el kell ismernünk, hogy Oldman alakításától eltekintve Wright filmje nem sok mindent tud felmutatni.
Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy A legsötétebb óra rossz film lenne, éppen csak azt, hogy felejthetően átlagosra sikeredett.
Ilyen kellemesen sziruposra vett, történelmi köntösbe bújtatott Oscar-csaliból láttunk már jó párat,
elég csak az ezzel szinte egyidőben játszódó, 2010-es A király beszédére gondolnunk, ami még a legjobb film díját is bezsebelte.
Apropó szirup: ahogy már említettem, A legsötétebb óra egy néhány hetes periódust mesél el Churchill életéből, amikor a miniszterelnöknek el kellett döntenie, hogy enged-e a nyomásnak, és belemegy a Hitler által diktált béketárgyalásokba, vagy sem. Akik kijárták a nyolc általánost, azok tudják, mi lesz a dolog végkimenetele, az azonban a film szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogyan jutunk el idáig.
Mert itt hibádzik leglátványosabban az olajozott "hollywoodi" gépezet. Anélkül, hogy minden poént lelőnénk, a film érzelmi csúcspontján Churchill metróra száll, hogy ott ossza meg kételyeit az utca embereivel. Jellegzetes zsebkendőért nyúlkálós jelenetről van szó, amely annyira jellemző a nagyszabású Oscar-várományos mozikra. A katarzis mégis elmarad, mert az eddig egyébként meglepően mértéktartó film átcsap egy olyan mértéktelen hatásvadászatba, amitől az egész jelenet nevetségessé válik. Ha kevésbé szépen akarunk fogalmazni, A legsötétebb óra ezen a ponton átmegy „full kreténbe”: két pillanat sem telik el, és
a metró utasai nemtől, bőrszíntől, kortól és osztálytól függetlenül egymásba kapaszkodva sírnak a miniszterelnökkel.
Tipikusan az a jelenet, amikor az ember el sem hiszi, amit lát. Kár a filmért, de legalább Gary Oldman örülhet az Oscarnak, amit a nemzetközi sajtó már most előre odaítélt neki.
A film előzetese:
