KULT

A Király kicsit meztelen, de mi így szeretjük – A harmadik rész után derül csak ki igazán, milyen sokat vállal a Zámbó Jimmy-sorozat

A Királyt nem csak azoknak ajánljuk, akik rajongtak a legendás énekesért. Sőt talán nekik kevésbé. Kritika.


Mindenki gondoljon vissza, mi volt a leggyakoribb mondat, amit életében Zámbó Jimmyről hallott. (Ha éppen nem ő maga mondta róla.)

„Bevallom, a zenéi nekem nem tartoznak a kimondott kedvenceim közé, de azt el kell ismerni, hogy volt hangja!”

Ismerős? Persze, hogy az, nem csoda, hogy az RTL saját készítésű életrajzi sorozatában is kimondatják ezt az alkotók a Király rejtélyes halálesetével foglalkozó nyomozóval. Ráadásul rögtön az első részben.

Mert A Király már az első epizódban 2001 januárjára, a végzetes napra ugrik, miután bemutatta a legelső próbálkozásokat a füstös kocsmákban és az eggyel feljebb lépést a testvére által üzemeltetett Casanova bárban. Az időugrások nem zavaróak, sőt a további részekben kifejezetten mélyebb értelmet nyernek, mintegy kirakósdarabokként szolgálva egy amúgy nem túl bonyolult, de mindenképpen érdekes puzzle-höz.

Azt hiszem, viszonylag átlagosnak mondható utat jártam be, miután megtudtam, hogy a kertévés óriás sorozatot tervez készíteni Zámbó Jimmy életéről. Nem tagadom, először felröhögtem, aztán megláttam, hogy Nagy Ervin lesz a címszereplő, és felszaladt a szemöldököm. Bizonytalanság lett úrrá rajtam, nem tudtam, hogy az amúgy remek produkciókban és darabokban játszó színész eljutott az anyacsatornán „már minden szart eljátszik”-kategóriába, vagy épp „tud valamit” a forgatókönyvet és a terveket ismerve, és nagy durranásra készülnek. Aztán jöttek a hírek a Zámbó-család reakcióiról, innentől pedig érdekessé vált a dolog. Majd megérkeztek az első vélemények a szűk szakmai körből, amik meglepő szuperlatívuszokban nyilatkoztak a produkcióról. Az is árulkodó volt, hogy az RTL saját, fizetős streamingplatfromján jelentkezik a sorozattal. (Még ha az első részt tévében is vetítették, az RTL Most-ból RTL Plusz-szá avanzsált felület pedig egy hónapig ingyenes, így lehet ráfűződni többek között a Király történetére is.)

Kell nekünk Jimmy-sorozat? – merült fel sokakban a kérdés Magyarország talán valaha volt legmegosztóbb énekese kapcsán. És most, hogy már több rész is elérhető a produkcióból, a válasz részemről egy elég határozott igen. Egyfelől szerintem nagyon is kellenek a valós eseményeket fikcióval keverő, egyben a korszakot remekül bemutató produkciók (RIP Besúgó...), másrészt pedig az a bátorság és kreatív energia, amit nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg csak a streaming platformok biztosítanak az alkotóknak. Ez esetben:

hozzányúlnak a Jimmy-legendához, utánajárnak, kattognak a fogaskerekeik, a kapott anyagot csavarják, dobálják, formálják – mindezt olyan merészen, hogy simán hozzák az eddig etalonnak számító HBO-s Társas játék, Terápia, Aranyélet vagy a jobb sorsra érdemes Besúgó színvonalát.

És hát nem király már az alapsztori is? Budapest Csikágó negyedéből kiskocsmákba, kiskocsmákból nagy bárokba, bárokból Sportcsarnokokba – a vadkapitalizmus kitörésének kétes ügyeivel, kis- és nagyobbstílű maffiózóival és persze a máig rejtélyes (vagy annak beállított) halállal terhelve. Mindezt soha nem ellenőrizhető nagy sztorikkal, egy legendásan sajátos arcberendezéssel és egy híresen (legyünk finomak) „egyedi” családdal színezve. A Zomborácz Virág által vezetett írói stáb munkáját elnézve ma már inkább vagyok úgy vele, hogy miért csak most jutott eszükbe ezt a történetet képernyőre vinni.

De megtették, és nem is lehetnénk hálásabbak. A Jimmy-sorozat első három része nagyjából minden szinten hozza az egyenletesen magas színvonalat. A forgatókönyvnek köszönhetően

úgy íródik át a mindenki által ismertnek hitt Zámbó Jimmy-kép, hogy a hardcore rajongók számára alapvetően nem sérül a legenda státusza sem.

Csak épp erről a Királyról is kiderül, hogy néha meztelen: egy esendő kisember, aki úgy él a családjáért, hogy ha úgy tartja kedve, azért alapít egy újabbat. Ennek megmutatására pedig nem is találhattak volna jobb színészt az Aranyélet aranyifjújaként berobbanó Olasz Renátónál, aki 30 éves korára meg is kapta élete nagy felnőtt szerepét. Külön trükkös volt a készítőktől, hogy a végsőkig Nagy Ervinnel reklámozták a sorozatot, majd az első részekben Olasszal vitették el a showt. Irtó izgalmas kérdés, hogy hogyan és mikor váltanak majd az idősebb színészre, akit eddig csak néhány másodpercig láthattunk félig kitakarva, egy kórházi ágyon feküdve a 2001-es jelentben.

A főszereplő mellett telitalálatnak tűnik a nyáron A játszmában már nagyot alakító Staub Viktória, aki legalább annyira érett, dinamikus női karaktert alakít Olasz Renátó oldalán, mint tette azt Kulka János mellett. A színészi gárdából személyes kedvencem a három másik Zámbó-testvér. Valószínűleg kicsit szalad a ló a fantáziámmal, de Tihamér (Ötvös András), Árpy (Schruff Milán) és Marietta (Rainer-Micsinyei Nóra) „Imicivel” kiegészülve az én fejemben már simán kaphatnának egy sitcom-szerű spin-off sorozatot is, akár a hetedik kerületi ifjú évekkel. És ott van persze az egyik legfőbb főszereplő, aki meg sem jelenik a képernyőn: Peter Sramek, a konkurens TV2-től átcsábított sztár, aki lélegzetelállítóan (sokaknak bizonyára: szívet melengetően) adja vissza a királyi hangot.

Külön dicséret illeti a képeket: a háttér itt nem olyan hangsúlyos, mint a fentebb már említett Besúgóban volt, ahol a 80-as évek nem csak a környezet volt, de egyfajta főszerepet is játszott. Itt „csak” meg kellett oldani, hogy a néző minden pillanatban a 80-as évek egyszerre szabadabbá váló és mégis fojtóan szocialista környezetében érezze magát, ami az alkotógárdának maradéktalanul sikerült is. Ha őszinték akarunk lenni, talán még kicsit természetesebben is, mint a Besúgóban.

A sorozat egyszerre szól a sztárrá válás lehetőségeiről (és határairól) a későszocializmus Magyarországán, egy legendás énekes viselt dolgairól és magának az országnak a finoman szólva is sajátságos légköréről a nyiladozó, majd berobbanó korakapitalizmus világában. Kultúrcézárokkal (Gyabronka József príma Erdős Péter), maffiózókkal (magyar sorozat, tehát megkerülhetetlenül Anger Zsolttal), és az éjszakai élet sajátos és bohém figuráival. Egyáltalán nem lepne meg, ha valamilyen szinten a politikai élet figurái is feltűnnének a Király mellett.

Mivel a sorozat merészen nyúl Zámbó Jimmy életéhez, és sok erős állítást is tesz, talán azt sem túlzás kimondani, hogy mi, magyarok megkaptuk a saját Koronánkat a Király által. A brit opuszhoz hasonlóan itt is keveredik a valóság az írói fantáziával, itt is emberivé válik a Király, és ha Royal Familynk nincs is, a címlapokról több évtizede ismert Zámbó-család így is kellően szórakoztató tud lenni – messze nem csak Jimmy-rajongóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk