A felnőtteknek is jár a mese – beszélgetés Epres Attila színművésszel irodalomról, sportról, kis örömökről
– És ne feledkezzünk el az öniróniájukról sem. Néhány éve találkoztam Jiŕi Menzellel. A Miskolci Filmfesztivál díszvendége volt. Ott ült velem szemben a világ egyik legnagyobb filmrendezője, aki egy pillanatig sem vette magát komolyan…
– Igen, írt is erről egy könyvet. És ennek kapcsán hadd mondjak el valamit: nem éreztem soha, hogy nekem úgy kellene a színpadon játszanom, hogy széttépem magam és a zsigereimben lévő szenvedésemet adom tovább. Nyilván kell az is, mert az ember számos tragédiát él át, de én mégis inkább a Menzel-féle vagy a Cinoherny színház eszméivel értek egyet, hogy ez egy játék. És a játéknak már a nevében benne van, hogy ez egy jó lelkiállapot. A színházat nagyon jó lelki kondícióban kell csinálnom, még a tragédiát is, különben elnehezül a lelkem, és félek, amikor pedig repülni kellene.
– Talán ezek a felolvasások, versmondó videók, amelyekbe egyre több színész kapcsolódik be, kicsit visszacsábítják az embereket a könyvekhez is.
– Nekem is remek érzés, hogy írják: „De jó, akkor újra előveszem én is”. Valaki egyik nap elküldte nekem a könyvespolcán lévő nyolc Hrabal-kötet fotóját. Egy másik nézőm pedig hálából bement az Örkény Színházba, és a stúdióban elnevezett egy széket, vagyis támogat bennünket.
– És éppen a Költészet Napján indult el az Örkény Színház Vers neked című sorozata, amelyben a társulat színészei a nézők kéréseire telefonban mondanak verseket. Te többek között József Attila, Radnóti Miklós, Tóth Árpád, Kányádi Sándor verseit vállaltad. Van-e igazi kedvenced?
– Számomra a költészetben József Attila képviseli a havas csúcsokat, a pontos, elképesztő tehetséggel megírt lélekelemzést. Ugyanilyen nagy hatással van rá a talán kissé félreértett Radnóti Miklós vagy Tóth Árpád, akit csak a szomorú verseiről ismerünk, holott kétszer annyi vicces verset írt. De az utóbbi 5-6 évben Ady Endre is elkezdett nagyon közel jönni hozzám. Ha a legkedvesebbről kérdezel, leginkább az Alkalmi vers Ignotusnak ugrik be József Attilától, vagy az Április 11, amit 20. születésnapján írt.
– Több millió embernek szabadult fel kényszerűségből rengeteg ideje. Hogyan tudjuk értelmesen kitölteni ezeket a napokat, heteket, hogyan tudunk testünkre, lelkünkre vigyázni?
– Nekem nem esik nehezemre, mert mindig is azok közé tartoztam, akik figyelnek magukra, öt év óta pedig fokozottan is. Ugyanis én egy hamarosan gyógyultnak nyilvánított rákbeteg vagyok, szeptember 2-án jár le a „moratóriumom”, akkor válok tünetmentesből gyógyulttá. Így jött be a kajak is az életembe, amiért nagyon hálás vagyok az edzőknek, sporttársaknak. Boldogan megyek minden nap a vízre, de ugyanígy megyek motorozni, futni, bringázni, és ezt feleségem és kisfiam is örömmel elfogadják.
És megfelelek azoknak az előírásoknak is, amelyeket sok polgártársunk nem hajlandó betartani. Nem csoportos foglalkozásokon veszek részt, a vízen a hajóban egyedül vagyok, a csónakházba egyszerre csak egy ember mehet be, a motoron nem ülünk ketten és futás közben nem lihegünk egymás nyakába… arról nemigen beszélnek, hogy minden betegségnél nagyon fontos a jó levegő – de nem csoportosan.
Ami a sportot illeti, nagy baj, hogy az elmúlt évtizedekben megszűnt Magyarországon a tömegsport intézménye, amely egy államilag támogatott, jól-rosszul, de mégiscsak működő rendszer volt. Maradt az elitsport-képzés és mögötte semmi, miközben a gyerekeknek kötelezővé tette egy ostoba, elhibázott tanterv a sűrűbb tornaórákat teremkapacitás nélkül. A jobban demokratizálódó és kicsit több ésszel működő országokban már legalább 20 éve komoly divat lett a sport minden családban és közösségben. Nekem szerencsém van abban is, hogy az ÁVSE-ben, ahol klubtag vagyok az Újpesti-öbölben, működik egy szabadidős kajak-szakosztály. Nem az eredményekre hajtunk, hanem a boldogság, a jó érzés, a finom hedonizmus a cél…
Epres Attila a kis dolgoknak is tud örülni. Igaz, hogy most színházban félbeszakadtak Heinrich von Kleist Hermann csatája című darabjának előkészületei, de volt egy „online bemutatója” a televízióban, a Dombrovszky Linda rendezte Don Juan kopaszodik című filmben, amelyet be is neveztek a szentpétervári fesztiválra. És a felolvasások mellett sem jelent számára gondot, hogy mivel foglalja el magát: egy 50 éves kerékpár feltámasztásának dolgozik, átfestették otthonuk konyháját: a bútorokat pisztáciazöldre, ami Évának régi vágya volt. Nem is szólva az ötödikes Marci online oktatásáról, ami az anyukának nem sok szabadidőt hagy….
Közben Attila befejezte a Bambini di Pragát, most egy újabb tündéri-realista Hrabal-mű van soron: a Díszgyász, amelyben a Sörgyári capriccio elvarázsolt figuráival találkozhatunk a történelem viharai közepette...
