KULT

"A képzelet nyomokban valóságot tartalmazhat" – elolvastuk Lévai Balázs első regényét

A Beállás című 'ponyvarákenrol' egy fiktív zenekarról szól, ám történetükben nyomokban ott van a hazai klubélet és zenekarok is.


Lévai Balázs Beállás című könyve egy Black Sheep nevű fiktív zenekarról szól, akik az egy éves kényszerszünet után, a rehabról frissen és megtérten visszatért frontemberükkel folytatják útjukat, azonban kikötésük, hogy a banda csak akkor mehet tovább, ha a fesztiválszezonra nagyszínpados fellépők lesznek. Na, itt kötheti fel a gatyáját a Beállás főhőse, Puska, az őrületesen pörgő nyelvű, mégis néha picit esetlen menedzser. Aztán bejön egy kis szerelmi szál, egy kis krimi, a lapokon pedig megidézik a Beat On The Bratet, a Sziget nagyszínpadját és a könyv bemutatójának helyet adó Robotot is.

Lévai Balázs sok éven át a Dob+Basszus műsorvezetője, a #Sohavégetnemérős rendezője és forgatókönyvírója, a Fishing On Orfű védőszentje, a Lovasi-könyv szerzője és a Lovasi 50 koncert rendezője, emellett három másik könyv szerzője és több film producere. Nem csoda, hogy a zeneipar és az újságírás határvidékén mozgó szerző végül könyvbe öntötte élményeit, az elcsípett anekdotákat – igaz, azokat addig forgatva, amíg csak találgathatjuk, kiről is szólt valójában a történet. És éppen ez adja a Beállás varázsát – és picit ez a hátulütője is –hiszen míg az elején azt sejteti, hogy most beleshetünk a nagyszínpadok függönyei mögé, a fesztiválok konténeres backstage világába, addig nem lép túl messzire a klasszikus rock kliséktől, mégis erénye, hogy azokat az általunk jól ismert világba helyezi el, így mégis ad egy cseppnyi bennfentes érzést.

LB_portre_2015

A kezdetek

Több, korábban megjelent interjú tanulsága szerint a zenész körökben otthonosan mozgó Lévai Balázs előszeretettel jegyezte le az abszurd történeteket, dumákat, szállóigéket, a könyv kiindulópontja pedig egy olyan story volt, amikor valaki egy koncert után egy csillárral a hóna alatt ébredt fel. Az eredetileg anekdotafüzérként indult könyvből végül, - amikor Lévai a #Sohavégetnemérős filmmel foglalkozott – egy teljes történet kerekedett, ami sokkal jobban megállja könyvként a helyét, mint a lazán kapcsolódó vicces kis anekdoták. Azt elkerülve pedig, hogy egy bennfentes pletykakönyv szülessen, a karakterek masszív turmixok lettek egy kitalált zenekar tagjaiként testet öltve, ám nem teljesen nélkülözve a valóságot. Erre egyébként már a könyv első oldala is figyelmeztet:

„A történet és szereplői a képzelet szülöttei. Figyelem: A képzelet nyomokban valóságot tartalmazhat!”

Ennek megfelelően olvasás közben el lehet játszani a gondolattal, hogy vajon mi, kivel történhetet meg, vagy egyes nevek kire utalhatnak, mint ahogy a Beállás bemutatóján a Supernem frontembere, Papp Szabi meg is jegyezte, hogy „Kösz, hogy leírtad azt, amiről megbeszéltük, hogy nem beszélünk”.

Egyébként már a könyv bemutatója sem volt hétköznapi: a Beállásban is gyakran előforduló Robot szolgáltatta a helyszínt, Lévai Black Sheepes pólóban volt (erről a képzeletbeli zenekarról szól a könyv – szerk.) akit Winkler Róbert faggatott, a könyvből Nagy Ervin olvasott fel, a felolvasások között a Pál Utcai Fiúkból és a Kiscsillagból ismert Lecsó, valamint Pulius Tibor és Czutor Zoltán játszott, mindeközben pedig a bemutatóra érkezők egy pohár ingyen whiskey-re is vendégek voltak.

Lévai Balázs:Beállás c. könyvének bemutatója a Robotban. 2017.11.23. Fotó:Vörös Szilárd

Fotó: Vörös Szilárd

A történet

Tehát a Beállás egy fiktív zenekar nagyszínpadig vezető útját hívatott bemutatni, nem teljesen fiktív, sőt nagyon is ismerős környezetben, ami a hazai klubéletet jelenti, ám picit naivan ábrázolva azt. A ponyvarakenroll azonban ennek ellenére is nagyon szórakoztató, kezdve a tagok, Hegemony, Imi Hendrix, Gúnár, Bozon, Gomez és Jóság érzékletes és roppant humoros bemutatásán át egészen a nagy eszmecserék vagy éppen a Puska fejében lezajló monológok ábrázolásáig, ahol gyakran kapunk rocktörténeti kikacsintásokat és filozofikus eszmefuttatásokat is. Sőt, jut még egy bájos szerelmi és egy bűnügyi szál is a regénybe.

Mégis, a karakterek és a körülöttük zajló események kicsit karikatúraszerű világot tárnak fel és éppen olyan elvetemülten mutatják be a backstage-ek, turnék, fesztiválok világát és a zenészek életét, ahogy a szex, drog, pia, rock and roll vonalon elképzeljük, sőt, néha már annyira halmozza ezeket az összetevőket, hogy ezek a kis magyar valóságba elhelyezve túlzónak és hihetetlennek tűnnek.

Persze, tudjuk, a showbusiness tele van furcsaságokkal és gyakran tényleg az élet írja a legabszurdabb sztorikat…

beállás

És míg a könyv igyekszik egy bennfentes érzést adni, és az ismerős környezettel ezt jól is teljesíti, hiányzik belőle, hogy a Lovasi-könyvön kívül – ami egyébként egy tök ravasz utalás a szerző előző könyvére, az Idáig tudom a történetet c. Lovasi András életrajzra, - nincsenek hazai zenekarokra való utalások. Még akkor is, ha burkoltan, de éppen az ő történeteik elevenednek meg a könyvben.

Mindezek ellenére és mindezekkel együtt a Beállás egy nagyon szórakoztató regény, pici függöny lebegtetéssel, túláradó alkoholszaggal, zajos electro-pszichobeattel és zseniális hasonlatokkal, mindazoknak, akik megismernék hogyan is működik a szex, drog, rock and roll toposz az általunk ismert Budapesten.

A könyv az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk