A csodaszarvas kiszabadult – újra színpadon a Djabe
Újrakezdés – sokak számára ez a legszebben hangzó szó manapság. Például a zenészeknek, akik végre nem csupán otthonukban, házi stúdiójukban muzsikálhatnak, esetleg zoom-on jammelnek egyet távol lévő barátaikkal, hanem igazi színpadra léphetnek, igazi közönség előtt. Például a közönségnek, amely ugyan lelkesen követte az on-line koncerteket, de akik az élő élményre vágynak, azokat ez a technikai vívmány soha nem fogja kielégíteni. És ki hinné, hogy ez az újrakezdés nem is olyan egyszerű lelki folyamat, mint ahogyan azt elképzeltük, amikor az egyre húzódó karantén, majd a korlátozások lassú enyhülése idején arról az álmodtunk, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Erről váltottunk néhány szót a Budapest Jazz Club kávézójában Égerházi Attilával, a Djabe együttes vezetőjével lemezbemutató koncertjük szünetében. Közel egy év után indulhatott újra turnéra a fúziós etno-jazz nemzetközi hírű csapata – a főváros előtt Győrben, Miskolcon és Debrecenben léptek fel – és a gitáros elárulta, hogy mintha elfelejtették volna azt a negyedszázados rutint, amely beléjük rögződött a fellépések megtervezésében, és szinte a kezdők feszültségével néztek szembe a publikummal. Ugyanez igaz volt a közönségre, sokkal lassabban oldódtak fel, mint ahogyan az egy Djabe-bulin szokás. Ezt a kölcsönös szorongást mi is éreztük az együttes törzshelyén a koncert első perceiben, még a hangerő is furcsának tűnt, de aztán gyorsan lendületbe jöttek a fiúk, és számos vendégükkel emlékezetessé tették a zárlat idején elkészült lemezük, a The Magic Stag (A csodaszarvas) élő ősbemutatóját, amelynek egyes darabjai Égerházi Imre festményeire készültek.

Mindjárt az első, címadó dal után Attila „színpadra szólította” Steve Hackettet, akit lassan 20 éves barátság és együttműködés fűz a Djabéhez. A csodaszarvashoz ő írta feleségével, Jo-val az angol nyelvű szöveget, annyira megihlette a vonatkozó festmény és a magyar legenda és bár most nem jöhetett el Budapestre, élőben kapcsolták őt angliai otthonából, ahonnan egy akusztikus gitáros fantáziával örvendeztetett meg minket. Talán nem véletlen, hogy a közös zenélés éppen a 2003-as Táncolnak a kazlakkal kezdődött, amely szinte a gitáros apjának alkotásai köré épült. Augusztus 5-én már ismét élőben láthatjuk Steve-et is ugyanitt a Djabéval.

Az új dalok mellett, amelyeket mindig egy-egy festmény totálban, vagy részletekben való megjelenése kísérte, megszólaltak az olyan Djabe-klasszikusok, mint a Witchi Tai To, a Lava Lamp, vagy a már-már állandó ráadásnak számító Distant Dance. A Barabás Tamás (basszusgitár), Égerházi Attila, Nagy János (billentyűs) Kaszás Péter (dob-ének) Koós-Hutás Áron (trombita, kürt) összetételű csapat, amely öt éve játszik ebben a formációban, ezúttal is alaposan átvariálta az egyes darabokat, az újakból kihozva a rejtett finomságokat, a régiekhez pedig hozzátették az új szellemiséget.

Jó volt látni és hallani az őstag Muck Ferencet, aki ma is az ország egyik leginvenciózusabb szaxofonosa, Szabó László nemcsak szitárjával adott különleges hangulatot a zenének, hanem még gitárpárbajra is ragadtatta magát Attilával. Szintén a kezdetekből tért vissza Karvaly Tibor elektromos hegedűjével, főként a meditatív darabokat színesítette. Egyetlen állandó elem maradt el csupán, az „angklungozás”, az indonéz bambusz-hangszerek örömzenéje – talán majd ez is visszatér, ha teljessé válik a testi-lelki felszabadulás.

De beszéljük magáról a lemezről. A szülőföld és hagyományai iránti ragaszkodás, a világokat átszelő valóságos és spirituális utazás közös gyökere Égerházi Imre és Attila alkotói tevékenységének, és fiú, aki azóta is több kiállítással ápolta apja emlékét, régi terve volt a Kazlakban elkezdett út továbbvitele. Mivel a mérce igen magas, egy hasonló szellemiségű lemezhez különleges légkör, mondhatnánk kegyelmi állapot kell, amelyet ezúttal sajátos módon éppen a pandémia okozta bezártság, és a zaklatott zenészéletnek egyfajta „lecsendesedése” kellett. A 2016-ban alakult ötösfogat immár teljesen összeérett, ami azért paradoxon egy kicsit, mert ezúttal nemcsak a vendégek, hanem az alapcsapat tagjai is többnyire külön dolgoztak.
Így született meg a The Magic Stag (A csodaszarvas) című dupla LP, valamint az azonos című CD/DVD, amely ezúttal is egy zenés tárlatvezetés. A magyar motívumok az egyes darabokban is elő-előkúsznak, például a nyitó, alig két perces The Beginnings of Legends-ben (Honfoglalók hitvilága), vagy a Rising Horizonban (Erdélyi táj), amelyet egy ismeretlen gyimesi csángó énekesnő vezet be. Ettől persze még halljuk a kedvenc nyugati rock-os, jazz-es, valamint keleti népzenei elemeket Steve Hackett-től, Rob Townsend szaxofonostól, az azeri tar-mester Malik Manszurovtól, Szabó Lászlótól és Muck Ferenctől.
Engem a legjobban talán a Power of Wings (Szerelem – Harc – Nász) álomszerű gitárhangjai és fúvóskettőse ragadott meg, de igazi „audiovizuális” élményt jelent a Two Little Snowflakes (Téli falu), amelynek fő motívuma ihletét Tamás lányától, Kittitől kapta. Az Unseen Sense (Harsonás angyal) pedig olyan dimenziókba vitt, amelyeket leginkább a Mahavishnu Orchestra You Know You Know variációinál érzek, a True Hope-ban Áron szelíd trombitadallama emlékezetes. Az LP utolsó oldala egészen különleges.
Az Uncertain Time (Hosszú utazás), Attila szerzeménye, jövőnk kérdéseit tárja elénk, és jól érzékeltetik a már közeledő fényt a levegő gitárok, Muki szaxofonja és Karvaly Tibor hegedűje. Akár meditációs zenének is alkalmas. Attila lánya, Sára is debütál társszerzőként a Sara’s Dreamben (Törökországi álom), a Gallop élő előadása pedig visszavezet minket a kezdetekhez.

És nem véletlenül: a Djabe őszre tervezi megjelentetni első, 1996-os albumának újrakevert, eddig ismeretlen felvételekkel kiegészített albumát. De hogy addig se maradjanak kiadvány nélkül az együttes életművének gyűjtői: The Journey Continues címmel jelent meg egy dupla CD+DVD, amely a Djabe és Steve 2019-es turnéjának nyiregyházi állomását rögzíti, néhány ausztriai felvétellel kiegészítve.