KULT

A Dancing With the Stars legfeljebb akkor írna történelmet, ha Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is elindulna benne párban

A Dancing With the Stars második adása a kultúrák keveredésére épült, amit kicsit bátor vállalásnak érzek. Bár a kínai-rumbánál éreztem hibákat a koncepcióban, a török szamba működött.


Ismét közös produkcióval (Samba Di Janeiro) indult az ország kedvenc táncműsora. Igaz, ez az ország egyetlen táncműsora. A második adás témája: Tánc a Föld körül. Különböző országokat, kultúrákat kellett megjeleníteni a táncon keresztül. Persze korántsem mindig volt összhangban az ország a tánccal, ennek megfelelően láthattunk kínai rumbát, indiai szambát és olasz quicksteppet is.

Örömmel láttam, hogy az első részben tapasztalt, műsorvezetés körüli zűrzavarok eltűntek. Stohl Andrásnak végre nem kellett keresztbe beszélgetnie a versenyzőpárosokkal, megszűnt a kapkodás.

Elsőként Király Linda és Suti András lépett a táncparkettre, mint Kékasszony és Kékszakáll, miután beestek a kékítőbe.

Mirelit paso doblét jártak a norvég Alessandra Queen of Kingsére. Ördög Nóra lefagyott kicsit, Juronics Tamás viszont érezte az izzást. Ennek kapcsán kitalált egy új filmet is, "Izzó jég " címen - alighanem a Lángoló Jégre gondolt. Összesen 23 pontot kapott az első páros.

T. Danny és Lissák Laura ezúttal salsázott. Az ifjú énekes (?) úgy érzi, ez a tánc sokkal közelebb áll hozzá, mint a múlt heti paso doble. Az biztos, hogy jó hangulatot csináltak, Laura pörgött, mint a búgócsiga, sőt, még puszit is dobott Szente Vajknak, aki ezek után úgy fogalmazott értékelésében, Dannyék bejelentkeztek a bajnoki címre. Ráadásul egyedül ő adott nekik 8 pontot, szóval összesküvéselmélet-hívőknek üzenem: Go!

Eszenyi Enikő és Hegyes Berci jive koreográfiájából nekem egy francia erőszaktevő története bontakozott ki. Az ifjú „garcon” beginázta az idősödő revütáncosnőt, aki tehetetlenül dőlt jobbra-balra, majd amikor kicsit kezdett magához térni, félszeg kísérleteket tett a menekülésre, hasztalan.

A zsűri szerint Eszenyi kicsit túlszínészkedte ezúttal. Nóri úgy fogalmazott, olyan volt, mint egy könnyű lepkekergetés a parkban. Hiányolta a kicsattanó energiát. Vajk persze megvédte őket, de kit nem véd meg Vajk?

Mármint Koppányon kívül.

Összesen 19 pontot kaptak.

Kicsit könnyen dobálózunk olyan szavakkal mint hogy „történelmet írunk”. Ezért szeretném leszögezni, annak dacára amit Stohl Buci mondott,

a Dancing With the Starsban soha senki nem fog történelmet írni. Kivéve talán, ha Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc elindul a versenyben párban, hogy megenyhítsék Brüsszel szívét.

Csuti és Tóth Katica tehát nem írt történelmet azzal, hogy a műsorban Magyarországon ők táncoltak először country táncot. Mondjuk az sem véletlen, hogy még senki nem táncolt countryt a magyar Dancing in the Starsban. Azt sem igazán értem, Texasban miért teszik. Oké, egy western kocsmában bewhiskyzve elhiszem, hogy jó buli, de másnap körülbelül úgy érezheti magát az ember, mint Sheldon Cooper amikor egy geológia könyvvel ébredt az ágyban.

Az amúgy vidám hangulatúra sikerült medley 20 pontot ért a zsűrinél.

Radics Gigi és Baranyi Dávid szépen járta a tangót az Egy asszony illata zenéjére. Gigi a felvezető kisfilmben bevallotta, minden látszat ellenére gátlásos nő. A párkapcsolataiban is kifejezetten gondot okoz neki megmutatni egy másik embernek az „otthoni” Radics Gigit, aki egészen más ember, mint akit a nézők ismernek.

Akárhogy is van, Gigi egyértelműen a műsor egyik esélyesének számít – már amennyire ezt két adásból le lehet szűrni. Juronics Tamás meg is állapította, hogy az első adásban Gigi és Dávid magasra tették a lécet, ami akár problémát is okozhatna a folytatásban, de fölöslegesen aggódott értük, mert most is simán megugrották. 24 ponttal az élre törtek.

Marics Peti és Stana Alexandra produkciójában éreztem némi képzavart. Az egy dolog, hogy a Tigris és sárkány zenéjére táncoltak rumbát, de tették mindezt cseresznyevirág-szirmok esőjében, ami sokkal inkább Japánt jelképezi. Nekem a torii kapu is inkább a felkelő nap országát idézi, de nem láttam a filmet, lehet, hogy szerepel benne ilyesmi.

Szerintem Marics Peti fogja megnyerni idén a versenyt. Egyfelől bárki bármit mond, tehetséges a srác. Jól énekel, és nagyon erős a kisugárzása, a színpadi jelenléte.

Nyugaton fele ennyivel is világsztárok lesznek emberek.

Aztán: a kifelé mutatott kamaszosan nyegle személyisége bejön a fiataloknak. De ami a legfontosabb: közben mindezek mögött Peti képes dolgozni, ha kell. Amikor fontos, komolyan veszi a dolgokat. Jól is táncol, most pedig még az is kiderült, hogy érzései vannak.

Ördög Nóra tökéletesen foglalta össze a Marics jelenséget: „Kezdesz férfivá érni. Eddig hülyegyerek voltál.” Ezzel együtt 9 pontot adott, ami Tamás Vajk 8-asaival kiegészülve 25 pontot ért.

Csutiékhoz hasonlóan Sydney van den Bosch és Ádám Csaba is elsők lehettek. De Csutiékhoz hasonlóan ők sem írtak történelmet. Ők abban voltak elsők, hogy magyar néptáncot táncoltak. Pontosabban azt kellett volna táncolniuk. De hiába ágyaztak meg azzal a produkciónak, hogy Sydney gyerekkorában néptáncolt, már az egykori szépségkirálynő öltözetét látva tudhattuk, hiteles néptáncról itt nem lehet szó.

Persze lehet, hogy a kalocsai Mézeskalács tánccsoportban tűsarkú, piros domina csizmában ropták a csűrdöngölőst, de próbálná csak ilyen hacukában megfejni a tehenet.

Sydney abban reménykedett, hogy miután a műsorban még senki nem táncolt magyar néptáncot, azt csinálhatnak amit akarnak, nincs összehasonlítási alap.

Nóri a produkció után lehűtötte: van összehasonlítási alap, a teljes magyar néptánc kultúra. Sydney mentségére el kell mondani, hogy a felkészülés során megsérült, részleges szalagszakadást szenvedett. Mindenképpen dicséretes, hogy így is vállalta a műsort, és a magam részéről a táncban nem is láttam ennek nyomát. De sajnos így is csak 17 pontot kaptak összesen. Ördög Nóra megítélte az idei legalacsonyabb pontszámot egy ötös formájában.

Erről az estéről Hunyadi Donatella és Bődi Dénes török szambája az egyik kedvenc produkcióm. Múlt héten én is kritizáltam Donatellát a komorságáért. Ennek szerencsére most nyoma sem volt, a lány végig mosolyogta a produkciót. Ráadásul a tánc is egész jó volt, habár lábban azért most is akadtak hibák. Bődi Dénes viszont fantasztikusan jól táncol.

Talán ebben a produkcióban sikerült a legjobban ötvözni a két eltérő kultúrát, a török szamba, amilyen cringe-en hangzik (hogy gyermekem szavával éljek), olyan jól működött. A zsűri is így látta, 23 ponttal jutalmazták.

Amennyire nem bírom Krausz Gábort, amikor harcias séfet játszik, annyira megkapó volt az olasz quick stepben Mikes Anna oldalán. Gábor becsületesen végigtáncolt mindent, amit kellett, és az egész produkció nagyon vidám és szerethető volt. 22 pontot kaptak.

Következett az eredményhirdetés. A zsűri ezúttal 2:1 arányban Eszenyi Enikőt mentette meg, ki tudja miért. A közönség végül Csutiékat tartotta játékban. Kicsit sajnálom Sydney Van den Boscht és Ádám Csabát, mert aranyosak voltak, de tény, hogy ezen az estén ők voltak a leggyengébbek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk