A Kádár-kockák elterjedését a szocializmus idején sem nézték jó szemmel
A 60-as, 70-es évek domináns családiház-típusa, a sátortetős kockaház, vagy közismert nevén Kádár-kocka a mai napig meghatározza a magyar vidék településeinek képét. Lehet szeretni, lehet utálni, az azonban biztos, hogy a Kádár-kocka a múlt század legmaradandóbb építészeti formája, és tagadhatatlanul része lett az épített kulturális örökségünknek.
A Ludwig Múzeum új időszaki kiállítása változatos művészeti médiumok és immerzív installációk segítségével mutatja be e háztípus eredetét, alakulását és a kortárs művészekre gyakorolt hatását. Mi is megnéztük a Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban című tárlatot, ami szerintem az utóbbi évek egyik legjobb kortárs kiállítása. Mutatjuk mi vár rád.
A kortárs kiállítások gyakran zavarbaejtők az egyszeri látogató számára, ha nincs megfelelő kontextus. A Kis magyar kockológia tárlat azonban legnagyobb örömünkre nem fukarkodik leírásokkal és magyarázatokkal. A kiállított alkotásokat is könnyen értelmezhettük, miközben a falakon érdekességeket olvashattunk a Kádár-korszak legnépszerűbb háztípusáról.
Az első szekcióban megismerhettük Kádár-kocka eredetét és elterjedését. Megtudtuk, hogy a kockaházak népszerűvé válása a 2. világháború utáni erőltetett iparosodás és a parasztság tsz-esítésének következménye volt. Ez a háztípus ugyanis ideális megoldásnak bizonyult a reprezentációs igények, a polgári életstílus utáni vágy és az általános lakáshiány kielégítésére is.
A kockaház szinte banális elterjedtségét dokumentáló alkotások mellett ebben a szekcióban
A kockaházak elterjedésében az is érdekes, hogy spontán történt, mindenféle központi-állami népnevelési szándéktól függetlenül.
A szocialista ideológia szemszögéből ugyanis a családi ház elszigetel, elkülönít - míg az ideálisnak tartott társasházi életforma összeköti a közösség tagjait. Nem meglepő hát, hogy a kockaházakat már viszonylag korán, a 60-as években elkezdték kritikával illetni.
A kiállításon a falra installálva laponként is végignézhettük a teljes kockaház-vitát, melyben egyes kritikusok a népi építészet mellett kiállva a hagyományos nyeregtetős házak eltűnését is siratták. Illetve a kihelyezett könyvek, kiadványok segítségével megismerkedhettünk a sátortetős kockaház irodalmával is. (a téma online könyvtára itt: https://www.ludwigmuseum.hu/kockafejek).
A kiállításon makett formájában a Kádár-kocka mellett megelevenedett az elmúlt évtizedek többi jellemző háztípusa is: a hagyományos nyeregtetős parasztház, a Kádár-kocka divatját követően megjelentő többgenerációs családi ház, köztük az alpesi stílusú ház, majd a mediterrán ház és a modern minimalista ház. Közös bennük, hogy a kockaházhoz hasonlóan jobbára észrevétlenül jelentek meg, és mindig az aktuális közízlést tükrözték.
A "legvidámabb barakk" házhomlokzatait díszítő stílus egyszerre volt népi és modern, egyéni és kollektív. A kockaházak a magyar falu megkésett polgárosodását tükrözték, és bár egy átfogó formai mintát követtek, lehetőséget adtak az egyéni önkifejezésre is.
Kádár-kockák mindig is ott voltak a szemünk előtt, de változatos kinézetüket nem tekintettük értéknek, míg egy külső megfigyelő fel nem fedezte őket. A kiállításon természetesen helyet kapott Katharina Roters házhomlokzatokat feldolgozó híressé vált fotósorozata.
Roters fotóinak jelentőssége abból áll, hogy új perspektívát adtak az addig lenézett homlokzatoknak, és elindították a hazai kockaházak esztétikai-kulturális jelentőségéről szóló diskurzust. Roters munkája révén mi “bennszülöttek” is rácsodálkoztunk a népi kultúra e páratlan megnyilvánulása, és ennek hatására változott a Kádár-kockák megítélése.
Szinte mindannyiunknak vannak közvetlen benyomásai, személyes tapasztalatai a kockaházakról, amelyek magyar képzőművészek munkáiban is megjelennek a 70-es évektől. A kiállításon láthattuk, hogy az egyes alkotók nézőpontja is igen eltérő lehet.
A 60-as években épült kockaházak lakói kezdetben még átmeneti életformát éltek.
A nyári konyhában főztek, és a szabadban, istállóban vagy a földeken tartózkodtak napközben. A fürdőszobára nem mindig volt igény, és a szobákat is vendég vagy tisztaszobaként használták. A paraszti életforma fokozatos felszámolásával aztán a lakók lassan rendeltetésszerű használatba vették a Kádár-kockákat.
Eredetileg a Kádár-kockákat - ahogy a panelházakat is - átmeneti megoldásnak, 20-30 év időtartamra terveztek. A gazdasági helyzet és a tőkehiány miatt azonban a kockaházak is jóval túlszolgálnak tervezett élettartamukon.
Míg egyes alkotások a nagyszülői örökségként kapott kockaházat antropológiai megközelítéssel kutatják, más művek az egyéni és közös tapasztalatok köré épülnek, vagy szociokulturális hatásokat és jelenségeket örökítenek meg. A kiállításon érdekes példákat láthattunk ezekre a kortárs művészektől.
Keresztes Botond művein egyetemes művészettörténeti utalások vegyülnek a 80-90-es évek popkulturális elemeivel. A Reggeli a szabadban című képe Manet parafrázisa, nála azonban moncsicsikből álló közmunkások heverésznek kockaházakkal a háttérben.
A kockaházak a Kádár-korszakban jellegzetesen a falusi közösség, rokonok, szomszédok, barátok, ismerősök kölcsönös segítségnyújtásán alapuló kalákában épültek fel. Ez bár nagyon előnyös volt például a fiatal házasok szempontjából, a következő éveket, évtizedeket nagy valószínűséggel azzal töltötték, hogy évekig, akár évtizedekig jártak viszonozni a munkát a rokonokhoz, barátokhoz.
Ezt a kalákagyakorlatot idézik a tárlak záró szekciójában kiállított LEGO kockaházak, amiket A tekerd! csoport tagjai közös munkával építették fel.
A kiállítás végén mi is játszhattunk: a Magyar Malter fotógyűjteményen alapuló interaktív játékában próbára tehettük magunkat, kép alapján felismerjük-e a tipikus Kádár-kockákat, miközben rácsodálkoztunk a vidéki Magyarország sokszínű építészetére.
A Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban tárlatot augusztus 18-ig nézheted meg. Részletek a Ludwig Múzeum honlapján.
