94 éves lett Clint Eastwood, az antihős archetípusa, akinek esze ágában sincs visszavonulni
A legtöbben a Dirty Harry filmekből és Sergio Leone spagettiwesternjeiből ismerik, de számomra a Clint Eastwood-rajongás a Kelly hőseivel kezdődött. Brian G. Hutton 1970-ben készült háborús filmje a Marvel Univerzum korából nézve persze kicsit suta itt-ott, de azért működik, még a gyerekeim is tudnak röhögni rajta.
Clint Eastwood nem egy Laurence Olivier. Nem a sokrétegű jellemábrázolásért szeretjük. Ő egyszerűen a tipikus kemény pasi, aki mindig higgadt, ura a helyzetnek – akkor is, amikor nem –, és minden lepereg róla. Az a fajta pasi, akik kicsit mind szeretnénk lenni (vagy mind szeretnénk egy ilyen pasit), annak ellenére, hogy nagyon jól tudjuk, így, ebben a formában nem létezik.
Eastwood 1930. május 31-én született San Franciscóban. A kórházban a nővérek Sámsonnak nevezték el, mert 5,2 kilóval látott napvilágot. Érdekesség, hogy Eastwood egyenes leszármazottja a telepeseket 1620-ban Amerikába szállító Mayflower hajó egyik utasának, William Bradfordnak.
Nem volt mintatanuló. Sokat járt az iskola mellé, és állandóan balhékba keveredett, amiért ki is csapták. A mai napig nem egyértelmű, hogy van-e egyáltalán érettségije. Sokféle munkát kipróbált, volt újságkihordó, bolti eladó és tűzoltó is. A koreai háború idején besorozták, de ha hihetünk egykori élettársának, Sondra Locke-nak, nem harcolt a fronton, vízimentőként szolgált a kaliforniai Fort Ordban.
Azért a veszélyek így sem kerülték el teljesen. Egy Dougles AD bombázó fedélzetén utazott, amikor a repülőből kifogyott az üzemanyag és az óceánba zuhant Point Reyes közelében. Szerencsére a pilótával együtt sikerült kijutnia a partra egy mentőcsónak segítségével.
Bár ellentmondó változatok terjengenek arról, hogy indult be a filmes karrierje, annyi biztos, hogy Fort Ordban figyelt fel rá valaki, aki aztán segített neki bejutni az Universal Studióba, ahol Arthur Lubin meg is hallgatta. A filmrendezőnek tetszett Eastwood megjelenése és fellépése, a színészi képességeiben viszont sok kivetnivalót talált.
Jack Arnold 1955-ös, Revenge of the Creature című horrorfilmjében kapta első kisebb szerepét. Az igazi áttörésre azonban egészen 1963-ig kellett várnia. Eric Flemming, aki a Rawhide című western sorozatban Eastwood partnere volt, visszautasította, hogy szerepeljen az Egy maréknyi dollárért című olasz westernben. Ekkor ajánlotta valaki Eastwoodot az akkor még viszonylag ismeretlennek számító Sergio Leone figyelmébe. A fiatal színész nem is sejtette, hogy egy újfajta antihős archetípusává válik.
Ez áldozattal is járt: bár a színész nem dohányzott, Leone ragaszkodott hozzá, hogy a karaktere szivarozzon.
A film egycsapásra sztárrá tette Eastwoodot Olaszországban. A film annyira sikeres volt, hogy az 1965-ös Még egy pár dollárral többért és az 1966-os A jó, a rossz és a csúf elkészítésével trilógiává bővült. Az úgy nevezett „dollár trilógiát” csak 1967-ben mutatták be az USA-ban, viszont a filmek egycsapásra valódi filmsztárrá tették Clint Eastwoodot.
A jó, a rossz és a csúfhoz fűződik egy érdekes történet. A forgatás során felrobbantottak egy hidat. Clint figyelmeztette Eli Wallacht, hogy húzódjon távolabb, egy közeli domb tetejére. Pillanatokkal később a technikusok közti félreértés miatt hamarabb következett be a robbantás, és Wallach súlyosan megsérülhetett volna, ha Eastwood nem küldi odébb.
Ezután sorra jöttek a nagyszerű szerepek, a korszakból a legkiemelkedőbb film talán az 1968-as Kémek a sasfészekben Richard Burtonnel. 1970-ben következett a már említett Kelly hősei, ahol Telly Savalas és Donald Sutherland partnere volt. A film azért is fontos mérföldkő, mert ez volt Eastwood utolsó filmje, amit nem saját cége, a Malpaos-Productions gyártott.
Az 1971-es Játszd el nekem a Mistyt fontos fordulópont a pályafutásban, mivel ez volt Eastwood rendezői debütálása.
Ugyancsak 1971-ben játszotta el először Harry Callahant a Piszkos Harryben. A mai napig ezt tartják legikonikusabb szerepének. Összesen hatszor bújt a kőkemény zsaru bőrébe, utoljára az 1988-as Holtbiztos tippben. Talán ennek a szerepnek is köszönhető, hogy miután Sean Connery visszavonult James Bond szerepétől, Eastwoodnak ajánlották fel a 007-es ügynök szerepét, ő azonban visszautasította.
Minden szerepét és rendezését már csak a hely szűke miatt sem lehet felsorolni, mégis, egészen 1993-ig kellett várnia az Oscar-díjra. Igaz, ekkor belehúzott, hiszen a Nincs bocsánat című westernjével producerként és rendezőként és is haza vihette a szobrocskát, sőt, színészként is jelölték.
Az Akadémia döntését sokan kritizálták, kétségbe vonva Eastwood művészi kvalitásait. Ennek ellenére 1994-ben életműdíjat is kapott, és a Millió dolláros bébivel megismételhette a korábbi bravúrt, ismét ő vihette el a legjobb filmért és a legjobb rendezőnek járó szobrocskát.
Azt talán kevesen tudják, hogy Eastwood zeneszerző is. Már első filmje, a Játszd el nekem a Mistyt zenéjét is ő komponálta, de sok más filmjéhez is komponált témákat vagy dalokat.
Eastwood a magánéletben sem volt „rest”, öt különböző asszonytól összesen hat lánya és két fia van. Gyermekei közül Kyle Eastwood jazz zenész, Alison, Scott és Francesca követték apjukat a színészi pályán.
Habár 94 éves, esze ágában sincs visszavonulni. Legutóbb a 2021-es Cry Macho – A hazaút című drámában láthattuk, de azóta is folyamatosan dolgozik.