SIKERSZTORIK

D. Tóth Kriszta mint UNICEF-nagykövet

Mihez kezd D. Tóth Kriszta a magyarországi UNICEF nagyköveteként?

Lazáry Fanni, Fotók: Mervai Márk - szmo.hu
2014. február 18.

Két pár cipő. Napi háromszori étkezés. Játékok, könyvek és sportolási lehetőség. Egy gyereknek többek között ezekhez van joga. A legfrissebb felmérések szerint a magyar gyerekek közül csupán minden másodiknak biztosítják teljeskörűen ezeket a jogokat. Kevés? Kevés. Ijesztő? Ijesztő. De hogyan lehetne ezen változtatni?

D. Tóth Kriszta közel másfél éve dolgozik önkéntesként az UNICEF-nél. Február eleje óta azonban a magyarországi UNICEF nagyköveteként dolgozik, amivel nagy feladatot vállalt magára. „A gyerekek hangja akarok lenni” – mondta kinevezésekor, mi pedig megkérdeztük tőle egy UNICEF-es rendezvényen, hogy mit is ért ezalatt pontosan.

Azt mondtad a kinevezésedkor többek között, hogy most egy álom vált valóra. Valóban?

- Olyan családból jövök, ahol nagyon érzékeny és szolidáris emberek élnek. Mindig is része volt az életünknek, hogy nem csak elveszünk a társadalomból, a környezetünkből, hanem adunk is. Ilyen mentalitással nevelkedtem, és a gyerekjogok, a gyerekvédelem különösen érzékeny terület volt számomra. Már azelőtt is, hogy anyuka lettem, azután pedig pláne. Az UNICEF-nél dolgozni valóban álom. Nekem is az volt.

AZ UNICEFRŐL:

„Az UNICEF az ENSZ égiszén belül működik, de egy fillért támogatást nem kap tőle, sem pedig a nemzeti kormányzatoktól. Csakis adományokból tartja fent magát. Viszont az ENSZ rendkívül transzparens és jól felépített szabályzata alapján működik: minden egyes forint útja pontosan lekövethető. Itt odamegy a pénz, ahová szánják. Azt is meghatározták, hogy legfeljebb mennyit lehet a szervezet működtetésére fordítani. Itt nincs humbuk!”

Az UNICEF a világ vezető, gyermekekkel foglalkozó humanitárius szervezete. Világszerte 192 országban, elkötelezetten dolgoznak a gyermekjogok védelméért – olvasható a honlapjukon.

Hogyan kezdődött mindez?

- Az első Higgyünk a nullában kampány tavalyelőtt ősszel volt - azóta, tehát másfél éve dolgozunk együtt. Én voltam az egyik magyarországi arca. A 10-12 ismert ember közül végül én lettem az, aki a leginkább elmélyült az UNICEF munkájában. Miközben tavaly a regényemen dolgoztam, bejártam hozzájuk az értekezletekre, megismerkedtem a csapattal, a szakemberekkel és ennek az óriási humanitárius szervezetnek a munkájával is. Amikor az ember inspiráló, lelkes szakemberekkel ül egy asztal körül, akiknek ráadásul hozzá hasonló érdeklődési köre van, akkor támad rengeteg ötlete, hogyan tudna segíteni, hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni a munkát. Nekem is voltak ilyen ötleteim, amelyek körül néhány elkezdett szépen lassan megvalósulni. Például a Zinka és Hugó – A rejtélyes üzenet című könyv. A szervezet történetében ez az első, hogy egy mesekönyv az UNICEF útmutatásai alapján készül, úgy, hogy az üzenetek átszövik az egész történetet. Gál László meseíró és Hitka Viki képzőművész, Zinka megálmodói az UNICEF és az én szerkesztői, szakmai tanácsadói közreműködésemmel dolgoztak. Büszke vagyok erre a mesekönyvre, mert a fogantatástól a születéséig ott voltam és fogtam a kezét.

VIDEÓ – Higgyünk a nullában

VIDEÓ – Zinka és Hugó

Miért kell a gyerekek jogait védeni?

- Akkor tudatosodott bennem, hogy a gyakorlatban is mekkora szükség van arra, hogy a gyerekek a jogaik tudatában és azokat érvényesítve éljenek, amikor édesanya lettem és a lányom közösségbe került, ahol én is sok szülővel, pedagógussal, nagyszülővel beszélgettem. Sokféle sorsot, otthoni történetet megosztottak velem. Mi, a magyar társadalom tagjai, gyerekek és felnőttek, úgy szocializálódtunk az elmúlt évtizedek során, hogy nem igazán vagyunk tudatában a jogainknak, és még annál is kevésbé tudjuk, hogyan érvényesíthetnénk őket. Persze én is gyakran hallom, hogy „de hát annak a gyereknek elsősorban kötelességei vannak”. A kötelességek valóban fontosak. Viszont a felmérések és tapasztalatok azt mutatják, azok a gyerekek, akik ismerik és gyakorolják a saját jogaikat, sokkal, de sokkal hamarabb észreveszik, hogy hol kezdődnek a másik ember jogai. És tudatosabban élik meg azt is, hogy ezek a jogok, milyen kötelezettségekkel járnak. Nem várhatjuk el a gyerekeinktől, hogy árnyékban éljenek és mindenféle kérdés nélkül csakis a kötelességeikre koncentráljanak.

Mennyire rossz a helyzet Magyarországon?

- A gyerekkatonaság nyilván nem érinti a magyar gyerekeket, de a családon belüli erőszak, a sport területén elkövetett verbális abúzus vagy a beavatási szertartások, a nélkülözés nagyon is. Sajnos nem csak a mélyszegénységben élő családok gyerekeinek jogai sérülnek, hiszen a középosztálybeli, vagy jómódú családokban is előfordul például az erőszak, vagy valamiféle nélkülözés. Az UNICEF Magyarország 2012-es gyerekjólléti felméréséből az derült ki, hogy a magyar gyerekek közül minden második gyerek nem kap meg valamit, ami az ő jóllétéhez szükséges. Itt nem luxusjátékokra kell gondolni, hanem a napi háromszori étkezésre, hogy legyen két pár cipője vagy könyve, hogy el tudjon menni sportolni, hogy a szabadidejét igényesen tölthesse el, hogy a barátait át tudja hívni játszani, stb. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy minden egészséges, boldog magyar gyerek árnyékában él egy másik gyerek, akinek nem jut mindenből, amire az egészséges és teljes gyerekkorhoz szüksége lenne. Közülük sokan olyanok, akikről ránézésre azt hisszük, hogy minden rendben van.

A GYEREKJOGOKRÓL:

„A gyerekjogok kérdése nem egy ördöglakat. Pontosan leírták a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményben (1989. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése, azonban 3 ország nem fogadta el magára nézve kötelezőnek: az USA, Szomália és Dél-Szudán – a szerk.), hogy a gyerekeknek milyen jogaik vannak. Származástól, vallástól, szociális háttértől függetlenül, és ezek minden egyes gyerekre érvényesek.”

Te éltél külföldön huzamosabb ideig. Mi volt más? Jobb ott a helyzet? Jobban védik a gyerekeket?

- Nincsenek olyan elsőkézből szerzett tapasztalásaim, amelyek alapján általánosságokat tudnék megfogalmazni. És egyébként sem vagyok híve annak, hogy Nyugatra nézünk és „bezzegelünk”. Persze, vannak egyértelmű, a történelmi hagyományokból eredő különbözőségek. Egy régebbi és fejlettebb demokrácia, mint például Nagy-Britannia polgárai tudatosabbak és hatékonyabbak a saját jogaik érvényesítésében, mint az olyan kelet-közép európai társadalmak, mint Magyarország. És ez a különbség már gyerekkorban is látszik. A saját családom angol felében is tapasztalom, hogy a gyerek például az iskolában magabiztosabban kérdez, mert tisztában van azzal, hogy megkérdőjelezni a hallottakat, nem ördögtől való. Fontos, hogy a gyerekek ne gondolják természetesnek, hogy adott esetben egy felnőtt agresszíven lép föl ellenük, vagy verbálisan bánja őket, ne adj isten, hogy a sportmasszőr a bugyijukba nyúl.

A gyerekről neked mi jut eszedbe?

- Az emberség. Az a fajta romlatlan empátia és a cinizmus teljes hiánya, amit a saját lányomon is látok. Lola most nyolc éves. Egyszer hazavittem egy jegyzetfüzetet, amibe valamelyik UNICEF-es megbeszélésünkön jegyzeteltem, és ő épp akkor kezdett tanulni olvasni: U-NI-CEF, betűzte, majd megkérdezte, hogy mi ez. Elkezdtünk beszélgetni a szervezetről, a sokféleségről és a segítségnyújtásról, ami persze messze vitt, de ez a beszélgetés a mai napig tart köztünk. Folyamatosan érdeklődik, kérdezi, hogy hogy tud ő, a saját eszközeivel segíteni. Most ott tartunk, hogy adventkor magától szedi össze a kinőtt ruháit és játékait a rászoruló gyerekeknek. Minden gyerek egy kincs. Jártamban-keltemben, a munkám közben A gyerekektől folyamatosan kapok tőlük visszajelzést. Jönnek, megölelnek és nekik én csak egy lány vagyok a kék pólóban – de tudom, hogy azért ölel meg, mert tetszett neki az a mese, amit felolvastunk, vagy mert megindította a történet és kinyílt a szíve.

Ezek szerint akkor átjön a gyerekeknek az üzenet.

- Általában igen. De fel vagyunk készülve arra is, hogy az Ébresztő-Óra program keretében majd nem feltétlenül lesz mindig és mindenhol ilyen fokú nyitottság körülöttünk, és találkozunk kemény történetekkel. Ez a munka nem mindig csak boldogság és öröm...

Hogy tudod kezelni a manapság oly gyakran hallható gyerekbántalmazásokról szóló híreket?

- Rosszul. Már híradósként is rosszul érintett, amikor egy tragikus gyereksorsot kellett bemutatnom. Legutóbb, a szigetszentmiklósi esetnél majdnemhogy zokogtam. Tehetetlen dühöt és frusztrációt váltanak ki belőlem ezek a történetek. Mit lehetett volna jobban csinálni? Nekem személyesen nincs megoldásom, de rosszul érintenek. És inspirálnak is, hogy menjünk tovább és csináljuk. Szerintem nagyon fontos, hogy hangot adjunk az ilyen eseteknek, és igenis beszéljünk róluk.

Az édesanyád elvesztésekor átélt tragédiát fel akartad dolgozni, úgyhogy kiírtad magadból az érzelmeidet a Jöttem, hadd lássalak c. könyvedben. Egy gyerekkel történt tragédiát hogyan lehet feldolgozni? Van erre jó taktika?

- Olyan, amely mindenkinél egyformán jól működik, nincs. Számomra az egyik legnagyobb tanulsága ennek a regénynek az volt, hogy a gyásznál és a szeretett személy elvesztésénél intimebb emberi folyamat nem létezik. De nincs jó recept, mert ezt én így, te úgy dolgozod fel. Minden jó, és minden rossz, nincsenek szabályok. Az embernek egyszerűen türelmesnek kell lennie magával szemben, és elfogadni, hogy vannak olyan folyamatok az életben, amelyek sosem zárulnak le.

De nem félsz attól, hogy az UNICEF-es munkád során találkozni fogsz olyan életsorsokkal, tragédiákkal, amik majd felzaklatnak?

- Félelem nincs bennem, fel vagyok rá készülve. Igyekszem felszívni magamba és energiává, lelkesedéssé alakítani.

Nagykövetként mi a te missziód?

- Hogy hangja legyek azoknak a gyerekeknek, akiket nem látunk, nem hallunk. Erre vonatkozik az első hivatalos UNICEF nagyköveti feladatom is, ami a Gyerek, de joggal! kampány folytatása. Ez az Ébresztő-Óra program, amelynek én is az egyik trénere vagyok. Szeretnénk minél több és többféle iskolába eljutni a Rózsadombtól Szabolcs megyéig. Játékos, interaktív tanórákat tartunk gyerekjogokról, sokféleségről, arról, hogy milyen sokféleképpen lehet felnőni vagy éppen nem lehet felnőni. Igyekszünk rámutatni arra, hogy van olyan magyar gyerek, aki elmehet a boltba és választhat egy szép cipőt magának, de bizony élnek olyanok is itthon és a nagyvilágban, akiknek egyáltalán nincsen cipőjük. Érzékenyíteni szeretnénk a gyerekeket arra, hogy hogyan tudnak ők maguk segíteni magukon és gyerektársaikon. Eszközt és tudást szeretnénk a kezükbe adni a kitöréshez. Nyilván nem lehet 45 percben megváltani a világot, de igyekszünk egyfajta módszertant és írásos oktatóanyagokat otthagyni az iskolákban.

Nyitottak erre az iskolák?

- A programot márciustól teszteljük, és szeptembertől indítjuk teljes gőzzel. De már most is vannak olyan intézmények, amelyek érdeklődtek. Várjuk folyamatosan a többi iskola jelentkezését is.

Lehet ilyen szinten belenyúlni a családok életébe? Az UNICEF megmondhatja a szülőknek, hogy „figyeljetek a gyerekeitek jogaira, és ezt és ezt csináljátok”?

- Az UNICEF nem nyúl bele az egyes családok életébe, sokkal inkább ajánlásokat, módszertant fogalmaz meg. Erre szól a mandátuma. Az UNICEF megfogalmazza azt az ideális állapotot, amelyet a világ összes gyereke megérdemel. És azért dolgozik, hogy legalább közelítsünk ehhez az állapothoz. Igyekszünk az ajánlásokat eljuttatni minden szülőnek. Nyilván nem lesz minden szülő, minden tanár, edző vagy pap nyitott erre, de azon vagyunk, hogy legalább az önreflexióra hajlandóak legyenek. Én is folyamatosan megkérdőjelezem magam, mert nem szégyen föltenni a kérdést, hogy jól csinálom-e, és hibázni sem szégyen. Ha viszont úgy érzem, hogy valami nincs rendjén, akkor megpróbálok változtatni. A szülő elsődleges lakmuszpapírja a saját gyereke – tudnod kell olvasni a jeleket, látnod kell rajta, ha nem stimmel valami. És szülőként ki kell állnom a gyerekemért, odafigyelni rá, folyamatosan kommunikálni vele, hinni neki. Nem hagyhatom magára. Ha pedig tanácstalan vagy bizonytalan vagyok, akkor megkeresem azokat a csatornákat, ahol segítséget kérhetnek.

AZ ÖNKÉNTESSÉGRŐL:

„A jószolgálati nagyköveti kinevezés önkéntes alapon működik. Ez nem jár diplomata fizetéssel és kék rendszámmal. Mint a külföldi nagykollégáim számára, az UNICEF-munkát én is pro bono végzem – ahogy Lucy Liu vagy Ewan McGregor, úgy én sem kapok fizetést. Már tíz éve önkénteskedem, a Speciális Olimpiai Szövetségnél kezdtem segíteni, azóta pedig folyamatosan a része az életemnek ez a fajta munka. Számomra ez olyan szükséglet, amit ha nem tudok kielégíteni, akkor nem vagyok jól. Aki kipróbálta már az önkéntes munkát, az tudja: pénzt nem kapsz érte, de „fizetséget” igen. Az UNICEF önkéntesei képézést kapnak és támogatjuk őket a munkájukban, ahogy tudjuk. Ez egy pici csapat, amelynek tagjai kölcsönösen segítik egymást.”

Önkéntesnek jelentkezni EZEN A LINKEN tudsz!

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

Címlapról ajánljuk

SIKERSZTORIK

Oroszlánokkal alszik a magyar Maugli, aki már gyerekként rögtön egy anakondát vett magának

Flaskay Dániel jelenleg egy zanzibári vadállatmentő központ állatgondozási igazgatója, és napi rutinjai között szerepel az elefánt-pedikűr és a majompelenkázás is. Nemrég megtámadta egy oroszlán, és végül egy gepárd nyalogatása mentette meg a lábát.

Tóth Noémi - szmo.hu
2024. június 16.

A csillogó szemű, kisportolt testű fiatal srác régen nem gondolta volna, hogy végül a világ számos országában ismert állatszakértő lesz, aki tigriseket nevel és gepárdokat ment. Flaskay Dániel, azaz a magyar Maugli 9 évesen már tudta, hogy állatokkal fog foglalkozni, de mivel hiperaktív gyerek volt, szülei beíratták vízilabdára – ami ugyan jól ment neki, de érezte, hogy valami hiányzik.

Aztán 12 évesen megvette első állatát, amely nem a szokásos aranyhörcsög volt, hanem konkrétan egy 3 méteres anakonda. Egy magazin apróhirdetésében látta meg az eladó óriáskígyót, és a szüleinek csak annyit mondott, hogy kimegy a kanálishoz a gyáli otthonuk közelében. Ott találkozott az eladóval, aki egy zsákban adta oda neki az anakondát. Dani izgalmában meg sem nézte az állatot, csak hazaszaladt vele, és az apjának annyit mondott, hogy fogott egy vízisiklót – de persze az apját nem tudta becsapni. Az újdonsült szerzemény ráadásul nem sokat teketóriázott, rögtön két helyen is megharapta a kisfiút, és bár az anakonda nem mérgeskígyó, Dani tudta, hogy az állat nem maradhat nála. Elvitte hát egy állatkeresekedésbe, ahol az eladó nézett nagyokat, de felajánlotta, hogy becseréli neki egy bébi tigrispitonra és egy vörösfarkú boára. Ezt követően már átgondoltabban viszonyult az állatokhoz, kígyótenyésztő vált belőle, és egyre inkább érezte, hogy ez az ő útja.

17 évesen kijutott New Yorkba, egy speciális zoológia képzésre, de mielőtt elkezdte volna a tanulmányait, meg akart tanulni rendesen angolul. Összekötötte a kellemeset a hasznossal, ezért eleinte egy állatkertben önkénteskedett, ahol magabiztos nyelvtudásra tett szert. A kint töltött évek alatt beteljesítette a saját amerikai álmát, és saját állatkereskedést nyitott a spórolt pénzén New Jersey-ben. Csupa szokatlan jószágot, például kígyókat, büdösborzot (amely állítása szerint nem is büdös, viszont jófej) és cukormókust árult, de hét év után eladta az addigra felkapott kereskedést, mivel erős honvágya lett. Amikor hazajött, eléggé depressziós lett, nem tudott magával mit kezdeni, míg végül a felsőlajosi magán ZOO-ban találta meg a boldogságot, ahol olyan szerencséje volt, hogy egy nemrég született fehér tigriskölyköt nevelhetett fel. Nem zavarta a kevés fizetség, hiszen úgy érezte, hogy végre hazatalált.

Onnan a debreceni állatkertbe ment dolgozni, kizárólag a szakmai előrelépés miatt, hogy új fajokkal, például zsiráfokkal és vízilovakkal dolgozhasson. Dani elmondása szerint az utóbbi állat ugyan évi ötezer ember halálát okozza Afrikában, de ugyanannyi idegvégződése van, mint az embernek, és az egyik idős víziló egyenesen imádta, ha a nyelvét vakarta. Flaskay Dániel fontos vezérelve, hogy olyan kapcsolatot alakítson ki a rábízott állatokkal, hogy azok ne féljenek az embertől, hiszen a stressznek sok negatív hatása van – például ezért bújnak el gyakran az állatok az állatkertekben a látogatók elől. Amikor arról kérdezem, hogy mi a titka annak, hogy „állatokkal suttogó” lett, azt feleli, hogy „én őszintén azt gondolom, hogy ez egy velem született tehetség, hogy engem ilyen jól megértenek az állatok, és közel engednek magukhoz, ezt nem lehet megtanulni könyvekből. Természetesen rengeteg türelem és kitartás kell, mire egy állatnak teljesen elnyerem a bizalmát. Hiszem, hogy ha egy állat közel áll a gondozójához, és nem csak a takarmányt dobják be neki, az neki is sokkal jobb!”

A következő állomás Görögország volt, ahová az igazgató kiküldte egy konferenciára, mivel annyira bevált az ottaniaknak, hogy maradásra bírták. A tréning egyébként arról szólt, hogy hogyan lehet altatás nélküli vizsgálatra trénelni állatokat: például ha egy vadmacskának meg kell vizsgálni a lábát, akkor ahhoz ne kelljen kockázatos altatást végrehajtani rajta. Az motiválta arra, hogy Görögországban maradjon egy helyi állatkertben, hogy újabb sokféle fajt ismerhet meg alaposabban, a pingvintől a gibbonon át az orrszarvúig és az elefántig. Utóbbiról tudni kell, hogy alapból rengeteget sétálnak a természetben, ezért fogságban muszáj a körmeiket ápolni. Dani megtanította arra az elefántokat, hogy feltegyék a lábukat, és zokszó nélkül tűrjék, hogy reszelik és flexelik a lábkörmeiket. Az itt töltött 3 és fél év után azonban betört a Covid, de ez sem jelentette a pályája végét.

A magyar Maugli – már eleve hihetetlen – karrierje akkor lépett egy új szintre, amikor kapott egy levelet egy Zanzibáron működő menhelytől, hogy pont ilyen tapasztalatú embert keresnek igazgatónak. Először nem vette komolyan a felkérést, de a vadállatmentő központ kitartóan ostromolta őt, és két hónap tárgyalás után Dani végül Zanzibáron találta magát, ahol zsiráfok, elefántok és leopárdok között folytathatta kalandos életét. Teljesen más kultúrához és körülményekhez kellett szoknia ott, infrastruktúra nélkül, de megérte, mert élete legszebb pillanatait ott élhette át.

Pont akkor született ott is két fehér oroszlán, amiket ő nevelhetett fel – mivel az anyjuk elpusztult –, és teljesen egyedül nevelhette fel az ő kis „tündérét”, Zafirát is, a pumakölyköt. Mivel ez a faj is a kipusztulás szélén van, végül őt visszaengedték a vadonba, amitől Dani szabályosan lelkibeteg lett, és máig könnyekig hatódik, ha a közös fotóikat nézi.

Amikor arról kérdezik, hogy mit csinál pontosan Zanzibáron, elmondja, hogy gyakorlatilag egy edukációs túrát vezet az állatok megismerésével és megérintésével, de etikus módon, azaz nála nincsenek begyógyszerezett meg kikötözött állatok. Olyan állatokkal is foglalkozik, amelyek kizárólag Zanzibáron élnek – ilyen a vörös kolobusz majom, amelyet babaként még pelenkázik is –, és olyanokkal is, amelyeket gazdag arab sejkek „selejteznek le” hozzájuk, amikor rájönnek, hogy gepárd nem eléggé domesztikálható cicus.

Egyszer egy elefánt két méterrel odébb repítette a vízbe az agyarával, olyan ereje van, úgyhogy Dániel előszeretettel emlékezteti több százezres rajongótáborát arra, hogy ezek a csodálatos lények mindig vadállatok maradnak – és sajnos egy pár hónappal ezelőtti oroszlántámadás őt is élénken emlékeztette erre. Az történt ugyanis, hogy amikor Dani bement a fehér oroszlánokhoz, csak a nősténnyel foglalkozott, a hím pedig féltékenységből ráugrott hátulról, és belefúrta a karmait, valamint a lábát is elkapta. Ahogy gondozója nem tudott megmozdulni, és megérezte a kétméteres állat erejét, elfogta a rémület, de aztán látta az állat testbeszédén, hogy nem akarja megölni, ezért szép lassan kihátrált a ketrecből.

Az igazán abszurd történet azonban csak ezután kezdődött, mivel Dani félt, hogy elfertőződnek a sebei, a zanzibári kórház felé vette az irányt, amely egy ablak és tető nélküli, rozoga épület volt, az állítólag orvos pedig egy konyhai sütőben fertőtlenített tűvel és cérnával, érzéstelenítés nélkül varrta össze őt öt helyen. A borzalmasan fájdalmas beavatkozás végén az „orvos” adott neki 20 tablettát bármiféle instrukció nélkül, hogy vegye be, de Dani inkább a józan eszére hallgatott, és szerzett antibiotikumot. Attól a háta ugyan helyrejött, de a lába sajnos a gyógyszer ellenére elfertőződött, amitől a legjobban tartott. Ekkor jött neki az a mentő gondolat, hogy a gepárdok nyála sebgyógyításra alkalmas lehet, és bement megnyalogattatni a sebes lábát a gepárdokhoz (amely egyébként állítólag kifejezetten kellemetlen érzés, mert rendkívül érdes a nyelvük felülete). A blöff működött, a lába pedig egy héttel később valóban meg is gyógyult. Utána visszament az oroszlánokhoz, akik ugyanúgy fogadták, mint azelőtt, és az életük visszaállt a régi kerékvágásba.

Arra a kérdésre pedig, hogy ennyi extrém élmény és különféle egzotikus faj gondozása után milyen céljai vannak még, azaz mi van még a bakancslistáján, a magyar Maugli így reagált: „Ez egy olyan szakma, ahol mindig van hova fejlődni, tehát mindig azon leszek, hogy fejlesszem magam, és még többet tudjak segíteni az állatoknak. És nekem is van egy nagy álmom, amivel minden nap nyugovóra hajtom a fejem: egy saját vadállatmenhelyet létrehozni, ahol a világ egész területéről menteni fogjuk az állatokat, és ha lehetséges, vissza is fogjuk őket vadítani, hogy visszakerülhessenek a vadonba! Természetesen lesz olyan állat is, akivel ezt nem lehet majd megtenni, számukra mi leszünk az Utolsó Menedék, ahol stresszmentesen, nélkülözés nélkül élhetik le az életüket.”

Kapcsolódó

„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit

Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Richárd egy balesetben elveszítette a lábát, teste 70 százaléka megégett – az orvosok már lemondtak róla, ő viszont világbajnokságra készül

Egy tragikus, kis híján végzetes nap az egész életét megváltoztatta, annak ellenére, hogy a sport már korábban is az élete része volt.

Malinovszki András / Fotó: Kecskeméti Televízió - szmo.hu
2024. augusztus 05.

Egészen hihetetlen történet Fejes Richárdé, a tizenöt éves fiúé, aki egy brutális balesetet élt túl.

Richárd motoron ütközött egy autóval, mindkét jármű kigyulladt, a benzin pedig ráfolyt a ruhájára, ami miatt teste hetven százaléka megégett. Az orvosok alig láttak esélyt a túlélésére, de valami csodával határos módon mégis felépült – idézi vissza a balesetet a Blikk.

Fejes Richárd, aki egyik lábát elvesztette és testét máig hegek borítják, mégis próbál pozitívan gondolkodni és élvezni az életét. A sportban találta meg a vigaszt, amit a tragédia után sem hagyott abba.

„A barátaimmal fürödtünk egy tóban, és hazafelé tartottam, amikor a növényzettől nem vettem észre egy táblát, és a kereszteződésben egy kilencven kilométer/órás sebességgel közlekedő autó elütött. Harminc métert repültem, a motor pedig kilencven méterre állt meg onnan” – mesélte Richárd a drámai pillanatokat.

„Felkeltem az árokban, tudtam, hogy nagy baj van, de fájdalmat nem éreztem. Még a szüleim telefonszámát is le tudtam diktálni. A tűzoltók kiérkezése után ájultam el, és csak három héttel később ébredtem fel.”

Richárd édesapja, Fejes István éppen akkor ért a helyszínre, amikor fiát ásványvizekkel oltották el. A kocsiban ülő nő, a sofőr felesége locsolta le.

Az aggódó apuka elmondta, hogy fia sarka leszakadt, a sípcsontja, a combcsontja, a keresztcsontja és a szeméremcsontja eltörött, a csuklója pedig megrepedt. Az orvosok szerint az égési sérülések az élettel összeegyeztethetetlenek voltak.

Richárdot először a kecskeméti kórházba vitték, majd négy órával később már Budapesten, a Honvédkórházban volt.

Tízórás műtét során eltávolították a megégett bőrt, amputálták a lábát, és vasakat tettek az ép végtagjába.

Nyolc hétig életveszélyben volt, összesen tizennégyszer operálták meg. Az elviselhetetlen fájdalmak miatt három hétig mesterséges kómában tartották, és csak felébredése után szembesült azzal, hogy elvesztette a lábát.

„Gyorsan elfogadtam, a lényeg az volt, hogy túléljem, nem a lábam számított” – mondta a fiatalember, aki ötévesen kezdett el küzdősportolni, és tizenhárom éves koráig versenyzett. Brazil jiu-jitsuban hat bajnoki címet, diákolimpián első helyezést ért el, és összesen hetvenkét érmet szerzett.

A tragédia óta Richárd felvette a kapcsolatot az őt elgázoló autóssal, akire egyáltalán nem haragszik. Inkább a jövőre koncentrál. Az édesapjával kezdte meg a rehabilitációt és a kemény edzéseket. Majdnem egy évet Kanadában éltek, ahol elkészítettek számára egy méregdrága, speciális protézist.

Azóta több mint negyven kilót szedett magára és kiváló parasportolóvá vált. Fekvenyomásban tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot, Grúziában négy aranyérmet szerzett, most pedig már a világbajnokságra készül.

„Több mint százötven kilót ki tudok nyomni, és minden második nap edzek. Nyilván nem kell mindenkinek versenyeznie, de engem a tréningek segítettek átlendülni a mélypontokon”

– tette hozzá.

Nemcsak magára gondol azonban, amikor edz: „Szeretnék erőt adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek” – fogalmazta meg másik célját Fejes Richárd.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Tanárnak nézték az osztálytársai az ország legidősebb, 71 éves frissdiplomását

Szegedi Dezsőt 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára is.

H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2024. május 26.

Szegedi Dezső, az ország legidősebb egyetemistája az iskolai élményeiről számolt be az RTL-nek.

A 71 éves Szegedi arról is mesélt a tévécsatornának, hogy milyenek voltak az egyetemi évek, amit ráadásul nappali tagozaton végzett el.

Szegedit 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára.

"Első szemeszter, első óra. Mentem a folyosón végig, és fiatalok nézték, hogy ki ez az öreg és következő: jónapot tanár úr, azt hitték, hogy tanár vagyok"

- emlékezett vissza a színművész, aki azt is elmondta: volt, amikor éjszaka kettőig írt beadandót munka mellett.

Szegedi egy ma már nem létező miskolci városrészről, Gordonról írta a szakdolgozatát. Ezzel a kutatómunkával nemcsak emléket szeretetett volna állítani a miskolci roma muzsikosoknak, hanem meg szerette volna azt is mutatni a fiataloknak, hogy tanulni sohasem késő.

Kapcsolódó

1500 tanár dolgozhat diploma nélkül a közoktatásban

A Népszava mindezt abból a válaszból számolta ki, amit Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adott Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő (LMP) írásbeli kérdésére.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK

Megvan a következő magyar űrhajós, az autóiparból emelkedik a csillagok közé Kapu Tibor

44 évvel Farkas Bertalan után megvan a következő magyar űrhajós. Nemsokára a NASA-nál fejezi be kiképzését Kapu Tibor és a tartalékos Cserényi Gyula.

FM. Kép: MTI/KKM - szmo.hu
2024. május 27.

Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról – derül ki a külgazdasági és külügyminisztérium közleményéből. A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

A kiválasztott Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott.

Vele azonos kiképzést kap a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula, aki szükség esetén helyettesíti őt, máskülönben a Földről segíti majd a küldetését.

240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet. Ők mindannyian komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig. Végül közülük választották ki Kaput és Cserényit. Ők ketten hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés – magyarázta a bejelentés apropóján Szijjártó Péter miniszter –, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított. A magyar űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik Szijjártó szerint, a tesztek pedig nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését.

Kapcsolódó

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk