KULT

10 ütős magyar album az elmúlt évtizedből

Ezek a lemezek mai füllel hallgatva ugyanolyan karakteresek és jól szólnak, mint megjelenésük idején.


A 2000-es évek így visszagondolva nagyon is közelinek tűnnek, ezért kimondottan meglepő érzés szembesülni vele, hogy tulajdonképpen már a múlt részét képezik. Mindazonáltal a legfiatalabb korosztályt kivéve alighanem mindenkinek akadnak élményei ebből az időszakból, így különösen kíváncsiak vagyunk rá, nektek mennyire voltak meghatározóak az alábbi lemezek annak idején, vagy akár mennyire azok a mai napig.

A lista ABC-sorrendben van, köztes rangsort nem akartunk és nem is tudtunk volna felállítani (főleg, mivel eleve nem toplistáról van szó). Minden albumról egy dalt választottunk ki és illesztettünk be a cikkbe, általában vagy a címadót, vagy a legismertebbet.

Belga - Zigilemez (2007)

A Zigilemez a Belga negyedik albuma, megjelenése idején a zenekar már komoly ismertséggel rendelkezett, mégis talán ennek köszönhetően bővült ki legnagyobb mértékben a rajongótáboruk. Olyan slágerek kerültek fel rá, mint az abszolút közönségkedvenc Boros, a hasonlóan zseniális Dal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez, a Melós, a Kavboj, vagy éppen a Felveszem a Nyújork Dzsenkisz kabátom.

Eleven Hold - Eleven Hold (2000)

Az Eleven Hold három lemezt adott ki klasszikus felállásában, Török-Zselenszky Tamás vezetésével. Ezek közül is a debütáló, cím nélküli album sikerült a legjobban: gyakorlatilag elejétől a végéig fülbemászó, magával ragadó hangulatú dalok sorakoznak rajta, úgy mint a Sehol, a Néhány tegnapi perc, az Emberek botokkal, a Hiábavaló, vagy a Majdnem. Zselenszky filozofikus, költői képekben bővelkedő szövegei és átható énekhangja egyaránt hozzájárultak a zenekar népszerűségéhez, csakúgy mint az akkoriban még egyáltalán nem elterjedt hegedű beépítése a rockos hangzásvilágba.

Heaven Street Seven - Cukor (2000)

A HS7 angol nyelvű dalokkal kezdte pályafutását, először az 1998-as Budapest Dolls című albumon kezdtek kísérletezni magyar szövegekkel, majd a két évvel későbbi Cukorral váltottak át teljesen. Sikerült is rögtön jó néhány olyan slágert összehozniuk, amelyek a mai napig elmaradhatatlan részei minden koncertnek: a nyitódal Mozdulj-ból kvázi himnusz lett, de hasonlóan népszerű a Sajnálom, a Hol van az a krézi srác, a Lábnyom a Holdon, valamint az Elment a kedvem is.

hiperkarma - hiperkarma (2000)

A hiperkarma első lemezének megszületése idején a zenekar még nem is létezett: Bérczesi Róbert egyedül (illetve Dióssy Ákos segítségével) rögzítette a dalokat, csak az élő megszólaltatásukhoz toborozott zenésztársakat maga mellé. Ez az album elejétől a végéig remekmű, a magyar könnyűzene legnagyobb hatású alkotásai között van a helye. A Dob+Basszus című szám az azonos című tévéműsornak köszönhetően külön is hatalmas ismertségre tett szert, de ezen kívül olyan instant klasszikus szerzemények szerepelnek még rajta, mint a Lidocain, a Zöldpardon, a Felejtő, Kérdőjel, a Sosem voltunk senkik, vagy a Csak az kiabál aki fél.

Kispál és a Borz - Turisták bárhol (2003)

Ez a Kispál és a Borz utolsó előtti albuma, illetve talán az utolsó olyan, amelyen a Kispál-Lovasi szerzőpáros még minden szempontból ereje teljében alkotott. Olyan ma már klasszikus számok kerültek fel rá, mint a Csillag vagy fecske (amiből pár évvel később a Csík zenekar feldolgozása által vált igazi sláger), a Németh Jucival duettben előadott De szeretnék, a Tiszai pu., a Nem fáj, az Etetés, illetve a Menjél messzebb. A lemez anyagát 2016-ban játsszák majd el a Fishing on Orfűn, az idén indult tematikus koncertsorozat keretében.

Kistehén tánczenekar - Szerelmes vagyok minden nőbe (2006)

Talán ez a lemez adja vissza leginkább a klasszikus "kistehenes" hangulatot, amely a négy évvel ezelőtti szétválásig jellemezte a csapatot. A címadó dal mellett (amit a hozzá készült remek klip még emlékezetesebbé tesz) olyan számok találhatók még rajta, mint a Csámborgó, a Gyom nyomja az agyam, az Anyu meg én, a Nyulak eszkimóban, vagy a Virágok a réten. Nagy kár, hogy a zenekar irányváltása után ezek közül gyakorlatilag már egyiket sem játsszák, hiszen teljesen egyedi ízt képviseltek a hazai színtéren.

Pál Utcai Fiúk - Legelő (2008)

A PUF hatodik stúdióalbuma nyolcéves hallgatás után jelent meg, ami alatt a zenekar több hullámvölgyön is keresztülment, nagyjából egy évig teljesen fel is függesztették működésüket. Szerencsére a külön töltött idő rádöbbentette őket, hogy van még mondanivalójuk közönségük számára, és egy basszusgitáros-váltás után újult erővel vetették bele magukat a dalszerzésbe. Ennek eredménye a Legelő, amely bizonyos szempontból konceptlemez lett, ugyanis több "állatos" című szerzemény (Delfin, Bárány, Szarvas, Bogár, Gólya) is helyet kapott rajta. A legnagyobb slágerré a címadó dal vált azután, hogy bekerült a Petőfi rádió repertoárjába: nem túlzás azt állítani, hogy ennek köszönhetően egy teljes generáció fedezte fel magának Lecsóékat és kezdett el a koncertjeikre járni.

Pannonia Allstars Ska Orchestra - Budapest Ska Mood (2005)

A Budapest Ska Mood a PASO első teljes hosszúságú nagylemeze, amely 2003-ban megjelent demóanyagukat követte. Bár a csapat hangzásvilága itt még nem volt annyira kiforrott, mint napjainkban, már ekkor is szép számú rajongót sikerült gyűjteniük az addig idehaza jószerével ismeretlen (de legalábbis rétegzenének számító) ska műfaj számára. Lényegében ők váltak a Jamaicából indult irányzat hazai úttörőivé: nyomukban egyre több hasonló zenekar alakult, aminek köszönhetően a ska mára gyakorlatilag a mainstream része lett, de legalábbis jóval többen ismerik és szeretik, mint egy évtizeddel ezelőtt. Az album legnagyobb slágere egyértelműen a Gagarin, de a Lakótelep, a Rudie's Got a Soul és a Rudeboy Train is gyakran előkerül koncerteken.

Quimby - Kilégzés (2005)

A Kilégzés volt a Quimby nagy visszatérése azt követően, hogy Kiss Tibit kiengedték az elvonóról, ahol másfél évet töltött. Ezalatt természetesen a zenekar is szüneteltette működését, így nem meglepő, hogy testileg-lelkileg újjászületett frontemberük rég nem tapasztalt kreatív energiákat szabadított fel bennük. Az albumra nem kevesebb, mint 17 dal került fel, vannak köztük pörgősebb, illetve lassabb, líraibb darabok is. Utóbbiak közül a Most múlik pontosan gyakorlatilag önálló életre kelt, miután a Csík zenekar feldolgozta: sokan a mai napig abban a hitben élnek, hogy egy népdalról van szó. Ezen kívül az Autó egy szerpentinen, a Kamikaze bárány, a Don Quijote ébredése, a Sehol se talállak, a Country Joe McDonald, a Viharon túl, szélcsenden innen, illetve a később kicsit átdolgozott Magam adom is kiemelt helyet foglal el az életműben.

Tankcsapda - Élni vagy égni (2003)

A Tankcsapda már 2003-ban is vitán felül az ország legnépszerűbb rockzenekarának számított, azonban az Élni vagy égni volt az első lemezük, amelyen már több, valóban rádióbarát szám is helyet kapott. Ilyen volt például az Örökké tart, ami teljesen új dimenziót képviselt Lukácsék addigi stílusához képest (a Fonogram díjátadón az Év hazai dalának választották), de az Adjon az ég és a Be vagyok rúgva is valódi slágerré vált.

Ti mivel egészítenétek ki a listát?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk