KULT

16 évesen korában szexuálisan zaklatták, és félt a Doktor Szöszi főszerepétől – Reese Witherspoon 48 éves

Neki minden korán jött: 7 évesen szerepelt először, 23 évesen lett édesanya, és 30 évesen már Oscar-díjas színésznő. A szakmai lecsúszása pedig elkerülhetetlen volt. Elmondása szerint csak akkor tud teljesíteni, ha alábecsülik…


A teljes nevén Laura Jeanne Reese Witherspoonként született színésznő 1976. március 22-én jött világra New Orleansban. Édesapja, John az Egyesült Államok hadseregének tartalékos hadnagyaként szolgált, majd 2012-ig fül-orr-gégészként magánpraxist folytatott. Édesanyja, Mary Elizabeth a Vanderbilt Egyetemen volt ápolóprofesszor, és gyermekápolásból doktorált.

Reese állítása szerint a skót gyökerekkel rendelkező John Witherspoontól származik, aki 1776-ban aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát, ezt az állítást azonban a dokumentum aláíróinak leszármazottait tömörítő genealógusok társasága nem igazolta.

Witherspoon episzkopális vallásúként nevelkedett, és azt mondta, büszke a „határozott déli neveltetésre", amit kapott.

Szerinte ez adta meg neki a család és a hagyományok tiszteletét, és megtanította arra, hogy figyeljen oda az emberek érzéseire, legyen udvarias, felelősségteljes, és soha ne vegye természetesnek, amit az életében kap.

Tizenegy évesen első helyezést ért el a Tíz Állam Tehetségkutató Versenyen, ráadásul az iskolában is jó jegyeket kapott. A Harding Academy nevű középiskolába járt, ám a nashville-i Harpeth Hall School nevű lányiskolában érettségizett, ez idő alatt pedig pomponlány is volt. Felvették a Stanford Universityre, angol irodalom szakra, de az intézményt otthagyta még a tanulmányai befejezése előtt a színészi karrierje miatt.

Stréber a kamerák előtt

Ha van valami, amiben Witherspoon sosem szenvedett hiányt, az a tapasztalat. Mindössze hétéves volt, amikor először állt kamera elé: a szülei ugyanis Nashville-ben elvitték őt egy helyi reklámfilm szereplőválogatására. Ki is választották őt, ez az élmény pedig arra ösztönözte, hogy színész leckéket vegyen. Tizennégy éves korára meg is kapta első és rögtön főszerepét az 1991-es Holdember című romantikus drámában, amelynek ráadásul nem akárki volt a rendezője, Robert Mulligan ugyanis korábban olyan filmeket készítettt, mint pl. a Ne bántsátok a feketerigót! (1962), a Kamaszkorom legszebb nyara (1971) vagy a Jövőre veled ugyanitt (1978), és a Holdember volt az utolsó filmje.

Witherspoon azonban ekkor még nem dobott azonnal félre mindent a színészkedésért, és nem költözött Hollywood környékére. Ez még csupán egy hobbi volt a számára, hiszen az iskola és a tanulás volt a legfőbb szenvedélye, sokszor panaszkodott is a tanárainak, hogy a tananyag nem jelent neki elég nagy kihívást.

1995-ben felvételt nyert a Stanfordra, ezt a döntését azonban sokan nem értették a szülővárosában, ebben a patriarchális környezetben. „Miért akarna egy kedves déli lány Kaliforniába menni tanulni?" – kérdezték tőle a barátai apjai. A saját szülei azonban bátorították őt az egyetemre, szerintük az egyetlen lányuknak szüksége volt egy szilárd tartaléktervre. A színészi ajánlatok azonban egyre csak jöttek, Witherspoon pedig végül engedett a kísértésnek: már másodévesként otthagyta az egyetemet, hogy minden idejét a színészi karrierjének szentelje Los Angelesben.

A megkörnyékezett tini

Hamarosan pedig jöttek is a szerepek, hiszen nem volt előzmény nélküli a pályája. Amikor kirobbant Harvey Weinstein szexuális zaklatásokkal teli botránya, Reese is bevallotta, hogy kb. 16 éves korában egy rendező zaklatta őt, az ügynökök és a producerek azonban arra utasították, hogy hallgasson erről. „Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez egy elszigetelt eset volt a karrieremben, de sajnos nem ez a helyzet. Többszörös szexuális zaklatás áldozata voltam” – magyarázta akkor Reese. És bár nem nevezte meg a rendezőt, ebben a korában olyan filmeket forgatott, mint a Távol, ahol az elefántok, a Jack, a mackó, valamint a Texasi krónikák: A vad vidék című minisorozat, így sokan úgy gondolják, ezek direktorai, vagyis Mikael Salomon, Marshall Herskovitz vagy Mike Robe közül lehetett valamelyikük a zaklató.

1996-tól, amikor teljes mértékben a színészkedésre és a castingokra koncentrált, azonban rendesen beindult Reese szekere, és olyan filmekben tűnt fel, mint a Rettegés (1996) Mark Wahlberggel, a Rejtélyes alkony (1998) Paul Newmannel, Susan Sarandonnal és Gene Hackmannel (Witherspoon ebben vetkőzött le először, és ezután is csupán egyszer, a 2014-es Vadonban), vagy a Pleasantville (1998) Tobey Maguire-rel. A sikert azonban az 1999-es év hozta meg a számára, hiszen ekkor volt látható a Kegyetlen játékokban és a Gimibosziban, ez utóbbiért kapta meg első Golden Globe-jelölését.

Férj, gyerek, siker, Oscar

A Kegyetlen játékok forgatásán ismerkedett meg első férjével, Ryan Phillippevel, akivel 1999 júniusában már össze is házasodtak, amikor Reese már terhes volt első gyermekével. 1999 szeptemberében meg is született Ava, Witherspoon tehát igen fiatalon, 23 évesen lett édesanya, elmondása szerint pedig ekkor az egész világa megváltozott.

„Nagyon gyorsan fel kellett nőnöm, és ki kellett találnom, milyen nő akarok lenni a lányom számára" – mondta. Azon kapta magát, hogy falja a spirituális könyveket, és a szerepválasztásait is nagyban befolyásolta az anyasága (2003-ban született meg a második gyermekük, Deacon).

Könnyedebb filmeket keresett, s így talált rá a Doktor Szöszi (2001) középpontjában álló, rózsaszínekben pompázó Elle Woodsra, aki kezdetben egyáltalán nem illett bele az elképzelésébe. Marc Platt producer abszolút őt szorgalmazta a szerepre, ám emlékei szerint Witherspoon eleinte hezitált. „Attól tartott, hogy a karakter túlságosan hasonlít az akkor még csak néhány éve megjelent Spinédzserekre” – mondta, utalva a filmben szereplő, butuska, divatmániás Cherre, akit Alicia Silverstone alakított tökéletesen. Platt azonban azt mondta neki, hogy valami olyasmit képzelt el, ami közelebb áll a Benjamin közlegényhez (1980), ahol Goldie Hawn karaktere egy férfiak uralta világban tudott érvényesülni. „Szó szerint azt mondtam neki: azt akarom, hogy Elle példakép legyen. Azt akartam, hogy a lányaim nézzék őt, és azt gondolják, hogy élhetnek egy olyan világban, ahol bármit megtehetnek."

„Emlékszem, hogy egy terem tele volt férfiakkal, akik arról kérdeztek, hogy diáklány vagyok-e, és hogy tagja vagyok-e egy diákszövetségnek. Pedig akkor már négy éve volt, hogy otthagytam a főiskolát, és soha be nem tettem a lábam egyetlen diákszövetségi házba sem” – emlékezett vissza a meghallgatásra Reese. A szerep azonban ennek ellenére az övé lett, a film elkészült, és világszerte 142 millió dollárt hozott, a két évvel későbbi folytatás pedig további 125 milliót. Witherspoon hirtelen Amerika kedvence lett, egy „nyolc számjegyű” sztár, aki olyan projektekből válogathatott, mint a Mindenütt nő (2002), vagy a Hiúságok vására (2004). Egyetlen szerepe sem volt azonban annyira átformáló, mint June Carter Cash a 2005-ös A nyughatatlanban, amelyben énekelnie is kellett. „Tudta, milyen nagy kihívás lesz ez a karakter, de nem adta fel. Ő sosem adja fel" – mesélte Elizabeth Gabler, a filmet gyártó Fox 2000 akkori vezetője. A kritikusok rajongtak az alakításáért, Witherspoon pedig 2006-ban, harmincévesen hazavihette érte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.

Aztán jött a bénulás

„Annyira hozzászoktam, hogy alábecsülnek, hogy amikor valamiképp végre elfogadtak, fogalmam sem volt, hogyan kezeljem azt. Nem tudtam, hogyan hozzak döntéseket és azt sem, hogy mit akarok mondani” – nyilatkozta Reese, akinek a pályáját ezután csalódások sorozata övezte, olyan felejthető semmiségekkel, mint a Négy karácsony (2008), a Honnan tudod? (2010) vagy a Kémes hármas (2012).

Kemény időszak volt ez a számára, mivel a szakmai visszaesése ráadásul egybeesett a Ryan Phillippevel való válásával is. 2012-ben az Oscar-díjas színésznő a New Yorker egyik cikkében találta magát, ahol más színészekkel együtt szerepelt egy „10 évvel ezelőtt nagy sztárok voltak" című összeállításban. Ám történetesen akkor pont erre volt szüksége…

A producer és vállalkozó

Reese ekkor már képes volt nevetni a „lecsúszott" státuszán, és arra kényszerítette magát, hogy ezt egy lehetőségnek tekintse. „Hiszen most megint alábecsültek” – emlékezett vissza. Ekkortájt alapította meg a Hello Sunshine nevű médiavállalatot Seth Rodskyval. Reese motivációja erre abból fakadt, hogy csalódott volt a nők korlátozott hollywoodi lehetőségei miatt a kamera előtt és mögött is. Úgy vélte, hogy a szórakoztatóiparban jelentős hiányosságok mutatkoznak az összetett és sokszínű női karakterek és történetek bemutatásában, s ebből indult ki a Hello Sunshine egyik fő mozgatórugója: Witherspoon szerette volna megkérdőjelezni a status quót, és több értelmes, többdimenziós szerepet adni a nőknek. Ennek elérése érdekében a Hello Sunshine kizárólag olyan tartalmak gyártására és fejlesztésére összpontosított, amelyek felerősítik a női hangokat, a nők által irányított narratívákat támogatják, és a női tapasztalatok sokszínűségét ünneplik. És bár a Hello Sunshine ma már egy rendkívül sikeres vállalat (több díjnyertes projektért is felelős, mint például az Ahol a folyami rákok énekelnek című film vagy Az utolsó szavai és a Daisy Jones and the Six című sorozatok, hogy csak néhányat említsünk), a kezdetek nem voltak zökkenőmentesek.

Amikor Reese elindította el a céget, a saját pénzét kellett befektetnie a vállalkozásba, annak ellenére, hogy azt tanácsolták neki, ne tegye. „Sok tanácsadó többször is azt mondta, hogy ne tegyem bele a saját pénzemet. Láttam olyan embereket, akik stúdiókból vettek el pénzt, és láttam, hogy a termék mennyire felhígult. Láttam, hogy olyan anyagokon ültek, amelyeket soha nem készítettek el. És úgy gondoltam, ha másképp akarsz működni, és másképp csinálsz valamit, akkor másképp is kell gondolkodnod róla” – magyarázta a színésznő, aki ekkoriban már ismét férjnél volt, 2011-ben ment hozzá ugyanis a magyar származású üzletemberhez, Jim Toth-hoz, aki segített neki a vállalat pénzügyeinek elrendezésében.

A Hello Sunshine azonban nem az egyetlen cég volt, amely mögött Reese áll, 2015-ben ugyanis elindította a Draper James ruhakollekciót is.

A nagyszülei, Dorothea Draper és Wiliam James Witherspoon tiszteletére elnevezett Draper James olyan ruhákat, kiegészítőket és lakberendezési tárgyakat kínál, amelyek „felidézik és ünneplik" mindazt, amit Reese szeret, és amire emlékszik a nagyszüleivel, illetve az amerikai Déllel kapcsolatban.

Producerként eddig kilenc projektje volt (köztük olyanok, mint a Vadon, a Holtodiglan, az Ahol a folyami rákok énekelnek vagy a Valami a Tiffanytól), executive producerként pedig olyan filmek és sorozatok felett bábáskodott, mint pl. a Doktor Szöszi 2, a Hatalmas kis hazugságok, a Kis tüzek mindenütt, A nulláról kezdve vagy a The Morning Show. Persze a legtöbb színész belevág a produceri munkába is, de ez nem könnyű feladat. A producerek felelősek a forgatókönyvek jogainak megszerzéséért, a sztoriötletek kitalálásáért vagy az írók felbérléséért. Az executive producerek pedig még többért: ők kezelik a jogi, pénzügyi és promóciós aspektusokat, és végső soron ők a produkció arcai.

De ez még nem minden: Reese emellett két gyermekkönyv (Busy Betty, valamint Busy Betty & the Circus Surprise) szerzője, illetve egy könyvklubot (Reese’s Book Club) is alapított.

Boldog elfoglaltság

A magánélete már nem alakult ennyire fényesen, mivel a második házassága is tönkrement, Jim Toth-tal épp egy évvel ezelőtt, 2023 márciusában szakítottak, augusztusban pedig hivatalosan is kimondták a válásukat. Azonban továbbra is együtt nevelik Tennessee nevű fiukat, aki 2012-ben született.

S noha új szerelemről még nem tudni (bár hírbe hozták őt Kevin Costnerrel és az amerikaifutball-sztár Tom Bradyvel is, ezek csupán pletykának bizonyultak), Reese azért nem unatkozik. Háromgyerekes anyukaként sok időt tölt a csemetékkel, és persze továbbra is színészkedik és producerkedik.

Legközelebb például Will Ferrell partnereként láthatjuk egy egyelőre cím nélküli vígjátékban, továbbra is tervben van a Doktor Szöszi 3, és a tervek szerint jövőre érkezik a The Morning Show 4. évada is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk