KULT

10 szuper magyar zenekar, ami már feloszlott

Listába szedtünk néhány ismert és kevésbé ismert hazai együttest, akik sajnos már nem koncerteznek, pedig nagyon jók voltak.
Láng Dávid - szmo.hu
2016. július 23.



Múlt héten jelentették be, hogy húsz év után feloszlik az egyik legsikeresebb magyar beatzenekar, a Heaven Street Seven. Ők idén a negyedik nagynevű csapat, akik befejezik a közös munkát: a közelmúltban ugyanígy döntött a Subscribe, a Hangmás és az Isten Háta Mögött is. Következzen most néhány olyan együttes, akik már korábban elbúcsúztak rajongóiktól, de életművüket ma is épp olyan jól esik hallgatni, mint mikor még aktívak voltak.

Csá, Misi!

A Csá, Misi! még gimnáziumi zenekarként alakult a '90-es évek végén Budapesten. A változó tagságban a fix pont Császári Gergely frontember volt, aki azóta is a magyar zenei élet megkerülhetetlen szereplője - hogy mást ne mondjak, ezen a listán két másik együttesével is szerepel. Pörgős, rockos hangzásvilág jellemezte dalaikat, ami sajátos hangulatú szövegvilággal egészült ki.

2008 környékétől Extra Paganza néven, triófelállásban folytatták tovább, de a zenészek egyéb elfoglaltságai miatt a koncertek egyre ritkultak. Hivatalosan nem mondták ki a feloszlást, ezzel együtt utoljára a Csaszi 30. születésnapja alkalmából rendezett fesztiválon léptek fel két évvel ezelőtt. Bízzunk benne, hogy valaha még összeállnak, különleges színfoltjai voltak a hazai mezőnynek.

Jó kis kávé, egy igazi pörgős napindító dal:

A hasonlóan tempós Körháromszögnégyzet:

Csibor

A fuvolával és hegedűvel felturbózott beatzenét játszó Csibor 2010 közepén alakult. Fő jellemzőjük, hogy albumaik közzétételére mindig kreatív és ötletes megoldásokat választottak. Csokoládé című első kislemezüket például egy tábla kézműves csokival csomagolták egybe, a Taxi című EP minden dalának egy témájához kapcsolódó internetes blogon volt a premierje, a Borbála borítóját pedig egyedi, kézzel felvarrt gombokkal tették különlegessé.

Sajnos frontemberüknek, a Boogie Mamma nevű skazenekarból is ismert Zubreczki Dávidnak az utóbbi időben egyre kevesebb ideje jutott a zenélésre, így 2014 tavaszán a feloszlás (vagyis hivatalosan a határozatlan idejű szünet) mellett döntöttek. Első rendes hosszúságú nagylemezük bemutatója volt egyben a búcsúkoncertjük is az A38 hajón. Reméljük, nem örökre.

A legelső szám, a Csokoládé klipje:

Szellemes kisfilmet kapott a Borbála című szám is:

Erik Sumo Band

A listára került zenekarok közül alighanem az Erik Sumo Band érte el a legnagyobb sikereket: a 2000-es évek közepén nemcsak országosan, de nemzetközi szinten is nagyon sokat turnéztak. A Tövisházi Ambrus vezette csapat lendülete akkor torpant meg először, miután második nagylemezük népszerűsége a külföldi piacon elmaradt az elsőtől, így koncertmeghívásaik is ritkulni kezdtek. A másik nagy törést pedig Harcsa Veronika kiválása jelentette 2010 végén.

Bár a Csá, Misi! kapcsán már említett Császári Gergely belépésével új lendületet kaptak és egy szuper nagylemezt is készítettek, három éve mégis úgy döntöttek, befejezik a közös munkát. Azóta egyszer léptek színpadra: 2013 legvégén az A38 hajón, egy hatalmas sikerű, teltházas koncerten. Ebből egyértelmű, hogy abszolút lenne igény rájuk (tavalyi interjúnkban Harcsa Veronika sem zárta ki a dolgot), de egyelőre nem látszik jele újabb bulinak. Viszont Tövisházi másik legendás együttese, az Amorf Ördögök idén visszatér néhány koncert erejéig, úgyhogy a jövőben talán erre is van esély.

Disco In My Head:

The Ice Tower, az utolsó album címadó dala:

Illuzio

A sanzonos bárzenét játszó Illuzio a 2000-es évek eleje óta működött, de tagjai más formációkban már azelőtt is jó ideje együtt zenéltek. Budapesti underground körökben egész szép ismertségre tettek szert, többek között a Quimby és a Kaukazus társaságában is alkalmuk volt fellépni. Koncertjeik akkor kezdtek ritkulni, miután frontemberük, Huszti Gergely létrehozta Tai Chi Teacher nevű szólóprojektjét, amihez hamarosan a zenekar dobosa és billentyűse is csatlakozott (utóbbi basszusgitárosként).

Az villámtempóban születő TCT-dalok mellett az Illuzio egyre jobban háttérbe szorult, érzékelhetően eltolódott a hangsúly az előbbi irányába. Végül 2011 elején jelentették be, hogy különválnak útjaik, búcsúkoncertjüket a Gödör Klubban tartották több száz ember előtt. A Tai Chi Teacher azóta is működik, évente kihoznak egy új lemezanyagot, bár a koncertezést sajnos ők sem viszik túlzásba. A tagság másik fele pedig Nemereszt néven alapított új zenekart, eddig egy albumuk jelent meg.

Kicsikém, a zenekar legismertebb dala:

Jakuza vadnyugat:

Kákettők

A Kaukazus frontembere, Kardos-Horváth János sok különféle projektbe belefogott a zenekar 2010-es feloszlása után. Kafkaz nevű szólóestjei mellett gyerekkoncerteket is adott, fellépett az Óperentzia tagjaival, illetve volt egy K2 nevű rövid életű próbálkozása is. Igazán nagyon viszont 2012 nyarán újított, miután Császári Gergellyel (igen, megint ő) és Gáspár Gergellyel összeállva megalapították a Kákettők zenekart. A csapatból meglepő húzással rocktrió lett, KHJ pályafutása során először basszusgitárra váltott. Hangzásviláguk elsőre megfogott, nagyon tetszettek a letisztult, sallangmentes, energiával teli dalok.

Sajnos azonban az egész nem sokáig tartott: 2013 elején bombameglepetésként, teljesen váratlanul bejelentették a Kaukazus visszatérését, ami lényegében a Kákettők halálos ítélete volt. Párszor még felléptek, de lassan két éve semmi életjelet nem adtak magukról, egyszerűen eltűntek a süllyesztőben. Külön elszomorító, hogy még nagylemezt sem adtak ki, alig néhány dalukat rögzítették. Rettentő nagy kár értük, szerintem nagy jövő lett volna a koncepcióban. Ez a fő magyarázat arra, hogy enyhén szólva nem vagyok fényes véleménnyel a Kaukazusról.

Magácska:

Vitamin:

Karabély

A Karabély a 2000-es évek budapesti undergroundjának meghatározó szereplője volt, stílusukra leginkább a sanzonpunk jelző illik. Koncertjeiknek megvolt a lelkes törzsközönsége, de igazán sosem sikerült befutniuk. Pedig fanyar, gyakran ironikus szövegeik és énekesük, Gyáni Levente sajátos hangszíne összetéveszthetetlenné tette a dalaikat.

Feloszlásukat 2007-ben jelentették be. Mint a frontember nyilatkozta: úgy érezték, hogy a zenekarban lévő lehetőségeket kimerítették, nem volt már meg az az összhang, ami a működésükhöz szükséges volt. Ha jól tudom, Gyáninak azóta nem volt másik zenekara, szólóban szokott fellépni időnként, Karabély-számokat is előadva egy szál gitárral. Sajnos a csapat basszusgitárosa, Maurics András 2011-ben elhunyt, de ki tudja, talán egy másik felállásban egyszer még visszatérnek majd.

Taníts meg élni, a legnézettebb Karabély-klip a youtube-on:

A Budapest című dal:

KontrolAltR

A KontrolAltR (vagy ahogy később nevezték magukat, Kontrolalter) zenekar a 2009-ben alakult, nevükből a stílusukat is ki lehet következtetni. Első nagylemezüket még teljesen házi körülmények között rögzítették, ami a hangzására is rányomta a bélyegét, de így is akadt rajta jó néhány figyelemre méltó szám. A második albumra aztán már komolyabban rákészültek. A keverési munkálatokat a Kispál-billentyűs Dióssy Ákosra bízták, aki tökéletes munkát végzett: a Most van soha című lemez kifogástalanul szól, és maguk a dalok is sokkal érettebbek.

Sajnos hiába érdemelték volna meg, ezzel az anyaggal sem sikerült áttörniük: pár alkalmi koncertet és tehetségkutatós sikert leszámítva nem igazán kerültek reflektorfénybe. Ehhez járultak hozzá a tagok közötti belső nézeteltérések, ami miatt 2011 végén egyszer már bejelentették, hogy abbahagyják a közös munkát. Akkor még sikerült rendezniük a helyzetet, tavaly novemberben viszont újból borult minden, ezúttal úgy tűnik, véglegesen. Szerencsére a két album megmaradt az utókornak, kompenzálva kicsit a szomorú tényt, hogy maga a zenekar nem lett több beváltatlan ígéretnél.

Szeleket kerülők:

Angyalfejtő:

Los Vegas

A nagyon rövid életű Los Vegas 2011 tavaszán alakult, miután a Kowalsky meg a Vega három tagja (a dobos Sóder, a basszusgitáros Jimmy és a gitáros Chacha) belső konfliktusok miatt szakított a frontemberrel. Rögtön bejelentették, hogy együtt folytatják egy új formációban, de először még az volt a tervük, hogy énekest keresnek maguk mellé. Jó néhány sikertelen meghallgatás után végül Chacha vette át ezt a pozíciót, és kiderült róla, hogy meglepően jó hangja van.

A zenekar repülőrajttal kezdett, már fennállásuk első nyarán a Tankcsapdával közösen turnéztak, év végére pedig elkészítették bemutatkozó nagylemezüket is Ez arról szól címmel. Hibátlan lett: igazi odalépős, megalkuvásmentes rockdalok kerültek rá. Sajnos amilyen gyorsan beindult a csapat karrierje, annyira hirtelen meg is szakadt. Chacha 2012 közepén kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és családjával Ausztráliába költözött. Jimmy és Sóder pedig röviddel ezután kibékültek Kowalskyval és visszatértek anyazenekarukba, ahol azóta is játszanak. Nagy kár, hogy így alakult, ebből a dologból sokkal több is lehetett volna.

A csapat első dala, ami a Hetes címet kapta:

Mint egy filmben:

Suhancos

A Suhancos a rapper FankaDeli (vagyis Kőházy Ferenc) és Szabó Balázs közös zenekara volt a 2000-es évek második felében. FankaDeli egyszer pálinkázás közben próbaként rárappelt Balázs egyik dalára, az eredmény pedig annyira jól harmonizált, hogy tudatosan is elkezdtek összedolgozni. Négyéves működésük alatt két albumuk jelent meg, Üzenetrögzítő és Jól tévedni emberi dolog címmel. Ezzel a formációval lett először szélesebb körben ismert Balázs Radnóti-megzenésítése, a Bájoló, ami azóta óriási slágerré vált.

A fordulat 2008-ban jött el, miután FankaDeli elkészítette Magyar földre című számát. Ez vitás helyzetet szült a zenekar többi tagjával, akik nem szerettek volna belefolyni a nyílt politizálásba. Végül 2009-ben harag nélkül elváltak útjaik: Balázs megalapította saját bandáját, akikkel mára az ország legnépszerűbb együttesei közé került. De állítólag ma is jó viszonyban vannak, így nem lehet kizárni, hogy egy napon összeállnak még. Én mindenképp kíváncsi lennék rájuk, mert élőben egyszer sem láttam őket.

A Bájoló Suhancos-féle verziója:

Egy másik híres dal, az Egyre másra:

Vidámpark

A '90-es évek elején alakult Vidámpark számos felállást megért, amelyek között az alapító énekes és dalszerző, Őz Zsolt volt az összekötő kapocs. Első kazettájuk 1992 márciusában jelent meg Karnevál címmel. Az ezt követő időszak a zenei útkeresés, a szórványos tagcserék jegyében telt, míg 1996-ban kiadták a Cracowia Express című albumot. A zenekar zökkenőmentes működése az idő múlásával egyre nehezebben ment, Őz egyre súlyosbodó alkoholfüggősége miatt. Jó pár évet ki is hagytak, de 2007-ben még sikerült elkészíteniük egy lemezt 2 Citrom címmel.

Kisebb-nagyobb gyakorisággal koncerteztek is, utoljára 2013 nyarán léptek fel. Sajnos azonban a frontember szervezete néhány hónappal később nem bírta tovább a küzdelmet: október 1-jén elhunyt. A Gödör Klubban nagyszabású emlékestet tartottak tiszteletére, ahol vendégénekesekkel adta elő a Vidámpark megmaradt tagsága a dalokat. Ha minden igaz, idén tavasszal újra lesz egy hasonló nagy koncert ugyanott, sőt állítólag egy posztumusz lemez is megjelenik majd az eddig ki nem adott felvételekből.

Öszi sanzon, a legnagyobb sláger a Karnevál albumról:

Mindenki táncol, aminek refrénjében Lovasi András vokálozik:

Ha kiegészítenétek valamivel a listát, írjátok meg hozzászólásban!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk