KULT

8 vidéki zenekar, amely országosan ismert lett

Ezek az együttesek remekül bizonyítják, hogy nem csak Budapestről indulva lehet komoly sikereket elérni.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. március 07.



Makacsul tartja magát a vélekedés, hogy mint szinte bármi más téren, úgy a könnyűzenében is egyedül budapesti bázissal lehet érvényesülni. Tény, hogy valóban a fővárosban működik a legtöbb klub, és a talán a zenekari ügyeket is innen lehet legegyszerűbben kézben tartani. Ugyanakkor az idők során rengeteg izgalmas csapat alakult vidéken is, akik közül azóta többen országos hírnévre tettek szert. Következzen most néhány ismertebb példa.

EDDA Művek

Ha EDDA, akkor Miskolc – a zenekar hovatartozásával alighanem mindenki tisztában van, aki akár egy számot is hallott tőlük. Pataky Attila 1984-ben költözött fel Budapestre, azt követően, hogy pár hónap kihagyás után újraindította a csapatot. Telefonon elmondta nekünk, hogy kezdetben sokat járt haza, de idővel egyre több új ismeretséget kötött a fővárosban (illetve az agglomerációban, mert mindig is eggyel kijjebb szeretett lakni). Ezek hatására kicsit lazult a szülővárosához való kötődése, de körülbelül 10 éve fordult a dolog, és újra elkezdtek fontossá válni számára a gyökerei. Ma már ismét nagyon gyakran látogat haza, hiszen meglátása szerint az embernek nem szabad elfelejtenie, honnan jött. A zenekar jelenlegi felállásából a többi tagnak nincsen miskolci kötődése, de mivel Pataky a frontember és a szövegeket is ő írja, a legtöbb ember mégis a városhoz köti a zenekart.

Az Elhagyom a várost egy 1981-es koncertfelvételen:

Honeybeast

Az elektronikus hatásokkal feldobott pop-rockzenét játszó Honeybeast 2005-ben alakult Szegeden, jelenlegi nevükön 2009 óta működnek. A tagok közül majdnem mindenki szegedi kötődésű, egyedül énekesnőjük, Tarján Zsófia (egyébként Hernádi Judit lánya) budapesti. Illetve a billentyűsük, Kővágó Zsolt jelenleg Székesfehérváron tanul, úgyhogy többet tartózkodik ott. A többiek viszont a mai napig Szegeden élnek. A csapat első komolyabb sikerét a Portugál című dallal érte el 2010-ben, amely az MR2 toplistáján is előkelő helyezést ért el. Szélesebb körű országos ismertséget viszont tavaly szereztek, amikor A legnagyobb hős című számukkal bejutottak A Dal döntőjébe. Jelenleg is országszerte koncerteznek, a következő bő egy hónap során fellépnek Debrecenben, Balmazújvárosban, Budapesten, Miskolcon és Kecskeméten is.

A legnagyobb hős A Dal tavalyi dőntőjében:

Pál Utcai Fiúk

A Pál Utcai Fiúk egy szigetszentmiklósi garázssoron alakult 1983-ban, igazi gimnazista hobbizenekarként. Mint honlapjukon írják, egy-két akkordot már ismertek, úgyhogy csak le kellett osztani a szerepeket: ki lesz a dobos, ki a basszusgitáros és ki fog énekelni. Bár első demóikat inkább csak maguk és barátaik szórakoztatására vették fel, de rövid idő alatt, agyonmásolt kazetták formájában elterjedt az egész országban, és így lassacskán igen jelentős rajongótáborra tettek szert. Egyre több meghívást kaptak, és a '90-es évek elejére az egyik legnépszerűbb magyar zenekarrá váltak. Később visszavettek a felfokozott tempóból, de a klubszíntérnek a mai napig stabil résztvevői. A kezdeti évek tagságából már csak a két énekes, Leskovics Gábor és Potondi Anikó maradt meg, ők viszont össze is házasodtak és a mai napig Szigetszentmiklóson élnek.

Részlet egy 1989-es szigetszentmiklósi koncertről, amikor leginkább még csak feldolgozásokat játszott a zenekar - itt épp az Ismeretlen katonát az URH-tól:

Punnany Massif

A vidéki nagyvárosok közül alighanem Pécsről került ki a legtöbb, országosan ismertté vált zenekar. Elsőre a legtöbb embernek a Kispál és a Borz ugorhat be, vagy a szintén idevalósi 30Y, mégis manapság talán a Punnany Massif számít a legaktuálisabb formációnak. A 2003-ban alakult csapat az elmúlt években üstökösként tört egyre feljebb, rajongók tízezreit nyerve meg magának. Mára az összes fesztiválon nagyszínpados fellépők, sőt a 2013-as Sziget hivatalos himnuszának is az ő dalukat választották. A népes tagság ma már inkább kétlaki életet él, sokan költöztek fel közülük Budapestre, vagy legalábbis ingáznak a két város között. Azonban a próbákat továbbra is Pécsen tartják, és turnémenedzserük elmondása szerint lélekben akkor is pécsiek maradnának, ha valamikor a jövőben esetleg mindannyian elhagynák – hiszen sokkal többet jelent számukra, mint pusztán a lakóhelyüket.

A Pécs Aktuál X című szám, amit ebből a cikkünkből is legtöbben hiányoltatok:

Quimby

A Quimby Dunaújvárosban alakult 1991-ben, az Október nevű gimnazista zenekar utódjaként. Első lemezeiket még angol nyelven készítették, a '90-es évek közepén váltottak magyarra, de időnként egy-egy dal erejéig azóta is visszanyúlnak az angolhoz. Komolyabb országos sikert az 1997-es Diligramm albummal értek el először, majd az ezt követő Ékszerelmére is rendkívül népszerű lett. A 2005-ben, hosszabb kihagyás után megjelent Kilégzésen pedig gyakorlatilag már csak slágerek sorakoznak. Azóta a zenekar stabil fellépő az összes jelentős fesztivál nagyszínpadán, sőt az utóbbi időben minden év tavaszán beiktatnak egy nyugat-európai turnét is. Bár Dunaújvárosban már csak a zenekar basszusgitárosa, Mikuli Ferenc (Fefe) él, a többiek kötődése is erős maradt. Hogy mást ne mondjunk, mindig az év egyik fénypontja a csapat életében a hagyományos dunaújvárosi karácsonyi koncert.

Egy tavaly júniusi koncert részlete a DUDIK fesztiválról:

Szabó Balázs Bandája

Szabó Balázs 2009-ben, a Suhancos feloszlását követően alapította meg saját zenekarát, amelyben a népzenei hatásokat ötvözte funkos-rockos stílusjegyekkel. A csapat első felállását még kizárólag kecskeméti és környékbeli tagok alkották, de már ezalatt is országszerte koncerteztek és komoly rajongótábort gyűjtöttek. 2012 elején jött a fordulat: Balázs úgy döntött, tiszta lapot kezd, teljesen új zenészekkel folytatva a munkát. Ennek következtében a zenekar a fővárosba tette át székhelyét, ő maga is felköltözött, hátrahagyva addigi bábszínészi munkáját. Nagyot kockáztatott, de megérte, hiszen mára övé lett az ország egyik legnépszerűbb együttese. Tavaly megjelent Élet elvitelre című lemezük elképesztő sikereket ért el, azóta sorra adják mindenhol a teltházas koncerteket. Budapesten például két hét múlva lépnek fel az A38 hajón egymás után két estén is, de már közel egy hónapja egyikre sincsen jegy.

A Hétköznapi című dalhoz, az Élet elvitelre album egyik legnagyobb slágeréhez készült klip:

Tankcsapda

A Tankcsapda neve valószínűleg legalább annyira összeforrott Debrecennel, mint az EDDA műveké Miskolccal. A csapat ma vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb rockzenekar idehaza, akik 1989-es megalakulásuk óta mindig is hűek maradtak gyökereikhez. A Quimbyhez hasonlóan nekik is hagyománynak számít a karácsonyi koncert szülővárosukban, amelyre általában a Főnix csarnokban kerül sor. Sőt, 2012-es lemezüknek a címében (Rockmafia Debrecen) is megjelenik a város.

Így kezdődött a 2013-as évzáró koncert a Főnix-csarnokban:

Vad Fruttik

A Vad Fruttik eredetileg Várpalotán alakult, első nagy slágerük, a Sárga zsiguli tökéletesen vissza is adja a hamisítatlan vidéki panelromantikát. Később Veszprémbe tették át székhelyüket, illetve olyan is van köztük, aki már Budapesten él. Mindazonáltal a próbákat továbbra is Veszprémben tartják, és a koncertjeikre is innen indulnak.

A Lehetek én is c. szám klipje, amely a zenekar útját is szimbolizálja (Veszprémből indulva a végén Budapestre érkeznek):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk