KULT

A legjobb magyar lemezek 2014-ben

Szubjektív lista a tavalyi évben megjelent, szerintünk legemlékezetesebb magyar albumokról.


Listákat írni elég nagy divat, különösen az év végén folynak a csapból is a mindenféle pontokba szedett évértékelések. Én már ötödik éve gyűjtöm össze mindig a szerintem legjobb magyar lemezeket, és rendszerint azt is el szoktam mondani, hogy nagyon erős volt a mezőny. Nos, idén annyira igaz ez, hogy most először bármennyire is próbáltam, nem bírtam 10-re leszűkíteni a szóba jöhető albumokat. Végül megemeltem 12-re a létszámot, így is nehéz volt, de valahogy azért sikerült. Következzenek ezek abc-sorrendben, mindegyiket meg is lehet hallgatni a közbeékelt képre/lejátszóra kattintva.

...and Friends – Látom, ha hiszem

Müller Péter a hazai underground legendás alakja, aki előbb az URH és a Kontroll Csoport, majd a Sziámi zenekar frontembere volt évekig. Miután a csapat Gasner János gitáros halála miatt feloszlotlemez14_andfriends.jpgt, egy ideig a Joy Division dalokat játszó Isolated élén láthatta a közönség, de ez a formáció se bizonyult tartósnak. A Sziget fesztivál hagyományos záróbulijain fellépő zenészekből viszont összekovácsolódott egy stabil együttes, amely stílszerűen az …and Friends nevet kapta, hiszen leginkább Péter barátaiból állt össze. A gitáros-zeneszerző Kirschner Péter vezetésével folyamatosan születtek az új dalok, amelyekből idén tavaszra lett kész lemez.

A Látom, ha hiszem úgy lett hamisítatlanul „Sziámis”, hogy közben több ponton újított. A hangszerek között megjelent a hegedű, ami rengeteget ad hozzá az összképhez. Vokalisták nincsenek rajta (szerintem nem is hiányoznak), van viszont több közreműködő énekes: Dorogi Péter a nyitó Ködsétában, illetve Takáts Eszter az Angyalduettben, mindkét szám zseniális lett. De a többi is nagyon erős, nem is tudnék kedvenceket felsorolni róla, az egész jó úgy, ahogy van.

Bogoz – Azt hiszem, mégis viszem a szívem

lemez14_bogoz.jpgA Bogoz első nagylemezét már tavaly decemberben is elő lehetett rendelni, hivatalosan azonban csak február végén jelent meg. Bemutatkozásukban nemes egyszerűséggel annyit írnak magukról, hogy könnyűzenét játszanak. Ha szűkíteni akarnánk a kört, a lendületes pop-rock áll legközelebb a valósághoz. Az album szerkezete kronologikus jellegű, nagyjából összegzi a trió eddigi munkásságát.

Bár frontemberük, Balogh „Csé” Csaba énekhangjának tisztaságán talán lenne még mit csiszolni (ezt nem lehúzásból, inkább konstruktív kritikaként írom), így is akad jó pár fülbemászó dal a repertoárban, például a nyitó Én csak azt szeretném, a Nekem így jó, a Jótevő, vagy a Petőfi rádiót is megjárt Két részünk. Összességében megérdemelt helye van a listán.

Gyík zenekar – Gyík zenekar

A Gyík zenekar bemutatkozó albuma szintén kronologikusan épül fel: olyan sorrendben kerültek rá a dalok, lemez14_gyik.jpgahogy megírták és felvették őket, illetve ráadásként egy remix is helyet kapott rajta. A lemez Dióssy Ákos segítségével készült 2012 és 2014 között, a csapat eddigi munkásságának összegzéseként. Műfaját tekintve akusztikus hiphop, a hangzást leginkább a Dub Fx által ismertté tett looper pedál dominálja – ezzel rögzítik élőben a beatbox és ütőhangszeres sávokat, majd gitároznak rá ketten.

És ehhez adódnak hozzá Nagy Viktor nagyon jól eltalált, szellemes és sokszor elgondolkodtató szövegei. Tulajdonképpen maga az együttes is hiánypótló színfolt a hazai mezőnyben, amit ez az önmagukról elnevezett lemez is bizonyít. A remek rajzolt borítóért, amely Lakatos István munkáját dicséri, külön pluszpont jár. (Egy korábbi interjúért KATT IDE.)

hiperkarma – konyharegény

Ez a lemez volt a legnagyobb meglepetés idén: a hiperkarma rajongóinak többsége (köztük én is) alighanem letett már róla, hogy valaha meg fog jlemez14_hk.jpgelenni, amikor mégis így lett. Az egész természetesen Bérczesi Róberten múlott, aki végül csak összeszedte magát, és bevállalva a többhónapos kényszergyógykezelést, leszámolt több mint egy évtizede tartó kábítószer-függőségével. Azóta olyan, mintha kicserélték volna, ráadásul sokkal megfontoltabban áll hozzá zenei pályájának folytatásához, mint 2011-es rövid életű visszatérésekor tette.

Koncertet is csak azután hirdettek meg, hogy végre valahára rögzítették a 11 éve húzódó harmadik albumot, a hagyományos halloween-i buli után pedig tavasszal lesz legközelebb fellépés. Egyszóval minden jel arra mutat, hogy végre hosszútávon is kibontakozhat a Bérczesiben rejlő hihetetlen tehetség – lesz mit bepótolnia, annyi biztos. Magáról a lemezről többet nem is írok, korábban már megtettem részletesen. Legyen elég annyi, hogy kitüntetett helye van a listán.

Intim Torna Illegál – Mindenkinek igaza van

Az összes magyar zenekar közül jó eséllyel az Intim Torna Illegált ismerem legjobban, hiszen azóta követem alemez14_iti.jpg tevékenységüket, amióta léteznek – tehát immár öt éve. Novemberben megjelent harmadik albumuk kapcsán is írtam egy részletes elemzést, így most csak a legfontosabb okokat veszem sorra, ami miatt joggal került be ebbe az összeállításba. Egyrészt tele van jól táncolható bulizenékkel, tehát tökéletesen betölti azt a feladatot, ami az egész együttes tulajdonképpeni lényege. Azonban mégsem "megúszós", mint ebben a műfajban sokan: zeneileg és szövegek terén egyaránt érzékelhető az előrelépés az előző lemezekhez képest, érezni hogy volt vele munka.

A Kísérlet totális rockolása után újra kerültek rá lazább hangszerelésű, akusztikus dalok, sőt a Parazéróban van rapbetét is Nádasdi Janótól, ami rendszerint a Kedvenc mindenemet is a koncertek csúcspontjává teszi. Érzékletes példa, hogy a nyár végén közzétett Örökké című számot a novemberi lemezbemutatón szó szerint teli torokból üvöltötte a közönség. Ennek alapján több mint valószínű, hogy a februári születésnapi bulin már az album teljes anyagával ez lesz a helyzet. (Meghallgatható itt.)

Kiscsillag – Szeles

A Kiscsillag tavasszal megjelent negyedik albuma éles koncepcióváltást hozott magával az addigiakhoz képest. Lovasi András elmondása szerint kezdett kényelmetlenné válni számukra az a kép, amit addig sugároztak magukrlemez14_kcs.jpgól – vagyis negyvenes férfiak vicceskedő hobbi-garázsrockzenekara –, ezért feltett szándékuk volt, hogy komolyabbra veszik a figurát. A Szeles tényleg ezt bizonyítja: nyoma sincs rajta az előző lemez néhol valóban elég sekélyes szövegeinek és a jól megszokott ikergitáros hangzásnak. Ehelyett túlnyomórészt lassabb, mély mondanivalóval rendelkező dalokat kaptunk, amelyekben nem egy aktuálpolitikai áthallás is előfordul. Erős kordokumentum 2014 Magyarországáról, annyi biztos.

Bár elsőre szokatlan volt, de többszöri újrahallgatás után egyértelmű, hogy a zenekarnak ez az irányvonal is jól áll. Ráadásul év elején az általam egyik legtehetségesebbnek tartott hazai zenész, Császári Gergely is csatlakozott hozzájuk billentyűs-gitáros-vokalistaként, ami az élő megszólalást is felturbózta. Ózdi Rezső helyét pedig ősszel az alig 22 éves Erős Márton vette át, így borítékolható, hogy hosszútávon is kitart majd a fiatalos lendület.

Manőkken Proletárz – Szívbemarkoló

A Manökken Proletarz háza tájáról nem érkeztek túl biztató jelek az utóbbi időben: 2012 elején teljesen átalakult lemez14_mapez.jpga felállásuk, kivált a zenekar legmarkánsabb arca, a basszusgitáros Karva (itt most a külső megjelenésre célzok), valamint dobost is cseréltek. Bár már az év közepén újra koncertezni kezdtek, mindezt csak nagyon esetlegesen tették – hónapok teltek el az egyes bulik között, sőt többet az utolsó pillanatban le is mondtak. Ilyen előzmények után jelent meg most ősszel a Szívbemarkoló című album, ami rácáfolt minden negatív várakozásra. Ugyanis nemcsak saját életművükön belül lett az eddigi legerősebb anyag, de szerintem a teljes idei magyar merítésből ezt hallgattam meg legtöbbször az elejétől a végéig.

FONTOS: ez a lejátszó alapesetben csak 30 másodpercet enged meghallgatni, a korlátozás feloldásához be kell jelentkezni a deezer.com-on, Facebook-azonosítóval is lehet. Utána frissítsd, és menni fog az egész.

Egyszerűen megunhatatlan, zeneileg és szövegek terén is hiba nélküli. A bónusz, hogy pendrive-on adták ki, ami eddig talán csak a Belgának jutott eszébe pár éve, pedig így belegondolva nem is értem, miért nem él mindenki ezzel a megoldással. És végre újra rendszeresen koncerteznek, nyár óta legalább nyolcszor biztos játszottak. Egy szó mint száz, nekem ők az idei év legpozitívabb csalódása (jó, mondjuk a hiperkarma mellett), és nagyon bízom benne, hogy jövőre sem fullad ki a dolog. (A lemez bemutatásáért KATT IDE.)

Nemereszt – Fújják, zúgják

Az Illuzio zenekar 2011-es feloszlása után a tagok két formációban folytatták, amelyek közül a Tai Chi Teacher bizonyult termékenyebbnek, fennállásuk ótlemez14_nemereszt.jpga gyakorlatilag minden évben kihoztak egy új anyagot. A másik ágon megalakult Nemereszt pályafutása nehezebben indult be, sokáig énekes-szövegírói gondokkal küzdöttek, míg végül Borza László csatlakozása hozta meg a döntő fordulatot. Ezután a sorra születő dalokból először egy EP-t adtak ki, majd idén tavasszal végre megjelent első nagylemezük is. A Fújják, zúgják remek bluesos-rockos album lett, egyaránt akadnak rajta zúzósabb és slágeresebb számok.

Utóbbiak közül a Fenn a dombon a legerősebb, ami egy tökéletes, jó értelemben vett popdal, simán lehetne rádiós kedvenc (már ha normálisan működnének ezek a dolgok és nem protekcióval). De hasonlóan fülbemászó az Utoljára refrénje is, a csapat másik arcát pedig a pazar riffekkel teletűzdelt Jobb híján, Az Üllőin, vagy a Love on the Beach mutatja meg. Már csak az kellene, hogy koncertezzenek is, mert idén például mindössze két fellépésük volt, ráadásul egyik se Budapesten. (A lemez bemutatásáért KATT IDE.)

Petruska András – Metropolita

Petruska András 2010-ben kezdett szólókarrierbe sokévi zenekarozás után, de eddig csak néhány EP-t adott ki, lemez14_metropolita.jpgelső nagylemeze csak tavasszal jelent meg. De a Metropolita nemcsak ezért volt komoly fordulópont: egyrészt ezen szerepeltek először magyar nyelvű dalok, másrészt igazi konceptalbumról van szó, amelyen a négyes metró megállói elevenednek meg sorra egymás után. A felvételen Andris mellett több vendégzenész (Takáts Eszter, Szokolay Dongó Balázs, Unger Balázs, Temesvári Bence) is hallható, a szövegek írásában pedig a TükeZoo-ból ismert Babarci Bulcsú működött közre.

FONTOS: ez is Deezer-lejátszó, ugyanaz vonatkozik rá, mint kettővel feljebb.

A végeredmény minden szempontból nagyon erős lett, az alapötlet és a megvalósítás is elsőrangú. A kedvenceim talán a vásárcsarnokba kalauzoló Fővám tér, a Cseh Tamást megidéző és rendhagyó klipet is kapott Szent Gellért tér, illetve a panelvilág mindennapjairól szóló Bikás park. Áprilistól decemberig egy országos turné is lezajlott erre a repertoárra építve, a beszámolók alapján mindenhol nagy sikert aratva. Ha minden igaz, már a folytatás is készül, úgyhogy fel van adva a lecke: ezt kell felülmúlni... :) (A lemez bemutatásáért KATT IDE.)

Szabó Balázs Bandája – Élet elvitelre

Ha valamire lehet mondani, hogy meghozta a régóta várt és megérdemelt áttörést, akkor az ez a lemez. Szabó Balázs öt éve egyengeti saját zenekara útját, amiben volt egy komoly törés is: 2012 elején az összes addigi tagnak búcsút mondott, és új zenészekkel lemez14_szbb.jpgkezdett tiszta lapot. Ezzel párhuzamosan pedig felmondta bábszínészi állását, hogy minden erejével a banda felfuttatására koncentrálhasson. Bátor és kockázatos lépés volt, de utólag kijelenthető: megérte. A csapat népszerűsége folyamatosan növekedett, koncertjeiken egyre többen lettek, igazán nagyot viszont nagyjából egy éve robbant a dolog. Ekkor került sor első teltházas bulijukra a Gödör klubban, majd miután idén márciusban kijött az új album, már nem volt megállás.

Tavasszal az A38 hajót, ősszel az Akvárium 1500 fős nagytermét töltötték meg (előbbit kétszer is egymás után), a kettő között pedig a teljes fesztiválszezonban útón voltak, többnyire a legjobb időpontokban fellépve. Nem csoda, hiszen az Élet elvitelre tényleg első hallásra „berántja” a hallgatót. A francia betéttel felturbózott Hétköznapi vált róla a legnagyobb slágerré (ez sem akármilyen dolog), de egytől egyig nagyon erős dalok sorakoznak rajta. Hiába lett hatalmas divat a népzene és a könnyűzene ötvözete, igazán jól és hitelesen csak kevesen csinálják. Nos, Szabó Balázs Bandája a ritka kivételek közé tartozik.

Szekeres András – Holnapután

Szekeres András zenei karrierje jó ideje kétpólusú: egyrészt immár 20 éve a punk-rock alapvetés Junkies lemez14_szekeres.jpgfrontembere, de emellett a dallamosabb, populárisabb zenék iránti vonzalmát sem titkolta soha. Ezt sokáig a Stereomilk zenekarban élte ki, akikkel két albumot jelentetett meg (a második szintén felkerült az akkori toplistámra). A formáció azonban tavaly belső ellentétek miatt feloszlott, így a frontember úgy döntött, további ötleteit saját neve alatt valósítja meg. Ennek eredménye a Holnapután című szólólemez, ami tulajdonképpen csak nevében az, hiszen a dobot leszámítva zenekaros felállással rögzítették, és a dalszerzésben is voltak közreműködők.

Stílusában maradéktalanul továbbviszi a Stereomilk irányvonalát, végig fülbemászó és slágeres hangzás jellemzi. Talán az Úgyis Isten tudja jobban, a Legyél nekem szép, illetve a Legalább szólnál című dalok a legemlékezetesebbek róla, de a Hogy egyben legyek és az Ennyit ért is tök jó. Élőben Szekeres András és zenekara néven szólal meg, a további tagok a hiperkarma-gitáros Sztivi, a Manökken Proletarz dobosa, Czakó Dániel, valamint a főként produceri munkáiról ismert Somogyvári Dániel. Az új dalok mellett a régi repertoárból is többet műsoron tartanak, így akinek az bejött, ebben sem csalódhat.

Vasárnapi Gyerekek – Gyere át

Darvas Benedek az egyik legkülönlegesebb egyéniség a magyar könnyűzenei színtéren. Tipikusan olyasvalaki, aki minden egyes alkalommal meghal a szlemez14_vgy.jpgínpadon: akkora átéléssel és ösztönösséggel adja elő magát, hogy az még a passzív szemlélőkben is képes katarzist előidézni. Tavaly óta az Európa Kiadónak is tagja, leginkább mégis saját projektjében, a Vasárnapi Gyerekekben mutatja valódi arcát. Nem meglepő, hogy a zenekar élőben működik igazán (a múltkori koncerten például húszpercesre(!) nyújtották el az egyik számot, mégse volt unalmas), de tavasszal megjelent második lemezük is jól átadja az életérzést.

A Gyere át! a ’80-as évekbeli underground hagyományokból építkezik, mindazonáltal van egy teljesen egyedi, saját íze. Vegyük például a Hajnal című dalt, amiben konkrétan végig ugyanaz a négy szó ismétlődik, de az egésznek olyan a hangulata, hogy fel sem merül a mondanivaló hiánya. Nagy megfejtést nem akarok írni erről az egészről, hiszen ahogy mondtam, az egésznek a spontaneitás és az ösztönösség a lényege. Hallgassátok végig és pláne nézzétek meg élőben, szerintem ki fog derülni, mire gondolok. (Egy korábbi interjúért KATT IDE.)

Ti mivel egészítenétek ki a listát?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk